Voltam egy állásinterjún. Nem engem vettek fel, de gratuláltak a teljesítményemhez, és azt mondták, nagyon remélik, sikerül azt az állást megtalálnom, ahol az eszemet használhatom.
Nagyon jól esett. Tényleg jót tesz ez a pár gondolat az önbecsülésemnek. Az állásinterjú után is olyan jókedvű voltam, hiszen bizonyítottam, hogy nem vagyok egy hülye gyerek. Pozitív visszajelzést kaptam és megerősítést arról, hogy rohadtul nem egy kibaszott optikában kéne lennem, és egyáltalán nem méltó hozzám ez. Nagyképűen hangzik? Talán. De van bennem egy "többre vagyok hivatott" érzés. Biztos sokan utálják az ilyen embereket. Ezt az érzést viszont én nem akarom és nem is fogom leküzdeni. Keresem a helyem. És hiszem, hogy megtalálom.
Egyébként kicsit sem bántam, hogy nem vettek arra a helyre fel. Nagyon jó lett volna, de most úgy érzem, hogy még egy esélyt kaptam többet elérni. Majd meglátjuk:D
Egyébként kicsit sem bántam, hogy nem vettek arra a helyre fel. Nagyon jó lett volna, de most úgy érzem, hogy még egy esélyt kaptam többet elérni. Majd meglátjuk:D
