Mikivel ma este a Duna-parton filozofálgattunk az élet dolgairól,és rájöttünk,hogy mind a ketten egyformán elveszettnek érezzük magunkat. Keressük a helyünket, önmagunkat. Amúgy ez nem a 14 éveseknél szokott napirenden lenni? 21 évesen nem irigylem magam, hogy még mindig nem találom a helyem. Persze a keresés rengeteg lehetőséget hozhat, nem feltétlenül kell ezt negatívan felfogni. A lehetőségek,kihívások pedig megerősítenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése