A kollégákkal megélt közös emlékekről nem is beszélve.
Én is fel akarok állni, de nagyon válogatok az állások közt. Kaptam az év folyamán több ajánlatot, amik valamilyen oknál fogva nem érték meg a váltást, illetve veszítettem el olyan lehetőséget, ami igazán tetszett volna.
A mostani munkahelyemről mihamarabb el kell mennem, mert itt már nem érzem jól magamat.
A tápláléklánc alján dolgozva kaptam 5 embert, hogy tanítsam be az eltávozott 5 helyett. Az új főnököm nincs is ott soha, nem is érti a szakterületet, könyörgött, hogy maradjak. Ígért is fűt-fát, de már akkor átláttam rajta, hogy ebből semmi nem lesz. Konkrétan bértárgyaltunk, elmondtam egy korrekt bérigényt, és a kért emelés harmadát adta meg azzal ígérettel, hogy emel majd még.
Nem ezért maradtam, hanem mert nem jön össze egy új, és nem tehetem meg, hogy bevétel nélkül maradjak. Már kétségbe is estem, hogy lehetek ilyen béna, hogy csak nekem nem sikerült váltanom.
De már mindennap egyre nehezebb, érzem. Úgy vonszolom be magam.
Nehéz dolgoz ez, mert jó a tarsaság, az alap munkám is mondhatni, kedvelem.
Most viszont egyszerre helyettes, oktató, teamlead, IT-s, jogász, pénzügyes, mediátor, lobbista, jóbarát is kell, hogy legyek.
Teher alatt nő a pálma.
Viszont túlteher alatt kidől.
Itt tartok.
Ugyanakkor van mindig jó élményem. Eddig nem tudtam, hogy tudok kiscsoportos oktatást kivitelezni, hogy jó tudásbázist tudok létrehozni, hogy össze tudok tartani egy csapatot, ahol maradni akarnak az emberek.
Nem tudtam, hogy az ötleteim, észrevételeim annyira érvényesek, hogy a főnököm saját magának könyveli az utánuk járó érdemet.
A héten volt egy nagymeeting, jött a főnök pofavizitre. Egy olyan szó nem hagyta el a kollégák száját, amely meglepett volna. A főni mindig azt mondja, ő sose hazudik, meg transzparencia...ehhez képest konstans belehazudik 20 ember arcàba. Ezért főnök, gondolom.
Az egyik régebbi kollegina nagyon aranyos volt, és méltatta a középvezetők kitartását, emberségessegét, és rám is mutatott.
Pedig semmilyen vezető nem vagyok. Ugyanakkor nagyon jól esett az elismerés.