Tudomást szereztem egy újabb figyelemre méltó egyéniségről: a svéd koronahercegről.
Az alábbi linken mesél arról, hogy agrárménök lett, ezzel életre szóló szimpátiát szerzett nálam. Persze az sem elhanyagolható, hogy iszonyat jól néz ki!
https://www.kungahuset.se/royalcourt/latestnews/2011/2011/princecarlphiliponhisuniversitydiplomainagriculturalandruralmanagement.5.70e7de59130bc8da54e800014898.html
2018. november 10., szombat
2018. november 8., csütörtök
Lélegezz!
Imádom ezt a dalt. Gyönyörű. Azokhoz a dalokhoz jobban kötődöm, amelyekre magamtól találtam rá, ajánlás nélkül. Ez is olyan. :)
Egyébként gyűjtöm az ötleteket, az ihletet az esküvői költeményhez.
Ez a dal is jó alap:
2018. november 6., kedd
Az önbizalomhiányról
Azt rühellem az emberekben, hogy amikor megérzik az önbizalomhiányt, nekiesnek a torkomnak és vádlóan korholnak azért, mert nincs önbizalmam. Mintha az én hibám lenne.
Az ő megoldásuk: legyen önbizalmad! ...na és hogyan?
Nem esik le nekik, hogy ezen típusú hiányosság évek alatt alakult ki, hogy nem döntés kérdése? Senki sem születik ilyennek, ezt most megsúgom, hanem a környezeti hatások teszik ilyenné. Én egy rossz sorban álltam, amikor a magabiztosságot osztogatták.
Csak az önbizalomhiányból eredő negatívumokat látják, sőt akár még fel is idegesítik magukat ezen, s értetlenül állnak az előtt, hogy nekem miért nincs.
Nem gondolnak bele, hogy az ember valószínűleg tudja magáról, hogy önbizalomhiányos?
Nem gondolnak bele, hogyha az orra alá dörgölik, akkor csak még alább ássák? Hiszen ez egy nagyon érzékeny pont. Tudjuk, hogy hiányosság, nem kell megerősíteni benne, köszi.
Türelmetlenek vagytok. De mire föl?
Azért, mert a magamfajták nem vakmerőek, nem törtetnek, nem hepciáskodnak, ezért neked azt hiszed, jogod van a porba döngölni? Hát a nagy lófaszt.
Én konfliktuskerülő ember vagyok, nem szállok vitába, bizonyos emberekkel meg pláne nem, mert azok - ahogy Puzsér mondja- a vitában nem érvekkel támasztják alá állításaikat, hanem személyeskednek! Ez Magyarországon a nagy átlag vitakultúrája? No, ez már egészen más irány, hagyom is.
Attól, hogy némán végighallgatok valamit, és nem fűzök hozzá véleményt, még nem jelenti azt, hogy nincs. Azt pedig végképp nem, hogy ne lenne jogos.
És akkor el is érkeztem az introvertáltsághoz.
Ezt az egész fenti kirohanást a munkahelyemen tartott éves értékelés hozta ki belőlem.
Kaptam hideget, meleget, és lepergett rólam. Bámulatos. Korábban mindig meg akartam felelni, ma már ilyen jellegű motivációm sincs.
Tudom is, hogy miből ered: a gyerekkorból. Ahogy az önbizalomhiány is az akkor elszenvedett "hatások" eredménye, úgy a jelenben érzékelhető motiválatlanság is.
És azzal, hogy ezt most így szépen levezettem, nem oldódott meg semmi. Önbizalmat és életcélt senki sem fog adni, én pedig alkalmatlan vagyok arra, hogy ezeket magamnak megszerezzem, mert soha nem tanította meg senki azt, hogy hogyan is kell csinálni. Csak türelmetlenül lehordott a sárga földig.
És megtörténik újra és újra és újra és......de legalább - ha más nem is - én ismerem az ok-okozatot, és így egyszerűbb átvészelni/elfogadni a társadalom perifériáján való leledzést.
Az ő megoldásuk: legyen önbizalmad! ...na és hogyan?
Nem esik le nekik, hogy ezen típusú hiányosság évek alatt alakult ki, hogy nem döntés kérdése? Senki sem születik ilyennek, ezt most megsúgom, hanem a környezeti hatások teszik ilyenné. Én egy rossz sorban álltam, amikor a magabiztosságot osztogatták.
Csak az önbizalomhiányból eredő negatívumokat látják, sőt akár még fel is idegesítik magukat ezen, s értetlenül állnak az előtt, hogy nekem miért nincs.
Nem gondolnak bele, hogy az ember valószínűleg tudja magáról, hogy önbizalomhiányos?
Nem gondolnak bele, hogyha az orra alá dörgölik, akkor csak még alább ássák? Hiszen ez egy nagyon érzékeny pont. Tudjuk, hogy hiányosság, nem kell megerősíteni benne, köszi.
Türelmetlenek vagytok. De mire föl?
Azért, mert a magamfajták nem vakmerőek, nem törtetnek, nem hepciáskodnak, ezért neked azt hiszed, jogod van a porba döngölni? Hát a nagy lófaszt.
Én konfliktuskerülő ember vagyok, nem szállok vitába, bizonyos emberekkel meg pláne nem, mert azok - ahogy Puzsér mondja- a vitában nem érvekkel támasztják alá állításaikat, hanem személyeskednek! Ez Magyarországon a nagy átlag vitakultúrája? No, ez már egészen más irány, hagyom is.
Attól, hogy némán végighallgatok valamit, és nem fűzök hozzá véleményt, még nem jelenti azt, hogy nincs. Azt pedig végképp nem, hogy ne lenne jogos.
És akkor el is érkeztem az introvertáltsághoz.
Ezt az egész fenti kirohanást a munkahelyemen tartott éves értékelés hozta ki belőlem.
Kaptam hideget, meleget, és lepergett rólam. Bámulatos. Korábban mindig meg akartam felelni, ma már ilyen jellegű motivációm sincs.
Tudom is, hogy miből ered: a gyerekkorból. Ahogy az önbizalomhiány is az akkor elszenvedett "hatások" eredménye, úgy a jelenben érzékelhető motiválatlanság is.
És azzal, hogy ezt most így szépen levezettem, nem oldódott meg semmi. Önbizalmat és életcélt senki sem fog adni, én pedig alkalmatlan vagyok arra, hogy ezeket magamnak megszerezzem, mert soha nem tanította meg senki azt, hogy hogyan is kell csinálni. Csak türelmetlenül lehordott a sárga földig.
És megtörténik újra és újra és újra és......de legalább - ha más nem is - én ismerem az ok-okozatot, és így egyszerűbb átvészelni/elfogadni a társadalom perifériáján való leledzést.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)