Szabó Balázs Bandája - Magammal szemben

"Tudom, én vagyok itt, magammal szemben, 

magamat megfigyelve egy én korú testben, 

egy fűszálnyi részen eldideregve, 

várjuk a végét, én meg a tettes. "

Dühöngő

Asszem' ennek a blognak sok értelme már nincs, át kéne neveznem dühöngőnek. Fáááj a szívem. Pár hete elhatároztam, hogy levetem magamról a finnmániát. Miután megláttam, hogy egyik volt szaktársam kiment tanulni Rovaniemibe. Képek, rénszarvas, sarki fény, finn erdő, áááááááá. Aztán elismertem, hogy röhejes, hogy jár a szám, de nincs értelme ilyenekre vágyni, nem is voltam még ott. Lehet nem is fog tetszeni. Lehet, hogy olyan steril, ami megőrítene. Röhejes vagyok, hogy 10 éve hangoztatom, hogy én biza oda fogok menni. Aztán voltam ott? Nem. Szánalmas. Biztos nem fektettem bele elég energiát, vagy nem akartam eléggé, vagy nem érdemlem meg. Le kell állnom róla. Üresnek lenni, mondjuk már egészen az vagyok. Egy semmi, egy ötlettelen nulla. Élmények, tehetség és motiváció nélkül. Meg annyira nem is érzem szeretettnek magam. Gyakran félretesznek a polcra. Fulladok.

Aztán párom anyukája bejelentette, hogy hétvégére kiutazik a barátnőjéhez Finnországba. Annyira felvettem a faháncs állapotot, hogy nem is hatott meg. Szarni rá, gondoltam. Amikor hazajött, nem is érdekelt, mi volt ott, csak udvariasságból kérdeztem pár dolgot. Kaptam tőle finn kekszet - ami szerintem inkább svéd jellegzetesség - , plusz egy marimekko szalvétát. Annyira közömbös volt. Nem hatottak meg a tárgyak. Rájuk sem néztem napokig. Szerintem kiégtem.Valószínű a hülye szélmalomharctól.

Tudjátok miért rossz egy olyan típusú egyetemistának, mint én? Hogy fél évnél hosszabb időre nem tud előre tervezni. Én azt tudom, hogy fél évig lesz egy napirendem, az egyetem órák, majd egy vizsgaidőszak. De hogy utána kell-e majd a munkaerőm valahova? Lesz-e motivációm jól csinálni a munkát? Lesznek -e céljaim? El akar-e majd venni valaki feleségül, férjhez akarok-e menni? Kihez? Mikor? Lesz-e olyan fizetésem, hogy boldogan éljek, míg meg nem halok? Az egészségem javul-e, vagy fél év múlva kemoterápiás élményeimről írok-e, esetleg autóbalesetről? Fogok-e számítani azon kevés embernek, akik most még törődnek velem? Fogok-e még álmodozni nagy dolgokról, vagy depressziós drogosként sodródok az árral?

ezek a gondolatok azért is foglalkoztatnak, mert
1. most rossz a kedvem
2. az egyetemen nap mint nap azt halljuk, mennyi mérget tömünk magunkba
3. médiából azt halljuk, hogy Európa hamarosan megszűnik létezni
4. mások előbb elérik az általam is kitűzött célokat
5. nem vagyok biztos abban, hogy ott,ahol vagyok, jó helyem van
6. nem tudok rájönni, miről kéne szakdolgozatot írni, pedig féléve már le kellett volna adni a témakört, de nem érdekel semmi
7. parasztok körülöttem az emberek, akik ha kicsit kedvesebbek lennének, máris jobban érezném magam
8. betegeskedem
9.