Keresés ebben a blogban

2017. október 3., kedd

His blue-eyed son - Outlander percek

A vasárnap megjelent rész említésre méltó, egyedülálló, letaglózó.
3. évad 4. rész

Jamie végül Claire nélkül él tovább, vagyis éppen csak vegetál.

     Tőle elvettek mindent, a becsületét, a nevét, a családját, a szabadságát, a teste méltóságát. Folyamatosan csak veszített. Elvesztette barátait, élete szerelmét, gyermekeit, mindenét.
Nem akart mást, csak meghalni. Az egykori vidám és vakmerő ifjú skót egy megtört középkorú férfi lett, aki csak egy dolgot tudott felajánlani még megmaradt szeretteiért: a saját testét.
Így hát nem is csoda, hogy már nem is próbálta a Geneva nevű fruska zsarolását elhárítani.
Belement. Mindegy volt már számára, mi történik vele. Az élet börtönében élt, de ennek végre nem voltak rácsai. Ennyi elég volt számára, még ha Lallybroch egykori uraként most trágyát is kellett lapátolnia.

     És következett az a roppant kínos jelenet, amikor megadta a lánynak, amit kért. Elsőre nem érthető, miért kellett ennek történnie. De ha a karakter-lélektanban kicsit mélyebbre ásunk, ott a válasz: adott egy fiatal lány, akinek a származása miatt egy öreg manushoz kell kötnie az életét. Sosem tapasztalhatja meg azt, amire egy fiatal lélek vágyik. 
Aztán ott sétál a birtokon egy szemrevaló, magányos férfi, akit nyilván észrevesz a lány, és talpraesettsége - azaz érzelmi zsarolása - segítségével arra kényszerít, hogy mutassa meg azt a testi örömöt, amit és ahogy a fiatalság nyújthat. 
Jamie pedig nem túl nehezen, kötélnek áll. Végül is sok magányos év után mely férfinek ne esne jól egy légyott? 

Jamie and Geneva - Outlander

     Persze ott lebeg a levegőben a veszély, hogy a lány megszegi a szavát és titkukat szétkürtöli. 
De nem így lett. Ő szépen férjhez ment az öreg manushoz, ahogy elrendezték számára, de....
és itt jön az, ami tartalmat adott a történetnek. A légyottból születik egy fiú. És Jamie többé nem tud semlegesen létezni ebben a világban. Az anyáról kiderül, hogy sosem hált a férjével - ez is arra utalhat, hogy tényleg szereti Jamiet. Ami csupán kellemesebbé színezi a történetet.
    
     Miután a nő a szülésben meghal, a megsértett férj kikel magából és meg akarja ölni a fattyút.
Amit egy jelenet se tud pontosan leírni az az, hogy mi futhatott akkor végig Jamie fejében.
Élete új értelmet nyert, van egy fia, van egy új kis valaki, aki ő maga, akit végre szerethet úgy, ahogy mindig is szeretni akart. De egy bolond kést fog döfni belé és akkor mindez és minden elveszik, újra. Kibírta volna ezt megint? 
Mindent kockáztatva Jamie gyorsan reagál: lelövi a férfit. A gyermek pedig élhet, az ő gyermeke, az, aki a hirtelen Jamie életének legértékesebb alakjává vált.

    Szép a történetben, hogy fiúcska nem örökölte a vörös tincseket, így egy darabig nem tűnt fel senkinek, hogy ő Jamie fia. Ezért sem fogadta el a hazatérés lehetőségét Lallybrochba, amit a gyermek megmentéséért ajánlott fel a nagymama. A férfi ugyanabban a minőségben eltölt néhány évet a család alkalmazottjaként, és így a fia mellett tud maradni. Nagyon jó kapcsolat alakul ki köztük, a fiúcska imádja az apját, noha ő nem tudja, hogy az, Jamie pedig odaadással nevelgeti őt. Végül eljön az idő, amikor a fiúcska elkezd hasonlítani rá, így mindenki érdekében arra kényszerül, hogy elhagyja a birtokot.

Jamie, Willie - Outlander

    Jó barátját és felszabadítóját - aki a kezdetektől
vonzódik Jamiehez -, Lord John Greyt kéri meg, hogy vigyázzon a fiúra. Tudja, hogy nagy szívességet kér, így felajánlja magát a férfinek, aki megdöbben, de annyira tiszteli Jamiet, hogy vágyai ellenére sem fogadja el a lehetőséget.
Újfent csak ez volt mindene, amit fel tudott ajánlani. És a fia biztonságáért ezt is megtette volna.
Végül John házasságot köt a fiú anyjának testvérével, és így Jamienek tett ígéretét be tudja váltani.

Jamie and his son - Outlander

    Jamie útnak indul, hátrahagyva az egyetlent, aki számára maradt. Megszakad a szíve, ahogy a kisfiúnak is, de nem fordul vissza. Nem mer visszanézni, nem teheti meg.
És Jamie újra mindent elvesztett, de az űr helyét most végtelen bánat veszi át.


Zseniális ez a történet. Filmért kiált. Diana Gabaldon fenomenális. Eddig nem akartam ilyen nagy szavakat használni, most kiérdemelte.

Egy dolgot nem értek: a férj miért csak akkor akadt ki, hogy a gyerek nem az övé, amikor megszületett? Ez azért magyarázatért kiált, mert enélkül alaptalan minden további esemény.

Képek forrása: www.mymbuzz.com, http://oohlo.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése