A Vazul meg a vére

NA. Most már végképp nem tudom szó nélkül hagyni a Vazul Vérét, azt a rockoperát, ami éppen most, 2014-ben az orrunk előtt születik meg. Egy kis vérfrissítés a magyar rocknak. Hurrááá! Öröm és tapsvihar! Kellett ez már nekünk.

Rettentően jók a srácok egytől egyig, bár fele csapatot nem ismerem (én áruló finnmániás!), de a legtöbbjük hangja elnyerte a tetszésemet. Természetesen volt egy hang, amit még süketen is felismernék.;):D

Gondolom nem kell mondani, hogy 2:39-től kezdődik, és onnantól én totális extázisba kerülök. Na jó,be kell vallanom valamit: a "Zsírosdeszka" másik fele, avagy Jósa úr hangja sem hagyja a lelkem lágy tavaszi árvalányhajas mezőn pilledni.
Mondjátok fiúk, miért segítetek rá még egy lapáttal az elfogultságomra?:D

Nagyon várom már a darabot, és a bemutatót remélhetőleg  már diplomás mérnök(nő!)ként fogom megtekinteni.

(Amúgy meg, ha Pótbátyó tán ezt olvassa: sok sikert a "győri feltámadáshoz"!;)

Költészet és egy kutya

Nagyon izgatott vagyok! No, persze nem csak a fél bögre tömény kávétól, amit az előbb hajtottam le, és aminek alkoholba fojtott rovartetem szaga van, hanem attól, hogy párom családja biztonsági okok miatt kutyát fog tartani. Ugye eddig csak a két lökött macska volt ott, akikkel csak magamat megerőltetve tudtam mit kezdeni... Véégre valami nekem való állatka is lesz náluk, annyira várom! Ha minden jól megy, jövő héten már megismerhetem az ebecskét. Természetesen Janka a Number 1, ő legszebb, a legjobb, a legokosabb számomra a világ összes kutyái közül. De attól még szerethetem a többit. :)
Aminek még örülök, hogy kézenfekvő volt nekik, hogy keverék kutyát hoznak és állatmenhelyről. A hányattatott sorsú blökik a szívügyem.
Az ismeretségi körömben sok olyan példát látok, hogy az emberek a fajtatiszta kutyát, macskát részesítik előnyben. Azt nem tudom megérteni,  hogy hol éri meg mondjuk várni, hogy egy kiválasztott szülőpártól megkapjuk a kölyköt. Annyi szép, okos állat van az állatmenhelyen, sokkal jobb tulajdonságokkal rendelkeznek, mint fajtatiszta társaik, de azért az ember  vár az állatra több hónapot, és még fizet is érte. Aztán úgy tekint rá a többi kis " korcs" között, mint valami királyra. Legszívesebben az ilyen embereknek elmondanám behatóan a véleményem, csak tudom, hogy nem érdekli őket. XD:D
Mostanában jobban beleástam magam az állatmenhelyek világába, és azt látom, néha teljesen logikátlanul cselekednek az emberek. Az a kedvencem, amikor linkelnek egy fotót egy 20m-re lévő macskáról, és azt írják, hogy ma látták szegényt egyedül kóborolni, valaki fogja be. Erről az a véleményem, hogy a macska 10 percen belül ott se lesz, tehát az információ értéktelen. A másik meg az, hogy macskát állatmenhelyre csak akkor kéne bevinni, ha beteg/ túlságosan emberhez szokott/ önmagát ellátni képtelen. De nem összekaparni mindegyiket akit az utcán látunk... az se normális, hogy az emberek nem ivartalanítják az állataikat. Na mindegy...


A költészet napjáról meg annyit, hogy jó, hogy van. Valaki rakjon ki random verseket hirdetőoszlopokra. Én nem merek, de élvezném.

Asszem' jó nekem

Jó bizony, három napot Áronommal töltöttem kettesben, és nagyon jó volt vele lenni. Mondjuk a hülye kis macsekok nyávogása miatt a hajnali kelés kb. olyan volt, mintha újszülött gyerekre vigyáztunk volna, és konstatáltam, hogy ezt nem bírnám hosszútávon. Közben olyan is volt, hogy kellemesen aludtunk volna, amikor sutty, egy macska repült át a fejem fölött. Nem tudtam megijedjek-e vagy nevessek...

Egyik reggel arra ébredtem,hogy ott gőzölög a tea az ágy mellett, jól esett a gondoskodás.:) Vacsira pedig édes párom fantasztikus salátát talált ki. Annyira innovatív!:D Egyébként eddig ha volt egy emberi kapcsolatom valakivel, általában én voltam a megoldó fél, igyekeztem erős lenni, vagy erősebb, mint a gondjaitól el nem igazodó fél. Nem lehettem gyenge, és nem is akartam az lenni, nem jó érzés!:D Meg én vagyok olyan önfejű, hogy nem hagyatkozom más tanácsára. Egyik fülemen be, a másikon ki. Nagyon nagy hatással kell lennie rám az illetőnek, akinek a szavait mérvadónak veszem. Például Szente Vajknak, Lauri Ylönennek is hívhatják az illetőt, akkor hallgatnék rá. Egyébként Schrotira is hallgatok, mert szerintem van annyi esze, és van akkora realitás érzéke, hogy az ő véleménye értékessé váljon számomra. Akkora realitás érzékem mondjuk nekem is van, hogy kiszűrjem, ha valaki kamuzik. Na mindegy.

Visszatérve a gondolatmenetemre: a mai nap nagyon érdekesen zajlott, ugyanis a nagybátyám felhívott telefonon bocsánatot kérni, aki a gyökér, agymosott, hithű narancs politikai nézetei és a fiatal, kicsit nyitottabb szemléletem miatt ostoba liberális semminek nevezett, akinek szerinte nincs joga véleményt alkotni.
Természetesen én ezt komoly sérelemnek veszem, és nem is számítottam erre. Nem szégyellem, bőgve rohantam ki a mosdóba, majd a hazautam is,és az egész délutánom könnyekben ázva folytatódott. Tudtam, hogy ezt az alázást nem érdemlem meg. Vitánkban jó érveket hoztam fel, és ha ő nem lenne ilyen elvakult, észrevenné, hogy igazságos szituációban az én véleményem lenne a valósághoz legközelebb álló. Sajnálom őt, hogy ennyire átmosták az agyát, hogy az észérvek helyett a személy sértegetésével igyekszik felülkerekedni a másikon.

Tehát ma felhívott, azt mondta, hogy ő nagyon sajnálja, amit mondott, nem úgy gondolta, nem akart megbántani. Oké, én majdnem elbőgtem magam. De helyette komoran és szűkszavúan  válaszolgattam kétértelmű dolgokat. Ezt így nem lehet semmisé tenni. Gondolkodott volna akkor, hogy az unokahúgával hogyan beszél... azt mondtam, talán megbocsátok. És azért sírtam, miután letettem a telefont, mert nem tudom feldolgozni ezt. Ha egy idegen az arcomba mondja, hogy gyökér vagyok, oké, nem érdekel. De ha egy rokon, akiben bíztál eddig... ja és persze irigységből a páromat is sértegette.

Na mindegy, felmentem a fürdőbe, és újra sírtam. Bárcsak hozzám se szólt volna...
aztán lejöttem,és Áronomhoz bújtam. És most jön a lényeg: ezt nélküle nem bírnám ki, vele erősebbnek érzem magam. Nem mondtam semmit neki, de így is éreztem,hogy mögöttem áll, és ez fantasztikus érzés. :)