Múltkor valami elképesztően energikus bejegyzést akartam írni, de nem voltam gépközelben.
Annyira szeretem Sia munkásságát. Az erős nőt jelképezi a mai világban.:)
Elkezdtem nézni az Outlandert, beszippantott 3 napra, és végre önfeledt voltam. Imádtam, hogy a férfi és a nő is lélekben is erős, végre van egy nem szokványos szerelmi történet. Sőt, ez inkább az összetartozásról szól. Mintha valami űrt töltött volna be bennem ez a két karakter és története. Szép.:)
Végre nem foglalkoztam a sok negatívummal körülöttem. Az igazi Minka voltam kicsit újra. De ma reggel...
Minden ugyan ott tart, ahol azelőtt. Az életem szar, és látom is, hogy hol csesztem el. Fel kéne mondanom, utálom ezt a munkahelyet. Szintemen aluli. De olyat viszont még nem találtam, amit szívesen végeznék.
Illetve van egy, csak oda már nem mehetek vissza. Sokszor tapasztaltam, hogy azt a lehetőséget, amit rám szabott az élet, más kapja meg. És nem értem miért. Pedig csak úgy tudnék kiteljesedni, ha megkapnám ezeket..
Mostanában egyre inkább azt érzem, hogy kinőttem ezt a várost, ezt az országot. Új helyekre vágyom, új kalandokra. Úgy érzem, itt és most már nem tudok több lenni. Csak döcögés az egész.
Mondjuk könnyű lenne leküzdeni a honvágyat, mert én amolyan hazátlan lélek vagyok. Előbb éneklem el átéléssel a finn himnuszt, mint a magyart. De valami visszafog. Pedig ha most lépnék, most sokkal többet nyernék, mint vesztenék. Mennem kell....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése