Új cél a listán

Át akarok élni egy hurrikánt. Fantasztikus élmény lehet.

RHCP nap

Ma reggel, miután átgondoltam a mai napi és jövő heti teendőimet, úgy éreztem: az RHCP könnyedségére van szükségem.

Ismertem ezt a dalt, de sosem volt a kedvencem. Azonban a klipet tökéletesnek találom. Benne van mindent, amilyennek idealizáljuk az igazi szerelmet. Nyarat varázsolt a kis kuckómba és életszeretet! Ott a tavasz, a nyár, a forróságban önfeledt pancsolás, a zöld lombok, a virágok közt hempergés, a könnyed szaladás, hulló virágszirmok... kicsit ez az összkép emlékeztet a gyerekoromra is, és hirtelen most úgy érzem: a tavaszra vágyom. A tavasz színes, lágy, élet-igenlő virágaira.

Ez a klip olyan, mint egy vers.

Bolondjárás

Már megint magamra szabadítottam egy bolondot.
Kezdem nagyon-nagyon unni, sőt utálom, hogy lelkileg még nálam is sérültebb emberekbe botlok bele, akik ki akarják használni a jóindulatomat. A jó édes nénikéjüket.
Energiavámpírokat már megismertem. Most az értetlenek vannak soron. Kezdem megutálni az embereket. Ja, hogy ez már korábban megtörtént.

A változatosság kedvéért

Nos, megint valami hülyeségbe belekeveredtem. Úgy értem egészségügyileg. Tök izgi az életem!
Gondolom nem hatalmas a baj, de két hete csak fájdalomcsillapítóval kellemes az élet. Csak az már nem nagyon jó, ha az ember arcára is kiül a fájdalom.:)
Így születésnapom alkalmából elmegyek dokihoz. 

Mondom én, rohadt izgi minden.

::D

Tegnap újra tudatosítanom kellett a villamosmérnökben, hogy nem leszek a barátnője.
Amúgy tök jó srác, rendes, okos, de én most nem abban a dimenzióban létezem, ahol ez imponálna.
Aztán nyilván megkaptam a magamét, bár most nem azt, hogy mekkora egy szar vagyok, hanem próbált érzelmileg zsarolni.

Nem nagyon sikerült neki, mert most tényleg nem a lelkem kicsiny réti virágaira koncentrálok.. csak arra, hogy el tudjam viselni ezt a furcsa fizikai fájdalmat.

Meg kell adnom a lehetőséget magamnak

Visszautasítottam egy randevút, amely felkérésre már rég számítottam. Hogy miért?
Mert nem vagyok ráhangolódva ilyen csacskaságokra.

Egyébként mostanában eléggé rosszul vagyok, nem nagyon tudok másra koncentrálni.

Kicsit változtattam a felfogásomon. Eddig úgy gondoltam, hogy rohadt erős vagyok, egy csodálatos korszak áll előttem, és bátran kell nekirugaszkodnom a dolgoknak, terveznem kell és teljesíteni.

Egyik nap aztán rádöbbentem: ez egy baromság. Meg kell adnom a lehetőséget magamnak, hogy agonizáljak. Egyébként sem tudnék ellene tenni, hiszen mindenhogy megtörténik. Ha nem harcolok ellene, talán könnyebbé is tehetem.

És így is lett. Kimondtam, elfogadtam, hogy én most egy sivár, szomorú, magányos korszakomat élem, és nem vagyok hajlandó ezt kiszínezni. Aztán jöttek a rímek! No more költői válság, újra elszabadult a fantáziám. :)

Azért nem írok verseket...

... mert mindent már elmondott valaki úgy, ahogyan és sosem leszek képes.

Palya Bea, Szabó Balázs, Lauri, Bono, Sia és sokan mások.

Aztán az ihlet meghal. Vagy gyűlik?

De az biztos, hogy a boldogságszintem nem idéz elő költői válságot.

De majd írok, ígérem.

Ám most itt vannak drága, jó Szabó Balázs szavai:

Hol vagy most élet, szerelem?
Elviszlek éles síneken
Hol vagy boldogság, türelem?
Mért nem jössz néha közelebb?
Hol vagy most másik kezeken?
Ki vitt el szép kis idegen?
Hol vagy most sírás üresen?
Mért nem jössz néha közelebb?

Itt vagy most élet, tipikus,
Nem vagy most hozzám kritikus.
Csak a lényeg kúszik füveken,
Nem látják félszeg szemeken.
Két karba öltve nem szeret
Mozdulni éles köveken...

Furcsa játék ez az élet

Mindig társasjátékozni szeretett volna, ahogy ma is. Engem pedig sajnos sosem tud lekötni a játék. Pedig gyerekként mindig játszani akartam, de nem volt partnerem hozzá.

Fiatal, ígéretes szerelem, intellektuális felek ide vagy oda: ezt jól elbasztuk.

Ma találkoztam a volt Kedvessel, mert kért rá, hogy beszélgessünk. Én nem akartam. Gyomorgörccsel és összeszorított fogakkal érkeztem. Nem tudtam mire várhatok, nem tudtam, hogy most hideget vagy meleget kapok-e. Nem tudtam, mit kell mondanom, miről kell beszélnünk.
Odamentem, mint egy fapicsa, faarccal, kőszívvel. És egy melegszívű ember fogadott.
Ahogy ott álltam, éreztem a jelenlétét méterekről is. Oda se kellett néznem, és tudtam, hogy ő jön.
A néhai összetartozás leföldelt jelei. Olvasd el, kedves olvasóm ezt az utolsó mondatot újra.
NÉHAI, ÖSSZETARTOZÁS, LEFÖLDELT... és ez roppant elszomorító. Elveszíteni, lemondani, megölni valamit, ami a tied volt.

Megbeszéltük, hogy elrontottuk, hogy jó volt, de ennyi. Most nehezebb a szívem. Eddig remekül elvoltam az álomvilágomban, ahonnan kirángatott. Joggal tartottam ettől a beszélgetéstől, de azt nem sejtettem, hogy ilyen finom módszerrel is meg lehet forgatni egy tőrt valaki szívében. Újabb tapasztalat.

Elvileg egy ilyen kellemes záróakkord után az ember lelkének balanszban kellene lennie, de én egyelőre nem érzem. Talán majd holnap, holnapután.

Azt tudom, hogy nem akarok többé senkit szeretni és elveszíteni és elrontani és...
Nem akarok közel kerülni a lánghoz, hozzászokni a melegéhez, majd eltávolodni tőle, és vágyni azt az érzést, ami olyan kellemes volt valaha.

Persze ez a rinyálás gyengeség. Mert ahova jutottunk, az nem a romantikus, tiszta lelkünknek, hanem az emberi gyarlóságnak köszönhető.

De, fel akarom kötni magam

Amikor az érzéketlen tuskóba belebasznak egy nagy fejszét....

JAjj:D

Amikor látok egy-két képet Sam Heughan-ről, mindig az jut eszembe, hogy gyúrnom kéne nekem is.

Olyan szép ez az ember, kicsattan az erőtől. És a szép férfiak a szép nőket preferálják.
Tudom magamról, hogy én nem az a típusú lány vagyok, akiért döglenek a férfiak. Nekem azért keményen dolgoznom kéne.

Szerencsére az emberi test egy olyan alapanyag, amit nagyon jól lehet alakítani.
Ha edzenék, biztosan pozitív változásokon menne keresztül a külsőm. Közben jöhetne egy szemműtét, és az alacsony, vékony és szemüveges lányból nem magasabb, de csinosabb, jó szemű lány válna, aki talán megelégedne a megjelenésével.

Hmmmm. Ösztönözz Heughan, kérlek ösztönözz!:D

Megbolondultam

Munkatársam felhívta a figyelmem arra, hogy megbolondultam. Mondjuk ő se normális, de így is igaza van.

Egyébként meg Isten éltesse nagyon a The Rasmus Akiját! 

Korrekt történet

Ettől, kedves olvasóm, el fog füstölni az agyad.

Már régebben feltűnt az instán, hogy Perttu Kivilaakso folyton dobálja szíveket az Outlander és Sam Heughan posztjaira.

Egyik nap pedig Sam kitett egy metálvillás képet magáról, így végre ürügyet találtam a matchingre.:D

Forrás: Sam Heughan, Instagram

Holnap jön az Apocalyptica, így hát az alábbiakat terveltem ki:

odamegyek, rábeszélem Perttut, hogy jöjjön velem (elrabolom) Sam-hez. Természetesen Sam már nagyon vár minket skót whiskyvel. Amikor megérkezünk Sam-hez, hármasban kondizunk egyet az Apocalyptica zenéjére, ezek után megnézzük az Outlander összes részét. Tartunk egy menő pizsipartyt, ahol én fésülgetem Perttu haját, majd ő kifesti a körmeim feketére. Sam pedig kiltben skótul tanít minket és workout tippeket ad. 

Rendes leszek, kicsit hagyom őket, hogy váltsanak pár szót a béna Trónok harcáról, de csak addig, amíg telefonon szólok Laurinak, hogy csatlakozzon. Lauri Villével zajló alkoholizálását nem akarja csak úgy félbeszakítani, így Ville is eljön vele. Jön velük még 8 rekesz vodka is, főleg áfonyás Finlandia. Lauri beismeri, hogy utálja Los Angelest, és legszívesebben ezzel a remek társasággal élne örökké.

Végül mindenki beismeri, hogy ők is utálják aktuális helyüket, és mindig is egy ilyen team-re vágytak, ami ezen a csodálatos estén összejött. Elhatározzuk, hogy elköltözünk egy lakatlan szigetre, építünk rá repteret, és tökre bio-önellátóak leszünk a kedvenc agrármérnöküknek köszönhetően.

Természetesen lesz ott stúdió a zenészeknek és birka meg ló  és gyúróterem a skót Highlander-nek. Nekem meg borászatom lesz és félisteneim. 

Közléskényszerem van

Mivel javarészt egész nap egyedül vagyok az irodában, és amúgy sincs kivel nagyon beszélnem, ha nincs baráti találkozó, közléskényszer alakult ki bennem. Ezt pedig inkább a blogomon próbálom kiélni, mint pl. Facebookon. Itt kevesebb embert stresszelek a hülyeségeimmel.:)

Nem olyan régen kialakult bennem egy jövőkép, egy személyhez kötődően, ami egy bizonyos városhoz is kapcsolódik.
És ma aktívabban kezdtem állást keresni, éés pont abban a városban találtam egy nekem való állást. Na, jelentkezzek rá? Itt úgysem történik semmi. Mondjuk ott se fog, de legalább nem menne el a fizetésem fele albérletre. És mindennap láthatnám a kiskutyámat. És nem mennének el félnapok a nyűgös vonatozással.

Outlander- nos, erről írtam korábban

Vannak itt elvárások...

Ma beszólt a szomszédunk, hogy az ő lánya, meg én minek lógunk együtt, és de gáz a szingli élet, mert abból nem lesz unoka. Hát baszki, ez igaz, de nem tehetek ellene.:D

Elgondolkodtam. 26 éves vagyok, akár bele is mehetnék egy kapcsolatba, ami éppen jön és szódával elmegy. Hogy ne legyek egyedül. De miért ne várnék arra a kapcsolatra, amibe tényleg érdemes energiát befektetni? Én már nem akarok éveket pazarolni olyan férfira, aki tuti nem alkalmas az együttélésre. Nem akarok áldozni az időmből olyan kapcsolatra, ami a megszűntével újra lenulláz. Legyen jó, eternal és rám szabott. A férfi, aki mellettem lesz, szeressen úgy, ahogy kell. Ha jön az ideál, akkor majd úgyis rá tud venni, hogy legyen gyerekünk. De mindaddig...feleslegesnek érzem az energiabefektetést.

Kreatív energiák

Olyan jó volt tegnap újra érezni magamban a kreatív energiákat.

Ez a "közeg", ami most körülvesz, hozza újra felszínre.

Az, hogy a Rasmus újabb alkotásait hallgathatom és az, hogy egy olyan sokrétű, felettébb igényes sorozattal foglalom le a gondolataim, elvezet egy olyan kényelmes, otthonos lélekállapotba, ahol rég lekötött kreatív energiám felszabadulhatnak.

Végre újra rajzoltam! És egy estés rajzoláshoz képest nagyon megelégedtem a portréval.

Remélem lesz kedvem folytatni, vagy újabbakat alkotni. Szükségem van arra,  hogy önkifejezzek, csak így építhetem fel újra magam.:)

More attention from TR

Jajjdecuki a Pauli, megnézte az instás fotókollekcióm. Mától kezdtem el követni a profilját, és le is lecsekkolt. Azért örülök ennek, mert őt kb. 2000 ember követi és nem gondolom, hogy mindenki profiját vêgignézte valaha.^^

Amint a kezemben lesz az album, figyelmességét viszonozni fogom.

Na jó, mérlegeltem a dolgot, valójában nem kaptam egyedi figyelmet, csak jó volt úgy gondolni.:D

DARK MATTERS - The Rasmus új albuma

Kilégzés, belégzés, fuuuhhhh....

Rendelkezésemre áll végre az új Rasmus album, ami október 6-án jelent meg.
Úgy írom az első benyomásról szóló beszámolóm, mintha közvetlenül nekik mondanám, mert így őszintébb.

****Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott tartalom következik.****

Kedves Lauriék!

Most hallgatom először az új albumot. A Dragons into Dreams G-Y-Ö-N-Y-Ö-R-Ű.
Black Days - annyira meleg, otthonos dal, tele pozitív energiával!
Egyszerre önt el hideg és meleg érzés, egyszerre érzem ismerősnek és újnak. Ez Ti vagytok.
Ez olyan, mintha Mi most ott ülnénk egy kandalló tüze előtt egymás társaságában és mint régi jó barátok, megéljük az együttlét boldog pillanatait. Könnyezem is, nagyszerű. Kell még egy zsepi.

A Delirium ezek után már csak egy hűsítő koktél, de idővel biztosan megtalálom ennek is a szépségét. Van benne némi Avicii.:D Amit megbocsátok, mert majdnem földiek vagytok.:)
Ez lehetne a rádióképes dalotok.

Crystalline- limonádé.

Empire nagyon suttyó. amerikás. Mert Lauri kiment feladni finnségét Kaliforniába.
Ezt a számot nem vagyok hajlandó többször meghallgatni.

A többit már ismertem. Messze a legjobb a Wonderman.

His blue-eyed son - Outlander percek

A vasárnap megjelent rész említésre méltó, egyedülálló, letaglózó.

3. évad 4. rész

Jamie végül Claire nélkül él tovább, vagyis éppen csak vegetál.

     Tőle elvettek mindent, a becsületét, a nevét, a családját, a szabadságát, a teste méltóságát. Folyamatosan csak veszített. Elvesztette barátait, élete szerelmét, gyermekeit, mindenét.

Nem akart mást, csak meghalni. Az egykori vidám és vakmerő ifjú skót egy megtört középkorú férfi lett, aki csak egy dolgot tudott felajánlani még megmaradt szeretteiért: a saját testét.

Így hát nem is csoda, hogy már nem is próbálta a Geneva nevű fruska zsarolását elhárítani.

Belement. Mindegy volt már számára, mi történik vele. Az élet börtönében élt, de ennek végre nem voltak rácsai. Ennyi elég volt számára, még ha Lallybroch egykori uraként most trágyát is kellett lapátolnia.

     És következett az a roppant kínos jelenet, amikor megadta a lánynak, amit kért. Elsőre nem érthető, miért kellett ennek történnie. De ha a karakter-lélektanban kicsit mélyebbre ásunk, ott a válasz: adott egy fiatal lány, akinek a származása miatt egy öreg manushoz kell kötnie az életét. Sosem tapasztalhatja meg azt, amire egy fiatal lélek vágyik. 

Aztán ott sétál a birtokon egy szemrevaló, magányos férfi, akit nyilván észrevesz a lány, és talpraesettsége - azaz érzelmi zsarolása - segítségével arra kényszerít, hogy mutassa meg azt a testi örömöt, amit és ahogy a fiatalság nyújthat. 

Jamie pedig nem túl nehezen, kötélnek áll. Végül is sok magányos év után mely férfinek ne esne jól egy légyott? 

     Persze ott lebeg a levegőben a veszély, hogy a lány megszegi a szavát és titkukat szétkürtöli. 

De nem így lett. Ő szépen férjhez ment az öreg manushoz, ahogy elrendezték számára, de....

és itt jön az, ami tartalmat adott a történetnek. A légyottból születik egy fiú. És Jamie többé nem tud semlegesen létezni ebben a világban. Az anyáról kiderül, hogy sosem hált a férjével - ez is arra utalhat, hogy tényleg szereti Jamiet. Ami csupán kellemesebbé színezi a történetet.

    

     Miután a nő a szülésben meghal, a megsértett férj kikel magából és meg akarja ölni a fattyút.

Amit egy jelenet se tud pontosan leírni az az, hogy mi futhatott akkor végig Jamie fejében.

Élete új értelmet nyert, van egy fia, van egy új kis valaki, aki ő maga, akit végre szerethet úgy, ahogy mindig is szeretni akart. De egy bolond kést fog döfni belé és akkor mindez és minden elveszik, újra. Kibírta volna ezt megint? 

Mindent kockáztatva Jamie gyorsan reagál: lelövi a férfit. A gyermek pedig élhet, az ő gyermeke, az, aki a hirtelen Jamie életének legértékesebb alakjává vált.

    Szép a történetben, hogy fiúcska nem örökölte a vörös tincseket, így egy darabig nem tűnt fel senkinek, hogy ő Jamie fia. Ezért sem fogadta el a hazatérés lehetőségét Lallybrochba, amit a gyermek megmentéséért ajánlott fel a nagymama. A férfi ugyanabban a minőségben eltölt néhány évet a család alkalmazottjaként, és így a fia mellett tud maradni. Nagyon jó kapcsolat alakul ki köztük, a fiúcska imádja az apját, noha ő nem tudja, hogy az, Jamie pedig odaadással nevelgeti őt. Végül eljön az idő, amikor a fiúcska elkezd hasonlítani rá, így mindenki érdekében arra kényszerül, hogy elhagyja a birtokot.

    Jó barátját és felszabadítóját - aki a kezdetektől
vonzódik Jamiehez -, Lord John Greyt kéri meg, hogy vigyázzon a fiúra. Tudja, hogy nagy szívességet kér, így felajánlja magát a férfinek, aki megdöbben, de annyira tiszteli Jamiet, hogy vágyai ellenére sem fogadja el a lehetőséget.

Újfent csak ez volt mindene, amit fel tudott ajánlani. És a fia biztonságáért ezt is megtette volna.

Végül John házasságot köt a fiú anyjának testvérével, és így Jamienek tett ígéretét be tudja váltani.

    Jamie útnak indul, hátrahagyva az egyetlent, aki számára maradt. Megszakad a szíve, ahogy a kisfiúnak is, de nem fordul vissza. Nem mer visszanézni, nem teheti meg.

És Jamie újra mindent elvesztett, de az űr helyét most végtelen bánat veszi át.


Zseniális ez a történet. Filmért kiált. Diana Gabaldon fenomenális. Eddig nem akartam ilyen nagy szavakat használni, most kiérdemelte.

Egy dolgot nem értek: a férj miért csak akkor akadt ki, hogy a gyerek nem az övé, amikor megszületett? Ez azért magyarázatért kiált, mert enélkül alaptalan minden további esemény.

Képek forrása: www.mymbuzz.com, http://oohlo.com

Hajj

Ma reggel írt a volt Kedves, hogy kap egy macsekot, aki olyan, mint Fogatlan. Képet is küldött. És vissza akarta HOZNI pár cuccomat, amit otthagytam neki, hadd használja.

Tudja, hogy szeretem Fogatlant.

Kedves hangnemben írt, érdekes. Eddig olyan tapló volt a legtöbbször az elválásunk óta.
Nem mondom, hogy inkább bunkó legyen, de mi ez már...minek ír?

Alapvetően én egy kedves ember vagyok, ezért vissza kellett fognom magam. Eszembe kellett, hogy jusson: többször milyen csúnyán beszélt velem. Többször... Kényszerítettem magam, hogy úgy fogjam fel a helyzetet: nem érdekel a macskája, nem érdekel a neve, na és persze az b*szna be, hogy megtudja, hol lakom.

Nem, nem és nem.  Ez az ember többé nem akar az életébe, porszemnyit sem, akkor pedig semmi oka sem most, sem máskor aranyoskodni.

Visszatáncolás márpedig nincs. 

Lelki nyugalmam ez feldúlta, pedig tegnap már kezdtem egyedül is egész embernek érezni magam.

HS7- Mikor utoljára láttalak...

Waaaa de rohadt jó ez a szám még mindig!

Rossz téli reggel a villamoson,
úton egyik helyről a másik felé
arra gondolok, hogy ahova megyek,
oda minek megyek én,
mellettem egy fejben egy fejhallgatóból
az élet ritmusa tuccog,
arra nézek, kicsit messzebb ismerős arcot látok,
(és a következőnél három utas leszáll)
sok év eltelt, de álmaimban
hányszor is láttam én
ugyanezt az arcot, de mégsem ugyanezt,
szeméből eltűnt a fény
Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most csendben nézlek, és csak az fáj,
hogy mennyire nem fáj semmi
Nem az idő az, ami átlépett rajtad,
észre sem vetted, hogy elveszett
egy haszontalan kis apróság,
ami nélkül élni nem lehet, nem lehet
Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most csendben nézlek, és csak az fáj,
hogy mennyire nem fáj semmi
Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most lopva nézlek, és látom,
hogy nincsen mit sajnálnom
(és a következőnél minden utas leszáll)
Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most lopva nézlek, és látom,
hogy nincsen mit sajnálnom

Mielőtt felkel a nap

Nehéz a tegnap estéről írni, de mégis úgy érzem, ki kell adnom magamból.
Mivel érzelmileg egy korhadt fatuskóhoz vagyok hasonlatos, ezért nem jár következményekkel a tegnap esti találkozóm.

Le kellett ülnünk már beszélni k-val, ezer éve nem történt már ilyen. Sokszor szándékosan került, én meg elfogadom. Mindegyikünk éli a saját kis életét: ő egy nagyon boldog szakaszát, én pedig egy amolyan élet és személyiség újraszervezés szakaszt, ami se jó, se rossz.

Persze most úgy vagyok, hogy a kapcsolatom utolsó harmadánál rosszabb időszakom nem lehet, így már nem igazán agonizálok a szakítás végett. Ezt nem tudom titkolni, valamint van is egy koncepcióm, ami szerintem egy szakítás után abszolút pozitív hozzáállást tanúsít a külső szemlélőknek. Pedig csak annyi az egész, hogy én már sokkal korábban kivéreztettem ezt a szerelmet.

De volt egy másik, a régi, a sokkal elemibb szerelem, aminek nem beteljesülésétől én majdnem meghaltam. Hát, erről beszélgettünk tegnap azzal, aki ezt az érzést keltette bennem anno.

Volt egy elképzelésem arról, hogy K. rám hogyan tekint, a fejében milyen képet alakíthatott ki rólam.
Abban biztos voltam, hogy nem semlegeset. Elvégre már 10 éve ismerjük egymást.

A 10 év alatt végigkövettem a jellemváltozását, ismerem a kis hülyeségeit, a legnagyobb hibáit, mindent, és nem mellesleg a nőügyeit. És elfogadtam a friendzone-t, meg az ember lánya nem is nagyon epekedik olyan iránt, aki egyszer már padlóra küldte.

Nem úgy mentem oda, hogy erről fogunk beszélni, sőt a saját aktuális nyűgeim is rövidre szándékoztam zárni.
De én tudok a múltban történt sérelmekről, vagy bármi másról hidegen nyilatkozni, szemrebbenés nélkül- másnak kínos vagy kellemetlen - témákról beszélni.

Csak annyit mondtam, hogy úgy már soha többé nem fogok szenvedni senki miatt, mint amikor ő elutasított. Csak ezért mondtam ezt, hogy összehasonlítsam a mostani lélekállapotommal, hogy demonstráljam: mennyit fejlődtem ezen a téren.

Ő újra kifejette, hogy (ezt már korábban is hallottam tőle) szeretett. De egy önző fasz volt és félt, hogy tönkretesz. Igen, tudom. És láttam, hogy valóban nem bírtam volna vele. Szanaszéjjel csalt volna, és még kitudja minek lettem volna kitéve.

Így utólag jobb, hogy eltávolított maga mellől.

Azonban tegnap elmondta, hogy én a mai napig nem hagyom hidegen. Ezt nem tudtam, csak annyi volt szemebtűnő, hogy a legtöbb nője rám hasonlított.
És az összes nője rühellt engem. Ami mulatságos és roppantmód simogatja az egómat.
Úgy tudtam, soha nem voltam vetélytársuk, de amit tegnap K. elmondott, aszerint talán mégis.
Többet mesélt, nevetgéltünk azon, hogy a lányok milyen megjegyzéseket tettek rám.

Mindegy is, én mindig jót mulattam ezeken. Annyira stabilnak érzem magam erkölcsileg, annyira tudtam, hogy én csak egy múltból itt maradt bajtárs vagyok neki, hogy könnyű volt ezeket a történeteket meghallgatnom és nagyokat kacagni rajtuk.

Szó esett a versekről, amiket neki írtam akkor. Kérte, olvasni akarta. Csak annyit mondtam, régen már átküldtem. Ő elképedt, mert nem emlékezett rá. Ennyi. Nem kapja meg, tök felesleges.:D Tovább is lapoztunk.

Áradozott az új lányról, akit egy hónapja ismer, és elképesztően boldog tőle. Kértem, ne fogja vissza magát, amikor róla beszél, mert nem esik rosszul. Végül valahogyan eljutott odáig, hogy...beismerte: ha ez a találkozó 2-3 hónappal ezelőtt zajlik le, akkor nem keres tovább senkit, elhívna randizni. Én ezen is olyan jót mosolyogtam. Javasoltam, hogy erre térjünk vissza 5 év múlva.
Tegnap felismerte ez a jó ember azt, amit én rég tudok: valamilyen formában mindig ott leszünk egymásnak.
Azért azt is leszögeztem, hogy se most, se 3 hónappal ezelőtt nem ért volna el semmit nálam.
Aztán amikor már kellően eleget ivott és ennyi kitárulkozás után közölte: ha 5 év múlva egyikünknek se lesz senkije, elvesz feleségül. :D

Eltűnődtünk azon, hogy milyen mulatságos lenne és sorsszerű.
És az összes volt csajának beigazolódna minden félelme.:D

Olyan volt ez az egész, mint az Mielőtt felkel a nap trilógia. Olyanok vagyunk.

Azért remélem kijózanodva nem nagyon kezd el kattogni a tegnap elhangzottakon.
Szerintem max. tényleg elkerül 5 évre. :)

Boldogság

Ma egész nap egyedül voltam az irodában, ahol elég tevékenyen töltöttem a napom. "Megfőztem" a kis spagettimet, néha ment a zene, és már megint egy csini srácot küldtek a futárosok. Ezek a fiúk olyan szépen tudnak mosolyogni. A múltkori kis szöszit semmi nem tudja überelni. Magasabb volt nálam és sikerült úgy rámosolyognom, hogy a szemüvegem fölül pillantottam rá, ő pedig olyan lelkesen, ártatlanul és kellemesen mosolygott vissza.:) Bearanyozta a napomat!

Szóval most még túlóráztam is úgy másfelet, mondván: tök mindegy hol ülök a számítógép előtt. Ott legalább haladtam a munkával, pénteken úgysem szeretek sokáig maradni.

Aztán mivel ilyenkor ritkán jár a busz, úgy döntöttem várjon a halál, lesétáltam a Rózsadombról.
Annyira jó idő volt!
Igazán idilli. Középerősen fújt a lágy, kellemesen meleg őszi szél. De azért a Margit hídra érve már majdnem letépte az arcomat. Nem baj! Így is megérte.

Régen éreztem magam ilyen könnyednek, kiegyensúlyozottnak és boldognak. Nem volt más, csak a város, az őszi szél, a Duna, a látvány meg én. Ez az igazi boldogság!
Énekelgettem is, az már nálam jó jel.

Nem igazán akartam visszajönni túl hamar a kecóba, így beugrottam egy zöldségeshez, mert a lecsómat fel akarom turbózni mindenféle mással. Végül elértem a Nyugatihoz, ahol már kénytelen voltam a metróra felszállni.

Mire kiértem a kecóhoz, nagyon erős lett a szél, akár le is fújhatta volna a szemüvegem, vagy ki a kezemből a telefont. Közben megállított egy csöves, aki diabetikus dolgoKAT akart  vásároltatni velem a boltban és hozzátette, hogy 6-án volt a szülinapja.

Meghallgattam, de ilyenekkel már nem vagyok hajlandó foglalkozni. Meg most már nekem sincs felesleges pénzem az albi miatt.
Most egyébként újra meg kell tanulnom spórolni, meg kell tanulnom pont annyit venni, ami egy emberre elég. Nem szeretek kidobni ételt, de néha tönkremegy, mert nincs kedvem 3 napig ugyanazt enni... na mindegy, majd lesz valahogy.

Nyálcsorgatás, mert megtehetem!

Most már rossz érzések nélkül szabadon engedhetem a fantáziám és az ízlésvilágom.
Senki nem köthet már bele, és senki nem mondja, hogy jajj de szar.

Van egy ifjú, akit imádok, meeeert tök jó a kisugárzása.
Egy szép szál skót: SAM HEUGHAN! Igen, kiltes férfi. Öröm egy ilyen esztétikus jelenségre pillantani😊.

A másik urat egészen pontosan tegnap láttam meg először: az Enter Shikari énekese.
Ő azt a férfitípust képviseli, amelyik sooook éve változatlanul tetszik nekem.
Ő Rou Reynolds- a nevét úgyis el fogom felejteni.

Feeling free

Na végre, sikerült albit találni Pesten, már be is költöztem.
Egy hetet egy ismerősnél csöveztem még augusztus utolsó hetén.
Sokat vívódtam, hogy most hagyjam-e el Pestet, vagy deficitesen ugyan, de tartsak ki még egy évet.
Aztán sok beszélgetés után úgy döntöttem, hogy szükséges maradnom.
Számítanak rám a munkahelyemen, amit szeretek ráadásul, és nem tudom mihez kezdenék magammal vidéken. Nyilván gyártottam különböző forgatókönyveket, de talán még mindig itt a legjobb. Ennyi pofára esés után is.

Szeretem a családom, de vidék nem az én terepem, ahhoz én túl gyenge vagyok.

Nem volt teljesen szép az elválásunk, a volt Kedvesből kijött némileg a szarrágó geci állat. Szerencsére 3,5 év alatt csupán kevésszer találkoztam ezzel (haha, kamu).
Szerettem, most is kedvelem, de sajnos az anyja fia, aki teljesen ellenem hangolta és a tetteit is befolyásolja. Úgy látszik ebbe az értelmiségi családba nem elég a 2 diplomám, a felvételhez elvárás lenne még a színészi szakmát is elsajátítanom képmutatás szakirányon.
Ja hogy az nem megy, mert hű akarok lenni magamhoz? Ja hogy nem akarom azt tenni, amit anyóspajtás diktál? Ó baszki, akkor ez totál bukás. Ó, jajj de kár.

Egyszer sírtam a szakítás hatására, de nem amiatt. Aztán úgy döntöttem, ez az ügy tőlem több könnyet nem érdemel. Másfél éve haldokoltunk. Ennyi. Örülök, hogy megszabadultam onnan.

Most újra felépítem magam, visszaszedem azt a sok életenergiát, amit elvettek tőlem.

Dolgozok, magamért, és ezentúl nagyon fogok törekedni arra, hogy ne hagyjam magam kihasználni.
Csak a családomnak tartozom hálával azért, hogy ezt a sok rosszat végigküzdötték velem.

Nem kell társ magam mellé, nem kell kompromisszum, nem kell még egy gyermeklelkű fickó, aki....

hagyjuk.

Kurva jó minden, mert jön ki hamarosan az új Outlander évad, a Kingsman és sok egyéb jó dolog, ami érdekel. Lesz Apocalyptica konci is, és persze új Rasmus album.
Van már elképzelésem arról, milyen új szemüvegkeretet szeretnék, mert a mostanit utálom.
És amint megtalálom a legjobban tetszőt, veszek magamnak egy állótükröt, mert már senki sem tiltja.

Juhé!

Wicked game

Isteni ez a verzió!

Broke up

Ma feljöttem Pestre, a Kedves mogorva és tépődő arccal ült a széken,bámult rám:

-Mondd, mi az. Mondd már.- szólítgattam biztatóan.
Tudtam én mit fog mondani, már a vonaton tudtam, hogy ez lesz.
Közölte, amit egy hónappal korábban is: nem egyfelé tartunk, stb., stb. de szeret, de ez így nem jó.

- Oké, akkor keresek albérletet.- mondtam úgy, mintha egy darab befőttes gumiról beszélnék.

Még mindig nyugodt vagyok, higgadt, a Rasmus egy ideillő dalát hallgatom. A másik szobába ment aludni. De előtte megölelt.
Nem érzek semmit. Elnyomom. Majd úgyis kifakad, nem kell sok, csak egy kis magány.

Megint előjött azzal, hogy én nem tudom kezelni Budapestet. Józan okokkal nem támasztotta alá.
Mondtam, hogy előtte is elég jól elvoltam Pesten.
Szakít (még akkor is, ha lélekben ez már korábban megtörtént és a mai csak a formális volt), majd megsért az alapvető meggyőződéseben, hogy én e város része vagyok.
Nem haragszom, nem érzek semmit.

Mindegy.

Most a másik szobában alszik, és azt kívánom, hogy én bárcsak aludhatnék már ma az új albérletemben. De bassza meg, hogyan lesz albim, a legnagyobb felfordulás közepette kell most lakást vadásznom. Megint csak a szart kapom az élettől. Unom.

A megoldást keresem

Feladat: elköltözni

1. alternatíva

BP-n maradni

Munkahely ✓
Kecó ?  (a híd alatt)
Pénz ✗ (mert a háromnegyede albira menne)
Élethelyzet: egy helyben toporgás, de a város előnyeit élvezve, szerényen

2. alternatíva

Hazamenni

Munkahely ✗ (keresni újat, akár fél évbe is beletelhet)
Kecó ✓
Pénz ✓ (otthon lakva félre lehet tenni a javát)
Élethelyzet: családtagokkal egymás kikészítése, megőrülés

A 3. alternatíva nem alternatíva. Nem maradhatok, így is elmegy minden pénzem, így sem magasabb a fizum és kibaszott boldogtalan vagyok.

Fanfictions

Fiatal leányka koromban, amikor még az internet adatforgalmi korláttal volt ellátva a legjobb helyen is, főleg a szöveges doksikhoz fértem hozzá. A videókat hosszú órák árán lehetett csak letölteni...és azonnal ment a CD-re, mintha csak egyszeri alkalom lenne őket megtalálni a neten.

Tehát akkortájt rátaláltam a fanfiction írók közösségére. Ami még most is van. A legtöbb sztárnak, zenésznek, hírességnek van olyan rajongója, aki ír ilyen kis történeteket. Amatőr íróknak is nevezhetjük őket. E történetek közül nagyon sok jóra szokott sikeredni. Azt hiszem azért jók, mert kész karakterekkel dolgoznak, hozzátéve a sajtjukat is és azokat a lehetetlennek tűnő, mesébe illő helyzeteket, párbeszédeket, amelyeket az imádottal meg akar élni a kis rajongó.

Szépek, olyan tündérmese szerűek ezek a történetek. Ez az a platform, ahol a rajongó találkozik a rajongottal és maximálisan, kötöttségek és korlátok nélkül kifejtheti azt, miért és mennyire szereti őt.

Egy ilyen történetben nem kerülnek szóba a jellemhibák, az írója is felveheti azt a személyiséget, amit méltónak talál a "találkozáshoz", és a hírességhez is hozzáképzelheti azt az egyéniséget, amivel idealizálja őt. Win-win. Ez egy terápia. Egy opció, hogy elvitorlázz kicsit a csúf valóságból, hogy megvalósítsd az álmaidat, hogy pozitív visszajelzést kaphass, ha másnak is hagyod, hogy elolvassa. Olyan, mint egy álom, csak éppen irányítható.

Az Outlandert talán azért szeretem annyira, mert nagyon emlékeztet a fanfiction-re. Az események tempója, a következetesség, a témában elmélyülés...persze lehet, hogy csak nekem tűnnek hasonlatosnak.

Szerintem a rajongás is egyfajta szeretet. Én szeretem a Rasmust, szeretem a Hurts-öt, Kimi Räikkönent, vagy épp Szabó Balázst. A legjobb, hogy bármikor fel tudnék építeni egy történetet arról, hogyan találkozom velük. A legjobb, hogy ezek a történetek a soha be nem teljesült találkozások hiányának terhét kicsit enyhítik. A mégjobb: hogy előfordulhat, hogy ezek a találkozások mégis megtörténnek. ;)

Velem már történt ilyen párszor, talán lesz is még.

Divat nyáron a városokban BEFORE I DIE... nyilvános táblákat kitenni, amire krétával bárki felírhatja a gondolatait.

Nekem is van saját Mielőtt meghalok listám, és az egyik legfőbb eleme: találkozni a Rasmussal😊

Annyira, de annyira..

Tehát, ma megnéztem pár videót (zenélés, interjú) a Rasmusos srácokról, és teljesen elbűvöltek. Arra gondoltam, most azon nyomban megölelgetném őket.

Ebben a szellemben eszembe jutott, hogy többször említést tettem a honlapjuk desgin-jának változásairól a blogon, de fogalmam nincs, hogy most milyen.

A www. therasmus.com oldara navigálva a következő fogadott:

Öröm és boldogság!!! Végre újra használják az original logójukat, amit annyira szeretek.

Ha lenne egy tattoom, akkor vagy ez a logó, vagy egy finn zászló lenne az. A Paradise klipje is kijött időközben, és azt látom, hogy kezdenek visszanyúlni a régi elemekhez: a klipben egyértelműen felidéződik pár régi klip hangulata... First Day Of My life, Life Burns, In the Shadows...szóval szuper vizuális élmény. És a fiúkra pedig- hiába 38 éves családapák, még mindig örök fiatalként tudok tekinteni. Ehhez elég csak Laurit figyelni és hallgatni és bebizonyosodik. Forever young.:)

Újra Francescora leltem

Az olasz fiút, akivel a boltban találkoztam, már kezdtem elfelejteni. Csakhogy ránéztem haverom profiljára. A munkahelye neve ismerős volt... Ó, hát nem ugyanott dolgozik a kedves Francesco?
Haveromat kifaggattam, mit tud az olasz ùrról és azt mondta, nagyon rendes embernek tartja.

Nos, kicsi a világ. Örülök, hogy van egyéb kontaktom hozzá. Örülök, hogy más is megerősîtette a pozitîv képet róla, ami kialakult rövid ismeretségünk alatt. Ennyi.

Bye, Master Yoda

Voltam egy állásinterjún. Felvettek.
:)
Újranézem az Outlandert. Zseniális. Imádom. Nem volt még egy sorozat, amit ilyen hamar elkezdtem újranézni.
Holnap közölnöm kell Yoda mesterrel, hogy lépek a szebb jövő irányába. Úgy érzem, hogy Yoda bír engem, és tényleg ő a legeslegjobb mentor és ember abban az állatkertben. Kár, hogy nincs nagyobb önbecsülése, hiszen többre hivatott. Nem csak munka, hanem magánélet területén is.
Múlt héten azt mondta, hogy látja bennem a látszerész szakmához való tehetséget, csak el kéne már döntenem, hogy maradok-e. Igazából sosem akartam maradni, és terveimben átmeneti megoldásként szerepelt az optika, bár szívem szerint sosem írtam volna alá a szerződést. Végül is, arra jó volt, hogy ne haljak éhen, míg nem találok egy rendes, hozzám illő állást.


És hogy ez hozzám illik-e?
A következő felvonásban kiderül.
Az utolsó felvonás csakis határon túl játszódhat.

Trying to change my position

Voltam egy állásinterjún. Nem engem vettek fel, de gratuláltak a teljesítményemhez, és azt mondták, nagyon remélik, sikerül azt az állást megtalálnom, ahol az eszemet használhatom.

Nagyon jól esett. Tényleg jót tesz ez a pár gondolat az önbecsülésemnek. Az állásinterjú után is olyan jókedvű voltam, hiszen bizonyítottam, hogy nem vagyok egy hülye gyerek. Pozitív visszajelzést kaptam és megerősítést arról, hogy rohadtul nem egy kibaszott optikában kéne lennem, és egyáltalán nem méltó hozzám ez. Nagyképűen hangzik? Talán. De van bennem egy "többre vagyok hivatott" érzés. Biztos sokan utálják az ilyen embereket. Ezt az érzést viszont én nem akarom és nem is fogom leküzdeni. Keresem a helyem. És hiszem, hogy megtalálom.

Egyébként kicsit sem bántam, hogy nem vettek arra a helyre fel. Nagyon jó lett volna, de most úgy érzem, hogy még egy esélyt kaptam többet elérni. Majd meglátjuk:D

A harmadikon

És megint ott lakom,

A szobában, a harmadikon...

ADY ENDRE: A HARMADIK EMELETRE

Szobám: a harmadik emelet
S aki szeret,
Gondolja meg, mert hosszu az út,
Mert rossz, hazug,
Aki tagad.

Drágám, te ne erőltesd magad:
Az áldozat
Sokkal több, mint három emelet
S hogyha veled
Találkozom:

Én az egész valómat hozom
S nem átkozom,
Aki csupán félig jön ide,
Mert nincs hite:
Ne jöjj ide.

The Rasmus - Paradise

A péntek hozott még egy szuper dolgot: a Rasmus kiadta a legújabb dalát.
Amit szeretek az első hallgatástól kezdve, mert:
- annyira színtiszta Rasmus
- mert Eero belehujjog, és ez nagyon béna, de ez is még Rasmusossabbá teszi a dalt
- az eleje egy kicsit pussycat dolls-os, de meg van bocsátva
- hiszen Lauri a lassú résznél olyan egyedi és váratlan dallamvonalat hoz be, amilyen jót nem is reméltem
- ezáltal kellemes lesz a dal
- és a szöveg: ilyet nem írhatott volna más
- kedvelem a tipikus Rasmus-dalszöveg csavarokat, amiktől látszólag logikátlan lesz a szöveg, de ha olvasol a sorok közt, értelmet nyer
- és ami mindig összejön: eltalálták a hangulatom.:)

The Rasmus - Paradise

Blossom - Jamie Fraser - :)

Kissé kimerültem. Szerdán majdnem összeestem a munkahelyemen, szédültem és enni sem bírtam igazán. Este annyira fáradt voltam, hogy hazaérkezve lezuhantam az ágyra, onnan pedig úgy kellett elvonszolni a fürdőszobába. Másnap délre kellett volna menni melózni, menni is akartam, de kis noszogatásra inkább a háziorvosomat választottam. Nem örültek a munkahelyen ennek, annak meg pláne nem, hogy közöltem, csak egy hét múlva megyek vissza. 

Jófej volt a doki, tudomásul vette, hogy nem csak fizikailag, hanem hogy lelkileg is ki vagyok merülve. Arra gondoltam, elég lesz nekem pár nap pihi, de végülis maradtam a csütörtöki határidőnél, hiszen nem éri meg, hogy széthajtsam magam e munkahely miatt.
Általában úgy állok a feladataimhoz, hogy azokat lelkiismeretesen elvégzem. Ezt a gondolkodást kellett most lekapcsolnom. No és azt is el kell valahogy érnem, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásom amiatt, hogy miként oldják meg most a beosztást, hogy egy emberre több feladat hárul,  vagy hogy éppen mit gondolnak a többiek rólam.

Valójában tisztában vagyok azzal, hogy lojalitásom általában csak akadályoz engem. Elgondolkodok rajta, hogy milyen szemétség lenne, ha a betegszabi után vissza se mennék dolgozni, holott megígértem. Nekem vannak még ilyen korlátaim. Ezért nem vagyok sikeres. Gazfickóvá kellene válnom.

VISZONT most pihenőidő van és én élvezem.

Jött egy ihlet, miszerint most a "Blossom" szavacska kell, hogy jellemezzen engem. Ez a cél, ez a legszebb dolog, ez a boldogság. És ahogy megtaláltam magamnak Jamie Fraser oldalán a legújabb alternatív valóságom, ahova elbújhatok, ki is virágzott picit a lelkem.

Közben rájöttem, hogy az Outlander eléggé felkapott amúgy is, és rengetegen éreznek a karakterekkel kapcsolatban úgy, ahogy én. Ami végül is mókás, és tekinthetném úgy, hogy egy nagy közösség része lettem. De nekem ez is mindegy.:) Nekem most éppen elég, ami a saját kis fejemben kialakult a témáról. Amúgy nyugi, kedves olvasó, még nem buggyantam meg egészen. Csak kell egy másik világ, ami jó. :)

Várom a húsvétot, várom hogy unokahúgommal mókázzak, mosolyt csal az arcomra mindegyik virágba borult fácska. És ami a legjobb, az pénteken derült ki: nem vagyok humán papilloma vírus fertőzött. Tehát mégsem ver a sors olyannal, amit nem érdemlek meg. KIITOOOOS.:)

Somewhere else

Múltkor valami elképesztően energikus bejegyzést akartam írni, de nem voltam gépközelben.

Annyira szeretem Sia munkásságát. Az erős nőt jelképezi a mai világban.:)

Elkezdtem nézni az Outlandert, beszippantott 3 napra, és végre önfeledt voltam. Imádtam, hogy a férfi és a nő is lélekben is erős, végre van egy nem szokványos szerelmi történet. Sőt, ez inkább az összetartozásról szól. Mintha valami űrt töltött volna be bennem ez a két karakter és története. Szép.:)

Végre nem foglalkoztam a sok negatívummal körülöttem. Az igazi Minka voltam kicsit újra. De ma reggel...

Minden ugyan ott tart, ahol azelőtt. Az életem szar, és látom is, hogy hol csesztem el. Fel kéne mondanom, utálom ezt a munkahelyet. Szintemen aluli. De olyat viszont még nem találtam, amit szívesen végeznék.

Illetve van egy, csak oda már nem mehetek vissza. Sokszor tapasztaltam, hogy azt a lehetőséget, amit rám szabott az élet, más kapja meg. És nem értem miért. Pedig csak úgy tudnék kiteljesedni, ha megkapnám ezeket..

Mostanában egyre inkább azt érzem, hogy kinőttem ezt a várost, ezt az országot. Új helyekre vágyom, új kalandokra. Úgy érzem, itt és most már nem tudok több lenni. Csak döcögés az egész.

Mondjuk könnyű lenne leküzdeni a honvágyat, mert én amolyan hazátlan lélek vagyok. Előbb éneklem el átéléssel a finn himnuszt, mint a magyart. De valami visszafog. Pedig ha most lépnék, most sokkal többet nyernék, mint vesztenék. Mennem kell....

Brand new life

Brand new life- vagy mégsem az.

Múlt vasárnap átköltöztünk a lakásba. Az elmúlt egy hét alatt már éreztem, hogy sokkal jobb így élni. Nincs több terror a gombok, a haj, a cipő, a nadrág és számtalan apró hülyeség miatt, amit egy unatkozó öregasszony össze tud hordani. Nincs több kínos, néma reggelizés az ajtó nélküli konyhában, ahol az apósjelölt fel-alá járkál indokolatlanul. Nincs több macskaszőr, macskaürülékszag, macskahányás takarítás, lopva vacsorázás, kényszermosolygás, kényszerbeszámolók, se több kérdés az iszonyat szar munkahelyi viszonyokról, mosolyogva. Persze a barátom a héten szinte mindennap hazament valamiért, de remélem erről is leáll. Nem kell többé kutyát sétáltatni éjjel 11-kor. Nem kell üres és számomra érdektelen történeteket az 500. rokon lakásáról/gyerekéről/csizmájáról hallgatnom. Ez így jó.

Mondjuk azért a költözés feszültséggel telt. Az utolsó csomagok felcipelésekor is megfordult a fejemben: kell ez nekem? És közben arra is gondoltam, mi lesz, ha rákszűrés eredménye valóban katasztrofális. De igazán nem stresszeltem rá a kérdésre.:)

Másnap azonban amikor már helyben voltam, kissé izgatott lettem. Ott már éreztem, hogy nem fogok túl jó híreket kapni. És valóban. P5-ből P3. Ezt a számot valahol úgy aposztrofálták, hogy "rákmegelőző állapot" vagy hogy valamilyen gyulladás áll fenn. A doki mindenesetre elég lehangolt volt. Azt mondta, ha a kezelés nem hat, akkor irány a kés alá.

Ok. Nyugtáztam magamban. Elkezdtem azon agyalni, hogy akkor ezt kaptam Budapesttől? Ennyi és vége? Rossz úton járok? És hogyan történhet ilyen velem, amikor egyáltalán nem éltem olyan életmódot, aminek a következménye ez az állapot lehet. Aztán továbbgondoltam: együtt laktam az egyetem alatt egy egyetemi társsal, aki enyhén kifejezve egy gátlástalan és igénytelen ribanc volt. Lehet ez hozta a bajt rám... közös fürdő használata, a higénia mellőzése a részéről...nem tudom.

Aztán az immunrendszer gyengesége is közrejátszik. Az utóbbi 2 évben rengeteget stresszeltem a buzeráns Gödöllő/lakótárs/albérlet témakörökön, valamint a kapcsolatom sem a legjobb mederben haladt. Elnyomott feszültség, ki nem mondott sérelmek, megalázás, háttérbe sorolás, önállóság akadályozása. Ha igazán beteg vagyok, akkor szinte biztosan meg tudom mondani, hogy ez mind hozzájárult az állapot kialakulásához.

Azt mondta a doki, vissza kell ezt az eredményt tornászni P2-re. 

Ok. 

Közöltem a párommal, hogy amennyiben ez nem sikerülne, és idővel durvább lesz a helyzet, előfordulhat, hogy nem tudok gyereket vállalni (nem is akarok, tehát ez engem egyáltalán nem aggaszt), ezért gondolkodjon el, hogy van-e értelme tovább folytatni így a kapcsolatot. Még nem döntött, de biztos vagyok benne, hogy sokat gondolkodik ezen.

Mindezek ellenére sem érzem betegnek magam, nem vagyok elkeseredett sem. De hibáztatni sem tudom magam, hogy miért nem tettem így meg úgy. Most ez a helyzet áll fenn, ezt a problémát kell megoldani mindenekelőtt. Az én testem az én váram, amiben lehet, hogy még pár 10 évet lehúzok. Ezért ha meg kell óvnom a nagyobb bajtól, készen állok drasztikus döntéseket hozni, még ha veszteséggel is jár. Ámen.

Ó, Francesco!

Mivel a melóhelyen én vagyok az angolul beszélni tudó munkatárs, egy szerencsés találkozás részese lehettem. Bejött egy igazán szemrevaló srác a rendelt termékéért. Odatoppant elém, közölte mit akar, de volt egy kis technikai baki, ami kis időbe telt. Hogy ne érezze magát kellemetlenül kicsiny hazánk még kisebb boltjában a hülye magyarok közt, elkezdtem vele beszélgetni. A nevéből adódóan tudtam, hogy olasz az úriember, de azért a beszélgetést az erre irányuló kérdéssel nyitottam. Nagyon közlékeny volt, mesélte hogy egy éve él Pesten, nagyon szereti és ráadásul tanul magyarul is. A köszönömöt magyarul mondta. Oly szívesen beszélgettem volna még vele, sőt legszívesebben felajánlottam volna, hogy tanítom magyarul, ha ő engem olaszul. (Igen, eléggé szimpatizálok az olaszokkal.) Viszont idő előtt elragadta tőlem a "tolmácsa". Azóta sem tudom elfeledni Francesco lenyűgöző lényét. Annyira örülnék, ha ezzel a kedves úriemberrel szorosabb ismeretséget kialakíthatnék!

A kripli nő

Van egy csaj a munkahelyen, aki méretben akkora, mint én de korban majdnem másfélszer annyi.

Érdekes nőszemély. Korábban azt gondoltam, hogy csak a 80 feletti nénik kántálják azt, hogy koruknál fogva bármit bármikor és bárkinek jól megmondhatnak. Ő csupán negyven, mégis hasonlóan gondolkodik és ami a legrosszabb: így is viselkedik. 

Talán előbb lehetne engem megbélyegezni azzal, hogy kihagy az agyam, lassú és szétszórt figyelmű vagyok, mint őt. Valóban odateszi magát, de egy kicsit túl sok. Úgy érzi, ő a felettesem. Közlés és bíráláskényszere van. Mindig elmondja, hogy szerinte én mit csinálok rosszul. Amit nem vetek meg, ha odaillő stílusban mondja (hangnem, helyzet, szavak). Tegnap viszont olyan tirpák hangnemben ripakodott rám a bolt kasszájánál, nagyjából 10 vendég előtt, hogy én szégyelltem magam helyette is. Felrótt pár személyiségemet és tevékenységemet becsmérlő jellemzőt, piros volt a feje, feszengett, majd közöltem vele, hogy nem tudom miről beszél, majd rápillantva az órára sarkon fordultam, és otthagytam a picsába. De ha nem járt volna le a munkaidőm, valószínű akkor is így tettem volna. Egyszerűen nem bírom komolyan venni ezt az embert.

Kimerülés

Harmadik hete dolgozom egy optikában. Minden porcikám tiltakozott ellene, hogy aláírjam azt az undorító szerződést erre a nem pokoli, csak szimplán szar munkahelyre, aprópénzért. De megtettem, mert közeleg az átköltözés barátom családjától a lakásába. Ennek feltétele, hogy mindketten dolgozzunk, de úgy érzem, beledöglök. Undorodom a helyzettől, hogy egy ilyen szinten aluli munkát végzek, nem diplomás bérért. Undorodom attól, hogy ilyen áldozatot kell hoznom -már megint- a kapcsolatunkért/ban. A kimerülés szélén állok. Ma már a villamoson hazafele könnybe lábadt a szemem. Tudom, hogy nem vagyok jó helyen. Ez csak egy helyben toporgás.

Lélekbúvár : Y generáció

Ebben a videóban 2 hölgy vegzálja Szirmai urat. És azért írom azt, hogy vegzálja, hiszen nem partnerei a beszélgetésben, nagyjából csak érveket csattogtatnak.

Az interjút úgy lehetett volna élvezhetőre és érdemesre készíteni, ha mondjuk Tari Annamária, akinek elvileg a szakterülete a generációk ismerete és megértése, nem a saját generációját védi be, hanem felnőttként és korrekten tudomásul veszi azt, amit Y generáció közöl.

Úgy sejtem Greg egy kicsit besül itt, és talán nem is az ő terepe ez a téma. Talán illett volna neki több időt adni a véleménye pontos kifejtésére.

Nagyon lekezelő volt, ahogy a két idős nő többször elmosolyodott azon, amit Greg mondott.

Nagyjából ugyanaz a szituáció, mint amikor a világot most megismerő páréves kisgyerek szavain és felismerésein elmosolyodnak a felnőttek.

Csakhogy Greg azért közel a 30-hoz ismeri már a világot, csak talán máshogy. És jelen pillanatban, valamint az elkövetkezendő 20-30-40 évben fontosabb lesz az Y-os világnézet, mint a ráncait púderező és húspultos meleg színekkel megvilágított, kikopó X generáció álláspontja.

Meghívtak egy vitapartnert, akit nem vesznek komolyan. Fejlődésről és közös nevezőről akartak beszélni, de mégsem volt annyira fontos Greg véleménye, hiszen ebben a szituban ő volt a "kisgyerek."

Egyrészt ha már előre tudják, hogy rohadtul nem érdekli őket az ellenvélemény, minek hívtak meg oda egy Y-ost, másrészt hogy lehetett ilyen jó témát így elpocsékolni?:D

Hívjanak meg engem, majd én elmondom a véleményem.:D

Az asztal túloldalán

Most javasoltam egyik barátomnak, aki még egyetemista, hogy már csak mókából, gyakorlásképp járjon el interjúkra. Azért jó az ilyen, mert tét nélküli, és közben gyakorol, kiismeri a szituációkat és saját magát is. Én híve vagyok ennek a módszernek. Magamon tapasztaltam, hogy valóban hatékony. Most már szinte magabiztosan állíthatom, hogy nem izgulok az interjúk többsége előtt, sem alatt.

Mondjuk tavaly az MVH-nál volt egy kínos interjúm. Olyan dolgokra kérdeztek rá, amit a 3 hónappal előtte lévő írásbeli tesztben leírtam. Gőzöm nem volt már se a kérdésről, a válaszról, és pláne nem a választ generáló indokokról. Pedig ők ezt akarták hallani. De más helyeken nem indultam ilyen hátrányból. Amúgy meg mi ez már, 3 hónap múlva visszahívni valakit... Szerintem etikátlan egy felvételi "kört" eddig húzni. Őszintén, akkorra már azt is elfelejtettem, hogy milyen posztra adtam be a jelentkezésem.

Most csütörtökön például késtem masszív fél órát, mivel eltévedtem. Telefonhívásra nem reagáltak, így ugyan kicsit kikészülve, de beállítottam a céghez. Mondhatták volna azt is, hogy húzzak el innen, de végül sorra kerültem. Sorra, ugyanis futószalag szerűen mentek az interjúk. Az előttem lévő lány nagyjából 8-10 perc alatt végzett. Vigyorogva búcsúzott. Amikor én voltam bent, éreztem, hogy az én interjúm hosszabb. Igazából hiányérzetem támadt az interjút követően. Túlságosan egyszerű volt, túl könnyű, nem volt benne semmi kihívás. Láttam az interjúztatón, hogy nem nagyon érdeklik a válaszok, és igyekeztem a beszélgetést a komoly hangvétel felé terelni. Ekkor ő megerőltette magát, és próbált olyan kérdéseket feltenni, amelyet a helyzet és az én szándékom valóban "megérdemelt".

Ettől függetlenül űr maradt bennem, és ez nem jó.

Előtte két nappal viszont egy kellemes interjún vettem részt, ahol előkerült a személyiség, munkabírás, valós ismeretek, hajlandóság. Azt is elmondták részletesen, mit csinál a cég, és a megpályázott munkakör mekkora felelősséggel jár. Ezt nagyon sok helyen nem közlik. Például ahonnan most jöttem el. (Ott sem mesélték el, hogy kik ők, mit akarnak, mit és hogyan várnak el tőlem. Ebbe bele is törtek a bicskáink.) Ez az interjú elég hosszú volt, a végszó után az interjúztató mondta volna még, így nekem kellett finoman jelezni, hogy a téma kifulladt. Ehhez is meg kell találni a megfelelő szavakat, az ideális időzítést, hogy azért még maradjon némi esély az állást megszerezni.:D

Ami még ebben az interjúban bosszantó volt, az a ködösítés. Ha mindent bruttóban közölnek, akkor bizony nagy esély van arra, hogy szépíteni akarják a csúf valóságot. Itt túltettek minden eddigin: a cafeteriát is bruttóban közölték...hm.

A Tematika
1. cég "eladása" a jelöltnek
2. juttatások reprezentálása (azok is, amiket fél, vagy 1 év múlva szerezhet meg a munkavállaló)

3. a munkabér képzésének ködösített magyarázata: napi 9 órát kell dolgozni, de ez a napi plusz egy óra már bele is van kalkulálva a bérbe -> ilyenkor a jelentkező megnyugszik, hiszen nem kell pattogni a túlóra kifizetésért, annyira korrekt a cég

4. a jelölt alkalmasságának felmérése

5. munkabér kizárólagosan bruttó összegének közlése, juttatások ismétlése

6. munkakör részletes leírása a jelölt kérésére (ez esetben kb. 4X annyi volt a feladat és felelősség, mint ahogy a  hirdetésben szerepelt)
7. az érem másik oldala- esetleges hátrányok, ünnepnapok, helyettesítések, próbaidő hossza, munkaidő, stb.

Mondanom sem kell, nettó 90 000 Ft-ért, napi 9 óra melóért plusz 3 óra utazásért nem volt kedvem akkora felelősséget vállalni, amin lényegében az egész cég sorsa múlik.

Sose álljon hozzám közel annyira...

Megtaláltam a március 14-i dalom. Azért nagyon remélem, hogy mégsem kell vele azonosulnom, bármennyire is melankolikus, depresszív és kissé életunt a személyiségem. Tényleg nem kéne kicseszni velem ennyire. Méhnyakrák? Na még mit nem!

:)

Azok a bizonyos afterek

Amint jobban megfigyeltem ezt a klipet, tudtam, hogy én ilyesmit megéltem már...

A ZP-s afterek, a fesztiválok hajnalai, ahol furcsa figurák és kiégett magányos alakok maradnak csak talpon. Ez az a hangulat. Mi is csinálunk ilyeneket, csak nem ilyen király koreográfiával.:D

Nem hangzik túl jól

Most kaptam egy levelet, valójában még nem láttam, de egy citológiai vizsgálattal kapcsolatos.

A levélben állítólag az áll, hogy jelentkezzek kezelésre. De milyenre? Remélem, hogy ez csak egy formális levél, és a kezelés az mindennek a szinonimája. Mint például orvosi konzultáció a vérvételi leletemről.

Hm. Nem vagyok megijedve, hiszen most úgy érzem, nem történt velem semmi. Az átlag magyarhoz képest egészségi állapotom sokkal jobb. Családban nem nagyon volt rákos megbetegedés. És ha mégis lenne valami baj, akkor időben észrevették, kezelhető.

De ha mégis lenne valami, mik lennének a szcenáriók?

A) Magamba fordulok (Ennél jobban? 😝)

B) Elkezdem imádni az életem, és mindent megteszek azért, hogy kimaxoljam a lehetőségeim.

C) Mindenki nagyon fog sajnálni, aztán mindenki nagyon okos lesz, én meg lelépek El Caminozni. Vagy Finnországba túrázni. Vagy a Grand Canyonba.

D) Egyéb.

F) Megírom a végrendeletem, melyben az fog szerepelni, hogy ha kipurcanok, Finnországba azért földi maradványaimat vigyék el. A legjobb lenne, ha akkor, amikor fizikailag az egész Rasmus az országban tartózkodik. Ez csak nekem számítana, ez csak valami jelkép. Nem kell értenie senkinek.

Azt is megírnám, hogy a kutyám szent, és ő legyen legalább olyan fontos a családnak, amilyen én vagyok. Egyelőre ennyi.

Holnap vagy valamikor kiderül persze, hogy kár ezekért a szavakért, és folytathatom az életem és személyiségem fejlesztését. Ámen.

Cool:)

Írtam a Rasmus dobosának, és visszaírt. Fél órán belül. Milyen nagyon kedves tőle.:)

Yo-ho! Egy világsztár, aki játszott már a Metalicskával is!

Na jó, még nem érzem a súlyát ennek, de baszki, biztosan űr maradt volna bennem, ha mégsem válaszol a kérdésemre.

Ha ez megtörtént volna 8-10 éve, hát én a Chosen One-nak éreztem volna magam. Bár mondjuk volt egy olyan lehetőség, amikor a szigeten játszottak, hogy a rajongók kérdései közül válogattak a riporterek. Én fejenként kb. 3 kérdést írtam (12) emlékeim szerint, és ebből 4-5-öt feltettek, ami akkor igazi katarzist okozott. Alapos voltam, és megnéztem, rajtam kívül elég kevés embertől vettek elő több kérdést. Ahh.. azok a régi szép idők.:D:D:D:D

Legmélyebben

Remélem a következő bejegyzésem már vidám lesz. De ez még biztosan nem az.

Ma, vasárnap vártam, hogy együtt tudjunk tölteni egy egész napot a kedvesemmel. :)

Mert egész héten este 7 körül ért haza, 10-kor már aludt, pénteken nem is láttam, mert meló után ment az ismerőseivel hajnali egyig kártyázni. Szombaton elfoglalt volt a saját és a család ügyeivel. A ma pedig lehetett volna a minénk De nem. Délelőtt munkahelyi feladat teljesítése, utána haverokkal játék, utána anyuka kérése teljesítése, utána játék, utána meg házavató buli. Ahol éppen most nem vagyok, mert nem hozta meg hozzá a kedvem az egész napos vidámság. :)

Hát ez van. Ludas vagyok én is. Mert éppen nincs kedvem megfelelni senkinek. Hát, van ez így.

Mindig is tartottam tőle, hogy társfüggő leszek egy kapcsolattól. Így 3 év után is büszkén kijelenthetem, hogy nagy valószínűséggel nem lettem az. Csak az idő múlásával lett néhány igényem, mint pl. a fontossági sorrendben ne az utolsó legyek számára, legyenek saját közös döntéseink, legyenek közös élményeink az esti filmezéseken túl is, legyen közös, önálló életünk. Na ez valahogy eddig még nem jött össze. És elfáradok. Meg félek is, de nincs hova szaladnom. Sem támogatásért, sem útbaigazításért.

Tépi ez is a lelkem, meg az is, hogy miért nem sikerül nekem lábat vetni ezen a nagy kerek Budapesten. Meg hogy hova menjek. Maradjak, folytatni a vívódást, menjek haza, ahonnan menekültem eddig (nem a család miatt, hanem az ottani emberek végett), vagy van egy C opció is?

Márpedig kell lenni C opciónak. ÖNKÉNTESSÉG!!!!!! Somewhere. FAR-FAR away from here.

To find myself. Aha, ideje volna már. Mondjuk tegnap találkoztam egy 37 éves csajjal, aki még ennyi idősen sem találta meg a küldetését. Ennyi ideig azért én nem vacakolnék, ha lehet.

A jég meg én

Hello, újra jelentkezem.

A mai napon a főnököm leültetett, és közölte, hogy holnaptól nincs állásom. Majd puszival búcsúzott. Mi ez már? Kb. 3 hetet dolgoztam itt, abból 2-t betegen. Én élek álomvilágban, vagy 3 hét alatt tényleg tökéletesen át kéne látni egy cég működését, és úgy kezelni az ügyeit, mintha oda születtem volna? Az elbocsátás oka: állítólag nem vagyok képes önállóan dolgozni. Hm...

Amikor Apámmal ezt közöltem, mind a ketten elnémultunk pár pillanatra arra gondolva: tudjuk, hogy ez nem igaz.

Persze ez megint csak az én hibám. Mert szolgalelkű vagyok meg önbizalomhiányos meg bizonytalan, meg ki tudja mi még. De semmi jó, amiért fizetnének is.

Én nem lépek rá csúszós cipővel a jégre,mert tudom, hogy nagyot vágódók. Inkább stabil cipőt veszek fel. Valahogy ez a metafora leírja a gondolkodásmódomat.

Mondjuk...okulva a mai esetből: itt lehet, hogy ez volt a baj, hogy nem mertem elvágódni?
Hülyeség. Nem is hagytak mászkálni a jégen.

Vagy másként: ez a 3 hét olyan volt nekem, mintha egy vak-néma-kezetlen-nyelvtelen embernek azt mondták volna, hogy dobjon össze egy gourmet menüt. Vagy épp: Nesze neked Pete Tong, csak más eredménnyel.

A másik indok, hogy nem vagyok vezető személyiség. Állásinterjún egy szó nem volt róla, hogy vezérigazgató-helyettest keres a főnök, és arról sem volt szó, hogy ő lesz a főnököm.

Nem is az a bajom, hogy elvesztettem az állásom. Nem is az a bajom, hogy ez az állás a főnök szerint nem passzolt hozzám (szerintem meg de, csak mondjuk még egy hónap kellett volna a bizonyításhoz), hanem az, hogy hogyan fogom én ezt, meg az előző baklövést hihetően megmagyarázni a következő interjún?

És az, hogyha megint 4 hónapba telne újabb állást szerezni, hogy fogom azt finanszírozni?
Ebből a pénzből, amit most megkapok, még egy szakképzést sem tudok elkezdeni.
Pedig jó lenne, ha már az egyetemen- úgy látszik- nem a lényeget tanították.

Miért is ne feltételeznék rólam pár hónapig tartó munkaetapok alapján, hogy valami gebasz lehet velem?

Asszem le kell tagadnom a diplomáim. Majd azt mondom: utaztam. Vagy azt mondom, önkénteskedtem. Az a baj, hazudni nem tudok. Szarszemét köcsög alja suttyó se tudok lenni. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna az életem ezek alapján 8 általánossal, a világnak csak töredékét érzékelve és felfogva.

De lehet, hogy csak rossz helyen keresek? Hol van hiba az egyenletben? Jó lenne, ha már kiderülne.

Ma dőzsölök

A főnököm nem enged be melózni, így fogtam magam, és szereztem egy háziorvost, mert ugye Pesten eddig nekem ilyenem nem volt. Legalább most, hogy beteg vagyok, kaptam egy jó adag antibigyót, valamint hurutoldó löttyöt. Kicsit unom már ezt a betegesdit, de magamtól biztos nem fordultam volna dokihoz.

Jó sok pénzt költöttem gyógyszerre.:/ Szükséges rossz, szokták mondani. Végül hamar végeztem a dokinál, és bementem a WestEndbe melegedni és gyógyszereket beszerezni.

Nem akartam túl hamar visszajönni a lakásba, nem akartam azt se, hogy megint hisztéria legyen az ebéd miatt. (Nagymamai aggódás, ha véletlenül egy hambit/pizzát/gyrost/kínai kaját (=nemkaja) eszek csülkös bableves vagy túróscsusza (= kaja) helyett. Csak nem én vagyok az unokája, az a bibi.)

Szóval jelenlegi lakóhelyem által általánosan generált feszültséget el akartam kerülni, így ejtőztem a városban, és vettem egy hamburgert. Sőt, még sült krumplit is. Remélve, hogy amikor a kecóra érek, lesz 10 lopott percem, amikor nem bírál senki.

Sikerült úgy megennem, hogy mikor hazaértem, pont ment el a család valahova, én pedig nyomás és lelkiismeret furdalás-keltés nélkül megehettem a kajámat.

Többek közt ilyenek miatt sem szeretnék táppénzre menni, amíg nincs rendes albérletem. Eléggé be vagyok korlátolva itt. Szar dolog, de ez van. De aktívan sürgetem a változást!

Szóval holnap végre irány a meló! Ja nem, A főnököm most hívott, hogy antibiotikumos kezelés alatt ne szúrjak ki magammal, holnap is kényszerpihi! A jó szándék sajnos most balul üt ki...mert ahol tartózkodnom kell, az nem otthon, és egyáltalán nem járul hozzá a gyógyulásomhoz.

2017, szép kezdés

     Nos, ugyan már a második hetem is letelt, de csak most írtuk alá a szerződést a munkahelyemen. Boldog vagyok, de persze még sokat kell dolgoznom és bizonyítanom, hogy megérdemlem ezt  a pozíciót. Nagy dolog ez. Nagyon szeretnék sokáig itt maradni, és meg is teszek mindent érte. Például december közepe óta beteg vagyok, de a munkában egy napot sem hagytam ki. 

Találkoztam egy úriemberrel itt, aki a cégünk rendszergazdája. Olyan furcsa volt, amikor leültünk beszélgetni hármasban a főnökömmel: ez a srác beszéd közben folyamatosan hol egyikünk, hol másikunk szemébe nézett. Én ezt nem szoktam meg. Kevés ember tekintetét viselem, az övét is nehéz volt. De ahogy írom ezeket a sorokat, most esik le, hogy ezt azért csinálhatta, mert ő oktató az egyik egyetemen, és a szemkontaktus felvétele az előadó egyik legfőbb eszköze. Így már világos!

Megmutatta részletesen, miként működik a cég online rendszere, amit ő fejlesztett és én fogok ezentúl kezelni. Végül, amikor megszoktam a jelenlétét, a habitusát, már oldottabban tudtam vele kommunikálni. Meg kell mondanom, nem egy tipikus kocka, sőt kifejezetten megnyerő személyiség. Egyik távoli rokonomra emlékeztetett. 

Azt viszont 2 óra alatt sem bírtam kitalálni, hogy hány éves lehet, mivel a 27-től a 35-ös korosztályig bármelyik illett volna rá. Természetesen amikor már tudtam, hogy hol vannak a határaim, olyan kérdéseket tettem fel, amikből ki tudtam hámozni a legfontosabb információkat róla. :) Ügyes vagyok, na.:D Főleg, ha hagyják. XD

Találkoztam a cég fiatal ügyvédével is, aki szintén érdekes ember. Vagyis furcsa. Közölte a főnökömmel, hogy valamelyik nap még bejön hozzánk. Erre a főnököm azt válaszolta, hogy előfordulhat, hogy őt nem találja majd az irodában, de én biztosan ott leszek. Erre a srác: "Oké, akkor a legrosszabb esetben Minka itt lesz." Erre a főnököm próbálta kiegyengetni a szitut:"Micsodaaa?? Hát az a legjobb eset!" Én meg csak vigyorogtam, az ügyvéd meg nem mert többet megszólalni. Zavartan leszegte a fejét, majd elbotorkált.

Hétfőn vagy kedden jön majd a legújabb barátosném a céghez. Nagyon jó fej hölgyemény, az egyik partnerünk marketingese, Pénteken hívott, suttogva. Azt mondta, ne mondjam ki a nevét. Sejtettem, hogy valamire készül. Kiszedte belőlem, meddig vagyunk az irodában ezeken a napokon, merthogy meg szeretne látogatni minket, de a főnökömnek ez legyen meglepetés. Én benne vagyok a játékban természetesen. Nagyon várom a fejleményeket!:D

Ami nagyon érdekes, hogy kb. az összes eddigi munkahelyemmel valamilyen formában kapcsolatban áll a mostani. Az Agrosoknál hirdetünk, a felügyelőségtől engedélyt kérTünk (mert január egytől jogutóddal megszűnt), az egyik cég pedig a közvetlen partnerünk. Érdekes ez a cég, az egész működése egy tökéletes káosz, de kezdem benne látni a főbb motívumokat.:)

Telefonok

Kiakadtam: Kiderült, hogy ájfón lesz a munkahelyi telefonom. Valaki ettől a hírtől üdvrivalgásba kezdene, de az az ember nem én vagyok. Egyszerűen minden porcikám tiltakozik az ájfón ellen. Fúj.
Értem én, hogy ez is dinnye, meg az is dinnye, de én csak a görögdinnyét szeretem. Azaz én androidos vagyok. Asszem. A Huawei P9 az aktuális szerelmem, de ilyenem egyelőre nem lesz.

Van egy Samsung S3-asom, amit 3 éve vettem 2 évesen, ripityára törten. 30 ezerből lett egy felső kategóriás készülékem. Összefoglalom: S3 2016 őszén leesett, kijelző kaputt, ismerős 2 sörért megcsinálta, S3 2017 január első péntekén leesett, diagnózis: u.a., megoldás: venni egy Huaweiiit!:D
Vettem egy Huaweit. Véletlenül olyat, amilyet. Eggyel jobbat akartam, de nem emlékeztem a szériára.

Szóval a hétvégén ezek a készülékek pont akciósak voltak, és én beszereztem az Y széria legolcsóbb darabját (Y3), mert jelen pillanatban csóró vagyok.:D És féltem is már magamtól a készülékeket. Most már nem bánom, hogy ezt vettem, hiszen ha bedöglik egy év után, sem fogom sajnálni a rá kiadott pénzt, hiszen kedvező volt az ára.

Gyorsaság: akár az 5 éves Samsungomé
Küllem: csinos! fehér és gyöngyház színű
Kezelhetőség: pofon egyszerű
Méret: kis kéznek is kényelmes

Extra, amiért nem adnám vissza: üzenetjelző gyűrű a kamera körül
Ezt megszoktam egy leddel az S3-on, és nem sok készülékben van benne.

Kellemes meglepetés: tudja kezelni a samsungos 2 GB-s SD kártyát, juhuu
Meglepetés: 3 féle billentyűzet random változik (írni ezen nem sokat fogok)
Első nap belassult, néha egy pöccintésre nem nyitja meg a billentyűzetet.

Amiért sosem vettem volna meg: Borzasztó kamera. Imádok fotózni, a Samival csodákat lehetett művelni. De ez, hát inkább nem is mondok semmit. Mondjuk az Y5-ös fényképezőjének is elég komoly bajai vannak. Na ezért vágyom egy P9-re. :)

Ejtőzés

Schrott Peti és Török Tomi, én még mindig olyan nagyon szeretlek titeket!:D

Ittam egy KV-t, van pár szabad órám, és ennek az lett az eredménye, hogy párhuzamosan meghallgattam Tomi és Peti Gethsemane-jait. Isteni, amikor egybehangzik a kettő. Duettet kérek srácok!:D

Elfogultság, vagy nem, eddig nem igazán találkoztam olyan másik énekessel, aki Gethsemane-ja jobban tetszett volna, mint e két srácé.

Eszembe jutott most, hogy amikor Szombathelyen játszottak, mennyire boldog voltam. Rég voltam olyan boldog..:)

Szóval épp Feke Pál éneklése megy, de ez sem annyira megnyerő, azelőtt Sándor Pétert hallgattam, de őt inkább látom szívesebben prózai szerepben, mint dalolászva.

Jajj, úgy imádom a művészetet!

Hétfőn megyek a Szabó Balázs által írt Apám ablakából az ég című előadásra.

Balázs is nagyszerű figura. Egyszer találkoztam vele személyesen, egy társaságban, így nem nagyon tudtam vele tartalmasan kommunikálni. Szerencséjére.:D

De egyszer elkapom, úgy ahogy majd Ville Valot, Lauri Ylönent, Perttu Kivilaaksot, a Hurts-ös csávót, vagy az összes jövőbeli kiszemeltemet.:)😈💣