Noha mindig van, aki szóljon hozzám, elképesztően ki vagyok éhezve a csak rám irányuló figyelemre.
Valószínűleg ezért nem teszek pontot a dolgok végére Mr. M-mel. Tulajdonképpen nem is maga Mr. M. személye, hanem a szituáció az, ami vonz. Végre figyel rám valaki. Egyértelmű,persze nem úgy, ahogy igényelném. Úgy már rég nem figyel senki rám.
Nagyon szeretném kinyitni már a lelkem valakinek. Dolgozom rajta. Mármint azon, hogy fel tudjam dolgozni a figyelemhiányt, mivel arra nem sok esélyt látok, hogy a közeljövőben találok olyasvalakit, akivel összeillünk. Fárasztó.
Hiányoznak azok a beszélgetések is, amit a nálam okosabbakkal, szebbekkel szoktam folytatni. Ők mindig segítettek a dolgokat más megvilágításba helyezni.
A magány ezen változata, amelynek most foglya vagyok, nem enyhül úgy sem, hogy barátok, jó ismerősök vesznek körül.
De segítek magamon.
Elkezdtem járni angolra, ahol egészen jól érvényesülök és feltölt energiával.
Aztán az edzésnek is helyt fogok adni az életemben.
Megint csak a lelkem ültetem a kispadra. De majd eljön annak is az ideje, hogy ő is megkapja, ami kijár neki. :)
Amúgy ha Mr. M. szeretne, én is meg tudnám szeretni a magam kis kétballábas módján.
De bizalmatlan vagyok. Fejben erősen gátlom magam, hogy a bizonytalanba belekezdjek. És még így is nagyot fogok koppanni.
