2019/2020

Én már boldogan és elégedetten fogom búcsztatni az óévet. Az imént megnézhettem, ahogy a Rasmus Berlinben, a Brandenburgi kapunál lenyom két számot playbackelve.:D
Ó, persze online streaming fogására nem volt lehetőség, viszont volt olyan mákom, hogy pont elérhető az a csatorna, ahol közvetítték. Huh. Engem igazán apró dogokkal nagyon boldoggá lehet tenni. Ez is az volt. Jó ez az év, bővelkedett Rasmusban, képletesen betehettem a felmondásom a Karácsonyfa alá, és a kétéves keresztlányom nyelvújító tehetségének köszönhetően újabb karácsonyi üdvözlet honosult meg nálunk: Boldog Karácsonyfa! De ezt csakis csillogó szemekkel, óriási lekesedéssel szabad mondani, ahogy ő tette.

House of bullshit

Úgy néz ki,  2020-ban két szülinapot fogok tartani.

Egy éve húzzák az agyunkat, hogy változások lesznek a szervezetben. Előbb azt mondták, ősszel valósul ez meg, aztán volt egy januári, és most egy jövő nyári időpont. Amikor közölték, hogy kéne még egy fél évet várni arra hogy jobb helyzetük legyen, az utolsó utáni csepp esett abba a bizonyos pohárba nálam. Nem szívesen engednek el, mert a nálam lévő ismeretekre a szervezetről és a látásmódra, amit képviselek, nagy szükségük van. Most jöttek rá az elmúlt másfél hónapban erre, de igazán akkor, amikor közöltem (újból), hogy nekem tovább kell lépnem.
(Köszönjék meg a gyökér előző főnökömnek, meg a többi asszisztálónak, hogy elvették a motivációm és kicsináltak.)
Hagytam néhány napot nekik, hogy előrukkolhassanak valamilyen visszautasíthatatlan ajánlattal, és akkor a HR-es el is kezdett nekem fűt, fát, csillagot az égről ígérgetni, de az egy órán át tartó bullshitből továbbra is csak egy a lényeg: nincs konkrétum. Csak várjak, és akkor jobb lesz. Valamilyen alternatív univerzumban élhetnek, hogy azt gondoják, ezt a végtelen várakozást le lehet nyomni bárkinek a torkán.

Megpróbálták aztán ugyanazt eljátszani, mint az előző főnök: húzni az időt, kerülni a szembesülést a tényekkel. Pénteken már zártam az irodát, és akkor rájöttem, hogy kurvára nem fogom elviselni, hogy még januárig húzzúk ezt az egészet. Mert hogy azt kérte a HR-es hogy a békés karácsonyi időszakban gondoljuk át mindannyian, és újra tárgyalunk jövőre. Minden porcikám tiltakozott ellene, ezért visszamentem irodába és kariajándékként otthagytam a felmondásom.

Velem ne játszanak többet.

Valószínűleg most szénné fognak szívatni, de az már elfér rajtam. Inkább, mint bizonytalan ideig ücsörögni a langyos f*sban.

Ámen.

My crazy crush

Ma nem igazodtam ki rajta. Együtt ebédeltünk, kettecskén. Ilyen még nem volt. Jeleztem is felé, hogy szabad útja van, mégis jött. Rövid szünetünk elején én még egészen zavarban voltam, alig tudtam értelmes gondolatokat kisajtolni magamból, aztán szerencsére ő elég beszédes, ezért hamar feloldódtam. Végül pasizós-csajozós témára lyukadtunk ki. Olyan volt, mintha utalt volna valamire, aztán mégse, de az is lehet, hogy nem sunnyogott, csak beszélt összevissza. Előbb azt mondta, hogy ő nem szereti, ha egy lány nyomul rá, ő küzdeni akar érte. Azt is mondta, nagyon szereti a szépet, de előfordult, hogy amikor megszerezte, már nem kellett neki. Elmeséltem neki, hogy én biztonsági játékos vagyok, azért rajongok sztárocskákért, mert ők elég elérhetetlenek ahhoz, hogy ne bántsanak. Ilyenkor általában megállapítják, hogy nem vagyok normális, ő viszont megértően állt a gondolathoz. Nagy egyetértésben kijelentettük, hogy egyikünk se vallana szerelmet valakinek. Végül kilyukadt oda, hogy igazából nem a külső a lényeg, mert a kisugárzás, az összekép az, amit megszeretsz egy emberben, miközben megismered. Valamiért aztán úgy érzékelte -tévesen- hogy nagyon lehangolt engem, és elkezdett szabadkozni és elnézést kért. Valójában csak ekkor kezdtem gyanakodni, hogy ezzel a beszélgetéssel talán valamiféle üzenetet próbált finoman közölni. Talán hogy engem nem tart szépnek, hogy fogjam vissza magam, és ne is ámítsam magam egyebekkel. Ennyire körmönfont lenne egy pasi?

Amúgy meg ő ólálkodik mindig körülöttem, és én csak kedves vagyok vele.

Nem volt a mondandója követezetes. Mondjuk én sem teljesen azt mondtam, amit valójában gondolok. Önvédelemből kell megtévesztenem. Mindig azt hangoztatom, hogy nem akarok bepasizni, nincs újabb felesleges 2-3 évem arra, hogy egy újabb szar kapcsolatot kiheverjek, és nem akarok alkalmazkodni, nagyon jó így nekem, blabla...ő is hasonlót tolt le, good life, bitches, utazások, munka=magánélet, blabla, de nem a lelkesedés és az elégedettség látszott az ábrázatán. Jó ez, de nem az igazi. 

Nem aggódom, úgyis csak játszunk, amit nagyon tudok élvezni. 

My crush

A héten nagyon aranyos volt. Előtte héten pedig ki nem állhattam. Ilyen ez. Hétfőn bejött hozzánk, és életében először használta a postakönyvet. Kérte, vegyük el a posta-szűzességét.:D Beleírt, de még hogyan! Ott nevettem rajta fél napig, meg javítgattam a marhaságait...:D
Nagyon leült az irodámban, időzni volt kedve. Megdícsértem az új szemüvegét, tényleg jó választás volt. Csak arra az egy dologra nem figyelt, amit a lelkére kötöttem. Aztán szemüveges beszélgetésünket félbeszakította valaki, de ő alig vette észre a finom jelzést, hogy most menni kell. Olyan kis sután reagálta le.:D Aznap valami sapka volt rajta egész nap. Fehér alapon kék csíkok, mint a pulcsija. Olyan volt benne, mint egy kisfiú.

Másnap reggel küldött egy videót, amit megnéztem, és hányingerem lett. Volt ilyen már a videóitól, mert úgy vágja össze a részleteket, hogy folyamatos imbolygásban van a kép, és én ezt valahogy nem bírom. Aztán minden bajom volt még, alig éltem, pedig menni kellett kiküldetésre autóval. Azt hittem, megalok a tudattól, hogy még az is mozog alattam...de végül letoltam a műszakot kis túlórával, 1 dl vízzel és 4 db barackos fornettivel. Azt beszéltük, hogy esetleg másnap ebédelhetünk együtt, de elfelejtette. Különösebben nem is számítottam rá, ezért nem vettem a szívemre, de olyan bocsánatkérő levelet kaptam, hogy csak pislogtam, benne minden fű és fa ígéretével.
Amit nyilván nem hiszek el neki.

Ma kértem tőle egy grafikai munkát és jó is lett volna az első, amit mutatott, nem igazán érdekelt, hogy most az tetszik vagy sem. Aztán kis idő múltán előrukkolt még 2 olyan csodával, ami kényeztetés volt a szépérzékemnek. Bevallom, kicsit el is érzékenyültem, hogy ennyi figyelmet fordított a kérésemre. Mondjuk lefizettem egy nutellás fánkkal előtte, szóval...:D

Ma is volt egy kedves húzása: éppen tartottam vissza az irodámba a folyosón, ahol ő telefonált. Rámosolyogtam, és ahogy mentem be az irodámba, követett. Olyan magától értetődő volt szavak nélkül is, hogy neki most velem kell tartania. Különös. Ha vendégem van, az a szokásom, hogy felülök az egyik asztalra. Ott lóbáltam a lábam és vigyorogtam rajta, ő pedig mint valami kutyus a territóriumában, úgy járkált, intézve az ügyeit. Kimondottan élveztem a helyzetet. Meg tudnám szokni. Amikor letette csak annyit mondott: bejöttem, de nem tudom miért! Nevettem rajta, nyilván bármikor jöhet, ami nálam nagy szó, mert kevés embert tudok megtűrni magam mellett.

Meg igazából szeretem, ha minden ok nélkül bejön hozzám és ottragad.

Jót beszélgettünk, maradt volna még a idők végezetig, de bejött a főnök. Ma valahogy mindenki engem talált meg a meséivel, egymásnak adták a kilincset a kollégák, aztán ő is visszajött. A fánkért.:D Ma szerettem őt. Remélem, tartja magát a héten.:D

Társkeresős tapasztalatok

- leírja, hogy sportos, sovány nőt akar maga mellé, neki pedig ott leng a tokája a 2. képen
- versben mondja el, hogy mennyire tetszem, amit udvariasan megköszönök, de egyúttal jelzem is, hogy nem szeretném folytatni az ismerkedést, erre ő lerasszistáz :D
- feltesz néhány évekel ezelőtti képet, de a mai elhízott állapot az utolsón van - vajon kinek akar hazudni, magának?
- a nő legyen ápolt, okos, sportos, jól főzzön, aztán szüljön, de ne merje a saját életét élni
- nem áll szóba olyan nővel, akinek férfi barátjai is vannak:D

Miért legyek más?

Mindig jelen van a nyomás - akár közvetlenül, vagy közvetve - hogy legyek másmilyen.

pl.:
- legyek edzettebb

- legyen kedvem a céges karácsonyi bulihoz

- fésüljem máshogy a hajam

- gondolkozzak valamiről másként

- ha valaki tetszik, akkor igyekezzek én is tetszeni neki

- legyek magasabb, feketébb, barnább, szőkébb

- viseljek másik színeket

- ne háborogjak, fogadjak el mindent, ahogy van

- ne legyek bizalmatlan

- ne legyek lelkes

- ne legyek őszinte

- ne hagyjam nyitva a fürdőszoba ajtaját

- keressek több pénzt

- legyen már férjem,házam,gyerekem 

- tegyem ezt +azt, mert úgy illik

- mosolyogjak többet

- tegyek úgy, mintha minden rendben lenne

- élvezzem az értelmetlen találozókat számomra érdektelen emberekkel

...

Tehát legyek teljesen más, mint ami vagyok. Hát emelem a kalapom és egyben szánom is azt, akinek ez sikerül. Legyek más, hogy mások érezzék magukat ettől jobban. Nem, ez nagyon nem tetszik többé, elegem lett.

Down

Néha véget szeretnék vetni az életemnek. Mint pl. most. Hogy miért? Mert úgy érzem, egy helyben toporgok. De valójában nem is igazán számít. Ezért nem:

https://www.worldometers.info/world-population/

Most már eltelt a fele, és nem nagyon érzem az erőt, motivációt a folytatáshoz. Pláne nem akkor, amikor körbenézek és látom, hogy az ismerőseim egy része ugyanabban a cipőben jár, mint én, másik részük pedig aránytalanul előbbre tart. Én nem tudok többet kihozni magamból, nem is hagyom magam szeretni, sem támogatni. Így azért ez elég sivár, valljuk be. 

Most úgy látom, hogy el kell nyomnom magamban minden szeretet iránti igényemet. Ha nincs igény se, akkor legalább nem rossz, ha kevesebbet kapok, mint amire szükségem van. Aztán lenyomom egy zombiként a következő 20-30 évet, túlélem, és akkor kész.

Jobb ötletem nincs éppen.

Ijesztő vagyok

Na most ijedtem meg magamtól. A héten fotóztam egy munkahelyi Mikulás eseményen, ahol egy csomó gyerek volt, köztük egy kisbaba. De ő olyan gyönyörű volt, hogy azonnal beleszerettem és körbefotóztam. Most, napokkal később is szépnek találom. Meg komoly egyéniségek is voltak ott, igyekeztem lencsevégre kapni személyiségük legapróbb szikráját is.

Az a hírem járja - amúgy tudatosan - hogy nem csípem a gyerekeket. Itt viszont volt pár kölök, akik elrabolták a szívem. Könnyen megtalálom velük a közös hangot, ezt már a nyári esküvőn is tapasztaltam. Most egyik kollégám mesélte, hogy gyerkőcei sokat emlegetnek engem, ami a kő szívemnek igencsak jól esik.:))

Aznap fájt a fejem, a szemem, és amúgy is a hátam közepére kívántam ezt az egész fotózgatást.
Többet nem csinálom, mert úgy érzem, hogy nem megfelelően értékelik azt, hogy a szabadidőmben szívességet tettem nekik. Kicsit kiábrándító, amikor belegondolok, hogy rajtam jelenleg 3 ember bérét spórolják meg, a felelősségem folyton nő, de arányaiban a honorálás nem.

Fotósunk is elkeserített, igazából még azt reméltem, hogy egy csomót tanuhatok tőle, de már nem is kérek tőle semmit. Nem szimpatikus a hozzáállása, vagyis konkrétan nincs. Szóval összességében, minden ígéret ellenére - amiből kb. semmi nem valósult meg - azt érzem, kihasználtak.

A baba legalább aranyos volt. A többiek meg kenjék a hajukra a hülye képeket.

Stardust2

Tegnap megdícsérte a munkám a fotós kolléga. Egyrészt ez nagy dolog, mert egy profi szemszögéből nézi, másrészt nagy megkönnyebbülés is volt hallani az elismerő szavait. Boldoggá tett. Jövő héten egy új másik projekt jön, de azon már együtt dolgozunk! 😊

Stardust

Tegnap egy nagyobb csapattal voltam koncerten, ahol az előadó a társaság barátja volt.
Amikor kint cigiztünk, odalépett hozzám egy srác, és kérte, hogy beszélgessünk kicsit.
Kíváncsi voltam, így váltottam vele pár szót, aztán amikor kibökte, hogy tetszem neki és megismerne jobban, én azonnal azon kezdtem el agyalni, hogy hol az átverés.

Aztán ledöbbentem, hogy milyen bizalmatlan és gyanakvó vagyok még mindig. Ez már szörnyű és beteges. Szegény srác. Kicsit még beszélgettünk, de hamar lejött, hogy nem illik hozzám. Már terveztem volna, hogyan zárom le a beszélgetést, de odalépett P. és megfogta a kezem. Ők indultak tovább egy másik buliba, ezt akarta közölni, én meg ügyesen kihasználva a helyzetet leléptem vele.

Szegény hódolómat abban a hitben hagytuk, hogy P. barátnője vagyok. Amikor leesett neki, még próbálkozott, de nagyon alpári módon. Szegény P.-t el akarta zavarni mellőlem, de ő nagyon erős lélekjelenlétével remekül kezelte a helyzetet. Megállapítottuk, hogy ezek alapján legújabb hódolom nem biztos, hogy egy főnyeremény, és viszonylag szárazon megúszva mindezt elhagytuk a hajót.

Végre buli

Mint megváltásra, úgy vágyom a holnapi koncertre. P., kedves ismerősömmel és baráti társaságával megyek. Tudom, hogy nagyszerű lesz. Tényleg egész héten erre vártam.

Holnap még dolgozom. Megyek, és beégetem magam: első alkalom, hogy fotósunkat helyettesítem. Nem igazán látom fontosnak, hogy én végezzem el ezt a feladatot. Automata beállításokkal bárki megoldaná. Egyszerűen fogalmam nincs, miért sózzák rám a feladatot, és ez demotivál. Ugyanakkor azért is aggaszt, mert félek tőle. Jól akarom megcsinálni, de nincs annyi tudás, hogy szuper legyen az eredmény. Így meg ez nem segítség.

ÁÁÁÁÁÁÁ, ki vagyok készülve.

No de fotósunk bízik bennem. Jövő hétre is kérte a segítségem. Így mondta: "Azért akarom, hogy te ott legyél..."  Na, így kell velem beszélni. Ez meggyőz.

Jó, a holnapira is elég meggyőző érvekkel vett rá, és azt is mondta, tudja, hogy jó kompozíciókat tudok beállítani.

Legyen már vége az évnek.

Akarom, de nem lehet

Kissé bajban érzem magam.
Pénteken már a halálomon voltam.
Hatalmas horderejű düh gyűlt össze bennem a munkakörnyezetemnek és bizonyos ártó munkatársaknak köszönhetően.

Elkeserítő és méltatlan ez a helyzet. Játékszernek tekintenek a feletteseink.
Illetve még az is, akihez semmi közünk. Kis kollégámmal olyanok vagyunk, mint egy darab hús, ami felett dögkeselyűk köröznek.
Aztán oda-oda vágnak, de még nem igazán dőlt el, hogy ki fogja megkaparintani.

Csúnyán bánnak velünk, más már munkajogászhoz fordulna amiatt, amit el kell viselni itt.Vagy minimum etikai bizottsághoz. Mindennap eszembe jut a féreg volt főnököm, és tehetetlen dühömben nem túl szép gondolatokat társítok hozzá.Olyan béklyót aggatott rám, amit nem kívánok senkinek.

Persze, mondhatnám, nekem már úgyis mindegy. Hamarosan vége, már csak stratégiai szempontok miatt nem adtam be a felmondásom, de ennek is megvan a pontos napja.

Bajban érzem magam, mert nem tudom, hogy kiben bízhatok. Azt hiszem, senkiben.

Csak egy példa:

Épp helyettesítek. A másik irodában ül a főnököm, ahonnan minden hallható.
Bejön hozzám az a nő, nevezzük J.-nek, aki az ötletet adta a megkérdezésem nélkül, hogy én helyettesítsek:
- Ugye Minka nem is olyan rossz ez a munka?- mindezt nyájas, mézes-mázas vigyorral a fején.
Én csak néztem rá nagy szemekkel, hogy ezt most hogyan és miért? Próbáltam dekódolni a hülyeségének okát.
- Na, már nem is meri mondani! - bökte oda a másik nőnek. -Mondd már ki, hogy rossz! Itt bármit elmondhatsz, itt nincsenek poloskák! - és röhög.
Én továbbra is nézek és próbálom értelmezni ezt az abszurd és váratlan helyzetet és felfogni, hogy ezzel most mi is a célja. Pontosan tudta, hogy utálom ezt a helyzetet, amit ő idézett elő - jól láthatóan  lekifurdalás nélkül - és pontosan tudta azt is, hogy a zárt ajtók mögött a főnök ül és mindent hall.
Aztán csak annyit böktem oda neki, hogy " Csupán szeretném végezni a saját munkámat."

Erre aztán befogta és elhúzott, én pedig megsemmisülve ültem ott, és csodálkoztam, hogy ebbe a 40 éves 2 gyermekes, kedves arcú nőbe hogy szorulhatott ennyi rosszindulat.

Ráadásul J. a fotósunk felettese is, tehát neki dolgoznék, ha fotósunkat segíteném. A fenti jelenet után őszinte undor fogott el a gondolattól, hogy ennek a nőnek dolgozzak.

Tekintve, hogy segítségemért nem ajánlanak ellentételezést, erősen fontolóra vettem, hogy visszamondom a munkát. Csakhogy fotósunkat nem akarom cserben hagyni. Elég nehéz helyzet ez.

Közben arra is figyelnem kell, hogy kis kolléganőmet a saját vállalásom miatt ne terhelje több feladat. Kinek tegyek jót? Úgy látom, a saját igényeim most a legutolsó sorba szorultak.

A fentieknek köszönhetően elkezdtem távolságot tartani fotósunktól. Nagyon nehéz, mert rajongok a tehetségéért, minden vágyam, hogy tőle tanuljak, de nem bármilyen áron.

Fáradt a létezéshez

Facsarja szívem ez a lehetetlen helyzet, érzem, hogy az egész testem megfeszül a sírásra készen, de egy árva könnycsepp sem hagyja el a szemeim.

Rés a pajzson

A héten sok különböző szélsőséges érzést tapasztaltam. Elkezdődött a helyettesítés, és ahol lennem kell, oda percenként más tér be, néha pedig hosszasan elidőznek. Csak forgattam a szemem, nehezen viselem ezt az intenzitást. A kis irodánkba csak napi egy-két alkalommal jött be valaki, de ők mindig a szokásos arcok, és nem kellemetlenkedtek, de most...

Introvertált lelkemnek ez nagyon kimerítő, no meg szerintem ennyire nyilvánosan napot lopni, ahogy ezek a kollégák teszik, már bicskanyitogató. Mondjuk pont azok lézengenek, akik hosszú évek óta a rendszer részei. Már hozzászoktak, hogy a teljesítménynélküliségért is megkapják a pénzüket.

Nem értem, akkor miért nem ők helyettesítenek? Nekem futkoznom kell 2 iroda között, dupla, de inkább tripla felelősséggel.

Sőt nem elég, hogy sokan ott trécselnek, amikor dolgoznék, valaki még az aurámba is belemászott.
Jött az egyik nő, akinek a lelkén szárad mellesleg ez az egész helyettesítés, és kért valamit. De úgy, hogy nyájasan és behízelgően megfogta a vállam és végigsimította a hátam, én meg lesokkolódtam. Nem is értem, hogy jött ez neki, amikor nem vagyunk barátok, nem is dolgoztunk együtt, és még ki is baszott velem. Próbáltam nem túl feltűnően elhúzódni ebből a helyzetből, de az arcomról nem tudtam letörölni a döbbenetet.

Még szerencse, hogy az ilyen puhatolózó, alattomos húzások nem tudnak megtörni. Nem is olyan rossz ez a távolságtartás és bizalmatlanság, ami felépült bennem az évek során.

A távolságtartást illetően azonban egy adott személy esetében mégis rés van a pajzson. Itt van ez a srác, aki egyáltalán nem az esetem, és sok dolgom sincs vele, de valahogy mindig jó érzés a társaságában lenni. Sőt néha már az stabilizál, ha látom. Amikor átszaladok a szomszéd irodába valamely feladat kapcsán, megnyugvást nyújt, ha őt is ott látom.

Szeretem, ha egy társaságban megyünk ebédelni, és nagyon örülök, amikor mellém ül, vagy amikor belebotlok bárhol, nem tudom mosoly nélkül hagyni. Jobban érzem magam utána.

Biztos észrevették a többiek is, de nem érdekel. Ha ő megkérdezi, hogy mi ez, akkor nyilván mondok valami költőit, de már vagyok olyan ügyes, hogy úgy fogalmazzam meg, hogy ez ne hagyjon mély nyomot senkiben.

Szóval azért nem tudom, mi ez, mert a múltkori borozásunk után teljesen egyértelmű volt, hogy nem az esetem, és a személyiségünk sem passzol, valamint én még mindig azt érzem, hogy jobb pasi nélkül, mint vele, és egy perc plusz munkát nem tennék bele abba, hogy előidézzek egy párkapcsolatot.

Amúgy ő is fura. Pénteken egy ilyen átszaladós, "véletlenül" rápillantós akcióm után nemsokára átjött hozzám. Ilyet még nem nagyon csinált. Egyszerűen csak minden ok nélkül beszambázott, odaállt az asztalom mellé, én pedig félőrült, ám kedves mosollyal kérdően ránéztem, ő is nézett, közben rajtunk kívül még 2 ember mozgott és dumált az irodában. Ő aztán kijelentette, hogy amúgy a mosdóba indult és kiment. Ezen aztán mindenki nagyot nevetett.

Utána még bekukkantott, és megkérdezte, velük tartok-e ebédelni, de sajnos tele voltam munkával.

Szóval ennyi.

Amíg itt dolgozom, remélem megmarad a jó viszony. Ügyes a srác, eddig jól kezel.:D

Sem bízni, sem örülni nem merek

Körülbelül egy éve jött hozzánk egy új fotós kolléga, akiért egyszerűen mindenki rajong. Nagyon kedves, jószívű, mosolygós, jó kisugárzású ember. Hobbifotósként nekem feltűnt, hogy a képei kiemelkedően magas színvonalúak. Egyszerűen olyanok, amik pontosan megfelelnek az ízlésemnek. Semmi felesleges erőlködés, csicsa, béna rétegek vagy színárnyalatok...csak egyszerűen szépek és profik. Elég kritikusan figyelem a mindenféle fotósok alkotásait, és az ő munkái azért különlegesek számomra, mert olyan kellemesen és boldogan pihentethetem rajtuk a tekintetem, ahogy szabad szemmel a természet szépségén. Azt hiszem, ezt a látványt kerestem idáig.

Ezt így még sosem fogalmaztam meg, de majd elmondom neki is.

Nem nagyon volt alkalmunk megismerkedni, csak folyosón elkapott néhány szóból tudtam levonni a következtetést arról, hogy kedves figura. Munkatársamnak meg is jegyeztem mellékesen, hogy nekem olyan kedves jellemű társra van szükségem, mint a fotósunk. Nevetve azt is felvetettem, hogy de jó lenne, ha lenne egy tesója.:D

Közben az is megfogalmazódott bennem, hogy tőle tanulnék a legszívesebben fotózni.

Mindeközben érdeklődve figyelgettem a munkáit, aztán a nyáron úgy alakult, hogy közös társaságba kerültünk egy-egy ebédnél, azóta egyre többször beszélgetünk, és közben világossá vált számára is, hogy engem is érdekel a fotózás. Meg Szente Vajk. Mert hogy ők dolgoztak ám együtt!:D
Nagyon megörültem ennek a kapcsolódási pontnak, nem is győztem hangsúlyozni neki, hogy mennnyire nagyon csípem a Vajkit, és ő meglepően elfogadóan állt az őrültségemhez. Örültem, hogy nem kell sűrű elnézéseket kérnem e gyengepontom miatt. Azt is lezsíroztuk, hogyha valami csoda folytán Vajk elvesz feleségül, akkor ő lesz a fotósunk az esküvőn:D

Amikor eldöntöttem, hogy felmondok a munkahelyemen, rájöttem, hogy kéne egy tisztességes kép az önéletrajzhoz, de mivel nem szeretek szívességeket kérni, nem akartam Fotósunkhoz fordulni, bármennyire is kézenfekvő. Gondoltam, majd elmegyek stúdióba, ahogy a normális emberek szokták, de annyira képtelen vagyok megszervezni az életem, hogy ez az ügy csak húzódótt.

Aztán felmondott a főnököm, el is húzott, így elkezdett égni a talpam alatt a talaj...szóval tényleg egy igazán hosszas hezitálást követően meg mertem kérni erre a szívességre. És milyen jól tettem!

Van egy elmélet, miszerint a jó képhez elengedhetetlen a fotós és az alany közti jó kapcsolat, a közös hullámhossz. Tudni kell rólam, hogy én nem véletlenül tartózkodom leginkább a fényképezőgép mögött. Egyáltalán nem alkalmaznám az arcomra a szép kifejezést, és a többségnek sem ez jut eszébe rólam, inkább az aranyos a leggyakoribb jelző. Szóval nincs könnyű dolga annak, aki lencsevégre kap. Basszus, de neki sikerült. A képeken azt az arcot láttam viszont, amilyennek én is látni szeretem magam. Mondom, elég profi ez az ember.:D

Múlt héten egy másik kollégánk is elment a melóhelyről, akinek a pozícióját úgy tűnik, megnyertem. És ez nem, nem jó hír. Nagyon ellenemre van, zsigereimben érzem, hogy ez nem lesz jó. Ő sem véletlenül lépett le onnan. Ezen a szent napon én megőrülés szélére kerültem délután 2-kor, amikor is rájöttem, hogy ezen csak a pia segíthet.

Pont volt 2 üveg bor az irodában, de egyszerűen nem bírtam kinyitni. Megkértem Fotósunkat, az egyetlen agilis személyt, hogy segítsen. Annyira jól sikerült, hogy még este 7-kor is az irodában piáltunk, aminek nagyon különleges hangulata volt. Egy teljesen üres épület, sötét folyosók és két ember hosszas beszélgetése.

Ez a melóhely tiszta szappanopera. Korábban is szó esett róla, hogy Fotósunk túlterhelt, kellene mellé egy segítő, én meg csak bólogattam, nem nagyon tudtam mit kezdeni az infóval. Aztán a héten jött egy gonolat valakitől, hogy mi lenne, ha én lennék az a valaki.

Fogalmam nincs, hogy ez csak egy kósza ötlet volt, vagy tényleg elintézik a fő-főnöknél, de nekem jó kihívás lenne. Bár az is megfelelne, hogy arra a rövid időre, amíg itt vagyok, hagynának a saját kis megszokott munkámban szépen lezárni mindent, kivéreztetni az itteni karrierem.

De ha mégis fotóznék azzal nyilván renegeteget nyernék, csakhogy nem merek örülni ennek a lehetőségnek.
Nem merek örülni, mert már annyi mindennel hitegettek itt, bántottak, megtévesztettek. Ezen a munkahelyen senki szavára nem lehet alapozni.

Felmondtam, aztán megzsaroltak...

Ahol én dolgozom, most áldatlan állapotok uralkodnak. Az egységünk belátható időn belül megszűnik, a főnök gyorsan intézett magának máshol melóhelyet, és úgy gondoltam, már semmi értelme itt időznöm. A főnök pedig, aki már csak 2 hetet dolgozik ott, valamiért úgy gondolja, hogy nekem maradnom kell. Beadtam a felmondásom, szabályosan. Erre a közös megegyezés határidejét kitolta 2 héttel. Három napon át tárgyaltunk róla, hogy a két igényt közelítsük. Pénteken elfogadtam az ő feltételeit, majd nem volt hajlandó aláírásával igazolni, hogy átvette a felmondásom. Megzsarolt, hogy az ő felettesének jóváhagyását ő akár befolyásolhatja "szakmai vélemény" címszó alatt, és mégjobban kitolja a határidőt. Mondanom sem kell, ennek a "szakmai véleménynek" bizonyítható oka nem lenne munkaszervezés szempontjából, a konkrét szemétségen alapszik csupán.

A csávó elé toltam a papírt, keze alá a tollat, kértem, hagyja jóvá,ha már ebben egyeztünk meg, de ő csak hebegett-habogott. Kértem még többször, udvariasan, akkor sem tette meg.

Egy dolog zavar, nem értem miért éri meg neki kibaszni velem, ha már csak 2 hétig van nálunk.
Tudom, fordulhattam volna drasztikus módszerekhez, hogy elérjem a célom, de nekem más a habitusom.

Illetve a franc tudja, ugyanis a viták során volt pár alkalom, amikor a főnök arcán ijedtséget véltem felfedezni és több ízben, amikor bullshittel körítve be akart adni nekem valami valótlant, melyet kivédtem, meglepődött és elnémult.

Most más megoldáson dolgozom. Nagyon nehéz lelkileg ezt elviselni. Tegnap már az idegösszeroppanás kerülgetett, gyomorideggel megyek dolgozni, étvgytalan vagyok, aludni sem bírok jól. Érzelmileg roppant megviselő úgy, hogy még teljesíteni is kell a munkában. De ki fogom bírni, elég erős vagyok. Már nincs sok hátra.

Felmondtam a 'csába

Igen, igen, megtettem. Határozatlan jogviszonyból még sosem mondtam fel, így egészen új az élmény.
Izgalmak is vannak, a vállalat nem engedi a lelkemet. De én elhatároztam, hogy ragaszkodni fogok alapvető elképzeléseimhez. Csupán azért, hogy gyakoroljak, erősödjek, tapasztaljak. Valójában nincs tétje annak most, hogy 1 vagy 2 hónapig maradok-e. Most ez játék nekem. De a főnököm előtt igykszem véresen komolyan venni.

Mintha rólam szólna :)

Szeretlek, Benedek!

Beavattak

Tekintve, hogy a lakótársam a hétvégére orgiákat szervezett, jobbnak láttam nem itthon tölteni úgy az egész napot.
Ehelyett este egy melegbárban lyukadtam ki. Nem, nem volt tervben.

De hogy oda eljussak, ahhoz kellett egy meleg srác (Zs.) is. A meleg srácot pedig B. (lány) ismerősömön keresztül ismertem meg.

Délután csatlakozott társaságunkhoz ez a srác, hozta magával a kutyáját is, akit egész végig pesztrálhattam, és büszkén mondhatom, hogy az eb komfortosan érezte magát velem.

Hihetetlen ez a fiú, azonnal megkedveli, aki találkozik vele. Nagyon jó kiállású, roppant kedves és energikus, jószívű és nem kicsit mozog otthonosan a pesti high life-ban.
És azt hiszem ezzel nem túloztam és nem is mondtam el mindent.

Már rég hajtott a kíváncsiság, hogy egyrészt személyesen ismerhessek egy meleg embert,valamint melegbárok is izgatták a fantáziám. Most, szinte minden előzmény nélkül a kérdéseimre merőkanállal kaptam a válaszokat.

Nagyon kár ezért a fiúért, hogy más kapura játszik, nagyon kár. Új érzés nekem is úgy érezni erős szimpátiát valaki iránt, hogy abban nem a férfi mivolt a legerősebb esszencia. De így jó, ő így tökéletes.

Tehát bevetettük magunkat a HELY-re, ahol meglepően kellemesen éreztem magam. Az est folyamán sokakkal interakcióba kerültünk. Volt egy fura srác is, aki ismerkedni akart velem a kutya révén, de ZS. gyorsan kapcsolt és kimentett, úgy szólt hozzám, mint barátnőjéhez. Az est folyamán volt lehetőségünk tökéletesíteni a kamupár képességeink, hisz a fura srác hol hozzám, hol hozzá, hol a kutyához jött oda. Aztán valahogyan még hozzánk csapódott további két random meleg fiú, akik nagyon édesek voltak, és velük egy hetero lány is, akinek személyében szintén egy értelmes, rendes embert ismerhettem meg.

A lakótársam szexuális élete

Nem igazán érdekel, de hallom.

Nagyon vicces abba belegondolni, hogy épp mit csinálnak a lakótársammal.
Abba már nem annyira, hogy a történelem ismétli önmagát.
10 éve is ez volt, el kellett viselnem a környezeti zajait annak, mások hogyan kefélnek.
Egy darabig vicces, de aztán nagyon nem.
Mintha semmi sem változott volna azóta, hogy először feljöttem BP-re.

Az én legintimebb pillanataim mostanság a kozmetikusommal voltak.
Kipróbáltam egy új helyet. A relaxáló masszázs nagyon fura volt, mert nagyon elszoktam az érintéstől, és így totál be voltam feszülve, hogy valaki túl közel kerül a privát szférámhoz.

Produktív

Lassan már 2 éve nem látott, több mint fél éve némaságba burkolózó ismerősöm írt egy sort érdeklődve hogyanlétemről. Ennyi idő után inkább ne. Az elhagyás fájdalmas, pláne ha nem érted, miért. Valahogy elfogadtam, hogy nem kíváncsi rám, most meg már azt nem értem, miért ír. Őszintén szólva keserűséget okoz. Hagyjon inkább.

Senkit nem érekel, hogy ma nagyon ügyes voltam. Végre vettem izzókat a kecóba, a magam 153 centis magasságával ügyesen be is csavartam a lámpatestbe őket, le sem estem, meg sem haltam és még fény is van. Aztán még ablakot is szereltem ma! Kibaszott büszke vagyok magamra.

No meg Lauri profiljától kaptam egy "Lelkes rajongó" címet. Úgy, hogy előtte kommentben beszóltam valamit neki. Hát ez kell ahhoz, hogy elismerjenek, nem is 15 év ádáz rajongás?:D

(Jó, jó, gondolom ezt úgyis valami algoritmus szabályozza ki milyen jelvényt kap.)

Fuh, túlestem a lánybúcsús bevásárláson. Rám hárult a tiara, a férjhez menős szalag, a kitűző és - ezt figyeld, olvasóm - a fütyi alakú szívószál beszerzése. Hát fizikai fájdalmat éreztem, amikor ezt a sok egyszer használatos, silány minőségű szemetet meg kellett vennem többezer Ft-ért, szennyezve a környezetet, és roppant mód kínos is volt az egész. Úr isten. Ez a leánybúcsú lényege? Akkor én többet nem akarok ilyen eseményre menni. Már most utálom az egészet.

Mi lesz, azt nem tudom

Sok dal, vers szól a hazatalálásról, amit én egyáltalán nem érzek át. Nekem nem haza, hanem észhez kell térnem.

Sokat gondolkodom a jövőmön, lesze-e indíttatásom, lehetőségem és merszem valakihez kötődni? De végül is minek kockáztatnám az érzelmi biztonságom. Nincs több erőm és lehetőségem újabb 2-3 éven át nyüglődni egy balul elsült kapcsolat miatt.

Ismeretségi körömben éppen egy csomóan szakítanak, válnak, eljegyzéseket bontanak fel. Csak egy kérdést tennék fel nekik: Megérte?

De, de szeretnék szerelmes lenni, boldog lenni, társra lelni, élvezni, hogy van egy másik felem. Lehetne ezt egy életre kérni? Mert akkor belevágnék.

Mindegy is, az élet más területein is rosszul áll a szénám, nem fektethetek ebbe energiát.

Szerettem volna megműttetni a szemem, de összeszedtem egy szaruhártya gyulladást. És a gyógyulást követően egy hónapra újból.

Megszűnik a munkahelyem, erőfeszítéseket kell tennem, hogy legalább valami közepesen kevésbé szar helyet találjak magamnak még idén, ahol még az introvertáltságom is tolerálják.

Lesz egy lánybúcsú, amit még nem érzek olyan óriási kalandnak, aztán egy esküvő, amire szerelmes verset kellett volna írnom. Sajnos nem érzek ilyesmit, már azt sem tudom milyen az, így képtelen voltam egy ilyen vers megírására.

Október 18-án jön az év csúcspontja, a Rasmus koncert. Hát nyilván nem én nyertem a személyes találkozó lehetőségét. Még nem hangolódtam rá, pedig tavaly ilyenkor már teljesen megőrültem.

Mi lesz, ha már ez sem lelkesít? Mi lesz, ha feladom a célom, hogy találkozzam velük?
Elkezdtem egy depresszióról szóló könyvet. Remélem, végigküzdöm rajta magam és tanulok belőle.
Nem akarok melankolikus lenni, fiatal vagyok és egészséges, nincs időm megszürkült zombit játszani az élet helyett.

Remélem, minden a jó irányba változik hamarosan. Főleg én.

lángocskák

Kezd kristályosodni, milyen pasira vágyom. Rájöttem, csípem a kompakt férfiakat. Van néhány művész, akik tündöklésükkel melengetik a szívemet. Nem tudom, mi lehet a közös bennük, de úgy érzem jó szemem van a tehetség és az esztétikus jelenségek kiválogatásához.:D

Taron Egerton

Molnár Áron

Szente Vajk

Szabó Balázs

Lengyel Tamás

Lauri

Hogyan szeresselek?

Örök szerelmem, a Rasmus VIP találkozót hirdetett, amire két módon is lehet pályázni.
Szívem legrégibb és legfontosabb vágya, hogy végre személyesen találkozhassak az imádottaimmal.

De annyi olyan sztori van, mint az enyém. Mégis mivel győzhetném meg őket, hogy engem válasszanak?
Engem válasszanak, azt akarom. És azért tudom, hogy ezt mindennél jobban akarom, mert a hónapok (vagy évek?) óta tartó apátiából ez az egyetlen dolog, ami kimozdított.

Mit tehetnék az ügy érdekében, hogy biztos legyen a siker?

A38 crew, Barba Negrások, légyszi, légyszi, hadd váljon valóra életem legszebb és legfontosabb álma!

Szerelmes vagyok a nődokimba

Pajzán kuncogással nyugtáztam az imént, hogy ez a cím igencsak jó.:D Hát még a pasi...
Úgy két év és egy P3-as méhnyakrák-megelőző állpot után rávettem magam egy rákszűrésre.

Mivel meghalt az SZTK-s nődokim, és még sosem voltam magánorvosnál, tettem egy kísérletet a magánorvosi szolgáltatás felfedezésére. Egy Váci úti nevesebb orvosi központba jelentkeztem.
A honlapon szereplő infók alapján három orvos rendel ott: egy hölgy, egy idősebb úr, és egy fiatalabb pasi. Szívem szerint a hölgyhöz mentem volna, sok jót olvastam a neten róla, de végül a fiatal srácot dobta a gép. Fiatal = kb. 30 éves. Amikor megláttam az ajtóból, ahogy kitekint, én őszintén szólva sarkon akartam fordulni. Nehogy már egy velem majdnem egyidős vizsgálgasson engem.:D Na jó, valójában a legnagyobb problémám az volt, hogy szemtelenül jóképű volt a doktor úr.

De mivel én bátor vagyok és határozott, hát bementem hozzá. Alig tartott 10 percig az egész, ami szuper (és ebben a 10 percben az épület elhagyása is benne van).

Elég hamar rájöttem a vizsgálat alatt, hogy ez a szitu nekem igencsak jó.:D
Valljuk be, sokat dob egy ilyen kellemetlennek ígérkező vizsgálaton, ha az orvos nem csak okos, hanem szép is. XD

Biztos alig tudja levakarni magáról a csajokat.
Magas, haja dús és barna, tekintete fürkésző. (És a profilképénmetálvillát mutat. - Nyilván csekkoltam.) Hát mennyire jó már!:D Nagyon hasonlít egy barátomra, Árpira, még a hangjuk is hasonló.

Elneveztem őt Dr. Handsome-nak.

Dr. Handsomehoz vissza kellett mennem a mai napon - nagy bánatomra, képzelhetitek. :D
Most csak konzultáltunk, sok jó tanáccsal ellátott és én direkt nem bontottam a szemkontaktust, míg beszélt. Hadd szenvedjen egy pár tág rámeredő pupillától. Érezhető volt, hogy nehezen marad a szigorú és elzárkózó doktor szerepében. Ezt még gyakorolnia kell. Mindenestre mindkét találkozó után én roppant mód feltöltődtem. Pörgök, mint a búgócsiga. Kár, hogy az ilyen pasiknak nem olyan lyány a zsánere, mint én. Pedig tudom, hogy nagyon jót tudnánk beszélgetni egy pohár bor mellett.

Szóval ma kicsit szerelmes vagyok egy adoniszba.
Öröm végre pozitív érzést is tapasztalni, még ha csak egy morzsányi is.:)

jó szöveg

Miracle

Caravan Palace

Can you feel the pain?
See the mess and trouble in your brain
Anger you retain, pressure rocks you like a hurricane
Is it time for you to jump into the next train?
Change of head, make a stand
I can see your heart change
(Wake up!)
No more nap, your turn is coming up
You feel lazy but stop the fantasies and bubble butts
If you need to hear: go for it
I will teach you how to feel the thing so close to you, connect it all!

Every day is a miracle
(Help one another)
Connect back with the people
(Give it to your lover)
And all the people you miss
(Let's come around)
(Act like a brother)
Don't think you're invisible
(Help one another)
Connect back with the people
(Give it to your lover)
And all the people you miss
(Let's come around)

Would you show your head?
Would you…

Akinek nincs mit vesztenie, az a legveszedelmesebb

Azon rövid időszak alatt, melyet már munkában töltöttem, sok mindent láttam és tapasztaltam.

Volt, hogy kirúgtak, volt, hogy becsaptak közös megegyezést aláíratva, volt, hogy munkatársamtól búcsúztam, hogy a munkatársaim kijátszottak és én is mondtam már fel.

Jelenlegi munkahelyemen újabb tapasztalat ért ma: a felettesem felmondott. Az egyetlen olyan ember, aki az egységünk létezésének értelmét látta. Hát, úgy látszik menekül a süllyedő hajóról, mert hamarosan beköszönt a szervezeti átalakítás.

Látok, átlátok és értek én mindent. A játszmákat, az indíttatásokat, hogy ki miként mérlegeli saját helyzetét és hogyan próbál törekedni a jobb pozícióért.

Amikor ma közölte, hogy max 1-2 hónapig marad velünk, majdnem kétségbe estem, elárulva éreztem magam. Úgy éreztem, kihasználták a lojalitásom. Megint.

Azonban átgondoltam a lehetőségeim, és új megvilágításba került a helyzetem.

Azzal, hogy ő elmegy, az egységünk által végzett tevékenység tudásanyaga csakis az én fejemben lesz meg. Az egységünk fennmaradása valóban nem létfontosságú, de ez az ismeret, ha egyik napról a másikra elvész, elég nagy gondokat okozna a szervezet működésében.

Hónapokkal ezelőtt be akartam adni a felmondásom. Éreztem, hogy meg kell tennem. Igazából most is azt érzem, de közben az is igaz, hogy alkupozícióban vagyok...

Szépen átgondolom, hogy a nálam lévő tudás mennyit is ér, és ezt a vezetőséggel is szándékomban áll egyeztetni. Ha esetleg nem értenének velem egyet, hát úgyis jól járok, hiszen egyáltalán nincs veszteni valóm.

Csak az októberi Rasmus koncertre hadd jussak el.

Mégis hogyan?

Ez az élet így, ebben a formában nem mehet tovább.

Most tudtam meg, hogy K., életem egykori nagy szerelme eljegyezte a barátnőjét. Sírtam, de nem volt olyan igazi, mélyről jövő sírás, talán csak a YouTube setlistben éppen következő nyálas szám idézte elő, a high hopes-szal. Én csak annyit látok lemorzsolódott ismerőseimről, hogy röhögve elhúznak mellettem, mint egy versenyautó, más minőségben élnek.

Aki maradt, az meg ugyanabban a szar-fos szituációban toporog már évek óta. A nyomorúságom, mert ez az - nem a környezetemre fogom, annyira nem vagyok hülye. Csakis én vagyok az oka, hogy nem szerethető az életem. Eddig abban az illúzióban voltam, hogy ó, én józan életű vagyok és erős, én túlélek minden vihart és emelt fővel, tisztességemet megőrizve állhatok tovább.

Hát a nagy lófaszt. Szegény szüleim mekkora katasztrófának láthatnak. Nem vagyok senki. És senkinek. Úgy érzem, egy nagy halom szerencsétlenség vagyok, depresszióval, kiüresedéssel, közönnyel. És úgy érzem, én sosem voltam másmilyen. Csakhogy most nem fog megmenteni egy melankólikus finn rockbanda. Lehet Áronnak igaza volt, hogy nem vagyok elég stabil, hogy számítani lehessen rám? Lehet igaza volt abban is, hogy nagy falat nekem BP?

Ez a helyzet, amibe kerültem, túlnő rajtam.

Azt hiszem mindig is hiába reménykedtem valami hosszabbtávú jóérzés reményében, belém van kódólva, hogy konstans ne érezzem jól magam.

Most valami nagyon nagy őrültségre vágyom, hogy kiereszthessem a gőzt, hogy kizökkentsen.
Kell...
Valami...

My own Lintu

Találkoztam egy sráccal, akit minél jobban ismerek, annál inkább bizonyos leszek benne, hogy tiszta Lauri.

Nem találok racionális választ arra, hogy két ember hogy tud így hasonlítani egymásra, mint ők.

Arra meg pláne nem, hogy tudtam pont belé botlani. 

Nekem ez csodával határos, és földhözragadtságom ellenére is igyekszem örömmel tekinteni a jelenségre. 

Nyaralás után

Épp most tértem vissza egy hét Olaszország után BP-re, és azt érzem:

De szar ez a város.

Végső konklúzió

Jajj de rohadtul megkeseredtem.

Drága finnek!

2017-ben a finnek kiadák a saját szuperhős filmüket. Így elsőre röhejesnek hangzik, de a filmet megismerve már egyáltalán nem az. Sajátságos módon ábrázoltak egy karaktert, aki nem feltétlenül szuerphős, de rejtélyes alak, erős, és közvetve a gyengék védelmére kel. Azért közvetve, mert elsődleges motivációja a családja lemészárlását követően kialakult kegyetlen bosszú, ami nem válogat, mégis együtt lehet érezni a karakterrel. A szuperhős neve RENDEL. Ha magyar vagy, akkor akkor csak mondd úgy ki, ahogy mindennap szoktad, ugyanis ezt a szót a magyar nyelvből vették.
Szerintem ez nagyon megható így, magyarként.

Az extázisomat továbbá fokozza, hogy a film készítésében közreműködött a kedvenc zenekarom basszerosa, Eero Heinonen, valamint a Rasmus ehhez írta az utóbbi pár évük legjobb dalát, a Wondermant, ami a film végén a stáblista alatt el is hangzik.
Hát, már megint elérték, hogy imádjam őket. Köszi finnek, meghatódtam. 😊😊🙏💗

Bazsa - sokadik

KIEEEZ?!😃😃😃

Én mindig azt akartam elérni, hogy azt csinálhassak, amit csak szeretnék. Most, hogy ezt elértem, nem is tudom, hogy mit akarok.

A jóból keveset adnak...

...szokták volt mondani! Istenem, hogy én milyen édes emberkével találkoztam Juhannus napján! Pici. Jó, én is az vagyok. De pasiból a pici, na az teljesen más minőség, mint nőből. A nőknek egyszerűbb kicsinek lenni. De nem is emiatt más. Az alacsony férfiakban van valami különleges, amit nem feltétlenül tudok körülírni. De ma reggel arra jöttem rá (újból), hogy akikért rajongok, mind alacsonyak.
Lauri, Aki Hakala, Vajk, Balázs, Taron Egerton...és akiket bevonzok, ők is alacsonyak. Ennek ellenére valahogy én mégis komfortosabban érzem magam, ha az illető 1-2 fejjel magasabb nálam.

A téglataxis

Hogy én mennyire imádtam első hallásra is ezt a dalt. 

Nem változott, még mindig az én dalom. :)

A fiók-költő kitekint

Még egy kicsit sertepertélek a magyar irodalom háza táján. Régen egyértelmű volt számomra, hogy költő leszek, hogy ez a hivatásom, a személyiségem sava-borsa. De pár éve már nem megy az írás, és az út, amin járok egész messze vitt a költészettől. Nagy hanyagság, hogy nem érdeklődtem a kortársak iránt. Talán mert mindig úgy éreztem, hogy a saját kis világommal egyedül vagyok és nem érthetjük meg egymást a többiekkel, hisz a költők olyan kelletlenül maguknak valók. No és persze azt is mérlegeltem, hogy a verseim nem annyira piacosak, ilyenből meg annyi van. 

Őszintén szólva fogalmam nincs, mi megy manapság az irodalmi szférában.

A tegnapi irodalmi est hatására azonban felmerült bennem a kérdés: lehetséges, hogy mégis ide tartozom? Ez lehet az, aminek annyira érzem a hiányát? Vajon itt találom meg újból a saját hangom?

Mindenesetre üdítő élmény volt a tegnapi Grecsó Krisztián - Szabó Balázs: Múzsasirató régi barátokkal közös est a Margó Irodalmi Fesztiválon, ahol dalpremiereknek is fültanúi lehettünk. Az egyik dalt rögzítettem is, de hogy ne érje szó a ház elejét, csupán ízelítőként egy kis részletet töltök fel ide. Hogy Te se maradj le a csodáról.😊

Grecsó - Szabó: Múzsasirató - Margó 2019

Grecsó Krisztián: 

MÚZSASIRATÓ

Ezen a hajnalon a múzsa
Megkapja a kegyelmet végre.
Rég nincs, ami fájjon, már unja:
A hajnali taxi a vége.

Nem fogy el, van emlékem elég,
És erőm, hogy enyém is legyen.
Annyi nőt megszeretni elég,
Mennyi magát szeretheti velem.

Ölelni tudok, de mert merek,
Mindig mindentől fájni fog.
Fehérvér, repedtfalú erek:
A kéj hát a halál. Rám vihog.

és még tartozik ehhez egy versszak,de csak várjátok ki, megéri.

Úgy bazsajgok a tegnapon. Aznap este nem csupán az előre megígért élménnyel gazdagodtam, hanem sokkal többel térhettem haza.

Egy találkozással, egy olyan tekintettel, ami az elmémbe égett, és sok-sok gondolatindító, motiváló érzéssel.

Ha új ablakot nyitnak :)

Egyik nap nagyon mókás dolog történt. Instán bekövette a profilom egy számomra teljesen ismeretlen zenekar, az Aurevoir.
Kissé hasonlít az SZBB stílusához az övüké, gondolom ezért volt ez a direkt marketing, amit ezúton is köszönök, mert bejött!

Nagyon jó zenéik vannak, nekem már sok boldog percet okoztak vele. :) Íme egy kiemelkedő az alkotások közül:

aurevoir. & Lackfi János - Kicsi borsó

Séta a szigeten

Úgy látszik, ez egy Bazsa-hét nálam.

A Közelebb c. dallal éppen remekül tudok azonosulni.

Szerdán munka után abban a csodálatos időben nem igazán volt kedvem hazamenni a 3. emeleti panelba a világ végére, a négy fal közé. Inkább tettem egy sétát a Margitszigeten!

Aznap rég nem tapasztalt kiegyensúlyozottságot éreztem magamon, az alakomhoz legjobban illő nyári ruhám volt rajtam, frissen mosott, rakoncátlan haj, mosolygó szemek és nyitottság a világ felé.

Ahogy ezen idilli állapotban sétáltam a körúton, vettem egy adag citromos nápolyit a kedvenc körúti pékségemben a Jászain, közben arra gondoltam, de jó lenne összefutni például Balázzsal. Egész nap - sőt egész héten - a zenéje tartotta bennem a lelket, így azért elég nehéz lett volna másra gondolni. :)

Aztán amikor ezen túlléptem, az ötlött az eszembe, hogy ennek a lánynak igazából már kísérővel illene a Margitszigetre tartania. Tényleg kár volt azokért a szép percekért, hogy csak magamnak tarthattam meg.

Szép volt a gyilkos Duna, szépek voltak az emberek, a híd korlátja tövében leégett mécsesek és fonnyadó virágmaradékok feküdtek. A megemlékezés ottfelejtett nyomai.

A Margitszigeten eszembe jutott, hogy még sosem láttam a rózsakertet. Nem érdemes kihagyni ezt a látványt. Bennem amúgy is van egy megmagyarázhatatlan vonzalom a rózsakertek iránt! A fotók persze nem adják vissza a személyes élményt.

Aztán távolban felcsendült valamiféle zene, ki kellett derítenem mi az. Egyre tisztábban hallva táncház-érzésem támadt! És valóban, népzene szólt, táncosok gyakoroltak az esti előadásra a Margitszigeti Szabadtérin. A magas falaktól nem láttam semmit, ezért inkább csak sétálgattam a romok közt, élvezve a szép zenét.

Annyira ott ragadtam, hogy leültem egy szilfa alá, és elkezdtem rajzolni. Talán gyakrabban kéne tenni ezt, rajzolni. Régen az életem szerves része volt, bizonyára hiányzik.

Amikor az ember egyedül van hagyva a gondolataival, azok felerősödnek. Azt reméltem, hogy a természetben sétálva egy kicsit megnyugszik a lelkem nyugtalanja, de valójában kikristályosodott egy addig csak homályba vesző érzés. Hogy előnyömre válik-e ez a felismerés, azt nem tudhatom, de az biztos, hogy nem egy kellemes tapasztalat nyomást érezni ott, ahol elvileg nincs semmi kézzel fogható. :)

Balázstelki ereszdelahajam

Azt hiszem, ezen ott voltam!

A nyakát és a kalapját

A pénteki Szabó Balázs Bandája születésnapi esemény két nagy részből állt: a koncertből és a táncházból.

Nagyon szeretem őket.
A bandával az első élményem a rádióban hallott Zaj című dal volt, majd személyesen  (ha jól rémlik) a 2012-es Fezen fesztivál klubjában hallgattam bele a zenéjükbe. Aztán valahogy hozzám ragadt.

A személyi kultusz - ha nevezhetem így némi túlzással a jelenséget, nálam viszonylag későn alakult ki. Ez olyan, hogyha sokáig benne vagy valamiben, jobban megismered, aztán hirtelen átkattan valami, hogy már nagyon szereted is. :D Ezt nem akarja az ember, ez csak úgy megtörténik.😊

Mindezek fényében nagyon vártam a koncertet, készítgettem a lelkem egy nagy adag pozitív energiára, amit meg is kaptam.

Boldog voltam, hogy velem tartott a legjobbom. Kisebb technikai malőr miatt még az előzenekar koncertje alatt is vonatjegyet próbáltunk venni (hosszúhétvége miatt haldokolt a MÁV jegyrendszere), de ezt a küldetést is sikeresen teljesítettük, hamar bejutotttunk, volt még hely a ruhatárban is, és elcsíphettem Szabó Benedekéktől a kedvenc dalaimat.

Sokan jöttek néptáncos ruhában, fonott hajjal, ami nekem is megtetszett, ezért Í. készített egy különleges fonatos frizurát nekem ott helyben, majd kibéreltünk magunknak középen, viszonylag elől egy remek helyet.

Szeretem a SZBB közönséget, mert kulturált. Senki nem akarja ledarálni az arcodat. Általában egy tömegben nem várható ez el, de a SZBB közönség jócskán megugorja az alapvető elvárásokat.
Időnként körbenéztem, és olyan jó volt látni az átszellemült arcokat, a csillogó szemeket.
Lehet, hogy hétköznap, mondjuk a metrón utazva ők mind csak szürke idegenek, de ma csillogni jöttek. A kisbolygók a Napuk köré gyűltek :)

A Bájoló a koncert utolsó harmadában jött, és különösen jól sikerült. Az emberek összeborultak és csak figyelték a fényjátékban tündöklő énekest. Azt hiszem, a közönség e dal hatására formálódott igazán egységgé.

Az utolsó dal az Apám a vadludakkal volt. Szeretem ezt a dalt, egyszer szeretném majd animálni is, ha elég ügyes leszek. A dal alatt azon gondolkodtam, hogy milyen klassz, hogy ez nem egy szerelmes téma, és mégis képes a közönséget elcsendesíteni, összeboronálni. A másik gondolatom pedig az volt, hogy milyen szép gesztus, hogy Balázs a koncertekre gyakran elhozza az édesanyját, és közben az édesapja emlékét is becsempészi e dallal, ott vannak vele. Szép ez a családi egység. Olyan, mintha engem is, mint hallgatót szívélyesen a családi asztalhoz invitálna pár kedves szóra.

Számos meglepetésvendég sorakozott fel a színpadon, a meghajlásnál látszott igazán, milyen sok kiváló zenész járult hozzá az est sikeréhez. Számomra a legérdekesebb karakter Maszkura volt, aki egy nem minednnapos jelenség. A zenéjét nem hallgatom, ezért most egy új tapasztalat volt számomra őt látni és hallani. Ő tangóharmonikázott az est folyamán. Elmerengve néztem, ott ült kalapban, önfeledten mosolyogva, különös arcáról béke sugárzott. Úgy érzem, róla izgalmas mesebeli karaktert lehetne mintázni.

Mostanság bennem nem sok lelkierő volt, ezért ez a koncert kellett, mint egy falat kenyér. Bámulatos, hogy Balázsnak mindig olyan sok energiája van, mint egy atomerőműnek és sugározza szét, kvantumokban dobálja a fénylabdáit a lelkekhez. Mint amikor egy kisgyerek noszogat, hogy menjünk vele játszani, és nem lehet neki ellenálni.

Mosolyog, ugrál, táncol két órán át, aztán kis sziesztát követően éjjel előkerül olyan állapotban, mint aki épp most pattant ki a reggeli ágyából, frissen, üdén, tettrekészen még egy kis muzsikálásra, táncházra!
Nem tudom, honnan ez a sok energia, de amit szed, abból én is kérek! 😃

Úgy szeretem Í-t, a nap hőse volt. Fájós lábbal képes volt még ott maradni velem a táncházra. Óriási élmény volt ez számora, életemben most először vettem ilyen rendezvényen részt. Mondjuk nem véletlenül, a tánc nekem valahogy sosem állt jól, és a ritmusérzékem is hasonló egy vakondéhoz.

Nagyszerű forgatag volt, szerettem minden percét. Ugyan széttiportuk egymást, de nagyokat nevettünk, ugráltunk, és elképzelésünk sem volt róla, hogy éppen mit csinálunk, de azt nagyon vidáman. Szent meggyőződésem, hogy ez egy folk circle pit volt. Egy nagyon brutál circle pit.

Amikor kellően elfáradtunk, Balázs megjelent a színen. Én már mentem volna haza, de Í. nem hagyta, hogy ne lássam még utoljára Balázst közelről, ezért keresztülrángatott a tömegen a színpadhoz. Ő ott ült a többi zenésszel, mosolyogva, éppen csak válltól felfelé lehetett látni. A nyakát és a kalapját. :)

Kifelé menet még mindig a lábunkban éreztük az ütemet, mintha profi táncosok lennénk. Bár ahogy mi elhagytuk a Parkot, ugrándozva, táncolva, inkább tűnhettünk két önfeledt sültbolondnak. :D


Összességében elmondható, hogy a pénteki Szabó Balázs Bandája 10. születésnapi koncert egy remek kis összejövetel volt.

Mindenképp kiemelném, hogy más volt az energetikája ennek a koncertnek, mint a többinek, amin részt vettem. Két órán át zenéltek, de kevesebb dalnak tűnt a megszokottakhoz képest. Tényleg amolyan 10 év citációja volt, egy kitekintés. Természetesen elhangzottak a legnagyobb slágerek, de mégis kicsit más volt, aminek sok oka lehetett:

- nem ittam eleget :)))))  (Nem mintha a SZBB az a kategória lenne, amihez alkohol kell.)
- a hangosítás nem volt teljesen megfelelő - ez a második olyan alkalom, amikor belebotlottam ebbe a félrekalibrálásba SZBB koncerten
- ebbe a rövid időbe túl sok mindent próbáltak beleszuszakolni - ahogy Balázs mondaná -  persze lehet, hogy csak a hangosítás miatt nem érezhettem ennek átütő erejét :)
-  vagy az is lehet, hogy ezúttal csak szimplán az én lelkem rezgései voltak más szinten (tehát nem ittam eleget :D)

Szabó Balázs

Nem tudom, hogy alakul ki, nem tudom mit tesz ő velem, de minden koncerten újra és újra halálosan-végzetesen belezúgok Balázsba. Most is kezdek szerelmesedni, holnap koncert. Ott leszek, és tudom jól, hogy csillogó szemekkel fogom őt bámulni a színpadon, miközben őrülten vágyom az ölelésére, mint egy árva a jó szóra. Kár, hogy nem ismerem, szerintem jó barátok lennénk. Varázslatos figura, már-már meseszerű karakter.

Nem tudok más forgatókönyvet elképzelni a holnap estére, csak azt, hogy csodával határos lesz.:)

Diagnózis

Én úgy teszek, mintha nem hallanám és érteném meg, amit mondanak nekem. Pedig pontosan tudom miről van szó, csak a magam védelmében ignorálom. Vagyis próbálom, de persze belül emészt. Főleg, ha igazuk is van....


A héten a depresszió jeleit véltem felfedezni magamon újból. Arra gondoltam, egy jó alvás és egy otthoni hétvége helyrehoz. Nem vált be. Szóltam Í-nek, hogy ez a szitu, hogy legalább ő tudjon figyelni rám. A családnak nem mondom el, mert ők nem merik elfogadni, hogy ez velem is megtörténhet, elbagatellizálják.

Össze kell szednem magam.
Múlt héten kiderült, hogy genetikai okokból adódóan veszélyesen magas a koleszterin szintem. Kaptam gyógyszert rá, de még elfilozofálgatok, hogy alkalmazzam-e, ugyanis szétb@szhatja a májat és szörnyű izomgörcsöket okozhat.

Van gyógynövényes megoldás is rá, azzal fogok szórakozni a közeljövőben.

De valójaban ez sem hat meg. Semmi az ég világon. Hónapok óta nem is mosolygok. Nem tudom, miért van ez, de jó lenne, ha ezt a 27 és fél éves testet nem egy 87 éves lelke bitorolná.

Ez ma jókor jött - eerohei cover

feszkó

Az a jó naplóírásban, hogy az elítélés lehetőségének terhe nélkül kihisztizheted magad, vagy bármilyen más érzelmi állapotot is kifejezhetsz terápiás jelleggel. Eldöntheted, hogy ezt egy könyvbe írod, amit senki se lát, vagy egy online felületre, ahol valaki talán egyszer megtalálja a gondolataid.
És ha nem is jön visszacsatolás, saját magadnak mégis hasznos lehet visszaolvasni és rádöbbenni, hogy mekkora hülye voltál, vagy éppen milyen jól mérted fel a helyzetet.
Az én naplóírásom már 20 éve zajlk. Tehát gyakorlatilag megírtam egy könyvet.:D Egy hiteles, nagyon hosszú könyvet.

Most is olyan gondolatok következnek, amire később nem biztos, hogy büszke leszek.
Úgy érzem, hogy elérkezett az ideje néhány ismeretséget lefokoznom.
Már nem úgy működünk együtt, mint régen, eltérővé formálódott az értékrendünk, ezáltal a beszélgetések sem olyanok, mint egykor. Ezzel én meg tudok küzdeni. Az emberek jönnek és eltűnnek az életünkből. Valakit könnyebb elengedni, valaki sosem lehet igazán. És az is lehet, hogy olyan embernek a kezét engedem el, akiét nem kellene.

Tegnap este kialakult egy konfliktus egy ismerősöm és köztem, és most próbálom magamat szörnyen érezni miatta, de egyszerűen nem megy. Pedig állítólag empatikus típus vagyok.

Mondjuk lehet, hogy tényleg szívemre venném a dolgot, ha az illető más hangnemben közölte volna a sérelmeit. Mert ahogy közölte, az nem volt méltó egy kb. 10 éves ismeretséghez, még ha jogos is volt. Az eset megerősített abban szándékban, hogy ezentúl kerüljem a hisztérikusan reagáló embereket. Hiába ismerem jól, hiába tudom, hogy miből ered személyiségének ezen gyengesége, én ezt nem vagyok hajlandó többé elviselni.

Vannak emberek, akik direkt meg akarnak sértődni, és te hiába állsz hozzá a legszelídebben, a legalázatosabban, nem veszik észre, mert nekik most éppen rohamuk van. Aztán úgy beszélnek veled, mint a kutyával, elvárják, hogy behódolj, végül pár hét után előkerülnek, mintha nem történt volna semmi. Tudom, hogy ez egy gyakori, mérgező embertípus. Tudom, hogy ők nem veszik olyan nagy dolognak, ha ilyen állapotban megbántanak valakit, de nekem ez sok és nem kötelességem kitenni magam ennek. Szóval végső soron elérte a csajszi a célját, szarul érzem magam, csak éppen azért, mert tévesen túlbecsültem ezt az ismeretséget.

Szappanopera off

Adtam neki 4-5 évet, hogy ne foglalkozzon velem. Azt gondoltam, hogy ennyi idő alatt majd jól kitombolom magam én is. Azonban így, 2 év távlatában arra a következtetésre jutottam, hogy Rá, vagy egy másik "Igazira" nem akarok várni. És egyéltalán nem akarok tombolni sem. Mr. M-mel is pont ezért nem passzolunk, mert ő csak egy rövid fejezet, én meg egyszerűen nem vagyok képes lélektelen ribanc lenni.
Ha idővel jön K. helyett más, és letelik az öt év, nem dobnék el K-ért mindent. Sőt leginkább semmit sem.

Ha kilépek a brazil szappanopera-klisé árnyékából, racionálisan átgondolva számomra is világos, hogy ő sem tenne meg értem semmit.

Ez így jó.

Igyekszem elvágni magam K-tól. Eszembe jut olykor, de nem beszélek vele. Talán a számát is kitöröltem már. Sosem mutatok felé már közösségi média életjelet (=like) sem, ő mégis rendszeresen nézi és kedveli a posztjaim. Ami felbasz. Stop it now and leave me alone!

Tudod, kedves egykori barátom: ha nem keresel, én nem kereslek, mert felismerem és tudomásul veszem, hogy hol a helyem. Sőt általában is igaz, hogy azokat a kapcsolatokat, melyeket lezárok, nem élesztek újra.

Ilyen a volt Kedvessel is. Nincs vele bajom, örülök, hogy elvan, örülök, hogy nélkülem. De amikor korábban kereste a társaságom, én már nem tudtam volna mit mondani neki.

Meg minek is?

Összegezve a feniteket, most úgy látom, hogy egyre közelebb kerülök a múlt árnyaitól való megtisztuláshoz - hogy költőien fogalmazzak. Már lassan nincs más, csak én. Ami jó, hiszen én élek magammal, én vagyok a saját életem főszereplője és a saját alfám és omegám.

Új szerelem - A lovag

Egy ideje már érlelődik bennem, hogy erős rajongást érezzek iránta, de a Rocketman körülötti hype és a Cannes-i Filmfesztiválon tett gesztusa után már nem tudom és nem is akarom vissszafogni magam.

Taron Egerton a vörös szőnyegen bekötötte Elton John cipőfűzőjét.

Oké, ez most így idétlenül jön ki, hogy blogolok róla, ezért mindenképp magyarázatra szorul.
Számomra ez a tett egyenlő az alázattal, tisztelettel, a gerincességgel és a szerénységgel. Valószínűleg én nem tettem volna meg, de velem, a faék egyszerű lánykával ellentétben Taron egy lovag. Remélem, megmarad mindig ugyanilyennek és egyszer őt is lovaggá ütik.

Ha még mindig nem érzed nagy dolognak, képzeld el a szitut. Öreg vagy, nehezen mozogsz és egyébként sem engedheted meg magadnak, hogy a fényképezőgépek kereszttüzében egy Sir címmel, rangidősként olyan fotók készüljenek rólad, amelyek nem előnyösek. Melletted vannak korodbeliek, egy nő, egy gyerek, valamint egy alig 30 éves, élete teljében lévő energikus fiatal férfi.

Te kit kérnél meg, hogy segítsen?

Az egyedüli nőnek a csapatban megalázó lenne, a kortársaid hasonlóan rokkantak, mint te, illetve mégiscsak egy kasztként kezeled magaddal. A fiatal fiúcskát, mivel homoszexuális vagy, nem kérdheted meg, nehogy rossz pletykák keljenek...akkor hát bízzuk a feladatot a fiatal férfira, akiről feltételezhetjük, hogy igyekszik a legnagyobb eleganciával megoldani ezt a kellemetlen feladatot és a legnagyobb eséllyel sikerülhet is neki.

Taron megoldotta. A lehető legelegánsabban. Ezért egyszerűen csak imádni tudom, az egekig magasztalni.

Kicsit tovább gondoltam őt. Milyen jól fog járni az a nő, akivel majd összeköti az életét. Sok interjút,videót, posztot láttam Tartontól, és azokra alapozva úgy gondolom, hogy kész főnyeremény ez az ember.

Ahogy őt elképzelem: nem arrogáns, finom úriember, vagy ha úgy jön ki a lépés: vásott kölyök, megértő, alázatos, tisztelettudó, megfelelően érzékeny, partnerét egyenlő félként kezeli, előzékeny, tehetséges, céltudatos, végtelenül kedves.

...

Azt hiszem, ő az ideálom.

Ezzel a megállapítással nem megyek sokra, de legalább már tudom.😂

Megfejtettem, miért

Megfejtettem, miért tartom vonzónak a zenészeket, színészeket.


Mert tökéletesen az ellentéteim.

Tegnap a Turbo koncerten a gitárost egy új srác helyettesítette, két hét alatt kellett betanulnia a repertoárt.

Ekkor ütött szöget a fejembe, hogy ez a vonzó bennnük: gyorsan adaptálódnak a szituációhoz, állják a kihívást és bármikor képesek kiállni a közönség elé és teljesíteni.

A srác ott állt, fehér pólóban, magabiztosan és progmetált játszott egy olyan bandával, ami nem is az övé. Számomra ez lenyűgöző. :)

Ezzel szemben én  képes vagyok lemondani 4 napon át minden progit, és még egy randit is azért, mert 2 cm2-en begyulladt az arcom.

Vagy 2 napos hétvégémet elbaszni a takarításra, mert tartok a bossy hisztispicsa lakótársam haragjától.

Kurva életbe, szabad akarok lenni.:D

Életem legjobb Subscribe koncertje

Alapvetően irtózom a Subscribe-tól, de voltam pár koncertjükön. Persze mindig csak azért, mert a társaság úgy kívánta, hiszen kb. minden ismerősöm, barátom Subis valamennyire.

A Subi zeneileg nagyon jó, roppant színvonalas, csak egyszerűen sosem fogott meg.
De a Turbot nagyon szeretem, és Apey-val is jól elvagyok, szóval tegnap - az egésznapos fejfájásom ellenére - spontán vettem egy jegyet a koncertre, aztán jeleztem a barátoknak, hogy jöttömre kelet felől várjanak.

Turbora végül csak egyedül mentem, a többiek kint maradtak italozni. A gyógyszer leszedált, és valahogy nem voltam túl társaság-kompatibilis, ezért nem is rugóztam azon, hogy jobb lett volna-e velük maradni. Szóval végighallgattam a Turbot, de továbbra is szédültem, az agyam csökkentett módban működött, így hazafelé vettem az irányt.

Aztán belebotlottam egy másik ismerős társaságba, és csak ott ragadtam.:)

Apey jó volt, súlyos, de jó. Passzolt a hangulatomhoz. Amúgy meg tök vicces ember, nekem szimpatikus amit csinál, az arroganciájával együtt.

Aztán megérkeztek a barátok: L., a kertész páros, az olasz srác, az ausztrál srác, a brazil lány, az instagram lady, és egy corvinusos lány. Bennem kezdett hatni az alkohol, és mire észbe kaptam, a kertész lánnyal a tömegben masíroztunk a pogó felé. Én akkor már tudtam, hogy nincs menekvés. Csajszi egyébként őrültre itta magát és ezért iszonyat jót buliztunk. Ugráltunk, brutális hajrázást rendeztünk, ő még pogózott is. Kicsit féltettem, mert nem nagyon tudott magáról, én pedig felelősséget éreztem iránta.

Szuper volt a közönség - egy esetet kivéve -, a srácok (mert ahol mi tomboltunk, ott nem nagyon akadt csaj) nagyon figyelmesek voltak egymásra, ránk is. Ha szüksésges volt, visszatartották a tömeget, a megfelelő irányba lökték, akit kellett, vagy ha leesett valami a földre, biztonságosan megkereshették. Szóval le a kalappal előttük, ez kultur-pogo volt. :)

Néha felnéztem a Bálintra, hogy mizu, de lövésem nem volt, hogy éppen melyik dalt játsszák.Végül kikötöttünk az első sorban, aminek nem sok értelme volt, de miután egy fasz telibe öntötte a pólóm, a táskám és a kedvenc kabátom egy pohár sörrel, nekem már mindegy volt. Meg akartam keresni és szétkapni, de a haverjai elnézést kértek, meg ott is maradtak mögöttünk hátvédnek, szóval valamennyire egyenlítettek.

A végén visszamentünk a bázispontra, és a nap legjobb meglepetésével találtam magam szembe: eljött az évek óta nem látott, hipszer-szuper aranyos rasztra srác is. Egy tündér, mást nem is lehet rá mondani. Szóval jól megölelgettem végre. Zárkózott alak, nem nagyon jár el sehova, ezért is volt meglepő, hogy odacsöppent.

A rengeteg ugrálás következtében kijózanodtam, el is múlt a fejfájásom... szóval ez egy jó kör volt.
Összessgében remek napot zárhattam, rám is fért egy ilyen nagyközösségi élmény már.

A következő fevonás is hamarosan eljön: Szabó Balázsolás lesz mesteri fokon. Izgatottan várom, imádom.:D


Azért van ám kedvenc számom a Subitól. Ide is teszem tiszteletem jeleként, arra az esetre, ha egy rajongójuk is olvassa ezt a bejegyzést. :))

Semleges úton

Ráuntam az életemre,
Erre a hazug, mocskos végtelenre,
Hol mások élik az álmaimat,
És rejtenem kell vágyaimat,
Hol hiányt érzek, hogyha kapok,
S nem elég jó, amit adok.

Én ezt nem bírom már.

Rám szürkül a szoba fala,
Lélegzetem annak minden zaja.
Egy a kulcsa, ki-be járok
Új lakót már nem is várok.

A reggel, ahogy hagytam, ott marad.
A jegyzet az asztalon estig ott ragad,
Nem mozdul itt már az árnyék sem,
Csak a morzsa sercent, ahogy ráléptem.

Akár le is takarhatnám
fehér lepellel,
Hiszen le is zavarhatnám
egy-két levéllel.
Hisz nem függ tőlem semmi
Így könnyebb tovább menni

Egy semleges úton,
Fehér színű fákkal.
...

Randevúim

Randevúztam egy úrral, aki tud finnül. Hangja, mint Szabó Balázsé, és nagyon hasonlít
Chris Hemsworth-re. Okos, rendes, jó értékrendű, és azt mondta, hogy velem a világ végére is elmenne, ha akarom.

De nem akartam. Bevallom, megrémített az arroganciája. Egyébként meg semmi vonzalmat nem éreztem iránta. Furcsa ez? Nem találtam meg azt a pluszt benne, amiért tovább érdeklődnék iránta.

Pedig a legtöbb dolog klappolt.

Kicsit félek, hogy esetleg már nem tudok érezni. Se vonzalmat, se semmit, senki iránt.

A randikat olyan kényszeredettnek éreztem, időpocsékolásnak. Én beszéltem, túlmagyaráztam dolgokat,ő sokat kérdezett. Én alig kérdeztem, ha mégis megtettem, akkor 3 mondat után elfelejtettem, amit mondott. Nem szoktam én ilyen szétszórt lenni. Társaságában butának éreztem magam, ami frusztrált. 

Kellemetlenül éreztem magam, ő viszont nagyon élvezte a társaságom. A személyiségem azon 20%-át, amit képes voltam megmutatni neki.

Értelmetlen volt az egész, el is fáradtam. 

Aztán szépen elváltunk néhány találkozó után, és el is magyaráztam neki, hogy miért. Eszem ágában sincs kérni valakit, hogy miattam megváltozzon. 

Sajnálom, hogy megtévesztette őt a közvetlenségem. Mondjuk ja, máskor is volt már ilyen... rosszul értelmeznek. :) Nagyon szerencsés vagyok, hogy nem egy baltás gyilkossal fújt össze a szél.:D

Dramatic turn of events

Az a helyzet, hogy mostanság én - az extrémen önbizalomhiányos - tanítok másokat arra, hogyan álljanak ki magukért. Azért ez egy kicsit meredek.

Kaptam egy pályakezdő kollégát, és kb. kimondatlanul is, de én lettem a mentora. Érdekes, eddig még sosem tanítottam be senkit, de egyébként lelkesen vágtam bele a feladatba. Elmagyarázni a folyamatokat nem bonyolult. Olyan stîlusban, nyelvezettel kommunikálni, amivel véletlenül sem rombolom le egy roppant instabil érzelmi világgal rendelkező 24 éves lány lelkesedését, na az a nehéz.

Két hete van nálunk, de már lelkileg is és fizikailag is kellően lefáradtam, egyszerűen azt érzem, hogy muszáj elvonulnom ebből a közegből pár napra.

Depiblog

SZBB-Radnóti dalokat hallgatok éppen, és kihozza belőlem a legrosszabbat.

Meg itt röpköd egy kicseszett poloska is. Új kollégát kaptam, és fárasztóbb ez a szitu, mint amikor két munkakört én egyedül vittem. De tanítani tök jó. Rajtam múlik valami végre.

Hamarosan megkapom a határozatlan idejű szerződést, és akkor mégszabadabb leszek, mint eddig voltam. Minden olyan csodálatosan bizonytalanul kötetlen lesz!

Valamiért napról napra fáradtabb vagyok. Tavaszi fáradtság? Vagy csak motiválatlanság? 

Valójában ott ment gallyra a napom, hogy megláttam egy régi ismerősöm, akiről aztán minden beugrott, aminek nem kellett volna. Sokszor elgondolkodom, hogy megérte-e nekem azokban a körökben forogni? Ott egy ismerős, és már nem is biccent, oda se köszönünk egymásnak. Csak bambulunk egymásra. Holott egykor el akart hívni randizni. Holott egykor átbeszélgettünk több hangulatos estét és ismerem jól a dolgait. Ő is tudja, ki vagyok. Ismeri azt is, akit szerettem, és ismeri azt is, akit talán örökre szeretni fogok, vagy legalább is az emlékét. Manapság együtt zenélnek. Ó, hogy utálom ezeket az információkat, utálom, utálom!!!! 

Radnóti szavai csengenek: Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg!

Az én lelkem legmélyebb zúga zeng: dögölj meg világ!

Mikor szabadulhatok meg végre ezektől az emlékektől, ezektől az emberektől?

Egyiket sem akarom többé látni, se hallani felőlük. Csak mérgezik a lelkem.

Komolyan, utálom az embereket. Meg azt a gyenge tulajdonságot, ami megmérgezi az életet: az érzelmi kötődést. Sok pénzt fizetnék érte, ha végre kiiktathatnám ezt. Minden olyan könnyű lenne. Miért nem működünk csak racionális alapon? Fuck.

Feketülő vízben mosakodnak a fák....este van....

És nem százhuszonhárom...

Aranyos ez a lány, mondják. Fiatal, kedves és nem is ostoba. És nem értik. Nem értik, miért van egyedül.

Biztosan szaladnak utána a fiúk! Egy ilyen, mindig mosolygós lánynak ki tudna ellenálni? Mondják.

Most vagy fiatal, mondják, most kell élni. Szerezz egy fiút magad mellé. És akkor nem leszel olyan egyedül. De nem minden fiú egyforma, mondják! Csak akad valaki! Kifutsz az időből, egyedül nem mész semmire. Hát igen, az előző az nem volt egy jó kör- teszik hozzá a földet bámulva. Dehát muszáj valamerre lépni, mert ez egy helyben toporgás csak. Egy ilyen fiatal lány mellé kell egy fiú. De miért nem keresel? Kérdezik. Ne bolondozz már, próbálkozni kell! Úgy nem lehet élni, hogy egyedül vagy! Igen, gyerek is kell egy családba. Nem szabad ilyen elutasítónak lenni, erősködnek. Biztos találsz valaki neked valót! Ugyan már, nem mind romlik el, az csak egy tapasztalat! Nem mind ugyanolyan! 

Biztos magasak az elvárásaid. Neked senki se jó. Meg sem próbálod, nem is akarod. 

Megkeseredsz, mondják. Kifutsz...az...időből.....