Este a Duna-parton

Mikivel ma este a Duna-parton filozofálgattunk az élet dolgairól,és rájöttünk,hogy mind a ketten egyformán elveszettnek érezzük magunkat. Keressük a helyünket, önmagunkat. Amúgy ez nem a 14 éveseknél szokott napirenden lenni? 21 évesen nem irigylem magam, hogy még mindig nem találom a helyem. Persze a keresés rengeteg lehetőséget hozhat, nem feltétlenül kell ezt negatívan felfogni. A lehetőségek,kihívások pedig megerősítenek. 

Írtam egy versikét

Ma éppen haragudtam a világra,és ennek eredménye a következő vers:

A címe: Megválaszolatlan

"(...)Most válaszolj hát!
Még akkor is,ha válaszod tán
Nem épp az,amire számít a mondat.
De mondd,és inkább ma,mint holnap.
(...)"

Vonaton írtam,Győrtől Pestig. Ez a vers olyan,amilyen. Dühből jött, mert most besokalltam várakozástól. Mindenkire várjak, nyitva maradnak kérdések, ami nekem fontos, az nem fontos. Rühellem az ilyen emberi viselkedést és hozzállást. 

És szél hordja szét...

...azt, miért élsz, s azt, mitől félsz.

Nem tudom, miért jutott eszembe ez a mondat, de évekkel ezelőtt kezdtem el evvel egy verset vagy egy dalt írni.
 Ma megyek Pestre. Jó lesz, mert itthon-habár már megszoktam, és nem is olyan rossz itt lenni- folyton magasság és mélység közt változik a kedvem. Nem vagyok nagyravágyó, nincsenek nagyon speciális kívánságaim, nem is tartom magam egy melankolikus személyiségnek, de ami itt van, az nekem nem jó, nem megfelelő, nem elég. Keresem a helyem.

Labibaba és a sün

   Egyszer volt, hol nem volt, egy hétre egyedül hagyták a kis labradort és fiatal gazdáját egy kertes háznál. Mind a ketten nagyon örültek, mert végre jöhetett a határtalan játszás, éjszakákba nyúlva, végre a kutyus szabadon garázdálkodhatott az udvarban, és különösebb dorgálás nélkül lopkodhatta a csavarhúzókat, rághatta szét a kis kannát,és befuthatott a házba.

Janka,a bölcsész

 Egyik este heves csaholást hallottam a kert végéből úgy este fél 10 körül. Sötét volt már, épp mentem volna be a házba, de nem akartam, hogy a szomszédok Janka ugatása miatt szórják ránk az átkot, ezért hátramentem. Valami kicsi, fekete akármi körül ugrált a kedves ebem, nyújtogatta felé a mancsait, és amikor hozzáért, visszaszökkent. Janka egy méretes sünt terrorizált. Mondtam neki, hogy a süni jó fej, nem szabad bántani, kicsit el is csitult, de mihelyst távolabb mentem, Janka megint rákezdett. Tudni kell róla, hogy nagyon mély, erőteljes hangja van. Persze nem akarta ő bántani a sünt, csak érdekes volt számára. Tizenegy hónapos kutyusom első nyara ez, neki még minden új.:) Igazából én sem találkozom túl sűrűn ilyen kis szúrós tüneménnyel, és most először kellett "megmentenem". Érdekes módon nem gömbölyödött össze, még akkor sem, amikor megfogtam és beletettem egy ládába. Nagyon megtetszett a hosszú orrocskája, és olyan jó erdő illata volt. Amíg vittem a ládában, sétálgatott, nem zavartatta magát, és Janka persze ott ugrált folyamatosan mellettünk. Nehogy kimaradjon valamiből! Végül kivittem egy kellemes, erdős területre a közelbe.

 Janka a többi napomat sem hagyta unalmasan eltelni. Elvitte és kilyukasztotta a csavarrögzítő ragasztót, magával cipelt néhány szerszámot, fékbetétet, pár kartondobozkát, csavart, csiszolókorongot. De nem csak rombolt, tanult is!
Például felugrani a hintapadra. Néha együtt heverészünk, ő a pad alatt fekszik, én a padon, és a mancsát mindig a kezembe nyomja. Amikor kipiheni magát, úgy dönt, megnézni, hogy én még alszom-e. Ha igen, akkor mindig kapok egy órási Janka-puszit az arcomra. Miután felkeltett, két mellső lábával rám mászik,belém kapaszkodik, és felugrik a padra. Legutóbb a hátamon kötött ki, én röhögőgörcsöt kaptam, alig bírtam leszedni magamról azt a sok-sok kilós ebet...:D
Most már rájött arra is,hogy nekifutásból egyszerűbb feljutni a hintapadra.

Elraktam a kedvenc cipőjét büntetésből, amit még a hozzánk költözésekor bocsátottam rendelkezésére. El is felejtettem,hogy elvettem tőle, amikor láttam, hogy avval a labdával kezd el játszani, amivel eddig nem igazán törődött. Azt hittem, nagy és nem fér bele a szájába. Pedig de! Olyan jót labdáztunk, mint eddig még soha. Büszke vagyok a kutyulira.