Ha nincs gondom, csinálok magamnak.
De tényleg.
Ez a nap az, amikor oda a boszorkányságom. Avagy a finnek szerint boszorkányjegynek titulált anyajegyem.
Ki kellett vágatni, mert hülye helyen volt. Én meg bátor vagyok. Ja és azt hittem, tudom mire várhatok. Volt már 2 plasztikai műtétem Sopronban. Nyilván nem szépészeti, hanem egészségügyi, Mindkettő az arcomon, 5-5 perc, pikkpakk megvolt, miután kimentem a rendelésről, a kutyát nem érdekeltem.
Na de most: ugyanezt vártam, de nem ezt kaptam. Első sokk: vegyél le mindent, és vedd fel a zöld orvosi gésa-ruhát. Tekergettem magamon, úgy 4-5-ször körbeért. Próbáltam megkötni, de sehogy se lehetett. Be kellett tuszkolni minden göncömet egy zárható öltözőszekrénybe, és még a szemüvegemet is le kellett venni. Cserébe kaptam egy szép műtőssapit vagy háló, vagy mi az.
Azon járt az agyam, hogy ők komolyabban gondolják az egészet, mint kellene. Talán nem is jó ötlet befeküdnöm kés alá, megvagyok én azzal az anyajeggyel! Vagy elmegyek más dokihoz, aki lefagyassza!
Na de továbbmentem, azaz átvezetett az apám korú műtősbácsi, és türelmesen kommunikált azzal az énemmel, aki éppen roppant vicces és érdeklődő kedvében volt, meg talán zizinek is tűnhettem kicsit. (No de majdnem 2 diplomám van, megtehetem, hogy fogyatékosnak tűnjek. Na nehogy már ne.:D)
Szóval felültem a műtőasztalra, jött az orosz dokinéni, összefirkált tollal, belém szúrt érzésre egy 15 cm-s tűt... amúgy ezek a tűk csodásra képesek, kihozták belőlem az operaénekesi rejtett tehetségemet. A dokinéni és segédje még mókázott is, hogy csak bátran daloljak, mert nincs oly messze az opera.
Teltek a percek, egy idő után furcsa volt, hogy nagyon elnyúlik az egész. Vajon miben lehet más ez az eset, mint a korábbi kettő?
Aztán hallom, hogy serceg valami, azt mondták, hogy vérzéscsillapító. Áhá, szóval éppen ömlik belőlem a vér- gondoltam, mivel elég hosszan alkalmazták az eszközt. A fantáziámban egy forrasztópákához hasonló műszerként jelent meg ez a cucc.
Hagytam is a fenébe a talányokat, inkább Ylvis és II/I dalokat énekeltettem a gondolataimmal.
Láttam közben, hogy egy ollót csereberélnek ki a fejem felett. Nagyon kerestem rajta a vérfoltokat. De nem volt. Úgy éreztem, hogy varrják a bőröm. De amit hallottam, az kb. olyan volt,mintha éppen szabóollóval, rendkívül gyors mozdulatokkal vagdosnák a bőrömet. Aztán nem figyeltem tovább.
Vége lett, tündér módon segítettek a felülésben, a műtőasztalról leszállásban, hagytak észhez térni, pedig valójában semmi furcsát nem éreztem. Akkor kikísértek a váróba, ami éppen a dokinéni rendelője mellett volt. Persze mindent hallottam az aktuális páciensről abban a 10 percben, míg " megfigyelés " alatt álltam.
Durvább ez az egész, mint vártam. No de a jól megérdemelt nutellás kiflim segít azért túlélni a műtét okozta kellemetlenségeket.
