Keresés ebben a blogban

2014. szeptember 19., péntek

Lakáskálvária...

Jelentkezett egy szimpatikus pár a lakásra. Minden rendben van velük, egyetemisták, dolgoznak is.
 Az egyik csajszival beszéltem róla, akinek tetszett az ötlet. A második lány élből elutasította azzal az indokkal, hogy jajj, akkor a 2 fürdőből ugrana az egyik, és 5-en túl sokan lennének. 100 m2-en. Azt merte állítani, hogy egyikük sem szeretné...pedig....

Kicsin múlt, hogy nem küldtem el a picsába.

katasztrófa

Most jutottam el odáig, hogy rákeressek a tulajra. Na, hát mi ő? Egy kereskedő. Egy neves német autómárka úgynevezett specialistája, amit épít, majd elad. Állítólag versenyez/-zett is.  Van egy ingatlana, amit kiad, már két különböző bérlő félnek, van egy műhelye, és még kereskedik is, és a nekem jogosan járó kauciót- ami számára ezek szerint aprópénz-nekem két havi megélhetés- nem képes visszaadni? Csak úgy eldöntötte öntörvényűen, közben engem szid, hogy én nem tartom be a szerződésben foglaltakat.. És ezt az embert tisztelik? Mert autókat épít és jól ért hozzájuk? Ezt, aki nem képes megérteni, hogy a diák nem autókereskedő...?

2014. szeptember 16., kedd

Hajcihő


Szabadítsmegkérünkurunkmindenalbinktóóóóól.
Hozz kegyesen bérlőt, hogy irgalmadból mindenkor koleszban éljünk,
míg reménykedve várjuk az új lakót és a Kauciót, az ötven rugó újbóli eljöttét.

Részlet Minka Mi Atyánkjából 2014.09.16-án.

Kaptam kolit, csak elfelejtett szólni a googlemail, hogy van egy ilyen levelem is. És beköltöztem ebbe a lakásba,ami szép,de köcsög a tulaj. Ma összedugtuk a fejünket a lányokkal, és kiderült,hogy üzletszerzés céljából szándékosan hamis, helytelen információkat közölt velünk, és megtévesztő viselkedést tanúsított a tulaj,amikor az albérletre jelentkeztünk/ szerződtünk.
Hogy lehet jogilag ezt megtámadni?


Na már ezért sem szeretnék itt tovább maradni.
Szóval,hogy ne bukjak nagyot,kéne valaki a helyemre. Koliba mehetek októbertől. Nem vagyok biztos benne, hogy jobb lesz, sőt irtózom a kolitól, de mivel nagyságrendekkel olcsóbb, hát azt választom. Meg közelebb is van.

Az a csütörtöki elázás nagyon kiakasztott. Nem célom télen is fél órát menni jeges járdán, hidegben, hóban.