Szerda esti randevú

Verset szaval, és én némán, szemében elveszve hallgatom bársonyos,mély hangjának táncát a rímekkel, olyan rímekkel,amelyek az én szívemből is épp úgy napfényre kívánkoznak,mint az Általa választott vers rímei egy másik alkotótól. Megéli a verset, és tálcán kínálja, olyan fűszerekkel, amely az ízlésemnek tökéletesen megfelelnek. Közben lágy,édes barna sört kortyolgat és figyel, ízlel, hozzám szól, magáról szól és bájol. Úgy bájol, olyan ösztönösen veti rám láthatatlan, könnyed gyöngy hálóját, hogy alig veszem észre.   Ha fázom, magához ölel, ha viharos szél hidege érint, ő útját állja felém.  Csupa kellem és finomság árad a mozdulataiból és mosolyából. Arca pedig... arra nincsen szó.Szép és nem kevesebb,nem több. Szép és keresném a szót arra,amit érzek a tekintetébe révedve, de ezt csak én látom. És ott kellett hagynom, pedig némán kérlelte, hogy maradjak, csak egy nappal tovább. S mihelyst kimondtam, hogy nem maradhatok, ő máris hiányzott nekem.