Ma találkoztam a konzulensemmel először,aki nagyon jó fej. Úgy gondolom, eredményesen fogunk együtt munkálkodni a szakdogámon. Elhatároztam,hogy 60 oldalas lesz. Yehúú,csak álljak neki! Remekül elbeszélgettünk úgy 3 egész órán át Sopronban. Legalább addig se a JCS-on járt az agyam. Úgy várom, mint egy kisgyerek a karácsonyt. De tényleg.
A konzulensem azt mondta,én vagyok az első normális Corvinusos, akivel eddig beszélt. Háh!:D Megtörtem az általánosítást.:D Egyébként 3 perccel ezelőtt mentettem meg a 4. sünt Jankától. Le akart mászni a drágaság a lapátról,de nem hagytam,mert nagyot esett volna.
Milyen nap van ma? Ja csütörtök. Akkor tegnap jött be melóba a kedves agrármérnökünk, a Péter. Aki amúgy növényorvos is, de az agrármérnök sokkal menőbb,tehát az. Mondjuk már számítottam is rá, mert úgy rémlett,mintha erre a napra jelentkezett volna be. Nagyban mérem a 20 grammokat, aztán betoppant. Segítettem neki pakolni valamit,aztán leült az "irodámba",és szóval tartott. Péterünk kijelentette,hogy szerinte szép vagyok, aminek én rettenetesen örültem és pironkodva köszöntem meg a bókot. Aztán szekált,hogy nem csinálok semmit, pedig bizony sok 20 grammot mértem ki 3 tizedesjegy pontossággal,és az komoly szellemi munka! Beszélgettünk a "különgépéről" ( az ő legalább 25 éves autója),amit most otthon hagyott, pedig az a kedvenc autója,meg nekem is. Ez már a mi hülyeségünk fokozása... Elbúcsúzott, egy óra múlva viszont újra megjelent és boldogított. De megérkezett a főnök is a 3 tizenéves fiával. Állítólag rosszak. A főnök tiszta ideg volt miattuk, gyorsan kitalált valamit,amivel lefoglalta őket. Péter közben invitált engem,hogy menjek ki vele terepre. Szívesen mentem volna, de egy ideges főnökkel a sarkamban,munkaidő kellős közepén nem éreztem helyénvalónak a kóválygást. Szóval az aznapi mérnöki móka elmaradt.:( De legközelebb hagyom, hogy elraboljon.
Helyette rám maradt a három kis srác. Igazából semmi baj nincs velük, csak elevenek és kíváncsiak. Cukortartalom mérőt nézegettünk, ügyes kis szerkezet. A főnök persze jól lelépett.:D:D:D Kezdett a lelkesedésük csökkenni a műszer iránt, ezért megkértem őket, hogy segítsenek az egyik növénykísérletben. Egy olyan munkafolyamatban, amit nem lehet elrontani, viszont egyedül eléggé időigényes. Nagyon ügyesen és gyorsan megoldották a feladatot az én kis segédeim. Még hogy rosszak!
Keresés ebben a blogban
2013. július 25., csütörtök
2013. július 23., kedd
JKSZ
Ismerkedem a darabbal. Ahhoz képest, hogy nagyon szeretek a Madách Színházba járni, még nem vettem rá magam arra, hogy megnézzem a Jézus Krisztus Szupersztárt. Valahogy nem érdekelt a téma, és korábban, amikor egyáltalán nem voltam nyitott a musicalekre, egy ismerősöm 3 részletet megnézetett velem a filmből, és teljesen elvette a kedvem. De most nincs menekvés.:D
Pár hete megnéztem a filmet, elkezdtem tájékozódni, hogy konkrétan mire is számíthatok. Szerintem jó a film, a maga módján ( nem bírálhatom, mert amikor ez készült, én még egy gondolat sem voltam, ezért nem is ismerem az akkori kor igényeit), de sokkal jobb énekeseket is beszervezhettek volna. Kedvenc karakterem Júdás. Annyira igaza van! Természetesen augusztus 2-án Más lesz a kedvencem.
Most nézegettem videókat, össze szerettem volna hasonlítani a különböző előadásokat. Háát, nem igazán találtam megnyerőt. A hangok viszonylag jók, de a színészi játék a legtöbben csapnivaló. Nem tudom, mi a baj. Nem képes senki megfelelő színészeket kiválasztani a szerepre, csak fapofájú, mozdulatlan bábokat? Vagy tán ezt a darabot nem lehet megrendezni rendesen? Valaki túljátssza, valaki túlcsicsázza, valaki vergődik csak, mint hal a száraz tó partján...úgy sejtem, nehéz eltalálni az arany középutat. Hogy sikerül-e a szombathelyieknek eltalálni, az kevesebb, mint két hét múlva kiderül. De tudjátok, nekem van 2 Jokerem a társulatban, akik talán éppen most próbán énekelnek, táncolnak, és mindezt a lehető legnagyobb odaadással.:)
Ahogy a filmből lejött, a Jézus Krisztus Szupersztár sikere többek közt az egyszerűségben rejlik. Az tesz jót neki. Egy csapat mindenféle fiatal kimegy a sivatagba, zajonganak, tombolnak, szeretnek, ítélkeznek, dísztelen fémállványon táncolnak, egyszerű és kész. Mint az Indul a bakterház.

2013. július 21., vasárnap
Ady: A vállad,a vállad
Ájultan és káprázón néztelek,
Arany, valóság, kóborlás, itthon
S láttam mindent,
Mitől borongtam s bolondultam titkon.
És ha szivemet százszor döngetem,
Rosszul dobog tovább is ez az állat
S csak a szemeim becsületesek,
Jók és biztosak,
Végigsimítják édes testedet
És azután havasan megmarad,
Havasan, csillogón, de melegen
A vállad, a vállad.
Minden szavad, igérésed hazug
S háborító, dacos, nagy meztelenséged
Őrjít, lázít,
Dühít s meggyőz, megtör, aláz, csókoltat,
Jaj, szégyenlem, nagyon szeretlek Téged
S a vállad, a vállad.
Ájultan és gyönyörűn néztelek
És ostobául mindig szebbnek látlak:
Láttam mindent
S mindenestül buta-nagyon kivánlak.
És ha százszor lesz világ a világ
S ha ajtómnál asszonyok százan állnak,
Bársonyos, sima tested megmarad
Nekem s csak nekem,
Mert imádom mindenekfölött
Bárkámnak fehér Ararátjait,
A vállad, a vállad.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)