Az első Azahriah koncertem

Egy ideje figyelgetem, érzékelem a hype-ot Paul Street, a.k.a. Azahriah körül. Korábban írtam is róla itt a blogon, hogy érdeklődve szemlélem, hova fut ki ez a jelenség.

Megismertem pár dalát, a Camouflage album az egyik gyakori munkazeném lett.
Azt hiszem, elmondhatom, hogy a zenéinek egy részét be tudtam fogadni és kedvelem is.

Így érett meg bennem az ötlet, hogy egyszer, míg Azi a zenei karrierje csúcsán tündököl, érdemes volna meghallgatni élőben is.

Szigetre majdnem sikerült kimenni, de akivel mentem volna, lemondta. Sebaj, legyűrtem magamban a csalódottságot, otthon maradtam. 
(Egyedül nem akartam menni, nem tartottam biztonságosnak, sem túl nagy mókának.)

Aztán nem sokkal utána meghirdették a Budapest Parkba Azahriah újabb két koncertjét. Úgy voltam vele, hogyha a másodikra sikerül jegyet venni, akkor megyek. Mókás volt a jegyvásárlás nyitásakor kivárni a többezres "sorbanállást". Sokan panaszkodtak erre az új jegyvásárlási módra, de nekem szimpatikus volt. (Volt gyakorlatom a várakozásban, a Neptun jó kiképzést adott az egyetemi évek alatt.)

Nem invitáltam senkit, hogy kísérjen el, sőt nem is akartam már mástól függővé tenni a részvételem, mert egyszerűen a zsigereimben éreztem, hogy ott a helyem és ez egy csodálatos élmény lesz.

Fenntartások nélkül, szelíd izgalommal vártam a péntek estét. Mert hisz ez nem egy Rasmus, ami az én valódi közegem, és nem is vagyok Azi fan girl, ez valami új, letisztult érzés.

Pont kezdésre értem oda, túl hosszú sort se kellett kivárni, de azért volt időm egy gyors demográfiai megfigyelésre.

Arra számítottam, hogy javarészt tinik és szüleik lesznek, ehhez képest többen voltak fiatal felnőttek és 30, 40 körüli emberek. Bizonyára sok tinédzser is volt, de gondolom ők legelöl. 

Teltház volt, így megelégedtem a hangosító pult mögötti résszel. Nyilván egy percet sem láttam a koncertből a saját szememmel, mert jellemzően mindenki magasabb nálam, viszont 4 kis kivetítőre és a színpad egyik szélén lévő nagy, álló kivetítőre nagyjából ráláttam.

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy dicsérjem a Budapest Park ezen megoldását! Kivetítők mindenütt, egy géniusz volt, aki ezt kitalálta.

A hangosítást nagyon jónak érzékeltem, mondjuk a pult környékén általában a legjobb, ezért sem mocorogtam tovább. Kicsit talán YoungFly éneke volt halk számomra.

Az első órában csak Azi volt, és én ennek nagyon örültem. Számítottam persze rá, hogy valamikor berobban Desh. Ott kicsit nekem le is ült a hangulat, másoknál pedig ekkor pörgött fel. De aztán jött YoungFly, akinek semmit nem tudok a munkásságáról, viszont rendkívül kellemesnek találom a hangját, illetve KRSA is megérkezett a PASO-ból. Szerintem őt nem kell bemutatni senkinek! :)

Több volt ez a koncert, mint amire számítottam. Rengeteg közreműködő volt a színpadon, a táncosoktól kezdve a zenészekig. Ennyi zenei stílust egyszerre egy koncert keretében még nem hallottam!

Csodálattal gondoltam koncert után vissza az Azit kísérő állandó zenekari tagokra. Az az általános, hogy egy banda beáll egy stílusra, majd azt jobb esetben magas szinten űzi. Azonban ezek a zenészek igazi kaméleonok, nagyon profik.

Nem tudom, hogy kerültek Azi mellé, de olyanok, mint egy prémium olívabogyó válogatás.
(Nagyon szeretem az olivát. :D)

Az utolsó néhány dal régebbi szerzemény volt, ezeket nagyon szeretem, majd a Mind1-gyel zártak, amit kétszer indítottak el. Számomra ez a dal volt a csúcspontja a koncertnek. Azi hagyta a közönséget énekelni, mert a közönség énekelni akart. Mindenki tudta a szöveget, még én is! (Legtöbb dalának szövegét az én lassú felfogásom, meg a szlengben való járatlanságom miatt nem tudom megjegyezni, plusz valljuk be, nyelvtanilag nem mindig helyes a megfogalmazás.) 

Szóval szép volt, Azi pedig pihentette a tekintetét a tömegen. Nem is tudom milyen érzés lehet, amikor a lelked egy darabját megosztod a világgal, és ugyanúgy visszatükrözi, ahogy te fejezted ki magad. 

Ez a koncert azért volt jó, mert mindvégig tudtam, hogy jó helyen vagyok, egy jól összekovácsolt közösségben. Olyan ritkán érzem magam közösség tagjának, és szerintem a mai Magyarországon sokan lehetnek még így.

Nyilván volt pár sötét bunkó tolakodó, veselerúgó primitív állat, de egy 12.000-es tömegben a nagy számok törvénye miatt ez elkerülhetetlen.

Mindent összevetve, hálás vagyok Attilának az élményért, emelem kalapom a sokrétű munkássága előtt!

Boldog embert nem nagyon látni mapaság

 Jó rég nem írtam. De ma!

Már második éve irodalmárokkal dolgozom, írnak ők eleget helyettem is! Köztük titkolom művészi vénám, ott én vagyok a racionális lény, a technikai szaki.

Igazán különös, ahogy ez alakult.

És annyi más is. A boldogságot még most is keresem, persze mindig ilyenkor írok, amikor a padló felé zuhanok.

A mai napon munka után kimentem egykori egyetememhez, hogy kicsit visszatérjek az origóhoz, átgondolhassam csendben, mi hogyan zajlott az elmúlt években. 

Reméltem, hogy segít, megnyugvást ad, ahogy a mai gyönyörű tavaszi napban is nagyon bíztam.

Leültem aztán a tóhoz, és figyelgettem az embereket. Az egyik egy idős bácsi volt, hátratett kézzel botorkált egyedül. A másik egy fiatal apa volt a gyerkőcével, tanítgatta járni a lépcsőn. Aztán láttam egy középkorú anyát, rajta sok táska, munkából, boltból, suliból jött, vele iskoláskorú fia, mentek a másikért az oviba. Az anyuka dühödten könyörgött a gyereknek, hogy menni kell időre, ne mászkájon el, de a gyerek makacskodott. 

Ugyanazon az útvonalon szaladt el egy weimari vizsla is a gazdájától, aki hasonló módon dorgálta a kutyát, mint az anyja a gyereket. 

Lehet csak ott kellett volna hagyni őket játszani, míg az elfogalt szülők, gazdák elintézik a dolgukat. Ideális világ lenne.

***

Legjobb barátosnémnek májusban esküvője lesz egy olyan férjjel, akiben én látok kivetnivalót.

Küzdök nagyon, hogy visszafogjam ellenszenvem illendő keretek közé. Sokat gondolkodtam, miért alakult ez így, hogy pont ehhez a férfihez vonzódik, aki korábban hazudott, átverte, hamis volt vele.

Miért csinál úgy, mint valami agymosott Hamupipőke rózsaszín ködben? Amúgy is: bárki hogy tud ilyen bizalmat szavazni egy "erkölcsileg rosszul vizsgázott" embernek?

Aztán rájöttem, hogy felismerte, hogy nagyon nem akar egyedül lenni. Valószínűleg az összes embert titokban, tudat alatt, vagy nyíltan ez motiválja: csak ne legyen egyedül.

Aztán ezt megoldják valahogy.

Közben a családos kollégák beszélgetései is felelevenedtek bennem. Sokszor van, hogy küzdenek: egy rosszul választott férjjel, folyton beteg gyerekkel, épp nem megfelelően viselkedő feleséggel, túlnőtt tartozásokkal, álnok testvéri-, baráti- vagy munkakapcsolatokkal.

Vagy épp összetörik az autó, vagy épp belemegy a szilánk a szemébe, vagy épp idegesítő az anyós, földbe döngölik egymás méltóságát, saját anyja viselkedik vállalhatatlanul...

Aztán a gondolataim az én élethelyzetemre terelődtek: érzelmi és viszonylagos anyagi biztonságban élek, a párom egy igazi társ a jóban és a rosszban is. Akkor és oda megyünk, amikor akarunk, legyen szó egy délutánról, vagy országokról. 

Az utóbbi néhány évben megvalósítottam olyan dolgokat, amikre tizenakárhány éve vágytam.

Nálunk nincs idegesítő anyós, nincs gyerek, nincs habobosbabos esküvő, nincs kompenzáló instaposzt.

Mégis...én olyan szürkének érzem magam. Nem elégedetlen vagyok, hanem mostanság semminek nem tudok örülni.

Egy remek koncerten járva, egy városnéző kiránduláson, vagy baráti összejövetelen mostanában csak némán és kelletlenül nézek ki a fejemből, és nem élem meg, nem élvezem.

            Olyan furcsa ez, látva az orrom előtt lévő embereket, gondolhatnám róluk,
hogy boldogabbak nálam, megtalálták a helyüket az életben...de valójában éppen ugyanúgy
 a saját döntéseik rabjai, mint ahogy én vagyok.

(De tényleg rab vagyok?)

Nekik azzal van dolguk, amit bevállaltak, nekem meg azzal, amit nem.:D

Aztán a végén arra jutottam, nézve a tavat, hogy mindenki élete folytonos küzdés és szarakodás. Boldog embert nem nagyon látni sajnos mapaság.

És így talán el tudom fogadni lassan barátnőm döntését, hiszen a végén bárhogy is választana, nincs tanulmány arra, mivel járna jobban. Engem ez azért foglalkoztat, mert szeretem és fontos nekem a boldogsága. Talán jobban is, mint a sajátom.

A nyakát és a kalapját

A pénteki Szabó Balázs Bandája születésnapi esemény két nagy részből állt: a koncertből és a táncházból.

Nagyon szeretem őket.
A bandával az első élményem a rádióban hallott Zaj című dal volt, majd személyesen  (ha jól rémlik) a 2012-es Fezen fesztivál klubjában hallgattam bele a zenéjükbe. Aztán valahogy hozzám ragadt.

A személyi kultusz - ha nevezhetem így némi túlzással a jelenséget, nálam viszonylag későn alakult ki. Ez olyan, hogyha sokáig benne vagy valamiben, jobban megismered, aztán hirtelen átkattan valami, hogy már nagyon szereted is. :D Ezt nem akarja az ember, ez csak úgy megtörténik.😊

Mindezek fényében nagyon vártam a koncertet, készítgettem a lelkem egy nagy adag pozitív energiára, amit meg is kaptam.

Boldog voltam, hogy velem tartott a legjobbom. Kisebb technikai malőr miatt még az előzenekar koncertje alatt is vonatjegyet próbáltunk venni (hosszúhétvége miatt haldokolt a MÁV jegyrendszere), de ezt a küldetést is sikeresen teljesítettük, hamar bejutotttunk, volt még hely a ruhatárban is, és elcsíphettem Szabó Benedekéktől a kedvenc dalaimat.

Sokan jöttek néptáncos ruhában, fonott hajjal, ami nekem is megtetszett, ezért Í. készített egy különleges fonatos frizurát nekem ott helyben, majd kibéreltünk magunknak középen, viszonylag elől egy remek helyet.

Szeretem a SZBB közönséget, mert kulturált. Senki nem akarja ledarálni az arcodat. Általában egy tömegben nem várható ez el, de a SZBB közönség jócskán megugorja az alapvető elvárásokat.
Időnként körbenéztem, és olyan jó volt látni az átszellemült arcokat, a csillogó szemeket.
Lehet, hogy hétköznap, mondjuk a metrón utazva ők mind csak szürke idegenek, de ma csillogni jöttek. A kisbolygók a Napuk köré gyűltek :)

A Bájoló a koncert utolsó harmadában jött, és különösen jól sikerült. Az emberek összeborultak és csak figyelték a fényjátékban tündöklő énekest. Azt hiszem, a közönség e dal hatására formálódott igazán egységgé.

Az utolsó dal az Apám a vadludakkal volt. Szeretem ezt a dalt, egyszer szeretném majd animálni is, ha elég ügyes leszek. A dal alatt azon gondolkodtam, hogy milyen klassz, hogy ez nem egy szerelmes téma, és mégis képes a közönséget elcsendesíteni, összeboronálni. A másik gondolatom pedig az volt, hogy milyen szép gesztus, hogy Balázs a koncertekre gyakran elhozza az édesanyját, és közben az édesapja emlékét is becsempészi e dallal, ott vannak vele. Szép ez a családi egység. Olyan, mintha engem is, mint hallgatót szívélyesen a családi asztalhoz invitálna pár kedves szóra.

Számos meglepetésvendég sorakozott fel a színpadon, a meghajlásnál látszott igazán, milyen sok kiváló zenész járult hozzá az est sikeréhez. Számomra a legérdekesebb karakter Maszkura volt, aki egy nem minednnapos jelenség. A zenéjét nem hallgatom, ezért most egy új tapasztalat volt számomra őt látni és hallani. Ő tangóharmonikázott az est folyamán. Elmerengve néztem, ott ült kalapban, önfeledten mosolyogva, különös arcáról béke sugárzott. Úgy érzem, róla izgalmas mesebeli karaktert lehetne mintázni.

Mostanság bennem nem sok lelkierő volt, ezért ez a koncert kellett, mint egy falat kenyér. Bámulatos, hogy Balázsnak mindig olyan sok energiája van, mint egy atomerőműnek és sugározza szét, kvantumokban dobálja a fénylabdáit a lelkekhez. Mint amikor egy kisgyerek noszogat, hogy menjünk vele játszani, és nem lehet neki ellenálni.

Mosolyog, ugrál, táncol két órán át, aztán kis sziesztát követően éjjel előkerül olyan állapotban, mint aki épp most pattant ki a reggeli ágyából, frissen, üdén, tettrekészen még egy kis muzsikálásra, táncházra!
Nem tudom, honnan ez a sok energia, de amit szed, abból én is kérek! 😃

Úgy szeretem Í-t, a nap hőse volt. Fájós lábbal képes volt még ott maradni velem a táncházra. Óriási élmény volt ez számora, életemben most először vettem ilyen rendezvényen részt. Mondjuk nem véletlenül, a tánc nekem valahogy sosem állt jól, és a ritmusérzékem is hasonló egy vakondéhoz.

Nagyszerű forgatag volt, szerettem minden percét. Ugyan széttiportuk egymást, de nagyokat nevettünk, ugráltunk, és elképzelésünk sem volt róla, hogy éppen mit csinálunk, de azt nagyon vidáman. Szent meggyőződésem, hogy ez egy folk circle pit volt. Egy nagyon brutál circle pit.

Amikor kellően elfáradtunk, Balázs megjelent a színen. Én már mentem volna haza, de Í. nem hagyta, hogy ne lássam még utoljára Balázst közelről, ezért keresztülrángatott a tömegen a színpadhoz. Ő ott ült a többi zenésszel, mosolyogva, éppen csak válltól felfelé lehetett látni. A nyakát és a kalapját. :)

Kifelé menet még mindig a lábunkban éreztük az ütemet, mintha profi táncosok lennénk. Bár ahogy mi elhagytuk a Parkot, ugrándozva, táncolva, inkább tűnhettünk két önfeledt sültbolondnak. :D


Összességében elmondható, hogy a pénteki Szabó Balázs Bandája 10. születésnapi koncert egy remek kis összejövetel volt.

Mindenképp kiemelném, hogy más volt az energetikája ennek a koncertnek, mint a többinek, amin részt vettem. Két órán át zenéltek, de kevesebb dalnak tűnt a megszokottakhoz képest. Tényleg amolyan 10 év citációja volt, egy kitekintés. Természetesen elhangzottak a legnagyobb slágerek, de mégis kicsit más volt, aminek sok oka lehetett:

- nem ittam eleget :)))))  (Nem mintha a SZBB az a kategória lenne, amihez alkohol kell.)
- a hangosítás nem volt teljesen megfelelő - ez a második olyan alkalom, amikor belebotlottam ebbe a félrekalibrálásba SZBB koncerten
- ebbe a rövid időbe túl sok mindent próbáltak beleszuszakolni - ahogy Balázs mondaná -  persze lehet, hogy csak a hangosítás miatt nem érezhettem ennek átütő erejét :)
-  vagy az is lehet, hogy ezúttal csak szimplán az én lelkem rezgései voltak más szinten (tehát nem ittam eleget :D)

Életem legjobb Subscribe koncertje

Alapvetően irtózom a Subscribe-tól, de voltam pár koncertjükön. Persze mindig csak azért, mert a társaság úgy kívánta, hiszen kb. minden ismerősöm, barátom Subis valamennyire.

A Subi zeneileg nagyon jó, roppant színvonalas, csak egyszerűen sosem fogott meg.
De a Turbot nagyon szeretem, és Apey-val is jól elvagyok, szóval tegnap - az egésznapos fejfájásom ellenére - spontán vettem egy jegyet a koncertre, aztán jeleztem a barátoknak, hogy jöttömre kelet felől várjanak.

Turbora végül csak egyedül mentem, a többiek kint maradtak italozni. A gyógyszer leszedált, és valahogy nem voltam túl társaság-kompatibilis, ezért nem is rugóztam azon, hogy jobb lett volna-e velük maradni. Szóval végighallgattam a Turbot, de továbbra is szédültem, az agyam csökkentett módban működött, így hazafelé vettem az irányt.

Aztán belebotlottam egy másik ismerős társaságba, és csak ott ragadtam.:)

Apey jó volt, súlyos, de jó. Passzolt a hangulatomhoz. Amúgy meg tök vicces ember, nekem szimpatikus amit csinál, az arroganciájával együtt.

Aztán megérkeztek a barátok: L., a kertész páros, az olasz srác, az ausztrál srác, a brazil lány, az instagram lady, és egy corvinusos lány. Bennem kezdett hatni az alkohol, és mire észbe kaptam, a kertész lánnyal a tömegben masíroztunk a pogó felé. Én akkor már tudtam, hogy nincs menekvés. Csajszi egyébként őrültre itta magát és ezért iszonyat jót buliztunk. Ugráltunk, brutális hajrázást rendeztünk, ő még pogózott is. Kicsit féltettem, mert nem nagyon tudott magáról, én pedig felelősséget éreztem iránta.

Szuper volt a közönség - egy esetet kivéve -, a srácok (mert ahol mi tomboltunk, ott nem nagyon akadt csaj) nagyon figyelmesek voltak egymásra, ránk is. Ha szüksésges volt, visszatartották a tömeget, a megfelelő irányba lökték, akit kellett, vagy ha leesett valami a földre, biztonságosan megkereshették. Szóval le a kalappal előttük, ez kultur-pogo volt. :)

Néha felnéztem a Bálintra, hogy mizu, de lövésem nem volt, hogy éppen melyik dalt játsszák.Végül kikötöttünk az első sorban, aminek nem sok értelme volt, de miután egy fasz telibe öntötte a pólóm, a táskám és a kedvenc kabátom egy pohár sörrel, nekem már mindegy volt. Meg akartam keresni és szétkapni, de a haverjai elnézést kértek, meg ott is maradtak mögöttünk hátvédnek, szóval valamennyire egyenlítettek.

A végén visszamentünk a bázispontra, és a nap legjobb meglepetésével találtam magam szembe: eljött az évek óta nem látott, hipszer-szuper aranyos rasztra srác is. Egy tündér, mást nem is lehet rá mondani. Szóval jól megölelgettem végre. Zárkózott alak, nem nagyon jár el sehova, ezért is volt meglepő, hogy odacsöppent.

A rengeteg ugrálás következtében kijózanodtam, el is múlt a fejfájásom... szóval ez egy jó kör volt.
Összessgében remek napot zárhattam, rám is fért egy ilyen nagyközösségi élmény már.

A következő fevonás is hamarosan eljön: Szabó Balázsolás lesz mesteri fokon. Izgatottan várom, imádom.:D


Azért van ám kedvenc számom a Subitól. Ide is teszem tiszteletem jeleként, arra az esetre, ha egy rajongójuk is olvassa ezt a bejegyzést. :))

Lelkek találkozása

Négy nap elmúlt a koncert óta, és még nem bírtam lejönni a Rasmus témáról. Ma valahogy a YouTube a legjobb dalaikat dobálja fel. Aztán látok pár régebbi képet róluk. Mennyire mások voltak, mennyit változtak. Milyen fiatalok voltak. Végső soron az ő fiatalságuk az én fiatalságom is. Kicsit összeszorul a szívem, ha erre gondolok. Na jó, nagyon összeszorul. Olyan, mintha velük együtt változtam volna. Igaz is. :)

Őrület ez a rajongás! Magam sem értem. Azt kívánom, hogy bárcsak lenne egy hús-vér társ az életemben, akit ugyanilyen hévvel tudnék szeretni, mint ezt a zenekart. De valószínűleg a retardált értékrendem és egyéb félelmeim miatt soha nem fogom tudni elengedni magam annyira, hogy egy férfit ennyire imádjak.

Meg persze nehéz eset vagyok én is. Talán nincs is szükségem társra.

Óriási boldogsághullám ért el, amikor Rasmus nálunk járt. Annyira akartam velük találkozni, úgy készítgettem a kis lelkemet a nagy eseményre, mint ahogy a jó vallásos ember Advent alatt készül a Karácsonyra. Minden percét imádtam a várakozásnak. És persze a koncert is nagyszerű volt.
Második sorban álltam, közvetlenül Lauri előtt. Elképzelhetetlennek tartottam még akkor is, amikor ott álltam. Ott. Vele szemben. Vele. És ami a pláne, hogy nem volt kordon- erre sem számítottam. Előttem egy nálam is kisebb termetű mexikói nő állt, így gyakorlatilag egy karnyújtásnyira volt tőlem Lintu. Elképedtem, csodának tartottam az egészet.

Tulajdonképpen nem terveztem, hogy elől fogok állni. Arra se gondoltam, hogy ilyen közel.
"Sajnos" e roppant közelség miatt nem igazán láttam rá a többiekre, csak ha nagyon elfordítottam a fejem. Szóval - ó de sajnálom magam érte:D- el kellett fogadnom, hogy másfél órán át csak Laurit nézhetem. Az embert, aki kihúzott a depressziómból, aki miatt megtanultam angolul, aki megalapozta a finn mániám és a személyiségem fejlődését. Aki megihlet a versírásban, aki életcélt adott és életcéllá, patrónussá, múzsává, lélek- társsá, tanítóvá vált. Hát így esett a mi találkozásunk.
Csak néztem és néztem, és mosolyogtam rá, és bizonyára őrült fény csilloghatott a szemeben. Vagy boldog? Amikor énekelt, néha hosszabban találkozott a tekintetünk. Amit láttam, azt nem tudom elmondani szavakkal igazán pontosan. Néztük egymást, mosolyogva, és békére lelt a lelkem. Kedves volt a tekintete, otthonos, ott biztonságban éreztem magam. Egy nyugalmas, békés, üde zöld finn erdő. Ezentúl az erdők mindig az ő szép lelkére fognak emlékeztetni. Nem akarom ezt a pillanatot sohasem elfelejteni. Mert azzal nekem adott valamit, amit más sosem kaphat meg.
Ha holnap tán meghalnék, boldogan lépnék tovább, mert megtaláltam, amit kerestem, amit vágytam.

Közben azért igyekeztem a többieket is figyelemmel kísérni. Pauli gitártechnikáját is megcsodálhattam. Egy darabig úgy voltam vele, hogy eljátszom a konszolidált, zeneértő embert, és elkerülöm a zenészek tekintetét, mert az frusztráló lehet, ha valaki nagyon néz. Aztán elég hamar arra jutottam, hogy a francokat leszek udvarias, itt és most van az alkalom, hogy "kontaktáljak" velük.
Szerencse, hogy így döntöttem, mert amikor egyszer Paulival is összeakadt a tekintetünk, olyan széles, kedves mosolyra görbült a szája. Annyira aranyos volt. És azt a mosolyt én kaptam. Láttam, hogy nem tud tovább nem mosolyogni, kicsikartam belőle. Győzeleeem! :D

Mondtam már, hogy mennyire szeretem őket?

Elég nagy volt a pára, kis, zárt tér lévén. Akit hátul már nem igazán lehetett látni. Eero pedig egy dal erejéig odatért középre, míg Lauri pihentette kicsit a hangszálait.

A Wonderman-nél megőrült a tömeg. Jó sok Dead letters-es dalt hoztak el, azok alatt is őrültek voltunk. :D Játszották az Empire-t, amire nagyon kíváncsi voltam. Koncerten szerencsére nincs benne az a nyomorék effekt. Ez a dal azért fontos, mert Lauri utóbbi éveinek legnagyobb drámájáról szól: élete első szerelmétől és a fia anyjától, valamint szülőhazájától való elszakadását fogalja össze. Azóta új birodalmat épített Kaliforniában.

Aztán jött a Holy Grail. Lauri itt nagyon koncentrált. Megkedveltem azt a dalt. Rólunk szól, a fanokról. Aztán koncert után, amikor láttam, hogy "a sok idegen a sarokról nyerte meg a szent grált", megértettem, miről dalol benne Lauri. De legalább én ott lehettem vele végig, nem csak egy fotó erejéig.

Koncert után újdonsült ismerőseimmel és még vagy 70 emberrel vártuk őket. Nagyon türelmesen. De elsurrantak. Aztán addig fűztük a sofőr bácsit, aki egy nagyon rendes 60-as német úriember volt, míg lebeszélte a fiúkkal, hogy Akit beáldozzák nekünk fotózásra.

Először Lauri surrant be a buszba, állítólag 2 testőrrel. XD Ezt nem láttam. Aztán Pauli surrant be. Majd Eero jött. Eero pont előttem sétált el, és oda is kiáltottam neki a nevét, amire megállt, és figyelni kezdett. Bánom, hogy nem kapcsoltam, oda kellett volna mennem hozzá határozottan. De aztán amikor észrevette, hogy a fanok nyugodtan várnak, és tiszteletben tartják a magánszféráját, nagyon udvariasan elköszönt, és besunnyogott ő is a buszba. Mi mindent megtettünk azért, hogy találkozzunk velük. Ebből ennyi tellett. Erőszakosodni meg nem lehet. Amúgy nagyon élveztem a várakozást. A busz körül álltunk mi, kőkemény fanok, és igazán jó közösség alakult ki. Annyit nevettünk, olyan jókat viccelődtünk. Jó volt velük, jó csapat, megkedveltem őket. Volt egy erős jellemű, kék hajú lány. Miután elment, kicsit úgy éreztem, hogy a figyelem középpontjába én kerültem. Annyira jól esett, hogy figyelnek a szavaimra, hogy még a  szélnek eresztett kérdés is válaszra lelt, hogy egyformák voltunk, és hogy végre értették és értékelték a humorom!
Pompás csapat. Talán össze kéne fogni mindenkit, hogy ne kallódjunk el.

Végül Aki Hakala, a drága kis dobosunk megjelent a hátsó kijáratnál. Nem hezitáltunk sokat, mondtam is Kittinek, futás! És rohantunk a busz elejétől a végére. Nem veszíthettük el őt. Őt már nem. Nem sok emberrel fotózkodott, talán 5-7 embernek volt csak mázlija.

Ahogy odaértem a közelébe, volt még időm megfigyelni őt. Apró embereke, ahogy Lintu is.
Nagyon jól áll neki a mostani stílusa. És a bőre...39 éves férfi létére gyönyörű hófehér és hibátlan bőre van. Hihetetlen. Stílusa pedig letisztult. Aki kisugárzása, nos nem túlzok, ha azt mondom: szívmelengetően kellemes. Nagyon kedves volt, végtelen nyugalmat árasztott. Barátságosan fogadta az embereket. Öröm volt ott lenni a közelében. Amikor közelebb értem, udvariasságból megkérdeztem, hogy jöhetek-e én. Erre úgy meglepődött! Aztán kapcsolt, és mondta, hogy persze! Bizonyára nem sokan kérdezik meg, hogy mit lehet, csak letámadják. Amikor elkészült a fotó, azt is megvárta, míg csekkolom, hogy jó-e, és simán kivárt volna még egyet, ha szeretném. Életem fotója lett. Annyira szeretem. Aki Hakala a magyar fanok megmentője. És nem túlzok!

Nagyon örülök, hogy mindez megtörténhetett.
Az egész lényük visszaigazolta azt, amit képzeltem róluk, ahogy megismertem őket az évek során.

Ocho Macho, Park

Tegnap este a ZP szemközti szomszédjában voltam,a Parkban.Egész jó hely,csak drága.A számomra iható piák árai az egekbe szöknek.Még szerencse,hogy 'kis fogyasztású ' vagyok
Egyébként szépen ki van építve, a színpad enyhe fesztiválos hangulatot áraszt.Gyuszival mentem,bár ő nem ismerte az Ocho Machot.Nekem már a 4. koncertem volt.Gyakorlatilag egyiket se terveztem be úgy,ahogy egy Apocalyptica koncerttel tenném.Ez a zene szimplán jó és élvezetes.Szóval bármikor vevő vagyok rá.Ráadásul szombathelyiek a srácok,ami ugye itt van a közelben,és ez is jó érzéssel tölt el. Beszivárogtunk,ez a koncert az EFOTT részrendezvénye volt.Kaptunk szép sárga karszalagot,és mivel bevállaltunk 7 félév szívást az egyetemen,ingyen mehettünk be a kék plasztikkártyával.Végre van valami haszna.:D Olyan jó volt,a kedves pantomim szaktársammal futottunk össze véletlenül,aztán egész végig egymás közelében voltunk ,és mindig összenevettünk.Ez ilyen zene:vidám és boldog.Teljesen fel voltam pörögve,2 órán át ugráltam,és olyan jó volt levezetni a vizsgák alatt felgyülemlett feszültséget.Gyuszkót pedig nem győztem szekálni,hogy vegye fel a ritmust.Néha azért csak-csak sikerült.:D
     A koncert után csatlakozott hozzánk egyik barátunk,és elmentünk egy számomra nagyon új helyre.A Füge udvarba.Ez a Szimplához képest kicsi romkocsma,aminek a közepén egy kb. 10-15 m magas fügefa áll.Elállt a lélegzetem.Ekkorát és ilyen szépet csak Olaszországban láttam eddig.
    Az est folyamán volt egy nagyon bájos szituáció. Amint a Park előtt sétáltunk, egy -épp a bicaját babráló -srác rám nézett,elém lépett,és teljes áhítattal így szólt: Fantasztikus a hölgy!
Hirtelen nem tudtam,mire véljem,nevettem egyet,és megköszöntem a bókot.Annyira aranyos volt!:D

A Stephen Marley koncert

Igen,Bob Marley egyik utódjának voltam a koncertjén.Ezt is elmondhatom.Aranyos emberkének tűnt,már amennyit láttam belőle. A koncert hibátlan volt,nagyon élveztem,habár nem a kedvenc zenei stílusom a reggae.
2X 1000 főt engedtek be,én már 6-kor ott voltam,várva Zoliékat.Ma viszont az egész város közlekedése meg volt kavarodva,így háromnegyed órával később értek oda.Nagyon nagy szerencsénk volt,mert miután bejutottunk,kb.1 órával már betelt a limit.Ücsörögtünk,beszélgettünk.Megismerhettem Zoli kedves barátait.Nagyon aranyosak voltak.Az egyik csaj filmművészetis végzős,a másik pedig az alternatív színházra szakosodott.Volt egy srác,azt hiszem ő filozófus Msc-s. Talán fél9-kor kezdődhetett a koncert,mindannyiunknál volt egy pohárka fröccs. Nekem kellett ennyi,hogy elengedjem magam.Közben a tüdőmbe jutott egy kicsi a vicces cigik füstjéből is...bár én tartom magam ahhoz,hogy sohasem cigiztem eddig,és nem is fogok.Teljesen átadtam magamat a zenének.Kellemes volt! Élveztem nagyon.
 Volt egy emelvény,ahol egy fura Batman táncolt.A cuki pofával még fotózkodtak is néhányan. A koncert után még ücsörögtünk a ZP-ben,és csatlakozott még 4 emberke. Zoli haverjai aranyosak.:)
    Ma duplán jó napot zárhatok,mert 2 rég nem látott ex-szaktársammal találkozhattam.Manófejűvel a suli környékén futottam össze.Nagyon szerettem azt a srácot,mert mindig mosolygott.:) Este pedig Zolival bulizhattam.
   Kicsit előbb leléptem a ZP-ből.,mint ők,mert nem aludtam túl sokat.A színház szakos lánynak meséltem a Madáchról,és ajánlottam neki néhány darabot.A Csoportterápia keltette fel a figyelmét,és azt mondta megnézi.Juhééé.:D
    Amikor kifelé mentem,meglepetés ért:egy kigyúrt srác szembe jött,megérintette egy pillanatra a karom,és azt monda: " Az azkabani fogolyból már ismertelek téged!"
Nevettem egyet,aztán továbbmentem. Nem ismerem a Harry Potteres filmeket,nem olvastam a könyveket,szóval nem is értem,mit akart a gyerek.Ha valaki megfejti,szóljon.:)

Új félév az egyetemen

Csodálatos lesz,most esett le.Mire gondosan felvettem a tárgyaimat,ami 8,és kezdtem örülni,hogy lazább lesz a félévem,benyögték,hogy kell 3 kreditnyi kötelezően szabadon választott tárgy.Ja és persze a görgetett tárgyak.Ja meg terepgyakorlat.

Most így összesítve 12 tárgyam lesz, 10 vizsga minimum,s mindez 34 kreditért fog menni.Én nem akarom minden időmet a tanulásra szánni,de pedig az lesz.Meg akarom csinálni az összes tárgyamat.Túl  kell teljesítenem magamat.

Igazából  már izgatja a fantáziám a sok tantárgy. Kellemes lesz,amikor 3 napon át reggel 8-tól délután 4-5-ig lesznek FOLYAMATOSAN óráim. Valaki azt mondja,ez jó órarend.Szerintem pedig a jó órarend fogalma nem létezik.Úgy szar,ahogy van.Ha lyukas,ha szétszórt,ha tömbös,a sűrű,ha nem. Szóval az érdeklődésem úgy 2-3 hét alatt lelankad,a hónap végére kitapasztalom,hova nem érdemes bejárni,és csinálom a szabadidőt.Aztán jobb esetben csak október közepétől ZH dömping lesz egészen decemberig.Mindegy is,sötét lesz és hideg kinn,ez az idő alkalmas a tanulásra.Majd túlélem valahogy,
És még én akarok pasizni,magamra nem lesz időm basszus....

Amúgy olyan vicces,hogy ma pl. nem tudtam eldönteni,hogy Petrucci miatt olvadok el,vagy attól,hogy róla mindig a jó barátom jut eszembe.Petrucci egy isten.Ez tény.FEZEN óta tudom.Ő az én gitártanárom példaképe.Ráadásul valamennyire hasonlítanak is.

Furcsán érzem magam múlt szombat óta.Akkor K.,az ex- gitártanárom és manapság pedig a bizalmasom elhívott a koncertjükre.Progresszív metált játszanak.Ő írja a dalokat.
Utánuk még volt 4 banda.Ezt az egész koncertet K.szervezte,szóval eléggé elfoglalt volt,folyamatosan futkozott,mint pók a falon.

Csak nekem volt furcsa a helyzet,mert amikor eddig találkoztunk,csak rám figyelt,Most meg hirtelen ott volt minden barátja,ismerőse,sőt még a családját is láttam.Olyan emberek,akikről eddig csak mesélt,és én úgy éreztem,hogy valamelyest ismerem őket.

Azért én is bebiztosítottam magam,2 barátnőmmel mentem,de őszintén szólva szívesebben lettem volna Vele.

És kialakult bennem az a rettenetes érzés: a féltékenység.
Nyugtalan voltam,egyszerűen nem voltam képes szem elől téveszteni a pasit. Frusztrált az egész helyzet,hogy csak kerülgetjük egymást,mint két vadállat az arénában.
 De aztán mikor lenyugodtam,rájöttem,hogy  Ő arany ember,és igazából nagyon is figyelt rám.

Többször is odajött hozzám pár szó erejéig,de aztán sietnie kellett tovább.Meg mikor elment mellettem,2 alkalommal is megbökte a vállamat jelzésképpen.Most mondhatnám,hogy nem édes?:D XD DE igyekszem nem olvadozni,mert még megbánom!

Volt egy olyan furcsa szituációnk,hogy én a koncertteremben álltam barátnőim mellett,s csak bambultam ki a fejemből.Ő pedig szembe jött velem,aztán rám nézett,majd hirtelen lesütötte a szemét,de azon nyomban visszanézett rám,s én elmosolyodtam.Nem tudom,mi volt ez.Érdemes egyáltalán elmélkedni ilyeneken? Azóta az est óta nem tudok másra gondolni,csak Rá.

A különleges hatása az egész helyzetnek,hogy végre írtam egy verset(korábbi bejegyzés). Ilyen nagyon rég nem volt.K. ihletet adott! !!!!!!!!Számomra ez maga a felszabadulás,a gyönyör.Nekem lételemem a versírás,csak valahogy egy éve elapadt,s most ő felszabadított.

Hogy fokozzam a feszültséget,a Herceg vasárnap nálunk járt,fél perc erejéig láttam,mikor lehívtam tesómat hozzá.Hidegen hagyott,egyszerűen nem érdekelt.Benn is maradtam a házban,aztán rá 2 napra meg rám írt Fészbúkon,bő 2 órát beszélgettünk. Soha még nem társalogtam vele ennyit. Vicces volt,elnevetgéltem, de igazán nem volt rám hatással úgy,mint korábban.

Szerda reggel pedig K-val álmodtam.Olyan valóságos volt és jó.Éreztem a testemen,ahogy hozzám simul,mikor megöleltük egymást....

Jövő héten találkozunk.Ha addig nem nyugszom le,akkor ez már talán egy komolyabb érzelem.Nem  csak valami pár hetes hóbort.Reménykedem.:)