Bernát János - Olyan vagyok akkor...
Ha érzem létednek összes rezzenetét,
s mézédes ajkaidnak pörzse leheletét,
tengerkék szemeid veszejtő fényeit,
s bársony bőrödnek csábító kéjeit,
olyan vagyok akkor, akár a kikelet,
mint tavasznak virága, mely szép szóra nyílna meg.
Ha hallom elmédnek míves szép szavait,
mely szívembe döfi Ámor szent nyilait,
melytől gyarló testem oly puhán remeg,
akár madárfióka, ha tél dühe sújtja meg,
olyan vagyok akkor, akár a szivárvány,
mint kavicsnak fölébe a hó tiszta márvány.
De ha nem jut belőled, csak sóvár gondolat,
nappalok bús álma, mely könnyezve hívogat,
ha arcodnak fénye csak pilláimban él,
s reszkető kezem is érintést remél,
olyan vagyok akkor, mint nyárnak jégvihara,
mint kárhozott lélek, kit nem várnak sehova.
S tengerek sós könnye ha torkomat ellepi,
merre vagy Édes? Elmém csak kérdezi,
ha csillagok súlyát tartom keservesen,
s békémet templomok falánál keresem,
olyan vagyok akkor, mint őrült fenevad,
ki útját szegőknek, csak borzalmat tartogat.
Olyan vagyok akkor, egyetlen Szerelmem.
Olyan vagyok akkor...
Keresés ebben a blogban
2013. december 30., hétfő
2013. december 12., csütörtök
Szerda esti randevú
Verset szaval, és én némán, szemében elveszve hallgatom bársonyos,mély hangjának táncát a rímekkel, olyan rímekkel,amelyek az én szívemből is épp úgy napfényre kívánkoznak,mint az Általa választott vers rímei egy másik alkotótól. Megéli a verset, és tálcán kínálja, olyan fűszerekkel, amely az ízlésemnek tökéletesen megfelelnek. Közben lágy,édes barna sört kortyolgat és figyel, ízlel, hozzám szól, magáról szól és bájol. Úgy bájol, olyan ösztönösen veti rám láthatatlan, könnyed gyöngy hálóját, hogy alig veszem észre. Ha fázom, magához ölel, ha viharos szél hidege érint, ő útját állja felém. Csupa kellem és finomság árad a mozdulataiból és mosolyából. Arca pedig... arra nincsen szó.Szép és nem kevesebb,nem több. Szép és keresném a szót arra,amit érzek a tekintetébe révedve, de ezt csak én látom. És ott kellett hagynom, pedig némán kérlelte, hogy maradjak, csak egy nappal tovább. S mihelyst kimondtam, hogy nem maradhatok, ő máris hiányzott nekem.
2013. november 30., szombat
Húha
Idén nem megyek többet vizsgázni, majd januárban lesz még egy, és megszerzem a 210 kreditem. Aztán elkezdek szakdolit írni,és nyáron kézhez veszem a diplomám,és azért 4-es metróval fogok menni.
Egy hete itthon vagyok már, és olyan jó drága Jankámmal lenni mindennap, kimentünk párszor sétálni,ma már jelezte,hogy ki szeretne menni avval,hogy megpiszkálta az orrával a vezetőszárat a helyén. Olyan okos ez a blöki,csak még azt kell megtanulnia,hogy a séta nem szánhúzás.:)
Nagyon furcsa helyzetben vagyok, amit nem értek, dehát nem kell mindent tudnom. Múlt héten egy szaktársam elhívott a 15 fős szülinapi bulijába,ahol őt és a barátnőjét ismertem csak. Éreztem,kellemetlen lesz, de csípem annyira srácot,hogy ennyit megtegyek érte,így hát elmentem. Hát az első pillanat elég fura volt, Limitben voltunk, ahol alig lehetett elférni az ülőalkalmatosságok közt, tehát 3 emberen át kellett mászni,míg bejutottam haveromhoz,de...amikor megérkeztem ,a szélen ülő két db Áron azonnal be is mutatkozott, nagyon kedvesek voltak. Az egyik Áronra hirtelen azt hittem,hogy a Tomi az,és meglepettségemben csak bámultam rá pár másodpercig...meg ő is rám,de nem zavartattuk magunkat. Aztán egész jól alakult az esete, 3 emberrel nagyon jól el tudtam beszélgetni az új arcok közül,ami nálam teljesítmény. Ja és a bámulós fiú elhívott egy randira,milyen kis kedves!:)))

Most van egy másik srác is, aki szeretne találkozni, továbbá még van 2 pasika, akikkel eddig csak pár emilt váltottunk, de esélyes, hogy abból nem lesz találkozó. Az egyiküket ismeri barátném, és azt mondja,kerüljem,ha jót akarok magamnak...pedig olyan szép az a fiú..
Na szóval nem értem ezt a hatalmas rohamot. Épp egy bazi nagy heggel küzdök, és most, pont most akarnak behálózni ezek az ifjak. Meg amúgy is: egy tök középszerű csaj vagyok...
Tegnap átjött hozzám Gabic,és végre találkozott a Jankával. Hát el voltak ragadtatva egymástól. :D Aztán 4 órát elbeszélgettünk,és nagyon jól esett. Holnap pedig mézeskalácsot fogok sütni,remélem sikerül.:) Új receptet fogok használni, drukkolok magamnak!:D
Múlt héten, október 21-én színházban voltam 2 különleges emberrel. HA elmondanám,hogy kikkel, Kedves Olvasóm,el se hinnéd!:D A Spamalotot néztük meg, ők még nem látták,de figyeltem a rezzenéseiket, és úgy vettem le,hogy tetszett nekik,ami nekem bizony nagy-nagy öröm és megkönnyebbülés. Nekem bevallom nem okozott katarzist, nem volt jó a szereposztás. Gyenge volt az első élményhez képest. Akkor persze Vajk lázban égtem, de ha most Weil Robi helyett Vajki lett volna, biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban sikerült volna az előadás.Jó,elfogadom: nem lehet ott mindenki, akiért rajongok,így nem telhetetlenkedek. :):):) (Plusz még Hajdút hiányoltam.)
Szóval mindent összevetve sikeres volt az est, nevetgéltünk, beszélgettünk, elmélkedtünk, egyikünk majdnem megfulladt,mert félrenyelt...és az nem én voltam...:D Életmentés megtörtént, perecmajszolás is volt,éés még sorolhatnám...

2013. november 24., vasárnap
There's no more...
Today is the day when I'm leaving you. You stole my heart,you had my heart then you broke it. I know all the secrets of you, and I can see everything behind your inexpressive eyes. From now I don't care about them. I don't want to hear your secrets, your stories, your acts. It's enough. I hope you'll be okay, I hope you'll have a wonderful and happy life. You know it's not easy to be strong with sad and abandoned heart.
I cannot smile in the near of you, it is not allowed to me. It's time to say goodbye.

2013. november 22., péntek
Junkies 15 Szabad a pálya HQ
Mintha belém lenne kódolva, hogy bizonyos személyek társaságában vagy bizonyos szituációkban elbénázzak valamit...Annyira, hogy már röhögök magamon, annyira kis idióta tudok lenni. Na mindegy, ez nem újdonság, hogy egy fura idióta vagyok, csak most eszmélek rá igazán magamtól is.:)))
Egy ilyet én is szeretnék rajzolni
"Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz. Ha, teszem azt, délután négykor érkezel, már három órakor elkezdek boldog lenni. Amint halad az idő, egyre boldogabb leszek. Négy órakor már izgulok és nyugtalankodom; felfedezem a boldogság árát! De ha meghatározatlan időben, bármikor jössz, sohasem fogom tudni, melyik órában öltöztessem ünneplőbe a szívemet..." Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Hamarosan megyek haza, drága Janka kutyám!:)))

2013. november 14., csütörtök
egy hosszú harc vége
Kicsit viharvert a lelkivilágom most, kiszakadt az életemből egy önmagát állandó bútordarabnak kinevező alak. Aki talán többet várt el tőlem, mint amit emberként adhattam neki. Konkrétan ostromolt, szerelmes volt belém már több,mint 4 éve. De ez már az a típusú ostromlás volt, amit legjobban a nyomasztó kifejezés jellemez. Szerintem más lány, akinek kicsit hevesebb a vérmérséklete, pillanatok alatt tisztázta volna ezt a helyzetet, de én birka módjára tűrtem. Vagyis számtalanszor tudattam vele, hogy hálás vagyok a figyelmességéért, de én nem kívánok tőle többet, mint barátság, talán nem akarta elfogadni, de ő mégis tovább folytatta a hízelgést. Az a fajta hízelgés,amit olyan férfitól nem vagyok hajlandó elviselni, akivel nincs köztünk érzelmi kötelék.Belegázolt már a komfortzónámba, és még szépen is fejeztem ki magam. Nem is panaszkodni akarok, igazából jobban érzem magam, hogy most lehullott a vállamról ez a teher, mert végre, annyi idő után felfogta, amit annyiszor elmondtam neki. Igazából az zavar, hogy egy jó ember került ki az ismeretségi körömből, csak az a fránya szerelem elcsavarta a fejét,és nem hagyta józanul gondolkodni.
Végül valamit szólt, amivel azt hitte, vérig sért. De nem sikerült. Lehet már annyira közömbössé tett és annyira megkeményített a tolakodásának folytonos hárítása, hogy ez már meg se kottyan nekem. Sajnálom azért a fiút, remélem hamar kiheveri ezt.

2013. november 8., péntek
Sakk novemberben Tomival
2013. november 7., csütörtök
2013. november 2., szombat
Na jó...
...a kettővel ezelőtti bejegyzésem egészíteném ki, hogy nem teljesen volt reménytelen a tegnap. Sajnáltam, hogy nem mentem haza pici unokahugihoz, és nagyon szenvedtem a sebemmel is, tehát mindent összevetve az kiindulás is rossz volt. De este odaértem a koncertre. Igaz sebtapasszal,de el mertem menni, és ez a lényeg.
Hogy kompenzáljam a sebtapasz látványát, kicsit kicsíptem magam,és eldöntöttem, hogy felveszem azt a rohadt magassarkú csizmát, ami elképesztően kényelmetlen, és hősiesen kibírom. A szépségért szenvedni kell. Vonulásom az úton számos férfiszempárt magára vonzott. Pedig csak a sminket, a kabátot, a fekete harisnyát és a csizmát látták. Jól esett az elismerés, volt,aki szóvá is tette, volt, aki mutatta,hogy ez már döfi, volt aki csak elbambult. Ritkán van ilyen, de most kifejezetten élveztem. A következő jó az volt, amikor bementem a Rockotogonba, álltam jegyért sorban, és pont Peti jött fel a lépcsőn, gyors le is puszizkodtunk. Az a lépés nagyon jól jött ki:.) Aztán ráleltem mindenkire, szépen elmagyaráztam a sebem történetét, mert nagyon érdekelte őket a dolog.:D De nem tudtam hazudni, most már tudják,milyen butaságra vagyok képes.:)))
Petivel többet nem beszéltem, valahogy nem is szívesen akartam mutatkozni előtte ilyen fejjel, sem magyarázkodni. Nem volt ma önbizalmam, se lelkierőm. Sajnálom. Rohadtul, mert jobban is elsülhetett volna ez az esemény. Ismerősöm,a kedves N. a koncert után unszolt, hogy menjek oda a Petihez beszélni, ott állt tőlem 3 méterre,pakolászott, de nem akartam zavarni, mindenki rajta lógott, már engem zavart. Valahogy ezen az estén nem tudtam, vagy nem mertem a formámat hozni.
Viszont mégis volt valami szuperség az estében,egy aprócska gesztus, ami megmelengette a szívemet...de ez maradjon az én titkom. :))))

:) Igaz,igaz!
Republic - Soha ne menj oda
Soha ne menj oda,
ahol parancsra kell, hogy tapsolj!
Soha ne menj oda,
ahol parancsra röhögni kell!
Az undorító jelző ide passzol,
a boldogságtól hányingerem van.
Csak jönnek, jönnek, jönnek, jönnek a vágyak,
hogy zabálni, zabálni, zabálni, zabálni még.
Jó étvágyat kívánok és egy házat,
a boldogságtól hányingerem van.
Nem kell mindig szemből látszani,
nem kell bárhol, bármit, bárkivel!
Nem kell mindig kaviár,
fogadd el inkább, ami jár!
Párám, párám, párám, párám, párám, párám,
nagyon jól érzed magad!

Csak pozitívabb világszemlélettel,
fejlődhetsz és haladhatsz tovább.
Így társadalmunk hasznos tagja lennél,
a boldogságtól hányingerem van.
Bármit, bárhogy, bárhol, bárkivel,
bármit, bármit, bármit, bármit.
Ne érdekeljen, ami érdekel,
bárkit, bárkit, bárkit, bárkit.

Ó hogy az a....
Kicsit megfájdult a szívem, mert egy olyan ember sértett meg, akitől nem vártam volna. Ja,hogy ez így szokott lenni az életben? Igen.
Valahogy mindig az utcán kapom meg az arcomba, hogy én milyen rossz vagyok. Valamiért mindig, akkor, amikor elbújnék legszívesebben a világ elől, mert nem vagyok magammal megelégedve,de szívem mégis hatalmas. Jó,hát nem veszem a szívemre annyira, legalább is remélem, mert csak egy részeg ember szavai sértettek meg...ja de a részeg őszinte.
Egyik kedves szaktársammal összefutottam most koncert után az aluljáróban, totál részeg volt, de azért felismert. Ráköszöntem, odatoppant elém, és összevissza hadovált, logikátlan baromságokat. Aztán elkezdi nekem, hogy ő nem tud komolyan venni engem, mert hogy kislányos vagyok. Egy kislány,aki nem mondható nőnek.És soha senki se fog komolyan venni. Azt is mondta, hogy én ártatlan vagyok. Belátom, ez valamelyest abban mutatkozik meg, hogy fiatalabbnak tűnök a koromnál, és nem az első eset, hogy ezért semmibe vesznek. Aztán majdhogynem a viselkedésemet kezdte el szapulni. Ezt is elviselem, mert nem ismer, és ezért hülyeségeket beszélt. De mikor azt mondta konkrétan, hogy nem tart annyira jó nőnek,hogy egy másik csajjal ne jöjjön össze,meg hogy sosem értette,hogy egy közös ismerősünk mit tartott rajtam kívánatosnak, akkor ránéztem a haverjára, aki valahonnan ismerősnek tartott engem,és arra kértem, vigye el a szemem elől. De csak nem ment el vele, hanem tovább folytatta a szapulásomat, amit javarészt alaptalannak tartok, ráadásul nem is kérdeztem, úgy válaszolt. Aztán betelt a pohár nálam, és elindultam hazafelé,ez a lökött meg utánam futott,hogy ígérjem meg,hogy ezt senkinek nem mondom el. Megígértem.
Persze,hogy nem marad titokban. Jó,igazából nem tudom miért akarja ezt titkolni, hogy egy vele mindig kedves és jóhiszemű csajt így megsértett, hiszen csak a saját véleményét mondta el! Szólásszabadság van!!!
Jajj, nagy az Isten állatkertje. Dehát mit tehetnék, szemet hunyok efelett, úgyse látom már ezt az idiótát többet. Az bánt, hogy nem érti azt, hogyha kedves vagyok, nyíltszívű és jókedélyű, az nem gyerekesség, hanem jóhiszeműség. A mai világban már az is baj, ha próbál rendes lenni az ember? Kurvának kell lenni, hogy megbecsüljenek? Szólok, hogy erre én nem vagyok képes és hajlandó. Van tartásom, lehet ez a baj. Vannak saját gondolataim. Vannak terveim. Van eszem. Van ERKÖLCSÖM. Van személyiségem és olyan dolgaim, amire rohadtul büszke lehetek. És elmondhatom, hogy a szüleimtől egy nagyszerű alapképzést kaptam az életre. Ja és természetesen vannak érzéseim, amiket lehet nehezen fejezek ki, és nagyon kevés embernek, de azok igaziak,stabilak és nehéz kicsikarni belőlem.
Na akkor ki a gyerekes? Ez a fiú. Aki miután lefogyott és kiszállt egy idióta kapcsolatból, kis ribancokat hajt buliról bulira, és ez neki elég. Ez neki cél. Ez neki kielégítő és boldogságforrás. Hát csak gratulálni tudok.
Remélem valaki egyszer őt is szembesíti a hibáival, mert én nem ismerem annyira, hogy kivesézzem.
Amúgy meg miért van az, hogy az emberek nyilvánvaló dolgokat mondanak el a másikról? Tudom, hogy alacsony vagyok, tudom, hogy fiatal az arcom, és nem olyan a testalkatom, mint egy normális 22 éves ivarérett nőé. Tudom,hogy kicsi a lábam és a kezem is, látom,ha egy seb van az arcomon. Tudom, hogy bármit veszek fel, bárhogy kenem magamra a kozmetikumokat, akkor is elkérik a személyim. Miért kell ezt a szememre vetni?
Záró mérlegfőösszeg eredménye: Fos volt ez a nap.

2013. november 1., péntek
2013. október 31., csütörtök
röhögjünk sírva magunkon!
Belga- Boros
Még több fogkrééémt, még több fogkrééémt ide!:D
Asszem a válságkezelésből 5-öst adhatok magamnak mára.
Egy hónapja, vagy egy kicsit több ideje készülök egy remek programra, amit holnap rendeznek meg. Gyakorlatilag a tőszomszédságomba érkezik a csodálatos és nagyszerű TM, a sok kedves ismerőssel, remek zenélgetéssel és hangulattal az egyik legjobb rockklubba, és én, én balga, az ostoba, az idióta elcsúfítottam magam. Áááááá.:D Így nem merek emberek közé menni! Illetve mehetnék, ha egy orbitális ragtapaszt tennék a sebre, és azt mondanám, hogy wing-tsunban, amikor a nagymestert győztem le 2 nappal ezelőtt másfél órás harc után, akkor sérültem meg. Jaja,ez így volt!:D
Nem tudok mást tenni, röhögök magamon, ekkora lúzer is csak én lehetek, és nem tudom miért, de ez felettébb szórakoztató!:D

HIM - The Funeral Of Hearts
HIM The Funeral of hearts
Hideget akarok,telet és havat!!!Meg finnséget. Fekete meleg kabátot hordani,és spakát, csizmát. Belegázolni a hóba tiszta tekintettel,s a kopár távolba bámulni, ami egybeolvad a fehér éggel. Látni akarom, ahogy jégcsapok lógnak,látni akarom a hótakaró alól kibukkanó elhalt növényi részeket, és a reménytelenségüket. Aztán a pocsolyák tükrét betörni, a deret lemorzsolni az ágakról, vagy csak az emlékeimbe képeket készíteni róla. A tél amolyan tisztítótűz, lenyugtat, elveszi az energiákat, s ezalatt a mélynyugalom alatt annyi minden megalapozódik. A tél a magány. Számomra sosem a halált jelentette.

2013. október 30., szerda
Azt hiszem boldog vagyok
Legalább is ebben a minutumban. Gabicom azt mondta,hogy irigykedik rám egy pöppet, ilyet még nem hallottam tőle. Meséltem neki, hogy tegnap Eemillel utaztam néhány megállót. Gabi odavan Eemilért, én meg azért,hogy finn, természetesen. Sajna az angolom gyakorlás hiánya végett romokban hever, de azért tudtam váltani vele pár szót. Színt vallottam előtte, beismertem, hogy finnmániás vagyok.:D
Olyan jó,hogy itt van ez a srác, üde színfolt ebben a lakóházban. Aranyos,mindig azt kérdezi,hogy a szemközti kiabálós nő miről ordít, és igyekeztem nagy vonalakban elmondani neki, amire mosolyogva rávágta, hogy őt nem zavarja ez a rendszeres zsivaj, mert legalább nem érzi egyedül magát.:D:D:D Megnyugtató számára, hogy van élet az épületben!
Azt is megtudtam, hogy finnhon mely városában él, és hogy imádja az ázsiai ételeket. Ajánlottam is neki egy remek boltocskát, ahol tud alapanyagokat szerezni. Elmondta, hogy itt fogja tölteni a karácsonyt a barátaival a vizsgaidőszak miatt. Azt hiszem kitalálok neki valami kis apróságot karácsonyra, kedves gesztusként, mert annyira belopta magát a szívembe, és hogy érezze a törődést távol a családjától is.
Van még egy-két dolog ,amitől fülig ér a szám,de az nem publikus, talán majd, egyszer burkoltan megosztom .:)

2013. október 29., kedd
Waiting for the End (Official HD)
Ez a zene nagyon érdekes K.B. ajánlotta, azt hittem eddig, hogy totál ellentétes az ízlésünk, és soha közös nevezőre nem jutunk, és lám nem így lett!:)
Schrott Péter ft. Magyar Csaba Pater - Szegény Magyarország
Ma került fel ez a nóta, amire kedves Schroti oldalán leltem. Most kivételesen nem a rajongolásromról szeretnék írni, hanem arról,hogy mennyire szépnek tartom ezt a dalt. Szívhez szóló magyar ősrock, mégis az általam hallgatott mai zenék közt is megállja a helyét. Pedig nem vagyok ősrock párti, és nem is szeretem az így-úgy Magyarországos álpatetikus zenéket, azokat kifejezetten rühellem, mert közhelyesek és hatásvadászok, példákat hadd ne mondjak.
Ez legalább annyira tetszik,mint a Republic Emberlelkű földeken című dala, s ezt az is jelzi, hogy már vagy 16-szor hallgattam meg egymás után, és még fogom is. Rászabadult a lelkemre ez a dalocska, és érdekes lélektani hatást fejt ki rám. Végtelenül nyugodt vagyok, és talán még meg is száll az ihlet?:)
Természetesen utánanéztem, hogy ez a dal honnan ered, milyen volt az eredeti:
M.H.V.- Szegény Magyarország
Szép. Igazából mindegy is,hogy melyiket hallgatom.
2013. október 25., péntek
Ari Koivunen - Give Me A Reason
Most nem azért,de a finneket senki se tudja utolérni hajban.:D Senki.
Nem mellesleg elég kellemes látványt nyújt ez a klip. :)
2013. október 24., csütörtök
Jankuci
Szüleimet a Kutyáròl faggattam telefonon,erre Édesapám elkezdi:Láttunk még egy ilyen kutyát,egy Labradort.Ugyanilyen hülye.
XD
Szegèny Jankám,lehülyéztük,de nem tagadhatom,hogy ennek az állítàsnak van alapja...:D

2013. október 23., szerda
Circle of fear-HIM
Love can be as cold as grave
A one way ticket to endless sorrow
An empire of gentle hate
Today without tomorrow
Mint a sír:épp oly hideg tud lenni a szerelem
Egyutas jegy a bánat felé,mely végtelen
A finom gyűlölet birodalma,
A ma, aminek nincs holnapja
Óóó bárcsak tudnék ilyen jól írni, mint finnhoni kedves Ville Valo!
2013. október 22., kedd
2013. október 21., hétfő
Megszólal a környész
A minap lefutottam a helyi boltba vásárolni ezt-azt. Direkt ahhoz a pénztárhoz álltam, ahol egy tök jó fej Tűzmadár rajongó csaj volt a kasszás, előttem a sorban egy bolti dolgozó, mögötte pedig egy jól öltözött, kicsit dölyfös és álmatag, 40-50 év körüli hölgy állt.
A pénztáros lány és közte a következő beszélgetés folyt le:
- A munkatársa a paradicsomra ragasztotta az árcédulát.
- Igen, ő a paprikára is rá szokta ragasztani.
- De azt zacskóba kellene tenni- erősködött a vásárló.
- Igaz,-helyeselt a lány mosolyogva- én is mindig mindent külön zacskóba teszek.
- Igen, így kell, mert így is elég nagy a környezeti ártalom, nemhogy még a matricán lévő ragasztó is ráragadjon...
- De ezek olyan ragasztók,amik nem tapadnak rá...
Érdekes problémafelvetés ez. Környezetvédelemben és hulladékgazdálkodásban jártas személyként külön élmény volt ezt a beszélgetést végighallgatni, s közben magamban hozzá is tetten egy-két gondolatot.
Helyesnek tartom,hogy a hölgy aggódik az egészségéért, a termék minőségéért. Tehát nevezhetjük őt valamilyen szinten tudatos vásárlónak. De én nem feltétlenül a ragasztó káros élettani hatását emelném ki, ugyanis az lemosható. De ha már itt tartunk, amíg kirakják a pultra a parit, amíg átválogatják a vevők, kezükkel rengeteg kórokozót visznek fel a pari felületére, majd ha mondjuk zacskó nélkül beleteszik az egyáltalán nem steril bevásárlókosárba,amibe az előző használója esetleg kutyaeledelt pakolt, azalatt rengeteg olyan szervezetre káros kórokozó kerül a termékre, amit a kedves hölgy el se tud képzelni. Talán jobb is. Azért pozitív, hogy elgondolkozott.
De nézzük meg a mérleg másik oldalát. Sajnos szakmai ártalom,-vagy minek nevezzelek-hogy utálom a nejlonzacskókat. "Én is mindig mindent külön zacskóba teszek." Ezért a mondatért ölni tudtam volna, mert lelki szemeim előtt úgy jelent meg a kép,hogy:

aztán:
Na igen, jó kis fogyasztói társadalomban élnünk. Azért,hogy megóvjuk magunkat, ezen esetben: jól bezacskózunk mindent /ja és persze "ingyen" van/, utána a legtöbben kidobják, mert hogy: koszos a belseje, vagy van elég belőle, vagy majd úgyis vesz a boltban...aztán szépen nő hulladékhegy. Meg az ökolábnyom, meg a műanyag újratermelése...hurrá! Azt látom, hogy sok ember nem érzékeli,hogy a természet-és környezetvédelem nem csak az óceánnak, a bálnának, a túzoknak, vagy az erdőknek és más növényeknek jó, hanem nekünk is. Nem látják, hogy azért szükséges a természetet is óvni, mert az biztosítja nekünk az embereknek az alap létfeltételeket. Ennyi. A flóra és a fauna védelme nem egy hobbi, amit csak azért teszünk, mert nincs jobb dolgunk, vagy mert milyen nemes és szép feladat.
Elfelejtjük, hogy nem vagyunk függetlenek attól a rendszertől, amibe mi csak beleszülettünk, de felülírni nincs módunk.2013. október 14., hétfő
H.I.M. Under the Rose
Remek dal! Mindig,ha nekiállok HIM-et hallgatni, tudatosul bennem,hogy szeretem. Pláne ha ilyen jó dalt találok.:)
The Rasmus
Érdekes pillanat,amikor a gyerekkorod kedvenc bandájának dobosáról kiderül,hogy milyen király finn akcentusa van,mert végre egyszer kinyitja a száját és csak beszél,beszél...:D
A finn akcentus a világ egyik csodája.:D
2013. október 10., csütörtök
Házi szőke
Találkoztam a házi finnemmel! A nap fénypontja!!! Jaj de csípem ezt a gyereket.:D
Már magyarul mondja azt,hogy köszi,és senki nem venné észre ebből a szóból,hogy ő nem magyar. :D
Már egy jó ideje nem futottunk össze, hiányoltam is a fejét, és ma, amikor egy órája kimentem beszerző körútra, arra gondoltam, hogy szeretnék vele találkozni még. Aztán az események úgy alakultak, hogy pont egyszerre értünk haza. A körúton megállított a tenyérbe mászó képű szórólapos csávó,és megint hülyeségeket kérdezett ( ez megy már 2 éve), majd láttam,hogy a lakás felé sétál egy szőkeség...aztán hamar rájöttem,hogy ő a kedves Eemil. Éppen telefonált, de kedvesen mosolygott és köszönt, amikor meglátott a kapuban. Tele volt a keze, úgyhogy készségesen nyitottam a liftajtót... de jó volt hallani azt a gyönyörű karattyolást..imádom a finn nyelvet. Meg a finneket. Még akarok ilyen jó kis liftezéseket, annyira élvezem.:D

2013. október 9., szerda
Minden költő tudja jól,hogy...
A virágnak megtiltani nem lehet
A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.
Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
Szeretője lettem én szép szemednek –
Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
Szemeidnek bűvösbájos tükrében.
Titkos kérdés keletkezik szivemben:
Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
Egymást űzi bennem e két gondolat,
Mint ősszel a felhő a napsugarat.
Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér orcád teljében úszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagy világnak,
Vagy od’adnám magamat a halálnak.
Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
/Petőfi Sándor/

2013. október 7., hétfő
Belső konfrontáció
Kint napsütés, bent jégcsapok. Megütközött két érdek egy fejben, és most harc követ harcot. Túl fogom élni,csak egyszerűen szar. A tegnaphoz képest mintha kicseréltek volna, mert úgy ébredtem, hogy változni akarok. Hátrahagyni valamit a jelenből, ami keserédes. Ó, most eszembe jutott a Bittersweet. Tökéletes. Az a dal is egy harc. Nahát nahát, szóval most,hogy változni és változtatni szándékozok, olyan, mintha kipárolgott volna belőlem minden életkedv, erő, jóindulat. Nem működik már a placebom. Lost in the arms of destiny...még jó,hogy a finnecskék értik, mit akarok kifejezni, ha cserben hagy a költői énem...
A finnecskék sose voltak számomra rosszak.
Menekülnék, jajj hova meneküljek? Kis nyuszi nagy gödörben, akinek egy dán dog segített ásni,de mire leért a céljához és rájött,hogy rossz célt tűzött ki,a kutya elhúzott. A kisnyúl pedig ugrana, de rohadt KICSIIIII! Na most vagy ott marad a nyuszi a gödör mélyén, és élvezi a talajvíz-jakuzzit, vagy valahogy mégis talál magának módot arra,hogy kimásszon abból a béna gödörből, és elfeledve a kutyát, meg a gödör mélyén lévő jakuzzit és kiegészítőit, elrohanjon hidegebb éghajlatra, a saját igaz útját meglelni a répaföldre.
2013. október 6., vasárnap
Makk gesztenye helyett
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjmvtxppga0Ek9y1fnKqC9Y8h_PKeyNvKvamGxfIxLip-QXxinAkoTJflXyesakV0RZ30jK8zm6tm8oOUrkpBug53jZrIX8Ct7XrLOk477QlF9z4d8SBho5iBtpeyNM8rhP7YaVEA94bcvK/s320/2013-10-06+15.33.31.jpg)
![]() |
kicsit elhanyagolták ezt a fát,mégis szép |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh5GTJcCauQWQU5gLWdS1LggSayszfI74_sbGu9jOpRKDW2V9LaXJLvsgdFe6IPgb1W-k9x0eKzDwXjIyK7O-IbC0x9tUBcmRPW-OLRa0I8ptLQNlgx4PlHsrbucTsV1Lv3p0lCjRfFtU_V/s320/2013-10-06+15.07.45.jpg)
Dekorációnak remek lesz. A gesztenye viszont mosógolyóként funkcionál, ma pont hogy kipróbáltam,és remek. Na majd meglátogatok pár erdős részt, hátha rálelek még.
Célom volt még a lehullott őszi levelekbe gázolni. Imádom,hogy bokáig ér a sok színes levél,és zörög a talpam alatt. Erre kb. egy-két hetet még várnom kell,remélem nem takarítják el túl hamar.:)
Igazán remek volt ebben a parkerdőben járkálni. Sokkal jobban szeretem, mint a Margitszigetet. Tágasabb és nem kell kerülgetni annyira azt a sok embert. Sosem szoktam az utakon menni, inkább keresztül vágok mindenen, erre a célra pedig a liget tökéletesen megfelel. Meglátogattam múltam egyik csodás eseményének helyét, ahol egy tüneményes fiúval találkoztam,és óriási volt a szerelem, de azóta a világ legnagyobb idiótája lett.:D Ettől függetlenül az emlék szép.:)
![]() |
A Vakok kertje |
Eddig még nem vettem észre, hogy van, de ma rátaláltam a Vakok kertjére. Ide csak vakok léphetnek be, de én csináltam sunyiban egy fotót. Kedves kis hely.:)
![]() |
ez a fa meg ott állt,és azt kérte, fotózzam le |
![]() |
Hopp,ki bújik meg ott? Egy aljas kis Viscum album! |
![]() |
egy fura szökőkút sarka |
![]() |
2013. október 4., péntek
Szőke és kékszemű
Valamiért imádom az elmebetegeket. A videó bizonyítja, hogy Ingi se egészen normális. Ez az én vesztem, szőke haj, kék(?) szem, erőteljes, kitűnő hang, és egy bazi nagy adag szeretni való őrültség. Váhááá, de miéééééééért?:D
Ezzel ver a sors...de komolyan: mindig rátalálok az ilyen lökött figurákra, és élvezem,és imádom, mert egyszerűen kurva viccesek és...áááá.
2013. szeptember 30., hétfő
Egyszer volt,hol nem volt...
Egyszer volt, hol nem volt, élt egy leányzó,aki egy komoly betegségben szenvedett, krónikusan trikófiliás volt. Neki csak a hosszú haj volt a szép, annál gyönyörűbbet el sem tudott képzelni. Az utcát járva mindig észrevette a legszebb hajú fiúkat,és elismerően mosolygott, és mindig nagyon örült, hogy vannak még hosszú hajú pasik ebben az országban, akik nem mellesleg remek zenét, rockot és metált hallgatnak. Egy decemberi napon aztán váratlanul feltűnt neki egy olyan hajkorona, amilyet még soha nem látott, és rögvest beleszeretett az egyedi szőkés hajzuhatagba. Aztán később ehhez egy arc is társult, majd egy hang, majd egy személyiség, majd néhány dallam. Majd ez a személy és az ő dallamai olyan vizekre sodorták a leányzót,ahol sok,hozzá hasonló személyre lelt, akik teljesen egyetértettek a gondolataival. Aztán egy szép reggelen egy levél hevert a "postaládában", amiben egy meghívás állt. A hajkorona tulajdonosától. A leányzó első pillanatra el sem hitte, igazából nem merte tudatosítani magában. Benne az öröm óriási volt, hogy ekkora megtiszteltetés érte. Talán kicsit meg is ijedt, talán kicsit a föld fölött is érezte magát, mélység és magasság ölelte körül őt egészen a találkozó napjáig. Ugyanis már nagyon rég szeretett volna ezzel a számára különleges emberrel beszélgetni, csak úgy, szabadon, kötetlenül, mert rendkívül érdekesnek találta Őt. A lány az ajtó átlépéséig szokatlanul nyugtalan volt, nem találta a helyét...de onnantól, mintha valami áldó kéz simította volna végig remegő lelkét, hirtelen nyugalomra lelt...leült és várt. Már nem volt benne semmi kétség, s amikor a különleges személy megjelent az ajtóban, a lány többé nem tette fel a kérdést magában,hogy " Mit keresek én itt?", mert tudta, hogy ott a helye, és csak mosolygott,mint a vadalma. Persze a kicsi lelke még akkor is meg volt illetődve, amikor már a sokadik kérdés-válasznál jártak, de izgalma talán csak az ananászlevet emelő remegő kezén volt észlelhető. Érdekes beszélgetés volt és eredményes. Nem egy buta rajongó-rajongott beszélgetés, hanem két felnőtt ember társalgott hétköznapi és kevésbé hétköznapi dolgokról felesleges művi idealizálás nélkül. A lány boldog volt, hogy megláthatta a sok (nagy) tett mögött az Embert, akivel néhány dologban egyet is értettek. Hálás volt ,hogy ilyen sok időt szánt rá, csak úgy, "ismeretlenül", és hogy megoszthatta vele a gondolatait. :))))) ...és persze egymás loboncának a szétdicsérése sem maradhatott el, hiszen ez egy rendkívül fontos eleme volt az előzményeknek, és amúgy sem lehetett volna szó nélkül hagyni.:)
2013. szeptember 24., kedd
Miért nem?
Miért nem alakulnak az életemben soha úgy a dolgok,ahogy én szeretnéém?:D
És miért nem tudok minden gyarlóság mellett ellenállni a szépségnek? Meg a boldogságnak,ami igazából hamis. Rohadtul befolyásolható vagyok? Fenébe. Kéne valami jobb,ami felülírja ezt,és akkor végre hátrahagyhatom. De egyelőre úgy tűnik jobbat keresve se találnék. Fene,fene,fene....

2013. szeptember 22., vasárnap
Nem hiszek
Nem hiszek a csókban,
Az el nem mondott szóban.
Nem hiszek,nem hiszek.
Erősen harcolok a szerelem ellen. De tényleg. Nem akarok függeni érzelmileg senkitől se, hogy aztán porig alázzon. Ennek semmi értelme. Vagy ez félelem volna? Nem tudom. Van -e olyan pasas, aki egy kicsit is bevonz? Talán van, de hogy bízzak benne...mindig bíztam, most már nem tudok. Meg nincs is rá kapacitásom. Vagy van? Bizonytalan vagyok, mint a kutya vacsorája.:D Remélem minden ismerős békén hagy a " Na mikor jössz már végre össze valakivel? " szöveggel. De tényleg.:D

:D
Tudtátok, hogy Schroti énekelte ma az FTC-Újpest meccs előtt a Himnuszt? Elképesztő ez az ember.
:))) És nem azért, most kb. 22 ezer ember elé (plusz pár millió TV-néző) kiállt és énekelt, és nem azért, mert ez egy nem mindennapos esemény,és nem mindenkinek adatik meg, hanem azért, mert ezt -és minden eddigi eredményét- képes szerénységgel és alázattal kezelni. Ennyi.
Bárcsak láthattam volna,de tán lesz valami "rögzítvény" az esetről. Amúgy a foci cseppet sem érdekel.( Most kezdett el fújolni minden hímnemű olvasó, tudom, tudom, de nem érdekel és büszke is vagyok rá.:D )
A másik csodaművelő emberkém, Tomi is kirukkolt ám valamivel: Fényév távolság. Azt hiszem ez mindent elmond. Annyira de annyira imádom a tehetségét, és nem mellesleg menő ez a Denevéremberes póló.:D
A tegnapi napom csúcspontja az volt, amikor kint voltunk a gangon,és kisunnyogott az újdonsült finn szomszédunk és elkezdtünk beszélgetni vele. Vagyis ő kezdeményezte a beszélgetést, de én sem voltam rest, nem hagytam szó nélkül! Így derült ki, hogy ő itt fogja elvégezni az orvosi egyetemet Budapesten és Eemilnek hívják. Mondanom sem kell,én teljesen el voltam bájolva, ilyen tüneményes szöszke, kék szemű csodától. Nem tudom miért, olyan ösztönösen,félelemérzet nélkül odamentem mellé és tök lazán dumálgattam vele, és persze akkor nekem nem volt külvilág. Hát persze,hogy nem: egy kedves finnről van szó! Istenem jajjdeidióta vagyok.:D Beszélgetésünket egy telefon szakította félbe, ő elbúcsúzott,és bement felvenni. Ígértem neki egy szórakozóhely címet, gyorsan megkerestem, de már nem találkoztunk, ezért kiragasztottam az ajtójához egy kedves kis üzenettel. Remélem megkedveli a magyarokat.:D:)))
Ez a hétvége egyébként minden energiámat teljesen leszívta. Most először van másfél órám magamra cakkumpakk. Hétvégén egy nagyon kedves és jólelkű vendégem volt, a nyáron megismert Raszta spanom. Itt koncerteztek Bp-n, és nálam csövezett a lelkem. Különös ember ő, tiszta tekintetű, erős jellem, de még olyan fiatal, még valakinek vigyáznia kell rá. Nohát, amikor A38-on játszottak, alkalmam volt megtekinteni a koncertjüket, és pár szót válthattam a banda tagjaival. Óóóó csupaszív ez a rockervilág!:D Megismerkedtem két új emberkével.... folyt köv.. Vagy nem.

2013. szeptember 20., péntek
Republic - Távolban egy fehér vitorla
Tegnap egy presszóban ücsörögtem, s míg vártam a beszélgetőpartneremre, a kezem ügyébe akadt egy könyv, mely címe : Távolban egy fehér vitorla. Ez a könyv otthon is megvan,de nem olvastam még el. Hogy elüssem az időt, belelapoztam a közepébe, ahol nagyon mulatságosan épp egy Petya nevű kisfiú szerelmeiről írt a szerző. Valami fekete hajú kislány volt az első szerelme, aki a legjobb barátjának a húga. Annyira vicces volt a megfogalmazás,hogy nem tudtam visszafogni a nevetésem. Lehet máskor is elmegyek olvasni Petyáról.:)
2013. szeptember 18., szerda
betekintés
Örülök,hogy ezen a blogon a szűrt, stilizált tartalmakat osztom meg...visszaolvastam most néhány magán-naplóbejegyzést,és szakadtam a röhögéstől. Még jó,hogy nem tettem ki őket. Amikor hirtelen felindulásból írok, nem vigyázok a szavaimra,túl szabados vagyok, elengedem magam. Ez persze segít kiadni a düht vagy az indulatot csillapítani,de annyira nem publikus, hogy szégyellném közkinccsé tenni.:D
De azért erre a néhány sorra büszke vagyok:
"Kevesen vannak, akik tettekkel szeretnek, sokan vannak, akik csak mondják. Szeressetek. Ez minden vágyam, hogy visszakapjak abból, amit adok. Önzetlenség,megbecsülés, bajtársiasság, figyelem. Figyeljetek rám! Nem csak egy Facebookos profil vagyok,akire néha ráírtok egy hellot! Lélek vagyok, ápolandó kapcsolat. Emberi test, igazi,működő sejtekkel,vérárammal,lüktető szívvel. Fülem,szemem,szám is van. Hallok. Látok. Válaszolok és kérdezek. Ha beszélsz hozzám,én megértem. Nem csak egy tucatnyi kép vagyok, ahol néhány alak mosolyog a nagyvilágba. A mosolyt is már csak a Profilotoknak gyártjátok. "

2013. szeptember 13., péntek
Kincsem
Bő másfél hét után újra hazatértem. Nagyon hiányzott az én Janka kutyám, és végre megint eljött az a pillanat, amire már azóta vártunk, hogy elutaztam Budapestre. Drága szívem ugyan méltatlankodott, mégis olyan óriási szeretettel fogadott, hogy majdnem kidőlt a kapu. Aztán kaptam rengeteg kutyapuszit és a nyakamba mászott, ficánkolt, futott és játszott velem. Szeretem ezt a kutyát,ő az én kicsi Kincsem.:) Láttam rajta, hogy nagyon várt, alig fért a bőrébe- s ugyanígy én is. Leguggoltam hozzá, Jankám pedig köszönő gesztusként nyújtotta a mancsát nekem, majd a karomra fonta, és hosszasan figyeltük egymást. Aztán megmutatta a legújabb kedvenc rongydarabját, amit én még nem láttam, és játékra invitált. Hoztam neki ételmaradékot, azt türelmesen, két lábon állva vette ki a kezemből, majd olyan jóízűen elfalatozta, hogy a szüleimtől kapott- eddig hanyagolt - étel is most igazán ízletesnek tűnt számára. Rágott, ugrált, izgatott volt, és én csak néztem őt, arany bundáját hosszan simogattam, és úgy éreztem, hogy mind a ketten a lehető legjobb helyen vagyunk egymás mellett. Ha van élőlény, amire illik az a szó, hogy gyönyörű, akkor Ő az.:))))
2013. szeptember 12., csütörtök
TDK?
Szerencsésnek tartom magam,hogy Posta Victor főszereplésével láthattam ezt a különleges musicalt. Hallgassátok ... óriási az összhang a szöveg, a dallam és az előadó közt.
Ma az egyetemen szakirányos óránk volt, ahol nagyon meglepő kéréssel fordult hozzánk a tanárunk. Ötünket félrehívott a csoportból, és javasolta, hogy vegyünk részt az idei TDK-n, ami ugyebár annyiból áll,hogy alkotunk egy 30 oldalas tudományos dolgozatot, majd prezentáljuk. Nagyon tetszik az ötlet, de igazából nem születtem előadónak, képtelen vagyok szépen prezentálni valamit, hiszen elképesztően izgulok. Pedig sok-sok pozitív következménnyel járna, ha elmegyek. Ha annyira jó a dolgozat, néhányan tovább juthatnak az országos fordulóra. Ha jól tudom, ez már publikációnak számít, és sosem árt, ha a nevünkhöz kapcsolódik valami igazán komoly és tudományos alkotás.:) Na majd alszom rá párat.:)
2013. szeptember 8., vasárnap
MetalWar- Jó volt!
Ha nem ezzel a társasággal mentem volna, akkor biztos nem éreztem volna ennyire jól magam. Furcsa az, amibe most belecsöppentem. Van egy "Kiscsillag" , nemes nevén Schrott Péter, s körülötte lévő pályán keringünk mi, kis bogygócskák, s ide most számtalan nevet képzeljetek el, hogy felsoroltam.:) Még kicsit sután, kicsit zizzenten viselkedek ebben a társaságban, de hál' Isten mindenki befogadó és csupa szív. Ez a két nap sok-sok új élményt, hangot és arcot hozott szürke életembe, ami bevallom enyhén leterhelt, mert nagyon sok inger ért most hirtelen egyszerre, pár nap alatt a hosszú, féléves vidéki "kiruccanásom" után.
Jó látni, hogy van egy olyan közösség, melyben egy ismerős arc mellé pillanatok alatt már név és élmény is társul. S ezek az emberek ezekben a körökben viszonylag állandó szereplők. Nem igazán vagyok jártas a hazai zenei életben, de most valahogy erre vezet az utam. Persze csak módjával igyekszem az új dolgokat valahogy magammal összeegyeztetni. Szerencsére nem vagyok már tinédzser, mert akkor söpörne el igazán ez a szituáció. :) És most totális cigi-szagú a hajam, sok hiperszuper rockerállat összefüstölte, de nem nagyon szívesen mosnám meg a Kiscsillag fejrepuszija után...:DDDDDDDDDDDDDDDD

A bejegyzés címtelen
Csak rohanok, szedem a lábaim a körúton, hogy elbújhassak a világ elől, a nap történései elől. Hogy kicsi kuckómban magányosan néhány könnycseppet ejtsek. Magamért és a világért. Menekülök a tetteim elől, a viselkedésem és más viselkedése miatt. Nem tetszik, tiszta fertő ez a világ, és a legjobbakra telepszik rá. Utálom. Tényleg. Egyre szaporábbak a lépteim, közeleg az "otthon", s közben az agyam ugyanazon mozdulatok jeleit küldi a testemnek, amiket ma már egyszer megtett, egy szót, hogy kimondjam, egy mozdulatot a levegőbe az ujjammal, hogy megtegyem. Bárcsak ne tettem volna meg ma azt, amit tettem. Vagy bárcsak jobban vigyáztam volna a szavaimra, a tetteimre! Eszetlen bugyuta tyúk volnék? Nem vagyok az, csak terhemre vált minden mozdulat, minden tett, minden szó, minden létező, kivéve Ő, a Kincsem. De a Kincsem most távol van tőlem. Hiányzik, és én is neki. Mi lenne, ha most hirtelen valaki elvágná a nyakamat halkan, kegyesen? Hiányoznék holnap? Vagy csak egy lennék a sok közül? Neki is? Neki biztosan. De kit érdekel, hisz a legjobbak úgyis tudják magukról, hogy ők a legfontosabbak. Fantasztikus... Sötét gondolatok ezek, melyek szavak testét öltik magukra, de ez kívánkozik az életre a "tollamból." Majd feloldja őket a tekintete. Csak annyi kell, és végzek vele. Elfáradt valami bennem. A terhet hordó tiszta szellem.
2013. szeptember 7., szombat
Finland - "Da Da Dam" - Eurovision Song Contest 2011 - BBC One
Na végre újra működik a videómegosztós funkció a blogon.:)
Nagyon szeretem ezt a dalt.Nem csak azért, mert finn a srác, hanem mert békés, aranyos és tényleg van mondanivalója a zenének, amivel tudok azonosulni. Annyira szépen foglalja mondatba az üzenetét Paradise Oskar, avagy Axel Ehnström. Most van az albérlet szomszédjában egy hasonlóan kedves arcú szöszke finn srác. Tegnap összefutottunk, és olyan jól esett vele kommunikálni, és érezni azt a különös magabiztos nyugalmat benne. Imádom a finneket, mert nagyon jó a kisugárzásuk, harmónia árad belőlük, és ezt angyali arcukkal is fokozzák. Remélem még sokáig itt lesz, és tudunk még beszélgetni. A lelkemnek olyan jót tesz!
Olyan a fehér az arca, hogy a kék szeme beleolvad, közben pedig mégis erősen magamon érzetem a kedves tekintetét...egy kis angyal egyenesen a gyönyörűséges északi finnhonból. Jajj de megölelgetném, jajj de beszélnék vele sokat, csak zavarban szoktam lenni minden finn mellett...és ilyenkor elfelejtek angolul.:D
FINNNNNNNNNNNNNNNEEEEEEEEEEEK <3
2013. szeptember 5., csütörtök
Szemközt
Utálom az alkoholt. Minden cseppjét. Tegnap kimentünk Rékával,a barátjával és G.-vel a hozzánk legközelebb eső vendéglátó egységbe. Ahhoz képest, hogy itt lakom immáron három éve, egyszer sem tettem be oda a lábam. No mindegy is. A lényeg, hogy megittunk 2 üveg rosét, és nekem sikerült annyit fogyasztanom, hogy túlságosan felszabadult legyek. Oké,ez hagyján, ha hülyeséget beszélek, az jobb esetben poén, vagy feledésbe merül. A rosszabb az volt, hogy amikor hulla fáradtan le akartam hunyni a szemem kicsi ágyikómban, szédültem....rettenetes amikor harcolni kell a kimerültséggel és valami nem oda illő dolog hatásával,ami ebben az esetben a túl sok alkohol. Igazából tudtam,hogy sok lesz, hogy hol kéne megállni, de most engedtem a csábításnak. Persze emlékszem mindenre, annyira nem ütöttem ki magam...de ilyet többet nem akarok érezni. És nem érdekel,hogy "edzetlennek" tartanak,mert tény,hogy egész nyáron kerültem az alkoholizálást, és nem is tartom nagy dicsőségnek, hogyha úgy tud vedelni valaki, mint valami 3 hete sivatagban szikkadó emlős. Szóval hülye,aki piál, és ezt én,egy 21 éves,gólyatábort és számos idióta bulit megélt EGYETEMISTA mondom.
2013. augusztus 29., csütörtök
Elég...
...durva. Hogy mi? Azt inkább most nem írnám le..maximum metaforában,versben.
De a Rasmus - Liquid és Life 705 című dala szól a fejemben:

I go liquid when you come around,
And I know.
I go solid but don't get me wrong,
Yes I go.
I love to watch you when you mess around,
With my mind.
I'm pathetic but only this time,
Who knows?
It's not more a secret,
I go solid, I go liquid,
Oh me...
If it's the love that we live for,
How come I didn't know?
Show me an easy way out.
Show me an easy way out.
Forget the love and get back in the line,
With yourself.
Try to accept the place where you belong,
You belong.
I love to teach you though you already know,
But this time.
Stay in touch if you're planning to go,
Below.
Az jár a fejemben,hogy szakdoga,szakdoga,szakdoga. Meg hogy jönnek az idegtépő egyetemi kavarások. Emellett új élmények, kihívások, minden.
A következő (Life705),na ez pontosan én vagyok:

It is preventing tomorrow,
It's so tough.
It is a fanning horror,
It's so rough.
It's not complaining or praising,
It's not fair.
It is pretending to mind
It doesn't care.
It's taking your time.
It doesn't matter what you feel.
It's harder than steel.
One day we'll find a reason why.
I'm not sorry.
It is aware of your thoughts
You think in vain.
It will release the riot
And release the pain.
You will follow the orders
Of your king.
You will bury the answer
Of this thing
Yeah!
It's taking your time.
It doesn't matter what you feel.
It's harder than steel.
One day we'll find a reason why.
I'm not sorry.
And I'm not sorry.
And I will find the way. [x11]
And I'm not sorry!
(I'm not sorry)
It doesn't matter what you feel.
(I'm not sorry)
One day we'll find a reason why.
(I'm not sorry)
It doesn't matter what you feel.
(I'm not sorry)
One day we'll find a reason why.
(I'm not sorry)
It doesn't matter what you feel...
(I'm not sorry)
It doesn't matter what you feel...
Way, a way, a way.
2013. augusztus 22., csütörtök
Elégedetten:)
Úgy érzem, megveregethetem a vállamat. Összehoztam a mai nap egy szakdolgozat vázlatot, ami azt jelenti, hogy végre kezdek ráhangolódni a témára. Megírtam egy szöveget, remélem kicsit közelebb visz a gyermekkori álmom megvalósításához, ami ráadásul egy nemes cél. Újdonsült Mesteremmel, E.-vel megint nagyon jót beszélgettünk, közben képes voltam sütit készíteni úgy, hogy tényleg csak percekre tűntem el, és még finom is lett a "sülemény". A mai adag sport is megvolt, és az én kis kedves kutyuskámmal is tudtam- mondhatni- elég időt tölteni. Bár az az igazság, hogy vele sosem lehet eleget lenni. Ja és Jankucinak 23-án van az első születésnapja. Isten éltessen drága ebecském!:)))
Kicsit még mindig Prága hatása alatt vagyok, készítettem is egy nagyon kreatív képet ott:
Hétvégi utazásom után még pár napot Budapesten töltöttem, és augusztus 20-án Julian Marley koncerten lazultam Z.-vel és barátjával G.-vel. Kellett a lelkemnek, mint egy csepp víz a sivatagban...nagyon kellemes volt az egész este, remek zene, mégjobb társaság, fiatalság, lendület. Éppen erre volt szükségem.
Nem csak az én házam táján történtek jó dolgok, Török Tomi kellemes színházi hírekkel örvendeztetett meg, és az pedig különösen jól esett, hogy az ő véleménye az István a király idei változatáról nem sokban különbözik az enyémtől. Kedves Z. barátom is kezdi rendezni a lelki békéjét, és komoly eredményeket ér el szíve hölgyének meghódítása során. Yehúú!
Várom a holnapot, várom a kihívásokat és a feladatokat, hogy hasonlóan jól és eredményesen teljen el. Várom, hogy elkészüljön a szakdogám első néhány oldala, és hogy belefirkáljak, újragondoljam, átírjam, átszabjam, míg tökéletes nem lesz. Holnap jön Unokahúgi, aki mindig sok boldog és vidám percet ad nekünk, miközben 3-4 felnőtt energiája párolog el a semmibe...és én most bedőlök az ágyba. Zutty!
Kicsit még mindig Prága hatása alatt vagyok, készítettem is egy nagyon kreatív képet ott:
Nem csak az én házam táján történtek jó dolgok, Török Tomi kellemes színházi hírekkel örvendeztetett meg, és az pedig különösen jól esett, hogy az ő véleménye az István a király idei változatáról nem sokban különbözik az enyémtől. Kedves Z. barátom is kezdi rendezni a lelki békéjét, és komoly eredményeket ér el szíve hölgyének meghódítása során. Yehúú!
Várom a holnapot, várom a kihívásokat és a feladatokat, hogy hasonlóan jól és eredményesen teljen el. Várom, hogy elkészüljön a szakdogám első néhány oldala, és hogy belefirkáljak, újragondoljam, átírjam, átszabjam, míg tökéletes nem lesz. Holnap jön Unokahúgi, aki mindig sok boldog és vidám percet ad nekünk, miközben 3-4 felnőtt energiája párolog el a semmibe...és én most bedőlök az ágyba. Zutty!
2013. augusztus 21., szerda
István 2013
A rendezés nagyon jó, a színészi játék megfelelő, a hangok borzalmasak,sok benne a csúszkálás, a hamisság, s van,aki nem ejti ki rendesen a szavakat. A darab nem lendületes, inkább darabos. Tele indulattal és agresszivitással,de leginkább dühvel. A Lényeg egyértelműen ki lett emelve: "Unom a politikát." Az irányítható népet ide-oda cibálják a hatalomvágyó önjelölt vezetők. Azaz István és Koppány egyet akar, és érződik az egymás felé irányuló szeretet, de mindegyiküket más erők mozgatják bábként a háttérből, teljesen ellentétes elvekkel tömködve a fejüket. István zavarodott, megbolondult jancsibohóc. Hálátlan szerep ez Feke Pálnak, de megcsinálta. Látszólag mindenki mögötte áll, de igazából mindenkit önös érdek vezérel.
Kreatív és látványos megoldás a felnégyelés,a piros keresztek, a gödör, melybe beleszorítják a már értelmét elvesztett népet, ami felett mindenki uralkodni akar. Érezhető az egyház felé irányuló ellenszenv. A pap, az anya, a tábornok mind ráerőltetik akaratukat Istvánra. Még sok apróság rejlik ebben a rendezésben, amit fel kell fedeznem. Úgy érzem, hogy eddig ez a legnyilvánvalóbb üzenetű rendezés, most először érzem azt, hogy a történelmi tévhitekről is lehullt a lepel, s egyben tükör a mai társadalomnak.
A történet véget ér, István uralomra tör, s a kis világában a kis népe felett rácsok mögé zárva folytatják, amit elkezdtek. De Géza nem ezt akarta, ez már nem az ő tervének a folytatása. Aztán kint s bent megszólal a Himnusz. Géza és a fia szájából. A fohász egy, de a szándékok mások. Burokban élünk.
Ahogy sejtettem, nekem a sok negatív visszhanggal ellentétben tetszik a darab, és teljességgel elismerem, hogy Alföldi Róbert rendezése megállja a helyét.

2013. augusztus 20., kedd
István a király,remix
Szent Habakuk, van ennél lejjebb?
http://www.rtlklub.hu/musorok/reflektor/videok/216717
Először is, hogy lehet egy komplett riportnak olyan bugyuta címet adni,hogy "XY nem tartja magát partyarcnak"? Feke Pált kedvelem, személyét és munkásságát illetően semmi rosszat nem tudok mondani, de itt akkor sem az a lényeg, hogy ő mekkora partyarc vagy nem. Ez egyáltalán nem figyelemfelkeltő, sőt.
Olyan, mintha egy étlapra ráírnák, hogy mi a fagyasztójuk gyártási száma. Senkit, de senkit nem érdekel.
Másodszor, jó, hogy Alföldi Róbert újragondolta a darabot, de minek fokozni a modern rendezést egy ugyancsak mai, sokak által kedvelt, de mégsem ehhez a dalhoz illő "technovagymiez" számra való remixeléssel? A videó alatt néhány másodpercből is kitűnik, hogy ez a remix már most felesleges, szerintem már fél év múlva megbánják, hogy elkészült.De lehet, hogy csak hetek kérdése.
Az Oly távol vagy tőlem egy gyönyörű dal, kár volt, nagyon kár volt hozzányúlni a DJ-knek a puszta hírverésért.
Egyébként mindenkinek kellemes augusztus 20-at, szép nemzeti ünnepet kívánok!

2013. augusztus 15., csütörtök
Tovább,tovább...
Ma Budapest,holnap Prága. Már nagyon várom, bár elképzelésem sincs,hogy milyen lesz. Reméljük jó!:D
Most vár egy hosszú, 10 órás éjszakai út. Abból szerintem 5-öt biztos járkálással fogok tölteni. Jehúú!

Kezdek izgatott lenni. De fog hiányozni az én Janka kutyám...
2013. augusztus 6., kedd
Jézus Krisztus Szupersztár Premier
Ilyen sokszor, mint most, még nem álltam neki, és nem hagytam félbe egy színdarabról szóló beszámolót. De mindig megakadok, még mindig nehezen térek észhez, ugyanis egyetlen szóval is tudnám jellemezni: CSODÁLATOS. Lélekben már nagyon vártam ezt az előadást. Tehát kezdjük. Augusztus 2-án, a Jézus Krisztus Szupersztár iseumi változatának premierjére mentünk el Rékával. Több szempontból jó volt ez az alkalom, Réka aznap ünnepelte a születésnapját, és két ismerős is játszott a darabban. Pénteken délelőtt már minden porcikám arra vágyott, hogy elkezdődjön végre. Nagyon bíztam benne, hogy remek lesz. Igazából azt vártam, hogy tökéletes lesz.
Időben beültünk a helyünkre,s időben elkezdődött az előadás úgy, ahogy kell. A zenekar elkezdte játszani a Boldog szülinapot elejét...összenevettünk Rékával, micsoda véletlen!;)
Az első pillanattól a végéig minden érzékemmel a rockoperára koncentráltam, mert nem tehettem mást. Mihelyst az első szereplő megjelent a színen, körülöttem megszűnt a külvilág. Engem azonnal elvarázsolt a korántsem csicsás, nem túlbonyolított, egyszerű hippis színkavalkád. Az egész mozgalmas és intenzív volt, rengeteg tánccal, igazán durva és lágy mozdulatokkal.
Schwartz Dávidban pozitívan csalódtam, remekül énekel, és igazán megfelelő Júdás szerepére. Erős hangja kellően hangsúlyozza az áruló, a gonosz, az elnyomó nagy hatalmát a történet végső vesztese, Jézus felett. Ezért gondolom, hogy amit többen állítottak ( Schwartz jobban alakított, mint Schrott Péter) helytelen, ugyanis Schrott Péterben minden megtalálható, ami Jézus karakteréhez kell: az alázat, a szerénység, szelídség, közvetlenség, s közben van benne egy olyan erő ,ami ha kitör belőle, elsöpör mindent. ( Például amikor a templomból kizavarja a rossz életűeket, és azt kiáltja: Get out! Ennél a kiáltásnál még a nézők is megborzongnak.) S ez az erő a hangjában van, amelyet minden jelenet alatt megfelelően használ. Képes lágy lenni és mer gyenge lenni, és ha kell süvít, akár a szél, s magával ragad.
Nekem akkor este Schrott Péter volt Jézus, és nem tudtam ketté választani a két személyt. Mintha egy és ugyanaz az ember lett volna. Ugyanúgy rajongják körül, és ugyanolyan tisztelettel tekint a követőire, ugyanolyan szerénységgel fogadja a neki szánt dicsérő szavakat, mint a színdarabban Jézusként. Amikor ez a gondolatsor megfogalmazódott bennem, ráeszméltem, hogy ez a szerep rá várt, "neki írták" valamikor régen. Hiszen ez egyértelmű: minden a helyén van: a hang, a jellem, a külső tulajdonságok, a kor. Véletlenek nincsenek.
A hangszerelés kifejezetten tetszett, szinte már egy rockkoncerten éreztem magam, a vidámabb daloknál még a lábam is járt.:D Igazán táncolhatnékom volt!
Számomra a legszórakoztatóbb jelenet a részeges apostoloké volt, amikor rendesen kurjongattak, majd szépen álomba szenderültek. Ebből a jelenetből Török Tomi is jócskán kivette a részét. A body surfinget lélegzetelállítónak tartottam, és óriási bátorság és bizalom kellett Jézustól, hogy engedje, hogy csak úgy "áthajítsák" hasról hátra,vagy épp fordítva. Szerintem ez szenzációs. Remélem azért koncerten Schroti nem kísérletezik ilyenekkel.:)
Ki kell emelnem még néhány nagyon kreatív ötletet, például a megkorbácsolás megvalósítását. A jelenetben nem a szereplő testére csapott a korbácsoló, hanem mellé, és egy-egy ütést a leprások kezéről kezére lökése jelentett. S Jézust úgy cibálták,mint egy darab rongyot...viszonylag sok színdarabhoz volt szerencsém, de még ilyet nem láttam,hogy egy színész ennyire beleéli és beleveti magát. Nagyon valóságos volt, jóságos énem legszívesebben kicibálta volna a leprások karmából Jézust, és meggyógyította volna. Ami még nagyon tetszett, az Júdás öngyilkossága. Egy gitár hevederjére akasztotta fel magát...és igazi akasztás volt, csak az ördögöt játszó táncos fogta Júdás testét.
A rockopera tele volt bónusszal, ott volt például Miller Zoltán, akinek a neve számomra összeforrt a minőséggel, Szabó Győző, aki Heródesként igazán komikus táncot lejtett, és hallhattuk énekelni, ami nem mindennapos esemény, továbbá szép kiegészítésnek tartottam az angyalok és az ördögök "versenytáncát", és érdekes látványt nyújtottak az unikornis-kerékpárok is.
Negatívumot nem tudok mondani, csak kérdések merülnek fel bennem,hogy például miért ugyanazt a jelmezt használták leprások jeleneténél és a korbácsolásnál (+ ha jól emlékszem a halálra ítélésnél is). Jó dolognak tartottam, hogy kiírták a szöveget magyarul, de hiányoltam egy olyan kivetítőt, ahol ráközelítve láthatjuk a jelenetet, vagy a szereplő arcát, mert az nem volt olyan könnyen kivehető. A keresztre feszítést véleményem szerint kicsit elkapkodták, egy csipetnyivel hangsúlyosabbra számítottam, és Szűz Mária jelenléte sem volt olyan fontos a darab során, egy ideig nem is eszméltem rá, hogy a piros ruhás nő őt jelképezi.
Legjobban a Gethsemanet vártam. Tamástól már ismertem, és nagyon
megszerettem a dalt, majd több énekes előadásában is meghallgattam. Amit pénteken énekelt Schroti, alig hittem el, tényleg lehengerlő volt. Igen, ez a legjobb szó rá. Lehengerlő. Feszülten figyeltem,néha akaratlanul is drukkba kulcsolódtak az ujjaim...és csak hallgattam Schrott Urat, miként énekli le a csillagokat is az égről. Volt egy igazán szép és egyszerű pillanata a dalnak:" Scared to finish what I started, what you started - I didn't start it. " Ezt elmesélni nem lehet, ezt látni kell. Amikor azt mondja: what YOU started. Belém égett a jelenet.
(Rékának megjegyeztem, hogy ez a dal egyedül felért másfél óra intenzív fitness edzéssel.:D)
A képek a Nyugat.hu-ról származnak.
Időben beültünk a helyünkre,s időben elkezdődött az előadás úgy, ahogy kell. A zenekar elkezdte játszani a Boldog szülinapot elejét...összenevettünk Rékával, micsoda véletlen!;)
Az első pillanattól a végéig minden érzékemmel a rockoperára koncentráltam, mert nem tehettem mást. Mihelyst az első szereplő megjelent a színen, körülöttem megszűnt a külvilág. Engem azonnal elvarázsolt a korántsem csicsás, nem túlbonyolított, egyszerű hippis színkavalkád. Az egész mozgalmas és intenzív volt, rengeteg tánccal, igazán durva és lágy mozdulatokkal.
Schwartz Dávidban pozitívan csalódtam, remekül énekel, és igazán megfelelő Júdás szerepére. Erős hangja kellően hangsúlyozza az áruló, a gonosz, az elnyomó nagy hatalmát a történet végső vesztese, Jézus felett. Ezért gondolom, hogy amit többen állítottak ( Schwartz jobban alakított, mint Schrott Péter) helytelen, ugyanis Schrott Péterben minden megtalálható, ami Jézus karakteréhez kell: az alázat, a szerénység, szelídség, közvetlenség, s közben van benne egy olyan erő ,ami ha kitör belőle, elsöpör mindent. ( Például amikor a templomból kizavarja a rossz életűeket, és azt kiáltja: Get out! Ennél a kiáltásnál még a nézők is megborzongnak.) S ez az erő a hangjában van, amelyet minden jelenet alatt megfelelően használ. Képes lágy lenni és mer gyenge lenni, és ha kell süvít, akár a szél, s magával ragad.
Nekem akkor este Schrott Péter volt Jézus, és nem tudtam ketté választani a két személyt. Mintha egy és ugyanaz az ember lett volna. Ugyanúgy rajongják körül, és ugyanolyan tisztelettel tekint a követőire, ugyanolyan szerénységgel fogadja a neki szánt dicsérő szavakat, mint a színdarabban Jézusként. Amikor ez a gondolatsor megfogalmazódott bennem, ráeszméltem, hogy ez a szerep rá várt, "neki írták" valamikor régen. Hiszen ez egyértelmű: minden a helyén van: a hang, a jellem, a külső tulajdonságok, a kor. Véletlenek nincsenek.
A hangszerelés kifejezetten tetszett, szinte már egy rockkoncerten éreztem magam, a vidámabb daloknál még a lábam is járt.:D Igazán táncolhatnékom volt!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhCcs29_wfVj6EhbZLVQ4kEQj94ycMpqQFDqD1DFZ01WeFbHAj3tAK2L9ZP1pS3Rz2XhcC6HN5k7P66OVs-G8g_pbxU2cPP9GfomEpS33UlXOnJcxOPsw729tKUHTj8DDBfmnECEEDkRAIN/s320/258361.jpg)
Ki kell emelnem még néhány nagyon kreatív ötletet, például a megkorbácsolás megvalósítását. A jelenetben nem a szereplő testére csapott a korbácsoló, hanem mellé, és egy-egy ütést a leprások kezéről kezére lökése jelentett. S Jézust úgy cibálták,mint egy darab rongyot...viszonylag sok színdarabhoz volt szerencsém, de még ilyet nem láttam,hogy egy színész ennyire beleéli és beleveti magát. Nagyon valóságos volt, jóságos énem legszívesebben kicibálta volna a leprások karmából Jézust, és meggyógyította volna. Ami még nagyon tetszett, az Júdás öngyilkossága. Egy gitár hevederjére akasztotta fel magát...és igazi akasztás volt, csak az ördögöt játszó táncos fogta Júdás testét.
A rockopera tele volt bónusszal, ott volt például Miller Zoltán, akinek a neve számomra összeforrt a minőséggel, Szabó Győző, aki Heródesként igazán komikus táncot lejtett, és hallhattuk énekelni, ami nem mindennapos esemény, továbbá szép kiegészítésnek tartottam az angyalok és az ördögök "versenytáncát", és érdekes látványt nyújtottak az unikornis-kerékpárok is.
Negatívumot nem tudok mondani, csak kérdések merülnek fel bennem,hogy például miért ugyanazt a jelmezt használták leprások jeleneténél és a korbácsolásnál (+ ha jól emlékszem a halálra ítélésnél is). Jó dolognak tartottam, hogy kiírták a szöveget magyarul, de hiányoltam egy olyan kivetítőt, ahol ráközelítve láthatjuk a jelenetet, vagy a szereplő arcát, mert az nem volt olyan könnyen kivehető. A keresztre feszítést véleményem szerint kicsit elkapkodták, egy csipetnyivel hangsúlyosabbra számítottam, és Szűz Mária jelenléte sem volt olyan fontos a darab során, egy ideig nem is eszméltem rá, hogy a piros ruhás nő őt jelképezi.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjYZk4nWQnBODCpXAfIv8rKymBazP74YdRv_SECAlDegyohWMzKskzDo6Koi4u-qFRstVpBNF-K_JHG0lcD7eEPc94qsNBylvjjTft1-byfYoH5LjS4joxAGGbYyB63BWAnsZ8gAjajmA9H/s320/258391.jpg)
megszerettem a dalt, majd több énekes előadásában is meghallgattam. Amit pénteken énekelt Schroti, alig hittem el, tényleg lehengerlő volt. Igen, ez a legjobb szó rá. Lehengerlő. Feszülten figyeltem,néha akaratlanul is drukkba kulcsolódtak az ujjaim...és csak hallgattam Schrott Urat, miként énekli le a csillagokat is az égről. Volt egy igazán szép és egyszerű pillanata a dalnak:" Scared to finish what I started, what you started - I didn't start it. " Ezt elmesélni nem lehet, ezt látni kell. Amikor azt mondja: what YOU started. Belém égett a jelenet.
(Rékának megjegyeztem, hogy ez a dal egyedül felért másfél óra intenzív fitness edzéssel.:D)
A képek a Nyugat.hu-ról származnak.
Címkék:
2013,
Augusztus 2.,
Gethsemane,
Iseum,
Jézus,
Jézus Krisztus Szupersztár,
Júdás,
Miller Zoltán,
premier,
Schroti,
Schrott Péter,
Schwartz Dávid,
Szabó Győző,
Szombathely,
Török Tamás
2013. augusztus 3., szombat
A második hatásjelentés - A nedű
" Wiii,Kiscsaj! " Mondá a Hős,és odalépett a Jó Isten által nem túl magas termettel megáldott mosolygó leányhoz. S a leány így szól vala: " Ez nagyon metál volt!" S a Hős kérdezé nyugalommal s bizonyossággal: " Nagyon metál? "
Egészen pontosan, hogy mi történt, tán még a héthatáron innen és túlon híres krónikások sem tudják vala, kedves és szép szavak repkedtek egymás közt, s hosszú, szőkésbarna hajkoronát lengedeztette a lágy szellő mindkét metálhű kobakon vala, avagy tán nem, de ez augusztusnak második éjszakáján a kutyát sem érdekelte vala.
S a boldog leány az alázatos és kissé elfáradt Hős kezébe adta áldozati ajándékát,a legáldottabb nedűt, a Malátának szent levét, mely a megfáradt vándort, az ádáz harcot vívót, az örömkönnyektől kábultat, de legfőképpen a haláltusát játszó, majd feltámadott Isteni Sarjat egyaránt hűsíti és táplálja, s boldog perceket hoz néki nyugalmas óráiban. De az a Malátalé nem akármilyen mennyei nedű vala,bölcs Scarbantia városában teremtetett, messze földön híres mesterek keze által, hogy azon a csillagokkal tarkított éjszakán, szép Savaria szívében boldogítsa a Hőst,s az ő Apostolát.Vala. (Dionüszoszt ezen alkalommal nem invitálták, túl gyakori vendég mindenhol!)
S nem ámítás, ez égi italból csupán kettő létezik ezen a földön. Se nem több, se nem kevesebb! S mindkettő már célba ért, Szombathely Jézusához, s az Ő hű,a Gethsemane-t is gyönyörűen éneklő, Sofia városában született Apostolához.:)

Az első hatásjelentés
Találkoztam mindkét Drágasággal,de mi lesz a következő célom?
Ùgy szeretem őket,hogy csak na. Tomcsi növeszti a haját ,és most kivételesen jobban tartott nálam a "Titkos sampon",mint a Petinél.
:D Petit meg is ölelgettem,az olyan jò volt! Ooooo.
Végigmocorogtam, azaz ülve táncoltam a darabot,énekelgettem a szöveget, felszabadultam nagyon-nagyon! Felemelő,szédìtő és őrült érzés volt látni és hallani Pétert ott a színpadon. Jézuskènt is annyira rocker volt! Megjelent az ajtòban,én pedig tàgra nyitott szemmekel bàmultam,teljesen megmerevedtem,megfagytam,és ezerrel vigyorogtam. Nekem ez nem is egy színdarab,hanem egy buli volt.

2013. augusztus 2., péntek
Izgulás van
Tiszta zizzenet vagyok.Probálom türtőztetni magam...hamarosan beérek Szombathelyre, aztán kezdődik a multikulturális ereszd-el-a- hajamat.
2013. augusztus 1., csütörtök
Fenn,lenn
Betévedtem a Neptunba, végre kiszámolták az átlagom, 4,65.Azt a betyárját!
Mindegy,nem jelent semmit. A lényeg most az,ami holnap lesz. JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR Schrotival és Tomival!!! Erre várok már április eleje óta, amikor is Tomi tudatta velem,hogy ő is és Peti is részt vettek a JKSZ meghallgatáson.
Szegény Rékám,mit ki kell bírnia holnap mellettem.:D:D:D:D
Egy komolyabb téma: tegnapelőtt kaptam a hírt, hogy megtalálták a májusban eltűnt osztálytársam. Nagyon nehéz elfogadni,hogy már nincs. Persze sejtette mindenki, hogyha valaki 2 hónapig nem kerül elő,ott már nincs sok remény. Nem bírtam, le kellett ülnöm néhány percre, és elmorzsoltam pár könnyet. Még most sem tudom felfogni,hogy már nincs köztünk. Nyugodj békében Attila. Örülök,hogy ismerhettelek.

2013. július 29., hétfő
EMPEROOOOR
A szombati kiruccanás során számos új embert megismertem.Unokabátyám baráti köre gyakorlatilag csak zenészekből áll.Őrült zenészekből. Autóval indultunk Győrből 5-en, és további nagyon sok ember csatlakozott hozzánk a Balatonnál. Már az utazást is nagyon élveztem,mert köztünk volt egy Raszta úr,akinek be nem állt a szája, és folyton dőltek belőle a jobbnál jobb poénok. Mesélt valami sztorit, aztán a tölgy helyett azt mondta,hogy makkfa... én ott szakadtam a röhögéstől ,de inkább nem világosítottam fel,hogy az Quercus,mert annyira szeretni valóan adta elő,hogy bűn lett volna oltogatni.
Raszta úr mindenképpen ki akarta dobni a sörös dobozt az autó ablakán,merthogy az milyen jó móka már,de persze nekem, a "környezetmérnöknek" természetesen nem tetszett. Felajánlottam neki,hogy bekerül a szakdogámba, ha nem dobja ki.:D Egy órával később azért csak kihajította a lelkem. Az a különbség a 17 és a 12 évesek közt,hogy 12 évest még meg lehet vesztegetni, a 17 éves pedig csak a saját feje után megy.:D
Megérkeztünk Balatonszemesre tán úgy 5 óra körül,ott pedig előkerítettük unokatestvérem legjobb barátját, mert nálunk volt a jegye. Pár óra beszélgetés után megállapítottam, hogy nagyszerű ember, ilyen korrekt, normális, felvilágosult, lenyugodott, értelmes 23 éves férfivel még nem igazán találkoztam. Lecsapnék rá, ha nem volna csaja.:D
Vicces volt már a beléptetés,vittem egy fél literes üveget,benne víz. Szekus bá elkezdi: abban csak pálinka lehet! Rávágtam,hogy természetesen az, megszagoltattam vele,és ő pedig úgy tett,mintha valóban az lett volna.:D
Szeretek játszani.:D
Lehangoló volt az a nagyon kevés ember, de azért estére többen lettek. Egyébként folyamatos bakik tarkították a napot. Induláskor vissza kellett fordulni Raszta úr jegyéért, aztán az egyik srác véletlenül előző napra vett jegyet, szegényt terrorizálta a nője, de rájöttek,hogy visszaváltható. Majd a nap végén a srácot kizárták a fesztivál területéről valamiért.:D
Alvin és mókusokon buliztunk Raszta úrral és barátnőjével, és ők bementek kicsit pogózni, én pedig vigyáztam a cuccokra. Figyeltem őket,hogy minden rendben van-e, aztán annyit láttam,hogy valami gyökér a Raszta urat fejbe veri, ő pedig szédelegve menekült ki a pogóból. Kicibáltuk, elfeküdt, nagyon rosszul érezte magát. Végül mindahányan voltunk, elvittük az elsősegély pontra. Az ork többször halántékon verte szegény srácot. Végül ketten be tudtuk azonosítani a gyereket,és kizárták őt s fesztiválról. Annyira nyomorék az ilyen ember. Nem érti a pogó lényegét. A pogó nem gyilkos tömegverekedés, hanem önfeledt szórakozás, ahol figyelnek egymásra a résztvevők. Mesélték a szekusok, hogy ez az ork mindenhol balhézik,már több fesztiválon is volt vele probléma, és amikor kivették a tömegből, akkor is elég brutális módon darálta a népet. Ja és be se ismerte,hogy ő volt, pedig csak annyit kértünk,kérjen bocsánatot,és nincs harag.
Gojirára szerencsére összeszedte magát újdonsült kis spanom, pár sör segített neki.:D Sajnáltam, mert ő várta a legjobban a koncertet, 5 éve imádja a bandát, szinte istenként tiszteli a dobost, a példaképe, akiről az a hír járja,hogy az egyik legkitűnőbb dobos Európában.
A koncert egyébként nagyon jó volt, én mellesleg azt is nagyon élveztem,ahogy az öröm kiült a srácok arcára, és jó volt látni,hogy egy hazai zenekar minden tagja mennyire egyként tudja élvezni és csodálni a színpadon lévő "nagyok" zenéjét. Amikor elkezdtek játszani, szó szerint leesett az állam. Brutál volt!:D Nem alkoholizáltam, de egy kis piával biztosan végigpattogtam volna a koncertet.
A végén pedig a rajongók elérték, hogy találkozhassanak a zenekarral. Először csak 11 embert engedtek be, és azt mondták,hogy fotózkodni sem lehet,pedig Raszta úr mindenképp akart egyet Marioval. Végül kijöttek a bandatagok,és aláírást is kapott,és egy közös képpel gazdagodott. Annyira átérzem ezt a rajongást, tudom, milyen fontos ez neki. Legalább olyan fontos, mint nekem lett volna találkozni a Rasmussal közel 10 év rajongás és finnimádat következményeként, ami meghiúsult, mert az ú.n. legjobb barátom nem állt mögém. Elég aljas dolog valakinek az álmait szétzilálni a célegyenesben. Velem ezt tették, és ezért örültem igazán, hogy Raszta úrnak legalább sikerült.:)
Amíg vártuk a bandát,egy random ukrán rockerrel társalogtunk,angolul.Meglepődtem,hogy tudok még ezen a nyelven beszélni és érteni. És ahhoz képest,hogy aktívan pár éve nem használom, egész jól ment.:D
Jó fej volt ő is, rengeteget anekdotázott, nagyon jó humora van. Ajánlotta a Kreator zenekart, és nagyon megtetszett,ahogy leírta a hatást,amit gyakorolt rá. Azóta meghallgattam,és tényleg különleges zenei élményt nyújt. Amolyan : "beleprésel a székbe" zene.
S hogy a címet magyarázzam: Emperor, ezt a szót kiabálták önfeledten a társaság tagjai,mindig, amikor meglátták egymást, egész nap. Ez egy metál banda, és unokatesóm legjobb barátja a lelkemre kötötte,hogy ismerjem őket.:D

2013. július 28., vasárnap
RockBeach
Nohát, kiruccantam egyet a hétvégén Győrbe, majd Balatonszemesre a Rock Beach-nek nevezett újdonsült fesztiválra. Nevéhez híven valóban csak rockerek voltak ott, de bánatunkra nem egy strandon volt,hanem kicsit beljebb a parton.
Ez a fesztivál még nincs igazán a köztudatban,ebből kifolyólag nagyon kevesen voltak. Három színpadot állítottak fel,ebből az egyik a tehetségkutató volt, itt nem volt semmi,amikor mi mentünk. A másik kettőn viszont folyamatosan zajlottak a koncertek. Tetszik a kezdeményezés,itt végre (szinte) csak rockzenekarok léptek fel (+metál, punk).
Az Anna and the Barbies viszont üldöz engem. Volt feszten is beléjük botlottam,és akkor sem tetszett. Nem is értem miért léptek fel Rockbeachen, számomra az nem rock. Az is érdekes volt, hogy ők a nagyszínpadon voltak, és párhuzamosan ment a másikon az Óriás koncertje,amin kb 10-20 ember lézenghetett, Annáékén pedig nagyon sok rocker tömörült. Az Óriás szerintem jobb zene.
Egy-két szám erejéig bemerészkedtem Akela koncertre is, de az nagyon nem az én világom. Nem tetszik a hangulata, a szövege, és az egész primitív megközelítés,amit a zenekar és a rajongók képviselnek. Ezért tán széttépnek a "Farkasok",de nem érdekel.
Ezután Alvinra mentünk újdonsült ismerőseimmel, majd Blind Myself alatt megvacsoráztunk,hogy legyen elég erőnk Gojirára. Egyet bánok, hogy a Nevergreenre már nem volt időnk,pedig az pazar muzsika!
Ez a fesztivál még nincs igazán a köztudatban,ebből kifolyólag nagyon kevesen voltak. Három színpadot állítottak fel,ebből az egyik a tehetségkutató volt, itt nem volt semmi,amikor mi mentünk. A másik kettőn viszont folyamatosan zajlottak a koncertek. Tetszik a kezdeményezés,itt végre (szinte) csak rockzenekarok léptek fel (+metál, punk).
![]() |
Óriás |
Egy-két szám erejéig bemerészkedtem Akela koncertre is, de az nagyon nem az én világom. Nem tetszik a hangulata, a szövege, és az egész primitív megközelítés,amit a zenekar és a rajongók képviselnek. Ezért tán széttépnek a "Farkasok",de nem érdekel.
![]() |
placc |
2013. július 25., csütörtök
everydays
Ma találkoztam a konzulensemmel először,aki nagyon jó fej. Úgy gondolom, eredményesen fogunk együtt munkálkodni a szakdogámon. Elhatároztam,hogy 60 oldalas lesz. Yehúú,csak álljak neki! Remekül elbeszélgettünk úgy 3 egész órán át Sopronban. Legalább addig se a JCS-on járt az agyam. Úgy várom, mint egy kisgyerek a karácsonyt. De tényleg.
A konzulensem azt mondta,én vagyok az első normális Corvinusos, akivel eddig beszélt. Háh!:D Megtörtem az általánosítást.:D Egyébként 3 perccel ezelőtt mentettem meg a 4. sünt Jankától. Le akart mászni a drágaság a lapátról,de nem hagytam,mert nagyot esett volna.
Milyen nap van ma? Ja csütörtök. Akkor tegnap jött be melóba a kedves agrármérnökünk, a Péter. Aki amúgy növényorvos is, de az agrármérnök sokkal menőbb,tehát az. Mondjuk már számítottam is rá, mert úgy rémlett,mintha erre a napra jelentkezett volna be. Nagyban mérem a 20 grammokat, aztán betoppant. Segítettem neki pakolni valamit,aztán leült az "irodámba",és szóval tartott. Péterünk kijelentette,hogy szerinte szép vagyok, aminek én rettenetesen örültem és pironkodva köszöntem meg a bókot. Aztán szekált,hogy nem csinálok semmit, pedig bizony sok 20 grammot mértem ki 3 tizedesjegy pontossággal,és az komoly szellemi munka! Beszélgettünk a "különgépéről" ( az ő legalább 25 éves autója),amit most otthon hagyott, pedig az a kedvenc autója,meg nekem is. Ez már a mi hülyeségünk fokozása... Elbúcsúzott, egy óra múlva viszont újra megjelent és boldogított. De megérkezett a főnök is a 3 tizenéves fiával. Állítólag rosszak. A főnök tiszta ideg volt miattuk, gyorsan kitalált valamit,amivel lefoglalta őket. Péter közben invitált engem,hogy menjek ki vele terepre. Szívesen mentem volna, de egy ideges főnökkel a sarkamban,munkaidő kellős közepén nem éreztem helyénvalónak a kóválygást. Szóval az aznapi mérnöki móka elmaradt.:( De legközelebb hagyom, hogy elraboljon.
Helyette rám maradt a három kis srác. Igazából semmi baj nincs velük, csak elevenek és kíváncsiak. Cukortartalom mérőt nézegettünk, ügyes kis szerkezet. A főnök persze jól lelépett.:D:D:D Kezdett a lelkesedésük csökkenni a műszer iránt, ezért megkértem őket, hogy segítsenek az egyik növénykísérletben. Egy olyan munkafolyamatban, amit nem lehet elrontani, viszont egyedül eléggé időigényes. Nagyon ügyesen és gyorsan megoldották a feladatot az én kis segédeim. Még hogy rosszak!

2013. július 23., kedd
JKSZ
Ismerkedem a darabbal. Ahhoz képest, hogy nagyon szeretek a Madách Színházba járni, még nem vettem rá magam arra, hogy megnézzem a Jézus Krisztus Szupersztárt. Valahogy nem érdekelt a téma, és korábban, amikor egyáltalán nem voltam nyitott a musicalekre, egy ismerősöm 3 részletet megnézetett velem a filmből, és teljesen elvette a kedvem. De most nincs menekvés.:D
Pár hete megnéztem a filmet, elkezdtem tájékozódni, hogy konkrétan mire is számíthatok. Szerintem jó a film, a maga módján ( nem bírálhatom, mert amikor ez készült, én még egy gondolat sem voltam, ezért nem is ismerem az akkori kor igényeit), de sokkal jobb énekeseket is beszervezhettek volna. Kedvenc karakterem Júdás. Annyira igaza van! Természetesen augusztus 2-án Más lesz a kedvencem.
Most nézegettem videókat, össze szerettem volna hasonlítani a különböző előadásokat. Háát, nem igazán találtam megnyerőt. A hangok viszonylag jók, de a színészi játék a legtöbben csapnivaló. Nem tudom, mi a baj. Nem képes senki megfelelő színészeket kiválasztani a szerepre, csak fapofájú, mozdulatlan bábokat? Vagy tán ezt a darabot nem lehet megrendezni rendesen? Valaki túljátssza, valaki túlcsicsázza, valaki vergődik csak, mint hal a száraz tó partján...úgy sejtem, nehéz eltalálni az arany középutat. Hogy sikerül-e a szombathelyieknek eltalálni, az kevesebb, mint két hét múlva kiderül. De tudjátok, nekem van 2 Jokerem a társulatban, akik talán éppen most próbán énekelnek, táncolnak, és mindezt a lehető legnagyobb odaadással.:)
Ahogy a filmből lejött, a Jézus Krisztus Szupersztár sikere többek közt az egyszerűségben rejlik. Az tesz jót neki. Egy csapat mindenféle fiatal kimegy a sivatagba, zajonganak, tombolnak, szeretnek, ítélkeznek, dísztelen fémállványon táncolnak, egyszerű és kész. Mint az Indul a bakterház.

2013. július 21., vasárnap
Ady: A vállad,a vállad
Ájultan és káprázón néztelek,
Arany, valóság, kóborlás, itthon
S láttam mindent,
Mitől borongtam s bolondultam titkon.
És ha szivemet százszor döngetem,
Rosszul dobog tovább is ez az állat
S csak a szemeim becsületesek,
Jók és biztosak,
Végigsimítják édes testedet
És azután havasan megmarad,
Havasan, csillogón, de melegen
A vállad, a vállad.
Minden szavad, igérésed hazug
S háborító, dacos, nagy meztelenséged
Őrjít, lázít,
Dühít s meggyőz, megtör, aláz, csókoltat,
Jaj, szégyenlem, nagyon szeretlek Téged
S a vállad, a vállad.
Ájultan és gyönyörűn néztelek
És ostobául mindig szebbnek látlak:
Láttam mindent
S mindenestül buta-nagyon kivánlak.
És ha százszor lesz világ a világ
S ha ajtómnál asszonyok százan állnak,
Bársonyos, sima tested megmarad
Nekem s csak nekem,
Mert imádom mindenekfölött
Bárkámnak fehér Ararátjait,
A vállad, a vállad.
2013. július 20., szombat
Este a Duna-parton
Mikivel ma este a Duna-parton filozofálgattunk az élet dolgairól,és rájöttünk,hogy mind a ketten egyformán elveszettnek érezzük magunkat. Keressük a helyünket, önmagunkat. Amúgy ez nem a 14 éveseknél szokott napirenden lenni? 21 évesen nem irigylem magam, hogy még mindig nem találom a helyem. Persze a keresés rengeteg lehetőséget hozhat, nem feltétlenül kell ezt negatívan felfogni. A lehetőségek,kihívások pedig megerősítenek.
Írtam egy versikét
Ma éppen haragudtam a világra,és ennek eredménye a következő vers:
A címe: Megválaszolatlan
"(...)Most válaszolj hát!
Még akkor is,ha válaszod tán
Nem épp az,amire számít a mondat.
De mondd,és inkább ma,mint holnap.
(...)"
A címe: Megválaszolatlan
"(...)Most válaszolj hát!
Még akkor is,ha válaszod tán
Nem épp az,amire számít a mondat.
De mondd,és inkább ma,mint holnap.
(...)"
Vonaton írtam,Győrtől Pestig. Ez a vers olyan,amilyen. Dühből jött, mert most besokalltam várakozástól. Mindenkire várjak, nyitva maradnak kérdések, ami nekem fontos, az nem fontos. Rühellem az ilyen emberi viselkedést és hozzállást.
2013. július 19., péntek
És szél hordja szét...
...azt, miért élsz, s azt, mitől félsz.
Nem tudom, miért jutott eszembe ez a mondat, de évekkel ezelőtt kezdtem el evvel egy verset vagy egy dalt írni.
Ma megyek Pestre. Jó lesz, mert itthon-habár már megszoktam, és nem is olyan rossz itt lenni- folyton magasság és mélység közt változik a kedvem. Nem vagyok nagyravágyó, nincsenek nagyon speciális kívánságaim, nem is tartom magam egy melankolikus személyiségnek, de ami itt van, az nekem nem jó, nem megfelelő, nem elég. Keresem a helyem.

2013. július 16., kedd
Labibaba és a sün
Egyszer volt, hol nem volt, egy hétre egyedül hagyták a kis labradort és fiatal gazdáját egy kertes háznál. Mind a ketten nagyon örültek, mert végre jöhetett a határtalan játszás, éjszakákba nyúlva, végre a kutyus szabadon garázdálkodhatott az udvarban, és különösebb dorgálás nélkül lopkodhatta a csavarhúzókat, rághatta szét a kis kannát,és befuthatott a házba.
Egyik este heves csaholást hallottam a kert végéből úgy este fél 10 körül. Sötét volt már, épp mentem volna be a házba, de nem akartam, hogy a szomszédok Janka ugatása miatt szórják ránk az átkot, ezért hátramentem. Valami kicsi, fekete akármi körül ugrált a kedves ebem, nyújtogatta felé a mancsait, és amikor hozzáért, visszaszökkent. Janka egy méretes sünt terrorizált. Mondtam neki, hogy a süni jó fej, nem szabad bántani, kicsit el is csitult, de mihelyst távolabb mentem, Janka megint rákezdett. Tudni kell róla, hogy nagyon mély, erőteljes hangja van. Persze nem akarta ő bántani a sünt, csak érdekes volt számára. Tizenegy hónapos kutyusom első nyara ez, neki még minden új.:) Igazából én sem találkozom túl sűrűn ilyen kis szúrós tüneménnyel, és most először kellett "megmentenem". Érdekes módon nem gömbölyödött össze, még akkor sem, amikor megfogtam és beletettem egy ládába. Nagyon megtetszett a hosszú orrocskája, és olyan jó erdő illata volt. Amíg vittem a ládában, sétálgatott, nem zavartatta magát, és Janka persze ott ugrált folyamatosan mellettünk. Nehogy kimaradjon valamiből! Végül kivittem egy kellemes, erdős területre a közelbe.
Janka a többi napomat sem hagyta unalmasan eltelni. Elvitte és kilyukasztotta a csavarrögzítő ragasztót, magával cipelt néhány szerszámot, fékbetétet, pár kartondobozkát, csavart, csiszolókorongot. De nem csak rombolt, tanult is!
Például felugrani a hintapadra. Néha együtt heverészünk, ő a pad alatt fekszik, én a padon, és a mancsát mindig a kezembe nyomja. Amikor kipiheni magát, úgy dönt, megnézni, hogy én még alszom-e. Ha igen, akkor mindig kapok egy órási Janka-puszit az arcomra. Miután felkeltett, két mellső lábával rám mászik,belém kapaszkodik, és felugrik a padra. Legutóbb a hátamon kötött ki, én röhögőgörcsöt kaptam, alig bírtam leszedni magamról azt a sok-sok kilós ebet...:D
Most már rájött arra is,hogy nekifutásból egyszerűbb feljutni a hintapadra.
Elraktam a kedvenc cipőjét büntetésből, amit még a hozzánk költözésekor bocsátottam rendelkezésére. El is felejtettem,hogy elvettem tőle, amikor láttam, hogy avval a labdával kezd el játszani, amivel eddig nem igazán törődött. Azt hittem, nagy és nem fér bele a szájába. Pedig de! Olyan jót labdáztunk, mint eddig még soha. Büszke vagyok a kutyulira.
![]() |
Janka,a bölcsész |

2013. július 11., csütörtök
A meglepetés
Tegnap reggel, ahogy felébredtem, ránéztem az üzenetekre, hátha történt valami eget rengető dolog. Aztán Tomi csak annyit írt, nézzem meg a profilját... kapásból elkezdtem vigyorogni, nagyon éreztem, hogy valami olyat fogok látni, ami a JKSZ-hez kapcsolódik.
A következő kép fogadott:
Mosolyogj, mert az jó!:D |
Nem tudom elmondani, mennyit ér nekem ez a kép. Biztosan bolondnak néznek emiatt az emberek, mert nem értik, magyarázni pedig senkinek nem akarom.
Két tüneményes alak, akikről egymástól függetlenül blogoltam, egymástól függetlenül kezdtem el követni munkásságukat, s most összefüggésbe kerültek a JKSZ révén. Biztosan azt mondod, túlértékelem a dolgot, de nekem más az értékrendem. S ha erre a képre nézek, olyan boldogság fog el, hogy elfeledem minden gondom. Tomi és Peti teleképpel vigyorognak, ha kicsit elvonatkoztatok a tényektől, akkor tulajdonképpen rám. És ez jó. Tündérek.:))
Azt hiszem nagyon szerencsés "rajongó"( vagy mi ) vagyok.
:DDD
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)