Na már most tudni kell rólam,hogy megszállott finn-mániás vagyok.2 ajtóval arrébb egy finné a lakás,és gyakran járnak ide a finn ismerőseik.Nekem ez maga a paradicsom. Jóérzéssel tölt el.Tegnap az erkélyi ablaknál ültem-mert csak ott van napfény a lakásban- nyitva állt,és meghallottam a jelenleg itt tartózkodó finnek beszélgetését.Angyali nyelv.Nagyon feldobott.Kedvem lett volna kimenni,és beszélgetni velük,de nem támadhatom le őket idegenként....
A minap olvasgattam a finn oldalakon.
Perttu Kivilaaksoról, Apocalypticáról, The Rasmusról...
Lauri volt életem első komoly bálványa.Nagyon sokat segített a zenéjük túlélni néhány problémás időszakot.Azóta is figyelem,mi történik vele. 3 éve apa lett. Furcsa volt ráeszmélni,hogy az ő élete is sematikus. Nem marad örökké az én vagány kölyökképű rocksztárom. Most pedig kiadott egy rettenetes szólóalbumot.Elektronikus zene,de nem is ez a baj vele... A ma olvasott cikkben azt nyilatkozta, hogy az átlagosnál hosszabb ideig élt gyerekként.Amíg nem volt családja,mindegy volt,milyen életmódot él. És már unja a "rocksztárkodást".Megértem,de kicsit fáj.
Tudod van az,amikor beleveted valamibe a hited,úgy véled,hogy egy örök alappont,amihez visszatérhetsz,de amikor az a biztos pont is más maszkot vesz fel,nagyon elhagyatottnak érzed magad. Bevallom,korábban sokszor elgondolkodtam,hogy igen,ő nem értünk van,hanem egy magánszemély. Sokszor el is szomorodtam,hogy mért nem lehet örök ez az egész...
De végül is én is felnövök,és meg kell tanulnom kezelni az elmúlást és a változást. Tudom,hogy nem ez lesz életem legnagyobb problémája,inkább szép és őrült emlékként tekintek rá. Ki tudja,mi lesz 10-20 év múlva. A saját házamban élek majd a férjemmel és a gyerekeimmel,és talán majd én leszek nekik az a bizonyos biztos alappont. Hát adja az ég,hogy mindenki legyen éppen olyan boldog,mint amennyire szükségeltetik.Én csak erre törekszem,hogy nekem se legyen rossz.
