Keresés ebben a blogban

2013. július 29., hétfő

EMPEROOOOR

     A szombati kiruccanás során számos új embert megismertem.Unokabátyám baráti köre gyakorlatilag csak zenészekből áll.Őrült zenészekből. Autóval indultunk Győrből 5-en, és további nagyon sok ember csatlakozott hozzánk a Balatonnál. Már az utazást is nagyon élveztem,mert köztünk volt egy Raszta úr,akinek be nem állt a szája, és folyton dőltek belőle a jobbnál jobb poénok. Mesélt valami sztorit, aztán  a tölgy helyett azt mondta,hogy makkfa... én ott szakadtam a röhögéstől ,de inkább nem világosítottam fel,hogy az Quercus,mert annyira szeretni valóan adta elő,hogy bűn lett volna oltogatni.
      Raszta úr mindenképpen ki akarta dobni a sörös dobozt az autó ablakán,merthogy az milyen jó móka már,de persze nekem, a "környezetmérnöknek" természetesen nem tetszett. Felajánlottam neki,hogy bekerül a szakdogámba, ha nem dobja ki.:D Egy órával később azért csak kihajította a lelkem. Az a különbség a 17 és a 12 évesek közt,hogy 12 évest még meg lehet vesztegetni, a 17 éves pedig csak a saját feje után megy.:D
     Megérkeztünk Balatonszemesre tán úgy 5 óra körül,ott pedig előkerítettük unokatestvérem legjobb barátját, mert nálunk volt a jegye. Pár óra beszélgetés után megállapítottam, hogy nagyszerű ember, ilyen korrekt, normális, felvilágosult, lenyugodott, értelmes 23 éves férfivel még nem igazán találkoztam. Lecsapnék rá, ha nem volna csaja.:D
     Vicces volt már a beléptetés,vittem egy fél literes üveget,benne víz. Szekus bá elkezdi: abban csak pálinka lehet! Rávágtam,hogy természetesen az, megszagoltattam vele,és ő pedig úgy tett,mintha valóban az lett volna.:D
 Szeretek játszani.:D
    Lehangoló volt az a nagyon kevés ember, de azért estére többen lettek. Egyébként folyamatos bakik tarkították a napot. Induláskor vissza kellett fordulni Raszta úr jegyéért, aztán az egyik srác véletlenül előző napra vett jegyet, szegényt terrorizálta a nője, de rájöttek,hogy visszaváltható. Majd a nap végén a srácot kizárták a fesztivál területéről valamiért.:D
   Alvin és mókusokon buliztunk Raszta úrral és barátnőjével, és ők bementek kicsit pogózni, én pedig vigyáztam a cuccokra. Figyeltem őket,hogy minden rendben van-e, aztán annyit láttam,hogy valami gyökér a Raszta urat fejbe veri, ő pedig szédelegve menekült ki a pogóból.  Kicibáltuk, elfeküdt, nagyon rosszul érezte magát. Végül mindahányan voltunk, elvittük az elsősegély pontra. Az ork többször halántékon verte szegény srácot. Végül ketten be tudtuk azonosítani a gyereket,és kizárták őt s fesztiválról. Annyira nyomorék az ilyen ember. Nem érti a pogó lényegét. A pogó nem gyilkos tömegverekedés, hanem önfeledt szórakozás, ahol figyelnek egymásra a résztvevők. Mesélték a szekusok, hogy ez az ork mindenhol balhézik,már több fesztiválon is volt vele probléma, és amikor kivették a tömegből, akkor is elég brutális módon darálta a népet. Ja és be se ismerte,hogy ő volt, pedig csak annyit kértünk,kérjen bocsánatot,és nincs harag.
    Gojirára szerencsére összeszedte magát újdonsült kis spanom, pár sör segített neki.:D Sajnáltam, mert ő várta a legjobban a koncertet, 5 éve imádja a bandát, szinte istenként tiszteli a dobost, a példaképe, akiről az a hír járja,hogy az egyik legkitűnőbb dobos Európában.

    A koncert egyébként nagyon jó volt, én mellesleg azt is nagyon élveztem,ahogy az öröm kiült a srácok arcára, és jó volt látni,hogy egy hazai zenekar minden tagja mennyire egyként tudja élvezni és csodálni a színpadon lévő "nagyok" zenéjét. Amikor elkezdtek játszani, szó szerint leesett az állam. Brutál volt!:D Nem alkoholizáltam, de egy kis piával biztosan végigpattogtam volna a koncertet.
A végén pedig a rajongók elérték, hogy találkozhassanak a zenekarral. Először csak 11 embert engedtek be, és azt mondták,hogy fotózkodni sem lehet,pedig Raszta úr mindenképp akart egyet Marioval. Végül kijöttek a bandatagok,és aláírást is kapott,és egy közös képpel gazdagodott. Annyira átérzem ezt a rajongást, tudom, milyen fontos ez neki. Legalább olyan fontos, mint nekem lett volna találkozni a Rasmussal közel 10 év rajongás és finnimádat következményeként, ami meghiúsult, mert az ú.n. legjobb barátom nem állt mögém. Elég aljas dolog valakinek az álmait szétzilálni a célegyenesben. Velem ezt tették, és ezért örültem igazán, hogy Raszta úrnak legalább sikerült.:)

  Amíg vártuk a bandát,egy random ukrán rockerrel társalogtunk,angolul.Meglepődtem,hogy tudok még ezen a nyelven beszélni és érteni. És ahhoz képest,hogy aktívan pár éve nem használom, egész jól ment.:D
Jó fej volt ő is, rengeteget anekdotázott, nagyon jó humora van. Ajánlotta a Kreator zenekart, és nagyon megtetszett,ahogy leírta a hatást,amit gyakorolt rá. Azóta meghallgattam,és tényleg különleges zenei élményt nyújt. Amolyan : "beleprésel a székbe" zene.

  S hogy a címet magyarázzam: Emperor, ezt a szót kiabálták önfeledten a társaság tagjai,mindig, amikor meglátták egymást, egész nap. Ez egy metál banda, és unokatesóm legjobb barátja a lelkemre kötötte,hogy ismerjem őket.:D




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése