Egyszer volt,hol nem volt...

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy leányzó,aki egy komoly betegségben szenvedett, krónikusan trikófiliás volt. Neki csak a hosszú haj volt a szép, annál gyönyörűbbet el sem tudott képzelni. Az utcát járva mindig észrevette a legszebb hajú fiúkat,és elismerően mosolygott, és mindig nagyon örült, hogy vannak még hosszú hajú pasik ebben az országban, akik nem mellesleg remek zenét, rockot és metált hallgatnak. Egy decemberi napon aztán váratlanul feltűnt neki egy olyan hajkorona, amilyet még soha nem látott, és rögvest beleszeretett az egyedi szőkés hajzuhatagba. Aztán később ehhez egy arc is társult, majd egy hang, majd egy személyiség, majd néhány dallam. Majd ez a személy és az ő dallamai olyan vizekre sodorták a leányzót,ahol sok,hozzá hasonló személyre lelt, akik teljesen egyetértettek a gondolataival.  Aztán egy szép reggelen egy levél hevert a "postaládában", amiben egy meghívás állt. A hajkorona tulajdonosától. A leányzó első pillanatra el sem hitte, igazából nem merte tudatosítani magában. Benne az öröm óriási volt, hogy ekkora megtiszteltetés érte. Talán kicsit meg is ijedt, talán kicsit a föld fölött is érezte magát, mélység és magasság ölelte körül őt egészen a találkozó napjáig.  Ugyanis már nagyon rég szeretett volna ezzel a számára különleges emberrel beszélgetni, csak úgy, szabadon, kötetlenül, mert rendkívül érdekesnek találta Őt. A lány az ajtó átlépéséig szokatlanul nyugtalan volt, nem találta a helyét...de onnantól, mintha valami áldó kéz simította volna végig remegő lelkét, hirtelen nyugalomra lelt...leült és várt. Már nem volt benne semmi kétség, s amikor a különleges személy megjelent az ajtóban, a lány többé nem tette fel a kérdést magában,hogy " Mit keresek én itt?", mert tudta, hogy ott a helye, és csak mosolygott,mint a vadalma. Persze a kicsi lelke még akkor is meg volt illetődve, amikor már a sokadik kérdés-válasznál jártak, de izgalma talán csak az ananászlevet emelő remegő kezén volt észlelhető. Érdekes beszélgetés volt és eredményes. Nem egy buta rajongó-rajongott beszélgetés, hanem két felnőtt ember társalgott hétköznapi és kevésbé hétköznapi dolgokról felesleges művi idealizálás nélkül. A lány boldog volt, hogy megláthatta a sok (nagy) tett mögött az Embert, akivel néhány dologban egyet is értettek. Hálás volt ,hogy ilyen sok időt szánt rá, csak úgy, "ismeretlenül", és hogy megoszthatta vele a gondolatait. :))))) ...és persze egymás loboncának a szétdicsérése sem maradhatott el, hiszen ez egy rendkívül fontos eleme volt az előzményeknek, és amúgy sem lehetett volna szó nélkül hagyni.:)