Boldogság

Ma egész nap egyedül voltam az irodában, ahol elég tevékenyen töltöttem a napom. "Megfőztem" a kis spagettimet, néha ment a zene, és már megint egy csini srácot küldtek a futárosok. Ezek a fiúk olyan szépen tudnak mosolyogni. A múltkori kis szöszit semmi nem tudja überelni. Magasabb volt nálam és sikerült úgy rámosolyognom, hogy a szemüvegem fölül pillantottam rá, ő pedig olyan lelkesen, ártatlanul és kellemesen mosolygott vissza.:) Bearanyozta a napomat!

Szóval most még túlóráztam is úgy másfelet, mondván: tök mindegy hol ülök a számítógép előtt. Ott legalább haladtam a munkával, pénteken úgysem szeretek sokáig maradni.

Aztán mivel ilyenkor ritkán jár a busz, úgy döntöttem várjon a halál, lesétáltam a Rózsadombról.
Annyira jó idő volt!
Igazán idilli. Középerősen fújt a lágy, kellemesen meleg őszi szél. De azért a Margit hídra érve már majdnem letépte az arcomat. Nem baj! Így is megérte.

Régen éreztem magam ilyen könnyednek, kiegyensúlyozottnak és boldognak. Nem volt más, csak a város, az őszi szél, a Duna, a látvány meg én. Ez az igazi boldogság!
Énekelgettem is, az már nálam jó jel.

Nem igazán akartam visszajönni túl hamar a kecóba, így beugrottam egy zöldségeshez, mert a lecsómat fel akarom turbózni mindenféle mással. Végül elértem a Nyugatihoz, ahol már kénytelen voltam a metróra felszállni.

Mire kiértem a kecóhoz, nagyon erős lett a szél, akár le is fújhatta volna a szemüvegem, vagy ki a kezemből a telefont. Közben megállított egy csöves, aki diabetikus dolgoKAT akart  vásároltatni velem a boltban és hozzátette, hogy 6-án volt a szülinapja.

Meghallgattam, de ilyenekkel már nem vagyok hajlandó foglalkozni. Meg most már nekem sincs felesleges pénzem az albi miatt.
Most egyébként újra meg kell tanulnom spórolni, meg kell tanulnom pont annyit venni, ami egy emberre elég. Nem szeretek kidobni ételt, de néha tönkremegy, mert nincs kedvem 3 napig ugyanazt enni... na mindegy, majd lesz valahogy.