Huhh,nehezen jönnek most a szavak,de megpróbálom leírni a dolgokat. Szóval tegnap este elmentünk az idei első Campuson tartott bulira,nekem meg ez idén az első egyetemi bulim.Végre kaptunk engedélyt,hogy az egyetem épületében rendezhessünk ilyet újra,mert ugye a West Balkános ügy miatt ezt is betiltották.
Térjünk a lényegre.Egész héten úgy gondoltam,hogy nem fogok elmenni,mert minek.P.-vel is összevesztünk,vagyis ő nem szólt hozzám pár napig.Nagyon szomorú voltam emiatt.
Végül csütörtök este Réka írt,hogy valaki eladná a jegyét
és úgy voltam,hogy egye fene,megveszem tőle.Amúgy nagyon haza akartam menni,de hozzá kell magam szoktatnom ahhoz,hogy kéthetente járjak csak haza,mert a vonatjegyet így meg lehet spórolni.
Ráadásul jött a M.Z. is,akit január óta nem láttam,mert otthagyta a szakot.
Este P.-vel sikerült beszélnem,és végre megenyhült,aztán kitalálta,hogy menjünk együtt meg barátnőjével(F).Kezembe nyomtak valami sárgadinnye ízű likőr-vodkát,annak úgy felét meg is ittam,P. egy üveg Martinit pusztított,a barátnője pedig Rosét.
Beugrottunk Pinyóba,jött a Sz.D.alias Grízgombóc,és az új csaja,meg valami ismerősük,aztán még kinn találkoztunk Rékáékkal,és beszivárogtunk.Egész sokan voltak11-kor:D
Összefutottam a drága Gy.Z.-val(GT-s csoportvezető), jól megölelgettem,aztán azt mondta,hogy majd táncolni szeretne velem. Aztán hamar megtaláltam a kiskögamos haveromat,Gyuszit,aki 2 másik külsős barátjával jött.
Az egyik hamar le is csapott rám.Olyan aranyos kis szöszke srác.Ő a Marci.Gyuszi és a másik haverja mindig eltűntek,Marci meg állandóan ücsörögni akart...én meg persze ittam annyit,hogy az alapvetően sürgő-forgó formám még aktívabb legyen...nem bírtam megmaradni egy helyben.Aztán táncoltunk Marcival.
Tetszett,hogy nem tapizott...az a véleményem,hogy alapvetően nem szabadna első alkalommal,ismeretség nélkül úgy táncolni valakivel,mintha függőleges ágyban lennénk...
Rengeteg ismerőssel találkoztam.Burzsujka is ott volt,örömmel üdvözöltük egymást.Most már azért úgy érzem,optimalizálódik a viszonyunk.Marci meg is jegyezte,hogy olyan,mintha mindenkit ismernék ott.:)
De igazából volt egy különleges ember,aki a legjobban befolyásolta,hogy elmentem oda.
Talán éjfél is elmúlt,mikor megjelent M.Z. A férfi,aki megtestesítette az akkori ideálom,akibe beleszerettem GT-ben,akinek életemben először elmondtam,mit érzek ,aki többször is összetört és olyan közvetlen ,kedves,s közben elérhetetlen volt...
Azt írta a napokban,hogy megváltozott,másként öltözködik,a haját is levágatta. Féltem elképzelni,milyen lehet.
És az az igazság,hogy nem változott sokat.:) Ugyanaz a kedves arc,az a mosolygó ajak,a bágyadtan pislákoló szemek....igazából azon lepődtem meg,hogy úgy emlékeztem,sokkal magasabb.
Sokkal jobban éreztem magam most vele,nyitottabbak voltunk mindketten.Részben azért,mert már nem érzek semmit iránta,meg egy picit felnőttem hozzá.Ugye ő 3 évvel idősebb nálam,és én sem fiatalodtam az idő folyamán.:)
Őt is megölelgettem,beszélgettünk,megosztottam vele a söröm,megsimiztam a buksiját...elmondta,hogy a barátnője szakított vele kedden.Bánatos volt a drága szívem és fáradt. Igazából nem érdekelt,hogy nem pörög úgy,mint én.Csak tisztán örültem neki,hogy végre,újra ott van mellettem.Aztán felmentünk a másik terembe körülnézni.Nagy volt a tömeg,én meg mentem a sűrűjébe,hátranyújtottam a kezem,és megfogta.Közben azon gondolkodtam,hogy egy éve álmodni se mertem volna,hogy egymáshoz érünk... aztán hamar elhúzta,mikor átvergődtünk a tömegen.De ez nem meglepő.Legalább addig is élvezhettem.XD
Aztán megtaláltuk P.-t és a többieket.Elkezdték a Mizut játszani,elkezdtünk ugrálni,táncolni rá,M.Z.-t is rá akartam venni,de ő nem akart.Nem az a táncolós típus..és nem is ivott eleget. Leültünk,néztük a többieket,beszélgettünk.Nagyon picit hozzábújtam...ügyeltem,nehogy ösztönszerűen ráhajtsam a fejem a vállára...ez nagyon furcsa.A "tudatos"vonzalom már nincs meg,és mégis...nemvolt rossz az érintkezés.Sőt! Kellemes volt és olyan, mintha egy olyan embert ölelnék,akivel kölcsönös a bizalom,mint egy testvérrel ,szóval olyan érintés,amit nem bánok meg soha.:):):):)
Ő előbb elment,mert fáradt volt,és akkor sem engedtem el elölelés nélkül.Büszke vagyok magamra,hogy nem nyafogtam,hogy "ne menjeeeel".Megértettem,hogy mennie kell.Kész.
Azt bántam,hogy Gy.Z.-t nem találtam,pedig megkérdeztem fél HÖK-öt,hogy nem látták -e.
Most már nem érdekel,mert visszagondolva nagyon jó estét zárhattam,ha nem is volt a végére hangom.:D
Ja,és K.-nak eszébe jutottam úgy 2hét üresjárat után...de legalább írt,direkt megvártam.:D
Keresés ebben a blogban
2011. október 8., szombat
2011. október 7., péntek
Szente Vajk-a legaranyosabb
Nem tudom,miért vagyok odáig érte...de egyszerűen fantasztikus művésznek találom.Most néztem meg a Magyarország,szeretlek! című kvízműsor első részét,természetesen miatta. Annyira vidám egy figura!Tele van energiával,örömmel és lelkesedéssel.Táncol,énekel a műsor alatt,olyan kis bohókás.Az is nagyon tetszik benne,hogy olyan kis alacsony.Jómagam is az vagyok...sokáig nem fogadtam el,de kezdek ráébredni,hogy nem rossz dolog ez.
Nagyon szívesen találkoznék vele.Olyan jó lenne beszélgetni,vagy csak egyszerűen hallgatni Őt.Van egy olyan érzésem,hogy nem lennének kínos csendes pillanatok.:D Akárhányszor megnézek egy videót,amiben valamilyen minőségben ő szerepel,egyből vidámabb leszek. Ráadásul közeleg az első Madáchos előadásom,a Spamalot,amiben ő is játszik,utána pedig lesz a Jövőre,Veled,ugyanitt és a Csoportterápia,természetesen Vajkkal.
Szóval készülj Vajki,mert jövök rajongani érted!:)
Nagyon szívesen találkoznék vele.Olyan jó lenne beszélgetni,vagy csak egyszerűen hallgatni Őt.Van egy olyan érzésem,hogy nem lennének kínos csendes pillanatok.:D Akárhányszor megnézek egy videót,amiben valamilyen minőségben ő szerepel,egyből vidámabb leszek. Ráadásul közeleg az első Madáchos előadásom,a Spamalot,amiben ő is játszik,utána pedig lesz a Jövőre,Veled,ugyanitt és a Csoportterápia,természetesen Vajkkal.
Szóval készülj Vajki,mert jövök rajongani érted!:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)