Kicsit viharvert a lelkivilágom most, kiszakadt az életemből egy önmagát állandó bútordarabnak kinevező alak. Aki talán többet várt el tőlem, mint amit emberként adhattam neki. Konkrétan ostromolt, szerelmes volt belém már több,mint 4 éve. De ez már az a típusú ostromlás volt, amit legjobban a nyomasztó kifejezés jellemez. Szerintem más lány, akinek kicsit hevesebb a vérmérséklete, pillanatok alatt tisztázta volna ezt a helyzetet, de én birka módjára tűrtem. Vagyis számtalanszor tudattam vele, hogy hálás vagyok a figyelmességéért, de én nem kívánok tőle többet, mint barátság, talán nem akarta elfogadni, de ő mégis tovább folytatta a hízelgést. Az a fajta hízelgés,amit olyan férfitól nem vagyok hajlandó elviselni, akivel nincs köztünk érzelmi kötelék.Belegázolt már a komfortzónámba, és még szépen is fejeztem ki magam. Nem is panaszkodni akarok, igazából jobban érzem magam, hogy most lehullott a vállamról ez a teher, mert végre, annyi idő után felfogta, amit annyiszor elmondtam neki. Igazából az zavar, hogy egy jó ember került ki az ismeretségi körömből, csak az a fránya szerelem elcsavarta a fejét,és nem hagyta józanul gondolkodni.
Végül valamit szólt, amivel azt hitte, vérig sért. De nem sikerült. Lehet már annyira közömbössé tett és annyira megkeményített a tolakodásának folytonos hárítása, hogy ez már meg se kottyan nekem. Sajnálom azért a fiút, remélem hamar kiheveri ezt.
