Pure love

Az imént találtam ezt az interjút, még 2017-ből. Nem tudom nem imádni ezt az embert.

Szertelen

Végre, egyik barátom beismerte, hogy kattant vagyok.
De azt is mondta, hogy kedveli ezt a szélsőségességet.

Lehet, hogy a többiek is így látnak, csak azért nem mondják,
mert tudják, hogy úgysem változik vele semmi?:D

A nyilasok jellemzésében ezt a jelenséget szofisztikátlan úgy emlegetik, hogy szertelen.
A szó értelmezéséhez ez volt a legszimpatikusabb tartalom:
https://szinonimak.hu/szertelen-szinonima

Ok.

Ma még utoljára - Amikor szerelmes leszel a szerelembe

Voltam két napot Volt fesztiválon.
A Hurts-öt két éve hallgatom, tavaly lecsúsztam 2 magyar koncertről, ezért nem volt kérdés, hogy idén ott leszek. Bármi áron.

Így is történt. Nagy szerencsém van, hogy van egy legeslegjobbom, aki velem tartott. Így hát zuhogó esőben a koncert előtt fél órával befoglaltuk előkelő helyünket a 3-4. sorban.
Bőrig, sőt csontig áztunk! De ez ott, akkor nem érdekelt. Meg kellett élnem a csodát. A Hurts valakinek nyálas zene, én viszont nem tudom egy szóval jellemezni, mi mindent jelent nekem.
Tiszta hangok, tökéletes show, a legjobb vokalistáikkal fűszerezve. Theo nagyon aranyos volt, amikor biztatta a közönséget, hogy ők majd melegen tartanak minket a nagy esőben ázva-fázva. Láttam a tekintetén, amikor néha elmerengett, hogy elbűvölte a közönség kitartása. Érdekes pasas.
Tökéletes volt, jelen voltak a színpadon és betöltötték a teret, no meg a szívet is. Nem hisztiztek egy pillanatot se, hogy eláznak, méltósággal törölgették a hangszereket úgy, hogy gördülékenyen ment a műsor. Színtiszta profizmus.
A dalaik hatására az ember egyszerűen szerelmes lesz a szerelembe. Ami illúzió, de nagyon szívmelengető.

A héten volt még egy projektem: Szabó Balázzsal beszélni. Rég akartam már.
No már most ez annyira sikerült, hogy fájdul a fejem, izgulok, aludni nem bírok miatta 3 napja.

2015-ben még a volt kedvessel és családjával elmentünk egy évzáró A38-as SZBB koncertre.
Az elején dedikálás és CD vásár volt, ahol vettünk két albumot és Balázshoz fordultunk dedikáltatni.
Akkor én csak hallgató fél voltam, nem is volt mondandóm. Egy dolog azonban nagyon beakadt.
Balázs mosolya. Kerestem képeket, amin mosolyog, de egyik sem hasonlított arra, amit én láttam rajta. Akkor egy hónapig filóztam azon, hogy én márpedig meg akarom örökíteni azt a mosolyt. Aztán valahogy leküzdöttem. Azt mondtam magamnak, felesleges, esélytelen, hülyeség, mitisakarokén, hogyjövökénehhez.

De végül úgy látom, hogy ez a dolog nem tűnt el, csak lappangott. Egészen idáig, amikor is a bakancslistám egy úgy céllal bővült: Vele- aki a szememben költő- a Margitszigeten egy költői délutánt eltölteni, filózni, eszmét cserélni. Ahogy valaha a régiek tehették.

Nos, úgy döntöttem, hogy beszélek vele, s ez csodával határos módon meg is történhetett.
Sajnos a nagy sietségben nem tudtam kifejteni a koncepcióm Balázsnak, így egy későbbi kapcsolatfelvételben egyeztünk meg.

A barátaim biztatnak az első perctől, én viszont félek, hogy ez már túlzás. De közben meg itt lóg a fejem felett egy megmagyarázhatatlan indíttatás. Egyszerűen meg vagyok győződve arról, hogy ha ez megvalósul, a világ legjobb dolga lesz! A legnehezebb feladat előttem áll: Balázst is meggyőzni erről.

Nem tudom meddig mehetek el. A barátaimat folyton kérem, állítsanak le, ha már túlzásba kezdeném vinni.

Arról is meg vagyok győződve, hogy kettőnk találkozásának csakis jó kimenetele lehet. Meseszerű.
Két művészlelkű, apró termetű energiabomba egyszerűen nem tud bajt okozni, max mosoly-izomlázat. Egyszerűen azt érzem, hogy találkoznunk kell, és ez a találkozás eredendően jó és szükséges.

Vajon sikerül? Idealizálom.

Ma még hagyom magam lelkesedni, de amint felkelek reggel, kidobom az ablakon az ötletet.
Nem áll szándékomban terhet róni erre a roppant kedves úriemberre.
Majd lezárom magamban ezt is valahogy.:)

Aztán agymosom magam, és megpróbálok " normális", átlagos lenni.