Könnyek

Ez a mai nap szimplán semleges,de ma ünnepelek,tehát a sok szeretet ,ami körülvett,bennem mégis egy szép érzést indított meg.Az egész napom kellemes volt,úton-útfélen találkoztam társakkal,barátokkal,és mosollyal fogadtam őket. Bár reggel a kedves kis pantomim barátom azt mondta,most egy kicsit letörtnek tűnök,de igazából nincs olyan nap,amikor ne lennék vidám. Tény, keveset aludtam,azt is megszakítással,de igyekeztem azt mutatni,amit igazán érzek.Néha olyan furcsa,amikor látom,hogy szürke a világ,mégis én színesnek érzékelem.Megnézek az utcán,a metrón minden arcot,néha szemkontaktusba kerülök egy idegennel...figyelem a rezzenésüket,a tekintetüket,és ha látom,mennyi megtört,bánatos, elveszett ember van ebben a városban,akkor megvizsgálom,hogy én mit érzek.Gyakran rájövök,hogy az én gondjaim eltörpülnek az övéik mellett,és ráeszmélek,hogy nincs okom szomorkodni.Ilyenkor elmosolyodom: egyrészt azért,hogy bennem is kialakuljon a jó kedélyállapot, másrészt azért,mert tudom,hogy néhány embert ez kihúzhat a szürkeségből.Egy mosoly,és semmi más.
        Ma angol után elmentünk Zumbára,ahol annyira jól éreztük magunkat,hogy a következő órára is ott maradtunk.A második óra nagyon hamar elrepült,és én nagyon el is fáradtam. Amint hazaértem, muszáj volt felnéznem a Fészre,hogy megbeszéljük a holnapi programot egyik ismerősömmel. Szívem szerint a gépet sem kapcsoltam volna be.Aztán kaptam egy SMS-t egy idegen telefonszámról,és úgy gondoltam,hogy K. írhatta.Meg akartam nézni az adatlapján,de ehelyett olyan dolgokat láttam,amit nem kellett volna,és nagyon elkeserítettek.Aztán átváltottam némán szenvedő üzemmódba,végül elmenekültem a Fészről. Végül a tekintetem megakadt egy gyorsító tárban lévő blogon,és rákattintottam.Amit olvastam,az a legszebb dolog volt,amit eddig egy baráttól hallhattam. Egy villamoson induló gondolatkavalkád végére kikristályosult a végszó,az igaz barátság felismerése.G. írta ezeket a sorokat saját magáról és rólam,és minden szava igaz.Már    
lassan 21éve... szóval nagyon köszönöm!:)

Aztán eszembe jutott,hogy milyen buta voltam,hogy míg egy halott és elkorcsosult barátság miatt szomorkodtam, nem vettem észre azt,ami igazán szép és örök.

...to be continued

        Kedd reggel egy borongós nap vette kezdetét.A köd vastag szürke és átláthatatlan takarót fektetett a város minden szegletére, s közben lágyan szemerkélt az eső.Botond sietve lépte át kettesével a lépcsőfokokat a 4. emelet felé.A buszmegállóban jutott eszébe,hogy valamit otthon hagyott. Amint felért,kapkodva vette elő első látásra rendszer nélküli kulcscsomóját,de hamar megtalálta azt,ami a zárat nyitotta. Halkan belépett az ajtón,levette a vizes cipőjét,és kotorászni kezdett a nappali fiókjában.
       -Ki az?-riadt fel Klára az álmából.Ránézett az órájára: 7:20. Ez biztos nem Botond,neki már rég el kellett mennie.Klára nem volt az az ijedős fajta,de most mégis megborzongott attól a gondolattól,hogy egy idegen van a lakásukban,és lehet,hogy veszélyes.Szinte minden nesz nélkül felkelt ágyából, majd körülnézett,hogy van-e valami nagy és kemény eszköz a szobában,amivel esetleg támadni is lehet.
-Papucs? Nem,az nem jó. Esetleg ez a váza?-s kiemelte a névnapjára kapott fekete rózsacsokrot belőle,de ugyanazzal a mozdulattal vissza is tette.Hirtelen megakadt a szeme Botond vívótőrén.-Igen,ez az!- gondolta, és magához vette a fegyvert,majd kilépett a nappaliba.
      - Jó reggelt drágám!Nézd,hét ágra süt a nap!-és közelebb lépett Klárához.
       - Úr isten,Botond, hát te vagy az??-mosolygott most már megkönnyebbülve a lány.
       - Látom,megijedtél.-nevetett a fiú megpillantva a tőrt a pizsamás és kócos lány kezében, aki hirtelen Botond mellkasára szegezte azt.
        - Á dehogy,csak móresre akartam tanítani az illetéktelen behatolót,aki hajnalok hajnalán merészelt felkelteni engem,de ami azt illeti, most te is megfelelsz a célra!- fenyegetőzött a lány rideg arckifejezéssel. Botond persze tudta,hogy lehet kicselezni a nőt,és egy pillanatig sem érezte magát matthelyzetben.
        - Mit szólnál hozzá,ha ma este elmennénk megnézni azt a kiállítást?- tette fel ajánlatát a férfi.
         -A csontvázasat? Ez komoly,Drágám?
         -Ha ez az ára annak,hogy meg ne ölj,akkor nagyon komoly!
         -Nos,rendben!-eresztette le fölényesen a fegyvert tartó karját a lány,és átölelte kedvesét.-De most indulj Édes,mert sosem érsz be!