Keresés ebben a blogban
2012. november 10., szombat
kusza álom:D
Volt egy fura álmom,és már meg is fejtettem. Eléggé komolytalan: egy óriási csarnokban vagyunk,tele emberrel, a színpadon pedig megjelent néhány Csacska angyalos szereplő,ezután a The Rasmus előadta az egyikükkel a Not like the other girlst. Ekkor már az első sorban voltam,és megjelent a színen Vajk.Totál meglepődtem,és oda is köszöntem neki,miközben ő intézkedett.A első sor előtt volt egy kordon,azelőtt pedig néhány szék.Ücsörögtünk a kordonon is.Amikor én kiosontam inni, és mire visszaértem, egy csomó-a közönségből kiválasztott- csaj az első sorban ült az Én,József Attilából ismert fehér Kozmutza jelmezekben.Evett is a méreg.:D
2012. november 9., péntek
A mai adag:Juan Manuel Gil Navarro
Ő az én mindenkori ideálom,kortól függetlenül.Mármint az én koromtól.Van valami különleges benne,amit nem tudok szavakba önteni.
2012. november 8., csütörtök
2012. november 7., szerda
Rejtélyes álom
Ma reggelre virradóra egy egészen furcsa álmom volt. Egy nagyobb csapat emberrel bolyongtunk egy éjszakán és rábukkantunk egy csaknem szabályosan téglalap alakú ,sekély tóra.Nagyjából fele olyan széles,mint a Duna fővárosi szakasza.Nagyon hosszú volt és tiszta vizű könnyedén sétálhattunk benne.Valamiért úgy éreztem,be kell mennem a tóba,és a többiek is követtek.A parton csaknem szabályosan sorakoztak az óriási mamutfenyők( az álomban ezt hittem),vagy lehettek azok mocsári ciprusok is,tekintve,hogy a gyökérzetük egy része a vízben volt. A látott kép szürke volt,és én csak mentem előre.Gyönyörű volt a táj,békés és idilli. Egy idő után egy szigetet alkotott a hordalék,és azon egy roncs vonatkocsit találtunk.Benne pedig egy "hajléktalan", rongyos,kicsit bolond ember.
Ezután nappal már utaztunk valahova,amikor én elkezdtem járkálni a vonaton.Nagyon meglepődtem,amikor az idegen ott volt a kocsi végében,és meg is ijesztett.Talán kérdőre is vontam,miért van ott,talán segíteni akartam neki,mégis morcos és rémisztő volt.
A következő eseménysorozat: Egy családi ház-féle nagy szállodában van mindenki,szépen kiválasztják maguknak a megfelelő szobát,láttam,hogy 3 ember egy kék színűbe költözött be.Én is kerestem a megfelelőt,talán valaki elől menekültem is,de lehet csak el akartam bújni.Végül a legfelső emeleten találtam egy nagy szobát,amiben a fal piros volt,az ágy is,a falon gitárok lógtak,és rájöttem,hogy ez K. szobáját jelképezi,és ott végre nyugalomra leltem,aztán valamiért sírtam is.Talán mert ő nem volt ott,és sosem jött vissza.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)