Legmélyebben

Remélem a következő bejegyzésem már vidám lesz. De ez még biztosan nem az.

Ma, vasárnap vártam, hogy együtt tudjunk tölteni egy egész napot a kedvesemmel. :)

Mert egész héten este 7 körül ért haza, 10-kor már aludt, pénteken nem is láttam, mert meló után ment az ismerőseivel hajnali egyig kártyázni. Szombaton elfoglalt volt a saját és a család ügyeivel. A ma pedig lehetett volna a minénk De nem. Délelőtt munkahelyi feladat teljesítése, utána haverokkal játék, utána anyuka kérése teljesítése, utána játék, utána meg házavató buli. Ahol éppen most nem vagyok, mert nem hozta meg hozzá a kedvem az egész napos vidámság. :)

Hát ez van. Ludas vagyok én is. Mert éppen nincs kedvem megfelelni senkinek. Hát, van ez így.

Mindig is tartottam tőle, hogy társfüggő leszek egy kapcsolattól. Így 3 év után is büszkén kijelenthetem, hogy nagy valószínűséggel nem lettem az. Csak az idő múlásával lett néhány igényem, mint pl. a fontossági sorrendben ne az utolsó legyek számára, legyenek saját közös döntéseink, legyenek közös élményeink az esti filmezéseken túl is, legyen közös, önálló életünk. Na ez valahogy eddig még nem jött össze. És elfáradok. Meg félek is, de nincs hova szaladnom. Sem támogatásért, sem útbaigazításért.

Tépi ez is a lelkem, meg az is, hogy miért nem sikerül nekem lábat vetni ezen a nagy kerek Budapesten. Meg hogy hova menjek. Maradjak, folytatni a vívódást, menjek haza, ahonnan menekültem eddig (nem a család miatt, hanem az ottani emberek végett), vagy van egy C opció is?

Márpedig kell lenni C opciónak. ÖNKÉNTESSÉG!!!!!! Somewhere. FAR-FAR away from here.

To find myself. Aha, ideje volna már. Mondjuk tegnap találkoztam egy 37 éves csajjal, aki még ennyi idősen sem találta meg a küldetését. Ennyi ideig azért én nem vacakolnék, ha lehet.