Adtam neki 4-5 évet, hogy ne foglalkozzon velem. Azt gondoltam, hogy ennyi idő alatt majd jól kitombolom magam én is. Azonban így, 2 év távlatában arra a következtetésre jutottam, hogy Rá, vagy egy másik "Igazira" nem akarok várni. És egyéltalán nem akarok tombolni sem. Mr. M-mel is pont ezért nem passzolunk, mert ő csak egy rövid fejezet, én meg egyszerűen nem vagyok képes lélektelen ribanc lenni.
Ha idővel jön K. helyett más, és letelik az öt év, nem dobnék el K-ért mindent. Sőt leginkább semmit sem.
Ha kilépek a brazil szappanopera-klisé árnyékából, racionálisan átgondolva számomra is világos, hogy ő sem tenne meg értem semmit.
Ez így jó.
Igyekszem elvágni magam K-tól. Eszembe jut olykor, de nem beszélek vele. Talán a számát is kitöröltem már. Sosem mutatok felé már közösségi média életjelet (=like) sem, ő mégis rendszeresen nézi és kedveli a posztjaim. Ami felbasz. Stop it now and leave me alone!
Tudod, kedves egykori barátom: ha nem keresel, én nem kereslek, mert felismerem és tudomásul veszem, hogy hol a helyem. Sőt általában is igaz, hogy azokat a kapcsolatokat, melyeket lezárok, nem élesztek újra.
Ilyen a volt Kedvessel is. Nincs vele bajom, örülök, hogy elvan, örülök, hogy nélkülem. De amikor korábban kereste a társaságom, én már nem tudtam volna mit mondani neki.
Meg minek is?
Összegezve a feniteket, most úgy látom, hogy egyre közelebb kerülök a múlt árnyaitól való megtisztuláshoz - hogy költőien fogalmazzak. Már lassan nincs más, csak én. Ami jó, hiszen én élek magammal, én vagyok a saját életem főszereplője és a saját alfám és omegám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése