Az volt a terv, hogy ma elmegyek koncertre és istenien fogom érezni magam. Van egy ismerősöm, aki mindig lóg rajtam, és ide is követni akart, ezért úgy intéztem, hogy inkább ne tudjon velem jönni. A barátaim meg vagy nem értek rá velem jönni, vagy nem is kérdeztem meg tőlük. Így arra jutottam, hogy az egy hónapja dédelgetett örömömet átadom valaki másnak. Mert fura lenne egyedül menni.
Pedig általában egyedül akarok lenni.
Mondjuk egész héten egyedül voltam a munkahelyen, ezért sokallhattam be így péntek estére.
Jajj de balfasz szituáció ez.
Mindegy, dolgozom.
Kéne egy pasi? Náh, ma reggel azon gondolkodtam, hogy nagyon elfuserálódott az értékrendem.
Eleinte még úgy képzeltem, hogy ha valaki kapcsolatban van, ott egyenlőek a felek, ugyanannyit kapnak vissza, mint amennyit beletesznek, a kompromisszumot kötni igenis megéri.
Hát, a nagy lófaszt van ez így. Tapasztalataim szerint.
Ezért is érzem magam jobban egyedül, többnyire. Ezért is gondolom azt, hogy egy kapcsolat olyan áldozatokat igényel, amit nekem nem érdemes meghoznom.
Nyilván ez a lufi egyszer kipukkan, és remélem, hogy jó dolgokat hoz majd magával a változás.
