Sok dal, vers szól a hazatalálásról, amit én egyáltalán nem érzek át. Nekem nem haza, hanem észhez kell térnem.
Sokat gondolkodom a jövőmön, lesze-e indíttatásom, lehetőségem és merszem valakihez kötődni? De végül is minek kockáztatnám az érzelmi biztonságom. Nincs több erőm és lehetőségem újabb 2-3 éven át nyüglődni egy balul elsült kapcsolat miatt.
Ismeretségi körömben éppen egy csomóan szakítanak, válnak, eljegyzéseket bontanak fel. Csak egy kérdést tennék fel nekik: Megérte?
De, de szeretnék szerelmes lenni, boldog lenni, társra lelni, élvezni, hogy van egy másik felem. Lehetne ezt egy életre kérni? Mert akkor belevágnék.
Mindegy is, az élet más területein is rosszul áll a szénám, nem fektethetek ebbe energiát.
Szerettem volna megműttetni a szemem, de összeszedtem egy szaruhártya gyulladást. És a gyógyulást követően egy hónapra újból.
Megszűnik a munkahelyem, erőfeszítéseket kell tennem, hogy legalább valami közepesen kevésbé szar helyet találjak magamnak még idén, ahol még az introvertáltságom is tolerálják.
Lesz egy lánybúcsú, amit még nem érzek olyan óriási kalandnak, aztán egy esküvő, amire szerelmes verset kellett volna írnom. Sajnos nem érzek ilyesmit, már azt sem tudom milyen az, így képtelen voltam egy ilyen vers megírására.
Október 18-án jön az év csúcspontja, a Rasmus koncert. Hát nyilván nem én nyertem a személyes találkozó lehetőségét. Még nem hangolódtam rá, pedig tavaly ilyenkor már teljesen megőrültem.
Mi lesz, ha már ez sem lelkesít? Mi lesz, ha feladom a célom, hogy találkozzam velük?
Elkezdtem egy depresszióról szóló könyvet. Remélem, végigküzdöm rajta magam és tanulok belőle.
Nem akarok melankolikus lenni, fiatal vagyok és egészséges, nincs időm megszürkült zombit játszani az élet helyett.
Remélem, minden a jó irányba változik hamarosan. Főleg én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése