A héten sok különböző szélsőséges érzést tapasztaltam. Elkezdődött a helyettesítés, és ahol lennem kell, oda percenként más tér be, néha pedig hosszasan elidőznek. Csak forgattam a szemem, nehezen viselem ezt az intenzitást. A kis irodánkba csak napi egy-két alkalommal jött be valaki, de ők mindig a szokásos arcok, és nem kellemetlenkedtek, de most...
Introvertált lelkemnek ez nagyon kimerítő, no meg szerintem ennyire nyilvánosan napot lopni, ahogy ezek a kollégák teszik, már bicskanyitogató. Mondjuk pont azok lézengenek, akik hosszú évek óta a rendszer részei. Már hozzászoktak, hogy a teljesítménynélküliségért is megkapják a pénzüket.
Nem értem, akkor miért nem ők helyettesítenek? Nekem futkoznom kell 2 iroda között, dupla, de inkább tripla felelősséggel.
Sőt nem elég, hogy sokan ott trécselnek, amikor dolgoznék, valaki még az aurámba is belemászott.
Jött az egyik nő, akinek a lelkén szárad mellesleg ez az egész helyettesítés, és kért valamit. De úgy, hogy nyájasan és behízelgően megfogta a vállam és végigsimította a hátam, én meg lesokkolódtam. Nem is értem, hogy jött ez neki, amikor nem vagyunk barátok, nem is dolgoztunk együtt, és még ki is baszott velem. Próbáltam nem túl feltűnően elhúzódni ebből a helyzetből, de az arcomról nem tudtam letörölni a döbbenetet.
Még szerencse, hogy az ilyen puhatolózó, alattomos húzások nem tudnak megtörni. Nem is olyan rossz ez a távolságtartás és bizalmatlanság, ami felépült bennem az évek során.
A távolságtartást illetően azonban egy adott személy esetében mégis rés van a pajzson. Itt van ez a srác, aki egyáltalán nem az esetem, és sok dolgom sincs vele, de valahogy mindig jó érzés a társaságában lenni. Sőt néha már az stabilizál, ha látom. Amikor átszaladok a szomszéd irodába valamely feladat kapcsán, megnyugvást nyújt, ha őt is ott látom.
Szeretem, ha egy társaságban megyünk ebédelni, és nagyon örülök, amikor mellém ül, vagy amikor belebotlok bárhol, nem tudom mosoly nélkül hagyni. Jobban érzem magam utána.
Biztos észrevették a többiek is, de nem érdekel. Ha ő megkérdezi, hogy mi ez, akkor nyilván mondok valami költőit, de már vagyok olyan ügyes, hogy úgy fogalmazzam meg, hogy ez ne hagyjon mély nyomot senkiben.
Szóval azért nem tudom, mi ez, mert a múltkori borozásunk után teljesen egyértelmű volt, hogy nem az esetem, és a személyiségünk sem passzol, valamint én még mindig azt érzem, hogy jobb pasi nélkül, mint vele, és egy perc plusz munkát nem tennék bele abba, hogy előidézzek egy párkapcsolatot.
Amúgy ő is fura. Pénteken egy ilyen átszaladós, "véletlenül" rápillantós akcióm után nemsokára átjött hozzám. Ilyet még nem nagyon csinált. Egyszerűen csak minden ok nélkül beszambázott, odaállt az asztalom mellé, én pedig félőrült, ám kedves mosollyal kérdően ránéztem, ő is nézett, közben rajtunk kívül még 2 ember mozgott és dumált az irodában. Ő aztán kijelentette, hogy amúgy a mosdóba indult és kiment. Ezen aztán mindenki nagyot nevetett.
Utána még bekukkantott, és megkérdezte, velük tartok-e ebédelni, de sajnos tele voltam munkával.
Szóval ennyi.
Amíg itt dolgozom, remélem megmarad a jó viszony. Ügyes a srác, eddig jól kezel.:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése