Produktív

Lassan már 2 éve nem látott, több mint fél éve némaságba burkolózó ismerősöm írt egy sort érdeklődve hogyanlétemről. Ennyi idő után inkább ne. Az elhagyás fájdalmas, pláne ha nem érted, miért. Valahogy elfogadtam, hogy nem kíváncsi rám, most meg már azt nem értem, miért ír. Őszintén szólva keserűséget okoz. Hagyjon inkább.

Senkit nem érekel, hogy ma nagyon ügyes voltam. Végre vettem izzókat a kecóba, a magam 153 centis magasságával ügyesen be is csavartam a lámpatestbe őket, le sem estem, meg sem haltam és még fény is van. Aztán még ablakot is szereltem ma! Kibaszott büszke vagyok magamra.

No meg Lauri profiljától kaptam egy "Lelkes rajongó" címet. Úgy, hogy előtte kommentben beszóltam valamit neki. Hát ez kell ahhoz, hogy elismerjenek, nem is 15 év ádáz rajongás?:D

(Jó, jó, gondolom ezt úgyis valami algoritmus szabályozza ki milyen jelvényt kap.)

Fuh, túlestem a lánybúcsús bevásárláson. Rám hárult a tiara, a férjhez menős szalag, a kitűző és - ezt figyeld, olvasóm - a fütyi alakú szívószál beszerzése. Hát fizikai fájdalmat éreztem, amikor ezt a sok egyszer használatos, silány minőségű szemetet meg kellett vennem többezer Ft-ért, szennyezve a környezetet, és roppant mód kínos is volt az egész. Úr isten. Ez a leánybúcsú lényege? Akkor én többet nem akarok ilyen eseményre menni. Már most utálom az egészet.