Tegnap érkeztem haza,vonattal utaztam.Győr után egy újságot olvasó magas férfi sétált a folyosón,amikor is megkérdezte,hogy leülhet-e.4 szék volt egymással szemben,hely akadt bőven.Leült,elkezdett mocorogni,aztán rázendített a mondókájára.Elmesélte az életét...én pedig igyekeztem nagyfokú érdektelenséget mutatni,de csak nem hagyta abba.Nem akartam beszélni senkivel,de az ilyen emberek mindig megtalálnak.Amikor már arról beszélt,hogy hajléktalan,kezdtem gondolkodni,hova üljek át.Semmi bajom a hajléktalanokkal,csupán az a tapasztalatom,hogy az több ilyen ember rám zúdítja az életét,utána meg elkezd kunyerálni.Na ő nem ilyen volt,bár erősen célzott,hogy csak pár forintja van...
Mondjuk érdekes az életútja,ezért talán megérte meghallgatni: Kassai magyar vagy roma,vagy fogalmam nincs,de szép magyar kiejtése volt,árvaházban nőtt fel,egyszer bennégett egy kabinban,és fél testén ki kellett cserélni a bőrt,Nagykanizsa mellett dolgozik,reggel 4-től este 6-ig...napi 1000 FT-ért(itt ledöbbentem,és kezdtem szégyellni magam,hogy én a 420-as órabért keveselltem) ,teljes ellátással.De azt mondta,hogy nem bánja,legalább ennyi is van,és nem drogozik,és nem iszik,mint a többi,mert szerinte attól nem lesz neki jobb.A végén már kezdett szimpatikussá válni ez az ember,és sajnáltam,de közben becsültem is az akaraterejét.Ha velem ilyen dolgok történtek volna,már 5X felakasztottam volna magam...
Hétköznapból merített példabeszéd ez.Egyrészt felnyitja az ember szemét,hogy igen,létezik ilyen sanyarú sors,és a sajátunk nem feltétlenül a legrosszabb,másrészt lehet tanulni belőle.Ő habár nincstelen,és kilátástalan az élete,és megtört ember,mégis járja az útját,él és küzd.Akármilyen nehéz is az.Remélem talál jobban fizető munkát,és talpra tud állni,és megbecsülik.Tényleg ezt kívánom neki.
