Meg itt röpköd egy kicseszett poloska is. Új kollégát kaptam, és fárasztóbb ez a szitu, mint amikor két munkakört én egyedül vittem. De tanítani tök jó. Rajtam múlik valami végre.
Hamarosan megkapom a határozatlan idejű szerződést, és akkor mégszabadabb leszek, mint eddig voltam. Minden olyan csodálatosan bizonytalanul kötetlen lesz!
Valamiért napról napra fáradtabb vagyok. Tavaszi fáradtság? Vagy csak motiválatlanság?
Valójában ott ment gallyra a napom, hogy megláttam egy régi ismerősöm, akiről aztán minden beugrott, aminek nem kellett volna. Sokszor elgondolkodom, hogy megérte-e nekem azokban a körökben forogni? Ott egy ismerős, és már nem is biccent, oda se köszönünk egymásnak. Csak bambulunk egymásra. Holott egykor el akart hívni randizni. Holott egykor átbeszélgettünk több hangulatos estét és ismerem jól a dolgait. Ő is tudja, ki vagyok. Ismeri azt is, akit szerettem, és ismeri azt is, akit talán örökre szeretni fogok, vagy legalább is az emlékét. Manapság együtt zenélnek. Ó, hogy utálom ezeket az információkat, utálom, utálom!!!!
Radnóti szavai csengenek: Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg!
Az én lelkem legmélyebb zúga zeng: dögölj meg világ!
Mikor szabadulhatok meg végre ezektől az emlékektől, ezektől az emberektől?
Egyiket sem akarom többé látni, se hallani felőlük. Csak mérgezik a lelkem.
Komolyan, utálom az embereket. Meg azt a gyenge tulajdonságot, ami megmérgezi az életet: az érzelmi kötődést. Sok pénzt fizetnék érte, ha végre kiiktathatnám ezt. Minden olyan könnyű lenne. Miért nem működünk csak racionális alapon? Fuck.
Feketülő vízben mosakodnak a fák....este van....