Keresés ebben a blogban

2014. november 7., péntek

Döntések

Tekintve, hogy pocsék, azaz  kifejezetten szar az életem, változásokat kell eszközölnöm.

A cél, hogy ne érezzem magam figyelem és szeretethiányosnak, emellett ne kapjak folyamatosan sírógörcsöt. Fontos, hogy elérjem a változtatásokkal, hogy tudjak Gödöllőn élni,és megszeressem a helyzetemet. Amit eddig elrontottam, azt helyreteszem, vagy legalább megpróbálom hősiesen tűrni a negatív következményeit.

Tudom, mi teszi első körben tönkre az életem. Ez a Facebook, és az ezt biztosító internet. Úgy döntöttem, hogy mivel nem passziválhatom, mert az egyetemi csoporton keresztül ott jönnek az infók, ezért minimum a telefonomról törlöm le. Vagy letöröljek mindent és mindenkit onnan? Hm...
Talán letörlöm az összes filmlejátszót a gépemről.

Fontosnak tartom azt is,hogy a táplálkozásomat megváltoztassam, mert az katasztrofális. A mozgás is hiányzik, de ide a kolis edzőterembe nem akarok eljárni.

Ja igen, totál kicserélődtem. Egyszerűen nincs kedvem már emberekkel ismerkedni, nem mosolygok,mint a vadalma, nincsen semmi felemelő az életemben, amit átsegítene egyik napról a másikra. Kell egy példakép, egy imádott, akiért rajonghatok. Egy elérhetetlen. Sajnos Vajk és Schroti iránti rajongásom már kiégett, és mióta Áron van, azóta automatikusan leálltam az ilyen jellegű tevékenységeimről. Sajnos. Azért sajnos, mert így nem tudom mibe a hitem vetni.Nincs előttem példa, egy mozgató rugó. Önmagam meg kevéske vagyok, sőt napról napra kevesebb ehhez.

Mit tegyek hát?
1. lépés: Telefonról függőséget okozó applikációk letörlése.
2. lépés: facebookról könyörtelenül törölgetés
3. folyamatos reggae zenehallgatás
4. takarítás Ágnes asszony módra
5. másokról nem formálni véleményt
6. vagy legalább magamban tartani
7. igényesen megalkotni a sulis feladatokat határidőre
8 szerelmem lesz a tanulás
9. könyvtárban lenni mindennap zárásig
10. letiltani magam az automatás KV-ról
11. leszarni mindent és mindenkit
12. segítséget nyújtani
13.nem hinni az ígéreteknek
14. nem szervezni programot előre bizonyos emberekkel,max. fél nappal előtte
15.nem beleélni magunkat az eljövendőbe
16.Hallgatni sok régi Republicot
17. megvalósítani azt,amit akarok
18. nem várni másokra
19. minden nap 5 perc angol

Nagyon sok helyre el akarok jutni. Ha nem jön az, akit az utamra hívtam, akkor majd jön velem a sors. Ezen a héten végre sikerült meglátogatnom a Várbazárt, ami gyönyörű lett, és a gödöllői kastély parkját. Meg szeretném még nézni a Turult, a komáromi erődöt, az ELTE füvészkertjét, stb., stb.

Igazából élmény-hiányom van.



2014. november 5., szerda

utálok embernek lenni

Kezdek bekattanni. Minden a káromra van, a koli, a szobatárs, Gödöllő, a tehetetlenség, ez nagy szürke posvány. Ez, amikor nem tehetek semmit, mert alkalmazkodnom kell, mert el kell viselnem a szar emberek szarságait, és még meg is kell köszönnöm....tudtam az elején, hogy ez egy pocsék választás. És akiért ezt az áldozatot hoztam,hogy ide száműzöm magam, meg sem hálálja. Nagyon szarul esik. Egyedül vagyok itt. Egyedül az egész világon. Már mindenhol üldözöttnek érzem magam, albérletben is így volt, koliban is, egész Gödöllőn, a vonaton hazafelé...bekattanok...el akarok menekülni innen!

Ma bezártam magam, tegnapelőtt megszöktem, de hova mehetnék, ha nem látnak sehol se szívesen? Mit rontottam el,hogy ezt érdemlem? Roppant rossz dolog embernek lenni.