Akarom, de nem lehet

Kissé bajban érzem magam.
Pénteken már a halálomon voltam.
Hatalmas horderejű düh gyűlt össze bennem a munkakörnyezetemnek és bizonyos ártó munkatársaknak köszönhetően.

Elkeserítő és méltatlan ez a helyzet. Játékszernek tekintenek a feletteseink.
Illetve még az is, akihez semmi közünk. Kis kollégámmal olyanok vagyunk, mint egy darab hús, ami felett dögkeselyűk köröznek.
Aztán oda-oda vágnak, de még nem igazán dőlt el, hogy ki fogja megkaparintani.

Csúnyán bánnak velünk, más már munkajogászhoz fordulna amiatt, amit el kell viselni itt.Vagy minimum etikai bizottsághoz. Mindennap eszembe jut a féreg volt főnököm, és tehetetlen dühömben nem túl szép gondolatokat társítok hozzá.Olyan béklyót aggatott rám, amit nem kívánok senkinek.

Persze, mondhatnám, nekem már úgyis mindegy. Hamarosan vége, már csak stratégiai szempontok miatt nem adtam be a felmondásom, de ennek is megvan a pontos napja.

Bajban érzem magam, mert nem tudom, hogy kiben bízhatok. Azt hiszem, senkiben.

Csak egy példa:

Épp helyettesítek. A másik irodában ül a főnököm, ahonnan minden hallható.
Bejön hozzám az a nő, nevezzük J.-nek, aki az ötletet adta a megkérdezésem nélkül, hogy én helyettesítsek:
- Ugye Minka nem is olyan rossz ez a munka?- mindezt nyájas, mézes-mázas vigyorral a fején.
Én csak néztem rá nagy szemekkel, hogy ezt most hogyan és miért? Próbáltam dekódolni a hülyeségének okát.
- Na, már nem is meri mondani! - bökte oda a másik nőnek. -Mondd már ki, hogy rossz! Itt bármit elmondhatsz, itt nincsenek poloskák! - és röhög.
Én továbbra is nézek és próbálom értelmezni ezt az abszurd és váratlan helyzetet és felfogni, hogy ezzel most mi is a célja. Pontosan tudta, hogy utálom ezt a helyzetet, amit ő idézett elő - jól láthatóan  lekifurdalás nélkül - és pontosan tudta azt is, hogy a zárt ajtók mögött a főnök ül és mindent hall.
Aztán csak annyit böktem oda neki, hogy " Csupán szeretném végezni a saját munkámat."

Erre aztán befogta és elhúzott, én pedig megsemmisülve ültem ott, és csodálkoztam, hogy ebbe a 40 éves 2 gyermekes, kedves arcú nőbe hogy szorulhatott ennyi rosszindulat.

Ráadásul J. a fotósunk felettese is, tehát neki dolgoznék, ha fotósunkat segíteném. A fenti jelenet után őszinte undor fogott el a gondolattól, hogy ennek a nőnek dolgozzak.

Tekintve, hogy segítségemért nem ajánlanak ellentételezést, erősen fontolóra vettem, hogy visszamondom a munkát. Csakhogy fotósunkat nem akarom cserben hagyni. Elég nehéz helyzet ez.

Közben arra is figyelnem kell, hogy kis kolléganőmet a saját vállalásom miatt ne terhelje több feladat. Kinek tegyek jót? Úgy látom, a saját igényeim most a legutolsó sorba szorultak.

A fentieknek köszönhetően elkezdtem távolságot tartani fotósunktól. Nagyon nehéz, mert rajongok a tehetségéért, minden vágyam, hogy tőle tanuljak, de nem bármilyen áron.

Fáradt a létezéshez

Facsarja szívem ez a lehetetlen helyzet, érzem, hogy az egész testem megfeszül a sírásra készen, de egy árva könnycsepp sem hagyja el a szemeim.

Rés a pajzson

A héten sok különböző szélsőséges érzést tapasztaltam. Elkezdődött a helyettesítés, és ahol lennem kell, oda percenként más tér be, néha pedig hosszasan elidőznek. Csak forgattam a szemem, nehezen viselem ezt az intenzitást. A kis irodánkba csak napi egy-két alkalommal jött be valaki, de ők mindig a szokásos arcok, és nem kellemetlenkedtek, de most...

Introvertált lelkemnek ez nagyon kimerítő, no meg szerintem ennyire nyilvánosan napot lopni, ahogy ezek a kollégák teszik, már bicskanyitogató. Mondjuk pont azok lézengenek, akik hosszú évek óta a rendszer részei. Már hozzászoktak, hogy a teljesítménynélküliségért is megkapják a pénzüket.

Nem értem, akkor miért nem ők helyettesítenek? Nekem futkoznom kell 2 iroda között, dupla, de inkább tripla felelősséggel.

Sőt nem elég, hogy sokan ott trécselnek, amikor dolgoznék, valaki még az aurámba is belemászott.
Jött az egyik nő, akinek a lelkén szárad mellesleg ez az egész helyettesítés, és kért valamit. De úgy, hogy nyájasan és behízelgően megfogta a vállam és végigsimította a hátam, én meg lesokkolódtam. Nem is értem, hogy jött ez neki, amikor nem vagyunk barátok, nem is dolgoztunk együtt, és még ki is baszott velem. Próbáltam nem túl feltűnően elhúzódni ebből a helyzetből, de az arcomról nem tudtam letörölni a döbbenetet.

Még szerencse, hogy az ilyen puhatolózó, alattomos húzások nem tudnak megtörni. Nem is olyan rossz ez a távolságtartás és bizalmatlanság, ami felépült bennem az évek során.

A távolságtartást illetően azonban egy adott személy esetében mégis rés van a pajzson. Itt van ez a srác, aki egyáltalán nem az esetem, és sok dolgom sincs vele, de valahogy mindig jó érzés a társaságában lenni. Sőt néha már az stabilizál, ha látom. Amikor átszaladok a szomszéd irodába valamely feladat kapcsán, megnyugvást nyújt, ha őt is ott látom.

Szeretem, ha egy társaságban megyünk ebédelni, és nagyon örülök, amikor mellém ül, vagy amikor belebotlok bárhol, nem tudom mosoly nélkül hagyni. Jobban érzem magam utána.

Biztos észrevették a többiek is, de nem érdekel. Ha ő megkérdezi, hogy mi ez, akkor nyilván mondok valami költőit, de már vagyok olyan ügyes, hogy úgy fogalmazzam meg, hogy ez ne hagyjon mély nyomot senkiben.

Szóval azért nem tudom, mi ez, mert a múltkori borozásunk után teljesen egyértelmű volt, hogy nem az esetem, és a személyiségünk sem passzol, valamint én még mindig azt érzem, hogy jobb pasi nélkül, mint vele, és egy perc plusz munkát nem tennék bele abba, hogy előidézzek egy párkapcsolatot.

Amúgy ő is fura. Pénteken egy ilyen átszaladós, "véletlenül" rápillantós akcióm után nemsokára átjött hozzám. Ilyet még nem nagyon csinált. Egyszerűen csak minden ok nélkül beszambázott, odaállt az asztalom mellé, én pedig félőrült, ám kedves mosollyal kérdően ránéztem, ő is nézett, közben rajtunk kívül még 2 ember mozgott és dumált az irodában. Ő aztán kijelentette, hogy amúgy a mosdóba indult és kiment. Ezen aztán mindenki nagyot nevetett.

Utána még bekukkantott, és megkérdezte, velük tartok-e ebédelni, de sajnos tele voltam munkával.

Szóval ennyi.

Amíg itt dolgozom, remélem megmarad a jó viszony. Ügyes a srác, eddig jól kezel.:D