Ezt így még sosem fogalmaztam meg, de majd elmondom neki is.
Nem nagyon volt alkalmunk megismerkedni, csak folyosón elkapott néhány szóból tudtam levonni a következtetést arról, hogy kedves figura. Munkatársamnak meg is jegyeztem mellékesen, hogy nekem olyan kedves jellemű társra van szükségem, mint a fotósunk. Nevetve azt is felvetettem, hogy de jó lenne, ha lenne egy tesója.:D
Közben az is megfogalmazódott bennem, hogy tőle tanulnék a legszívesebben fotózni.
Mindeközben érdeklődve figyelgettem a munkáit, aztán a nyáron úgy alakult, hogy közös társaságba kerültünk egy-egy ebédnél, azóta egyre többször beszélgetünk, és közben világossá vált számára is, hogy engem is érdekel a fotózás. Meg Szente Vajk. Mert hogy ők dolgoztak ám együtt!:D
Nagyon megörültem ennek a kapcsolódási pontnak, nem is győztem hangsúlyozni neki, hogy mennnyire nagyon csípem a Vajkit, és ő meglepően elfogadóan állt az őrültségemhez. Örültem, hogy nem kell sűrű elnézéseket kérnem e gyengepontom miatt. Azt is lezsíroztuk, hogyha valami csoda folytán Vajk elvesz feleségül, akkor ő lesz a fotósunk az esküvőn:D
Amikor eldöntöttem, hogy felmondok a munkahelyemen, rájöttem, hogy kéne egy tisztességes kép az önéletrajzhoz, de mivel nem szeretek szívességeket kérni, nem akartam Fotósunkhoz fordulni, bármennyire is kézenfekvő. Gondoltam, majd elmegyek stúdióba, ahogy a normális emberek szokták, de annyira képtelen vagyok megszervezni az életem, hogy ez az ügy csak húzódótt.
Aztán felmondott a főnököm, el is húzott, így elkezdett égni a talpam alatt a talaj...szóval tényleg egy igazán hosszas hezitálást követően meg mertem kérni erre a szívességre. És milyen jól tettem!
Van egy elmélet, miszerint a jó képhez elengedhetetlen a fotós és az alany közti jó kapcsolat, a közös hullámhossz. Tudni kell rólam, hogy én nem véletlenül tartózkodom leginkább a fényképezőgép mögött. Egyáltalán nem alkalmaznám az arcomra a szép kifejezést, és a többségnek sem ez jut eszébe rólam, inkább az aranyos a leggyakoribb jelző. Szóval nincs könnyű dolga annak, aki lencsevégre kap. Basszus, de neki sikerült. A képeken azt az arcot láttam viszont, amilyennek én is látni szeretem magam. Mondom, elég profi ez az ember.:D
Múlt héten egy másik kollégánk is elment a melóhelyről, akinek a pozícióját úgy tűnik, megnyertem. És ez nem, nem jó hír. Nagyon ellenemre van, zsigereimben érzem, hogy ez nem lesz jó. Ő sem véletlenül lépett le onnan. Ezen a szent napon én megőrülés szélére kerültem délután 2-kor, amikor is rájöttem, hogy ezen csak a pia segíthet.
Pont volt 2 üveg bor az irodában, de egyszerűen nem bírtam kinyitni. Megkértem Fotósunkat, az egyetlen agilis személyt, hogy segítsen. Annyira jól sikerült, hogy még este 7-kor is az irodában piáltunk, aminek nagyon különleges hangulata volt. Egy teljesen üres épület, sötét folyosók és két ember hosszas beszélgetése.
Ez a melóhely tiszta szappanopera. Korábban is szó esett róla, hogy Fotósunk túlterhelt, kellene mellé egy segítő, én meg csak bólogattam, nem nagyon tudtam mit kezdeni az infóval. Aztán a héten jött egy gonolat valakitől, hogy mi lenne, ha én lennék az a valaki.
Fogalmam nincs, hogy ez csak egy kósza ötlet volt, vagy tényleg elintézik a fő-főnöknél, de nekem jó kihívás lenne. Bár az is megfelelne, hogy arra a rövid időre, amíg itt vagyok, hagynának a saját kis megszokott munkámban szépen lezárni mindent, kivéreztetni az itteni karrierem.
De ha mégis fotóznék azzal nyilván renegeteget nyernék, csakhogy nem merek örülni ennek a lehetőségnek.
Nem merek örülni, mert már annyi mindennel hitegettek itt, bántottak, megtévesztettek. Ezen a munkahelyen senki szavára nem lehet alapozni.
