...a kettővel ezelőtti bejegyzésem egészíteném ki, hogy nem teljesen volt reménytelen a tegnap. Sajnáltam, hogy nem mentem haza pici unokahugihoz, és nagyon szenvedtem a sebemmel is, tehát mindent összevetve az kiindulás is rossz volt. De este odaértem a koncertre. Igaz sebtapasszal,de el mertem menni, és ez a lényeg.
Hogy kompenzáljam a sebtapasz látványát, kicsit kicsíptem magam,és eldöntöttem, hogy felveszem azt a rohadt magassarkú csizmát, ami elképesztően kényelmetlen, és hősiesen kibírom. A szépségért szenvedni kell. Vonulásom az úton számos férfiszempárt magára vonzott. Pedig csak a sminket, a kabátot, a fekete harisnyát és a csizmát látták. Jól esett az elismerés, volt,aki szóvá is tette, volt, aki mutatta,hogy ez már döfi, volt aki csak elbambult. Ritkán van ilyen, de most kifejezetten élveztem. A következő jó az volt, amikor bementem a Rockotogonba, álltam jegyért sorban, és pont Peti jött fel a lépcsőn, gyors le is puszizkodtunk. Az a lépés nagyon jól jött ki:.) Aztán ráleltem mindenkire, szépen elmagyaráztam a sebem történetét, mert nagyon érdekelte őket a dolog.:D De nem tudtam hazudni, most már tudják,milyen butaságra vagyok képes.:)))
Petivel többet nem beszéltem, valahogy nem is szívesen akartam mutatkozni előtte ilyen fejjel, sem magyarázkodni. Nem volt ma önbizalmam, se lelkierőm. Sajnálom. Rohadtul, mert jobban is elsülhetett volna ez az esemény. Ismerősöm,a kedves N. a koncert után unszolt, hogy menjek oda a Petihez beszélni, ott állt tőlem 3 méterre,pakolászott, de nem akartam zavarni, mindenki rajta lógott, már engem zavart. Valahogy ezen az estén nem tudtam, vagy nem mertem a formámat hozni.
Viszont mégis volt valami szuperség az estében,egy aprócska gesztus, ami megmelengette a szívemet...de ez maradjon az én titkom. :))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése