Ez egy hülye dolog, hogy erről írok, de a legkedvesebb énekesem elvált a feleségétől. Legalább is a finn sajtó szeptember végén ezzel volt tele. Csodálom, hogy hozzám nem jutott el a hír. Na persze a saját dolgaimmal voltam elfoglalva.
A kedves Lauri (nyilván kedves számomra, hiszen ő a tinédzser korom legmeghatározóbb alakja) idén 37 éves, van egy unokahugimmal nagyjából egykorú fia. Most csinálják az új albumot, közben szólózik....öregszik.
Szent Habakuk! Ezen mindig meglepődök, hogy miként szalad az idő. Amikor elkezdtem őket hallgatni, akkor kb. annyi idősek voltak, mint én most. Milyen más lehetett akkor fiatalnak lenni. És milyen nagyszerű, hogy egy korban élhetek vele. Akkori énemhez képest most már szolidabban, de örömmel várom az új albumukat.
Mint korábban írtam, ilyen hosszú rajongás után már egyáltalán nem a zene számít, hanem az, amit jelent a hallgatónak zenekar.:) Ez egy csodálatos kaland.
Születésnapomon nem voltam túl jó kedvemben. Ez annyira tipikus én vagyok. Nem volt ünneplés, semmi, még egy sütizést sem tudott levezényelni rendesen a család. Úgy éreztem, hogy nem is számítok igazán. Hiába egyszer negyed évszázados az ember. Talán sosem számítottam senkinek, de én akkor sem fogok harcolni senki figyelméért. Komolyan elegem van már belőle. Legyek elég magamnak, most már ez a fontos.
Szóval rém rossz hangulatban voltam, aztán eszembe jutott az In my life pár sora, majd meghallgattam, úgy háromszor. Igaz mosolyt csalt az arcomra. Remek dal, remek album, még 13 év után is. Pár dal után, amiben Lauri kiénekelte az összes bánatom, visszatért a jókedvem. Nos, ezért szeretem őket. Talán egy életen át.:)
És egy rövidke gondolat a bevezetőhöz: kíváncsian várom, mit hoz ki Lauriból ez a torz időszak. Tudom, hogy a művésznek kell az érzelmi nyomás a nagyszerű megalkotásához.:)
2016. december 9., péntek
2016. november 25., péntek
Ojjajjj
Nem tudom, mire vállalkoztam.
Múlt héten voltam egy állásinterjún. Nos, második körre is visszahívtak. Nem izgultam egyáltalán. Tökéletesen a zsebemben éreztem az állást, noha különös figyelemmel csinosítgattam magam, hogy jó benyomást keltsek. Arra számítottam, hogy az igazgató is ott lesz, és komolyan meg kell majd őt is győznöm, ahogy az interjúztató hölgyet. Szóval megérkeztem, kaptam 5 oldalnyi gagyi matematikai-logikai feladatot. Egy nyomorult tizedesvesszős szorzástól bestresszeltem. A 3. lapnál úgy éreztem, hogy most csúszik ki az álláslehetőség a kezeim közül. Matekból jósszívvel 2-es voltam mindig.
Miután rendesen leizzadtam, közölték velem, hogy állásajánlatot kapok.
....
....
....
....
Lehidaltam. Most sem hiszem el.
Félek, hogy ugyanúgy kudarcot vallok, mint a felügyelőségnél. Nagyon félek, és emiatt örülni sem tudok igazán. Na meg amiatt se, hogy ha aláírjuk a munkaszerződést, akkor el akarok majd költözni a barátom családjától. Mert 3 generációs családban élni úgy, hogy nem is a te rokonaid: kurva gáz. Én viszont nem akarok behódolni nekik (ez az elvárás), utálom, ha faggatnak, ellenőriznek, parancsolgatnak, megmondják, mi a jó nekem... ezért elköltözök. Kell egy korrekt albi, ami nem visz el túl sok pénzt, közel van a munkahelyhez, vagy remekül megközelíthető. Hogy fogom ezt kivitelezni? A párom és családja meg fog sértődni a lépésemen. De én nem bírok ki itt újabb hónapokat. Egyszerűen nem bírom lelkileg. Meg a szarakodást. Életem legjobb munkahelyét is a párom és velejárói miatt nem tudtam maximálisan élvezni. Jobban szerettem dolgozni, mint ott lenni náluk. Ez a helyzet nem változott, de igazából mindig is tudtam, hogy pocsék lesz ideköltözni. Tudtam, ők nyafogtak, hogy jöjjek, párom nyafogott, hogy legyek vele, és így lettem egy lekezelt, semmibe vett, polcra bármikor félretehető tárgy. Aki nem akkor cselekszik, amikor akar, hanem amikor MEGENGEDIK neki. Utálom, én ennél jobb vagyok. És ha aláírjuk a munkaszerződést, és ügyes leszek, és nem baszcsiznak ki 2 hónap után, akkor majd lehetőségem lesz arra, hogy költözzek.
Múlt héten voltam egy állásinterjún. Nos, második körre is visszahívtak. Nem izgultam egyáltalán. Tökéletesen a zsebemben éreztem az állást, noha különös figyelemmel csinosítgattam magam, hogy jó benyomást keltsek. Arra számítottam, hogy az igazgató is ott lesz, és komolyan meg kell majd őt is győznöm, ahogy az interjúztató hölgyet. Szóval megérkeztem, kaptam 5 oldalnyi gagyi matematikai-logikai feladatot. Egy nyomorult tizedesvesszős szorzástól bestresszeltem. A 3. lapnál úgy éreztem, hogy most csúszik ki az álláslehetőség a kezeim közül. Matekból jósszívvel 2-es voltam mindig.
Miután rendesen leizzadtam, közölték velem, hogy állásajánlatot kapok.
....
....
....
....
Lehidaltam. Most sem hiszem el.
Félek, hogy ugyanúgy kudarcot vallok, mint a felügyelőségnél. Nagyon félek, és emiatt örülni sem tudok igazán. Na meg amiatt se, hogy ha aláírjuk a munkaszerződést, akkor el akarok majd költözni a barátom családjától. Mert 3 generációs családban élni úgy, hogy nem is a te rokonaid: kurva gáz. Én viszont nem akarok behódolni nekik (ez az elvárás), utálom, ha faggatnak, ellenőriznek, parancsolgatnak, megmondják, mi a jó nekem... ezért elköltözök. Kell egy korrekt albi, ami nem visz el túl sok pénzt, közel van a munkahelyhez, vagy remekül megközelíthető. Hogy fogom ezt kivitelezni? A párom és családja meg fog sértődni a lépésemen. De én nem bírok ki itt újabb hónapokat. Egyszerűen nem bírom lelkileg. Meg a szarakodást. Életem legjobb munkahelyét is a párom és velejárói miatt nem tudtam maximálisan élvezni. Jobban szerettem dolgozni, mint ott lenni náluk. Ez a helyzet nem változott, de igazából mindig is tudtam, hogy pocsék lesz ideköltözni. Tudtam, ők nyafogtak, hogy jöjjek, párom nyafogott, hogy legyek vele, és így lettem egy lekezelt, semmibe vett, polcra bármikor félretehető tárgy. Aki nem akkor cselekszik, amikor akar, hanem amikor MEGENGEDIK neki. Utálom, én ennél jobb vagyok. És ha aláírjuk a munkaszerződést, és ügyes leszek, és nem baszcsiznak ki 2 hónap után, akkor majd lehetőségem lesz arra, hogy költözzek.
2016. november 11., péntek
Álláskereső gondolatai
Íme egy pályakezdő fiatal beszámolója a 2016-os év Magyarországából.
Amim van: 2 diploma, 2 különböző szakterületen eltöltött, összesen kb. 10 hónapnyi szakmai gyakorlatom, egy angol nyelvvizsgám, valamint 2 hónap munka a közigazgatásban.
25 éves leszek egy hónap múlva.
A két diplomám összesen 6 évembe került.
A 6 évem szüleimnek "jobb, ha nem tudjuk" mennyi erőfeszítésébe került.
Szeptemberben megszűnt a munkahelyem, azóta keresem az igazit.
Ma, ha a családom nem támogatna, már csöves lennék.
Mik a lehetőségei egy fiatal pályakezdőnek?
A Magyar Állam adókedvezménnyel támogatja a friss diplomás pályakezdőket, ha jól tudom fél éven át, valamint a 25 év alatti korosztályt.
Ez nagyon szép és jó, de mi van, ha így sem kell a kedves 6 éven át képzett, mérnöknek csúfolt szerencsétlen a munkaerőpiacon?
Nem kell, mert túlképzett. Vagyis nem túlképzett, de a foglalkoztatók nem tudják, vagy nem akarják alkalmazni, mert többet kéne fizetni, mint egy középfokú végzettséggel rendelkező személynek.
Ha megnézzük az álláshirdetéseket ma, akkor az látható, hogy "legfeljebb érettségivel", 2-3 magas szinten ismert idegen nyelvvel és egyéb képesítésekkel keresnek embereket az állásokra.
Mondjuk az pont nem érdekel, hogy létezik ilyen ember érettségivel is, az más dolga.
Az én dolgom az, hogy micsoda lehetetlen helyzetbe kerül a végzése után, aki beleölt a kis életéből jó néhány évet egy teljesen hasztalan diplomába. Mert kedves olvasó, az környezetgazdálkodási agrármérnöki diploma, akármilyen kacifántos, piacos elnevezése is van, nemhogy megnyerő lenne, inkább elriasztja a munkáltatót, mert fogalma nincs a nagy átlagnak arról, hogy mire jó ez a képzettség.
(Helyesbítek: ha valaki eleve agrár gazdálkodó családból származik, annak még jól jöhet ez a képzettség. Ha van hozzá pár hektár földecskéje.)
Persze, mehetnék a mekibe is. CSAKHOGY! Ez sem opció.
Az bizony diákmunka. Meg hirtelen egy csomó minden diákmunka lett. Előző szakgyakorlati helyemen azért nem alkalmaznának, mint végzett mérnököt, mert kevesebbe kerül néhány diákot tartani.
Következő lépés: nézzünk szét más szakterületeken is!
Szétnéztem, elküldtem az önéletrajzom rengeteg helyre. Pár helyen voltam interjún is.
DE valamiért a milliárdnyi asszisztens, adminisztrátor és társaik típusú lehetőségek egyike sem jön össze, pedig ahhoz aztán tényleg nem kell semmi specifikus. De azért örülnek, ha van felsőfokú végzettséged.
A tapasztalatom az, hogy ha azt mondják, hogy "ez egy új munkakör", vagy nem kell szakirányú képesítés, akkor FOGALMUK SINCS ARRÓL, HOGY KIT, milyen kompetenciával KERESNEK. Behívnak mindenkit interjúra, akit csak bírnak, és előre meg nem fontolt kritériumok alapján döntenek. Ezek a legrosszabb interjúk, mert hirtelen az álláskereső válik interjúztatóvá. Azt gondolom, hogyha ilyen helyre valaki be is jut, az ott uralkodó fejetlenség miatt megbánja párszor még.
Amit még fontos tudni: a pályakezdőt, ha még az adókedvezmények végett sem alkalmazzák hosszú ideig, akkor nem fogja meg semmiféle szociális háló, ugyanis az említett helyzetben lévő személyek alá az már nem nyúlik el.
Amennyiben nincsen az elmúlt 3 v. 5 évben (<-nem emlékszem pontosan) összesen 365 ledolgozott napod, akkor a munkaügyi központ szóba sem áll veled. De nem ám. (Nem, a szakmai gyakorlati idő nem számít bele.)
Sőt, ha beregisztrálsz mégis - ami tök jó, ha mondjuk 3 hónap múlva nagyon messze találsz munkát, és ott kell laknod a közelben, mert lakhatási támogatást nyújtanak -, nem nyújtanak anyagi támogatást, sem a TB fizetése szintjén, de el kell vállalnod az első munkát, amit javasolnak, akármilyen rossz is az. Ha nem vállalod el, akkor törlik a regisztrációdat, elengedik a kezedet.
Amit tudni kell a munkaügyi központról, hogy az nem a felsőfokú végzettséggel rendelkező terepe.
Egyrészt főleg középfokú végzettséggel rendelkező embereket támogatnak az álláskeresésben, ilyen jellegű munkákkal is tudnak szolgálni főként, másrészt diplomával, ha sírva könyörögnél, akkor sem adnának lehetőséget az átképzésre. Mert neked felsőfokúd van.
Hiába akarsz a társadalom dolgozó, hasznos tagja lenni, akár műkörmösként vagy pékként. Tegyük fel, van egy dipid, de nem tudsz elhelyezkedni, és egészen pontosan 0 Ft van a zsebedben. TE AKKOR SEM TANULHATSZ PÉKNEK!!!!! És akkor megállt a tudomány.:)
Konklúzió: országunk egyik rettentő hibája:
nem piacképes szakokon
túlképzés és "túltermelés" történik.
Temérdek diplomásunkat szinte semmi sem tartja a felszínen. Csak anyuka meg apuka, akik reménykedtek, hogy a gyerek majd milyen könnyen el fog helyezkedni, mert az 30 éve még így volt.
A tanítás minősége már a legnevesebb egyetemeken is felhígult-tisztelet a kivételnek.
Nem becsülik meg a szakmunkát.
Ezért van számtalan betöltetlen munkahely, hiszen a jobb fizetés miatt a szakik külföldre özönlenek.
Nem kell ennyi bölcsész és mérnök, sem andragógus, sem szocpedes. Nem kell.
Minőségi és széleskörű szakmunkás képzés kell, jó kereseti lehetőségekkel.
Kitűnő felsőfokú képzés kell, korlátolt létszámban.
Hogy ne legyen több ilyen útvesztett, bolyongó, reménytelen ember, mint én.
Mentem volna fodrásznak.
:)
Amim van: 2 diploma, 2 különböző szakterületen eltöltött, összesen kb. 10 hónapnyi szakmai gyakorlatom, egy angol nyelvvizsgám, valamint 2 hónap munka a közigazgatásban.
25 éves leszek egy hónap múlva.
A két diplomám összesen 6 évembe került.
A 6 évem szüleimnek "jobb, ha nem tudjuk" mennyi erőfeszítésébe került.
Szeptemberben megszűnt a munkahelyem, azóta keresem az igazit.
Ma, ha a családom nem támogatna, már csöves lennék.
Mik a lehetőségei egy fiatal pályakezdőnek?
A Magyar Állam adókedvezménnyel támogatja a friss diplomás pályakezdőket, ha jól tudom fél éven át, valamint a 25 év alatti korosztályt.
Ez nagyon szép és jó, de mi van, ha így sem kell a kedves 6 éven át képzett, mérnöknek csúfolt szerencsétlen a munkaerőpiacon?
Nem kell, mert túlképzett. Vagyis nem túlképzett, de a foglalkoztatók nem tudják, vagy nem akarják alkalmazni, mert többet kéne fizetni, mint egy középfokú végzettséggel rendelkező személynek.
Ha megnézzük az álláshirdetéseket ma, akkor az látható, hogy "legfeljebb érettségivel", 2-3 magas szinten ismert idegen nyelvvel és egyéb képesítésekkel keresnek embereket az állásokra.
Mondjuk az pont nem érdekel, hogy létezik ilyen ember érettségivel is, az más dolga.
Az én dolgom az, hogy micsoda lehetetlen helyzetbe kerül a végzése után, aki beleölt a kis életéből jó néhány évet egy teljesen hasztalan diplomába. Mert kedves olvasó, az környezetgazdálkodási agrármérnöki diploma, akármilyen kacifántos, piacos elnevezése is van, nemhogy megnyerő lenne, inkább elriasztja a munkáltatót, mert fogalma nincs a nagy átlagnak arról, hogy mire jó ez a képzettség.
(Helyesbítek: ha valaki eleve agrár gazdálkodó családból származik, annak még jól jöhet ez a képzettség. Ha van hozzá pár hektár földecskéje.)
Persze, mehetnék a mekibe is. CSAKHOGY! Ez sem opció.
Az bizony diákmunka. Meg hirtelen egy csomó minden diákmunka lett. Előző szakgyakorlati helyemen azért nem alkalmaznának, mint végzett mérnököt, mert kevesebbe kerül néhány diákot tartani.
Következő lépés: nézzünk szét más szakterületeken is!
Szétnéztem, elküldtem az önéletrajzom rengeteg helyre. Pár helyen voltam interjún is.
DE valamiért a milliárdnyi asszisztens, adminisztrátor és társaik típusú lehetőségek egyike sem jön össze, pedig ahhoz aztán tényleg nem kell semmi specifikus. De azért örülnek, ha van felsőfokú végzettséged.
A tapasztalatom az, hogy ha azt mondják, hogy "ez egy új munkakör", vagy nem kell szakirányú képesítés, akkor FOGALMUK SINCS ARRÓL, HOGY KIT, milyen kompetenciával KERESNEK. Behívnak mindenkit interjúra, akit csak bírnak, és előre meg nem fontolt kritériumok alapján döntenek. Ezek a legrosszabb interjúk, mert hirtelen az álláskereső válik interjúztatóvá. Azt gondolom, hogyha ilyen helyre valaki be is jut, az ott uralkodó fejetlenség miatt megbánja párszor még.
Amit még fontos tudni: a pályakezdőt, ha még az adókedvezmények végett sem alkalmazzák hosszú ideig, akkor nem fogja meg semmiféle szociális háló, ugyanis az említett helyzetben lévő személyek alá az már nem nyúlik el.
Amennyiben nincsen az elmúlt 3 v. 5 évben (<-nem emlékszem pontosan) összesen 365 ledolgozott napod, akkor a munkaügyi központ szóba sem áll veled. De nem ám. (Nem, a szakmai gyakorlati idő nem számít bele.)
Sőt, ha beregisztrálsz mégis - ami tök jó, ha mondjuk 3 hónap múlva nagyon messze találsz munkát, és ott kell laknod a közelben, mert lakhatási támogatást nyújtanak -, nem nyújtanak anyagi támogatást, sem a TB fizetése szintjén, de el kell vállalnod az első munkát, amit javasolnak, akármilyen rossz is az. Ha nem vállalod el, akkor törlik a regisztrációdat, elengedik a kezedet.
Amit tudni kell a munkaügyi központról, hogy az nem a felsőfokú végzettséggel rendelkező terepe.
Egyrészt főleg középfokú végzettséggel rendelkező embereket támogatnak az álláskeresésben, ilyen jellegű munkákkal is tudnak szolgálni főként, másrészt diplomával, ha sírva könyörögnél, akkor sem adnának lehetőséget az átképzésre. Mert neked felsőfokúd van.
Hiába akarsz a társadalom dolgozó, hasznos tagja lenni, akár műkörmösként vagy pékként. Tegyük fel, van egy dipid, de nem tudsz elhelyezkedni, és egészen pontosan 0 Ft van a zsebedben. TE AKKOR SEM TANULHATSZ PÉKNEK!!!!! És akkor megállt a tudomány.:)
Konklúzió: országunk egyik rettentő hibája:
nem piacképes szakokon
túlképzés és "túltermelés" történik.
Temérdek diplomásunkat szinte semmi sem tartja a felszínen. Csak anyuka meg apuka, akik reménykedtek, hogy a gyerek majd milyen könnyen el fog helyezkedni, mert az 30 éve még így volt.
A tanítás minősége már a legnevesebb egyetemeken is felhígult-tisztelet a kivételnek.
Nem becsülik meg a szakmunkát.
Ezért van számtalan betöltetlen munkahely, hiszen a jobb fizetés miatt a szakik külföldre özönlenek.
Nem kell ennyi bölcsész és mérnök, sem andragógus, sem szocpedes. Nem kell.
Minőségi és széleskörű szakmunkás képzés kell, jó kereseti lehetőségekkel.
Kitűnő felsőfokú képzés kell, korlátolt létszámban.
Hogy ne legyen több ilyen útvesztett, bolyongó, reménytelen ember, mint én.
Mentem volna fodrásznak.
:)
2016. szeptember 13., kedd
Tudtad? Ez az én zeném
Don't give up, I won't give up
Don't give up, no no no
Don't give up, I won't give up
Don't give up, no no no
Don't give up, no no no
Don't give up, I won't give up
Don't give up, no no no
Kezdjük el, hol is kezdjem? Ahol végződött. Két hónapot lehúztam a sátán poklában (közigazgatás), aztán hála a 'dagi dögnek', útjaink elváltak kb. két hete. Szerencsére így nem kell pszichológushoz járnom a lelki terror okozta sérülések miatt. Szerencsés ember vagyok, na meg álláskereső.:D
Ugyanazon a szent napon, amikor budai íróasztalomtól utoljára felálltam, és totál szét voltam csúszva, mert 10 órán át egy falatot sem volt időm enni, elhagytam a frissen vásárolt béreltem és az igazolványom valahol. Mindez kiderült rá 2 napra. Akkor még azt hittem, hogy Ferihegyen hullott ki a kezemből.
Lesokkolt a dolog, hiszen még 2 hónapig 50% kedvezménnyel vehettem volna bérletet és vonatjegyet. Számolgattam, mekkora költséget jelentenek a továbbiakban ezek az "úri hóbortok". Sírtam egy sort, mert munka nélkül, teljes árral Pestre utazgatni nem igazán gazdaságos, a források pedig végesek. Sírtam, mert úgy gondoltam, itt szakad vége életem budapesti szakaszának.
Volt egy remek 3 napos hétvégém a Balaton partján, amikor is sokat ittak a többiek, de pancsolni nem mentünk le a tóba. De legalább beletipegtem egy picit, és úgy éreztem magam, mintha valami különös varázslat érte volna lábacskáimat. Spirituális tó!:)
Vasárnapot végigutaztam: Balaton-Pest-Haza. Kutyámhoz siettem. Ő az élet értelme. Komolyan. Szerintem nála jobban senki sem szeret, és én sem mást. Édes kis krinolinoid:)
Kedd van? Kaptam egy levelet. Ajánlottan! Arra gondoltam, küldik a cafeteriát vagy valami ilyesmi. Az utca stimmelt is, csak a feladó nem. Egy drága jó lélek megtalálta az igazolványom és a bérletem. Alig bírtam felfogni, csak titkon bíztam benne, hogy előkerülnek...és komolyan, elmorzsoltam egy-két könnyet az emberei jó szándék oltárán áldozva. Meg is írtam azonnal a válaszlevelem. Tudnia kell a jótevőmnek, hogy sokat segített rajtam ezzel a gesztussal.
Pár órája csörgött a telefon. Azt hittem, hogy fontos. Felvettem, de a töltőkábel rövidnek bizonyult, így kivágódott a kezemből az a szerencsétlen készülék. Sajnos túl sok reményt nem fűztem az épségben maradásához. Minimum egy kijelző betörést vártam. Az nem lett, de semmi sem látszik rajta, érintőfunkció is kaputt:D Pedig még üvegfóliát is tettünk rá. Ajjajajjajjj. Nem nagyon akarok én most több 10 e ft-ot kiadni telefonra. Aki tudna segíteni, attól nem szívesen kérek szívességet, mert egyrészt úgy érzem, hogy már túl sokat segített, másrészt olyan élethelyzetben vagyunk, amikor egymást "lógva hagyjuk". Nem szívesen teszem ezt, hiszen nagyon hiányzik az a személy... csak hát ezt nem tudja senki. Mindenkinek jobb így.:)
Mint a közösségi médiát szorgalmasan, rendesen és ügyesen használó 21. századi lény, megosztottam ismerőseimmel bánatom. Elbúcsúztattam készülékemet, jelezve főként annak a nem fontos embernek, aki hívása alatt kiesett a kezemből, hogy nemigen kéne hívogatnia mostanság. (Titkon remélve, hogy az elkövetkezendő 320 évben nem próbál ilyet tenni.)
A telefonos illetékes észrevette, és máris javasolt egy megoldást. Szóval akkor most nem hagyjuk egymást lógva. Nyilván elfogadom a segítséget, mert ha nem tenném, annak nem lenn értelme :D. Csak olyan nehezen esik. Nem akarom őt már ugráltatni. Nem akarom, hogy megtudja, hogy mi lett belőlem, miként degradálódtam az elmúlt 2-3 év alatt.
Remélem az élet rossz dolgokból álló szakasza mielőbb lezárul. Mert le kell ezt zárni.
2016. június 12., vasárnap
Pakoljak?
Indulásra készen,
elmúlott a szégyen.
Bőröndöm még nálad,
vonogatod vállad.
Mi legyen, pakoljak?Vagy még tovább lakoljak?
Ha azt mondod, hogy elég volt,
ha elég már, amit beléd olt
ez az elmúlt néhány pillanat,
amikor együtt ért minket a pirkadat,
akkor csak szólj, és megyek.
Arrébb röppenek, mint a legyek.
Csak most ért el a gondolat,
hogy ne cipeljem gondodat.
Talán nem is látsz elég erősnek,
és nem is tartasz elsőnek.
Semmiben, pedig én nem játszom,
virulnék, ehelyett épp csak látszom.
Csak most ért el a gondolat,
hogy dunyhánkra nem varrtunk foltokat?
Ne haragudj, hogy szóltam érte,
ne bánts, hogy hallgattam véle.
Csak érted volt minden,
de már nem látod innen.
Megfakult fényem, igaz?
Nem számít hogy mitől, mi az,
ami csorbát ejtett a szép egészen.
Ne hozd fel, a felét sem.
Elindulok, ha kéred.
Búcsúzzak hát, végleg?
2016. június 9., csütörtök
Kortársadalmi sokk
Fuj, fuj, fuuuhhhuuuj.
Kibaszott facebook. 10 évre offolnom kéne, meg mindenkit. Őszintén undorodom a terhességes képektől. És egyre többet tesznek fel. Hát milyen gusztustalan már az, hogy kiteszed 600 féle beállításban a puffadt, megváltozott, striás testedet? Őrizd meg magadnak az emléket. Nem fura, hogy az ember szégyenlősködik a közfürdőkben, strandon, harcol a privát kabinokért, utána meg telekürtöli a közösségi médiát azzal, hello, itt egy nagy pucér gömb, amin feszül a bőr, meg van valaki benne, de még meg se született, de még azt se tudod, hogy élve vagy halva jön világra, vagy egészséges lesz-e, de te büszkén mutogatod akárkinek, fedetlenül. Persze ha beteg lesz, akkor nem mutogatod.
Ez nem egy vidámparki élmény, amit mindenki orra alá oda lehet dörgölni. Ez nem egy közösségi élmény, ami a közösségi oldalakra kell, hogy kerüljön. Ez a te élményed, te tudod milyen jó vagy rossz. Egy átlag embernek csak egy a sok nagy has közül.
Sajnálom, hogy nem látom szépnek, mint mások, ez a személyiségem hiányossága lehet. Ezzel együtt úgy gondolom, ez mind csak biológia, nem egyedi, nem kellene túlmisztifikálni. Nem szeretem az emberek egoizmusát. És ez a jelenség pedig igenis annak a jele. Lennének nyersebb gondolataim, de inkább megkímélem tőle a világot.:)
Sajnálom, hogy nem látom szépnek, mint mások, ez a személyiségem hiányossága lehet. Ezzel együtt úgy gondolom, ez mind csak biológia, nem egyedi, nem kellene túlmisztifikálni. Nem szeretem az emberek egoizmusát. És ez a jelenség pedig igenis annak a jele. Lennének nyersebb gondolataim, de inkább megkímélem tőle a világot.:)
Amúgy az ütötte ki most nálam a biztosítékot, hogy valami amcsi csaj a terhessége során lemodellezte a hasát meg a melleit, majd kirakta házába, hogy de szép. Kész... kiégtem... ennyi erővel lemodellezhetném a még élő hörcsögömet, hogy még 50 évig láthassam a formáját.
Kedves anyukák... lehet a terhességet szépen is viselni.
2016. június 4., szombat
Ha szép lennék...
Ha gyönyörű lennék, magas, kisportolt, nem hagynám elfutni ezt a fiút...:D:D:D
Most találtam Jamie Camil kapcsán a srác profilját. Világ férfiai! Íme a példa, hogyan tudtok biztosra menni a csajozásban. Totál kész lettem ettől a ficsúrtól. XD
Most találtam Jamie Camil kapcsán a srác profilját. Világ férfiai! Íme a példa, hogyan tudtok biztosra menni a csajozásban. Totál kész lettem ettől a ficsúrtól. XD
2016. május 25., szerda
Üzenem
Kedves Világ!
Érezni szeretnék valamit irántad!
De tényleg, mert most nincs mit és miért. Jó lenne, ha már valami szépet mutatnál, amiben én is örömömet lelem, és nem az tenné ki a gondolataimat, hogy milyen undorító itt minden.
Köszi.
Érezni szeretnék valamit irántad!
De tényleg, mert most nincs mit és miért. Jó lenne, ha már valami szépet mutatnál, amiben én is örömömet lelem, és nem az tenné ki a gondolataimat, hogy milyen undorító itt minden.
Köszi.
2016. május 4., szerda
Hétköznapi történet
"Ez a ház csupa szeretet, a mama és a gyerekek, de a papa rég elköltözött, mert úgy érezte, hogy élni akar."
Volt két aprócska fiú, épp, hogy hatévesek. Anya és Apa volt a mindenük, mindig együtt mentek mindenhova. Anya volt az erős bástya, Apa pedig a világ legerősebb harcosa, aki értük mindent megtett. Aztán Apa egyik este nem jött haza. Másnap hirtelen megjelent, de csak pár órára. Furcsán szóltak egymáshoz, már nem szeretettel. Aztán Apa leült a fiúkkal játszani, próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de arcára feszültség ült ki. Sápadt volt, ugyanaz, de mégsem ugyanaz. Aztán felállt, egyenként felemelte a fiúkat, barackot nyomott a fejükre, adott egy-egy puszit. A fiúk megkérdezték, hova megy, amikor vette a kabátját. Apa csak ennyit mondott: Vigyázzatok Anyára! Majd nehezeket lépve hátrahagyta a meleg otthont.
Volt két aprócska fiú, épp, hogy hatévesek. Anya és Apa volt a mindenük, mindig együtt mentek mindenhova. Anya volt az erős bástya, Apa pedig a világ legerősebb harcosa, aki értük mindent megtett. Aztán Apa egyik este nem jött haza. Másnap hirtelen megjelent, de csak pár órára. Furcsán szóltak egymáshoz, már nem szeretettel. Aztán Apa leült a fiúkkal játszani, próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de arcára feszültség ült ki. Sápadt volt, ugyanaz, de mégsem ugyanaz. Aztán felállt, egyenként felemelte a fiúkat, barackot nyomott a fejükre, adott egy-egy puszit. A fiúk megkérdezték, hova megy, amikor vette a kabátját. Apa csak ennyit mondott: Vigyázzatok Anyára! Majd nehezeket lépve hátrahagyta a meleg otthont.
2016. május 3., kedd
Az élet része
Leadtam a dolgozatom. Olyan semmilyen lett, semmi izgalmas nincs benne, csak kérdőív, meg szövegelés. Szerintem engem is fel fognak akasztani a védéskor, mint elődeimet. Kicsit tartok tőle, de már megvan a tömör, frappáns válaszom a várható kritikákra.
"Dolgozatom színvonala olyan, mint az oktatásé."
Érződik a dogán, hogy nincs benne a szívem, a lelkem, hogy nem az én világom a feldolgozott téma. És nyilván az is érződik benne, hogy megint csak egyéni munka lett. A többszöri segítség-, vagy tanácskérés ellenére is, melyekre általában reakció sem érkezett. Ezzel szemben ugyanezek a személyek élvárások tömegét zúdítják ránk. Ilyesmire szokták mondani: "Kösz, baszdmeg."
Hát így lesz. 70 kerek oldal, mely 75%-os készültségénél is feltettem magamnak a kérdést: leadjam?
Aztán leadtam, mert nem akartam még egy félévet az egyetemnek adni. Sajnálom, hogy elment két évem a semmire, és használható tudásban nem lettem gazdagabb.
Az, hogy leadtam, nem jelenti azt, hogy még nem dobhatják vissza. De akkor legalább megpróbáltam. :)
A mai naptól fogva csakis pozitív energiákat fogok sugározni a dolgozatommal kapcsolatban. (= mindenkinek azt kamuzom, hogy istenkirály lett, mígnem én is elhiszem,yeeee.)
Fiatal felnőttkorom egyik önálló döntése, hogy nem rég megkötöttem a lakástakarékot! Már csak egy munkahely kell. Szeretném, ha legalább minimum nettó 180 000 Ft-os fizetésem lenne, és 3-5 éven belül elérném a nettó 240 000 Ft-ot. És akkor még mindig alacsonyabb lenne a fizum, mint egy osztrák minimálbér. Sokkal.
Legkésőbb 30 éves koromra szeretnék egy belvárosi kecót. Ha 5 éves hitellel le tudom fizetni a teljes árát, akkor az magyar viszonylatban egész kellemes dolog lesz.
Férjhez nem megyek. Vagy addig párocskámnak komoly ultimátumoknak kell megfelelnie. Gyerek nem lesz, rossz géneket nem szabad továbbadni. Lakásban kutya se, macska se lesz. Macska sehol. A macskák az ellenségeim.
Idáig tudom a történetem, ha Magyarországon, azon belül pedig Budapesten maradok. Mindig lesz B terv. Ezt most megígérem a jövőbeli énemnek. Nem szabad belepunnyadni a nonstop rosszba. Változtatni mindig lehet. Fél lábbal, fél tüdővel.... hurrikánban is.
Idáig tudom a történetem, ha Magyarországon, azon belül pedig Budapesten maradok. Mindig lesz B terv. Ezt most megígérem a jövőbeli énemnek. Nem szabad belepunnyadni a nonstop rosszba. Változtatni mindig lehet. Fél lábbal, fél tüdővel.... hurrikánban is.
A félkomoly életpálya-modellem után térjünk át egy olyan dologra, ami nem velem történt, de bárkivel megeshetne...
Nem rég tudtam meg, hogy egyik volt osztálytársamat eljegyezte egy fiú. Ez bizony tök jó, mert tök jó.:D Noha téptük egymást a csajjal, most már felnőtt fejjel tudunk örülni egymás boldogságának. Tegnap érkezett a hír, hogy a fiú meghalt (alig egy hónapra rá az eljegyzésre). Nem bírom felfogni. El nem tudom mondani, mennyire sajnálom szegény leányt. Azt sem tudom, hogy ilyenkor mit illik, vagy mit nem tenni. Ugyan évek óta nem találkoztunk, de követjük egymás életét. A fiút sem ismertem, de van bennem egy olyan belső indíttatás, hogy segítenem kéne, lelki támaszként. Persze nem tudom mit mondanék, nem tudom, mekkora fájdalom ez. Fiatalon, az élete legszebb szakasza előtt resetelni mindent. Mindent. Augusztusban lesz osztálytalálkozó, szeretném, ha már nem ufóként néznénk szegényre, hogy megnyugvásra, megértésre találjon ebben a felszínes világban.
2016. április 20., szerda
Íródik....
Ínhüvelygyulladás: on
Dolgozat krisztusi korba lépett: on
Határidő utáni bénázás: on
Egy kicseszett elnöki interjú: off
sokbakerülezazegyetemnekem: NAGYON ON
2016. április 11., hétfő
2016. április 5., kedd
Az emberi lét kérdései - tudományos értekezés Minka önjelölt társadalomkutató és pszichológus tollából
Keresek egy semleges dalt, amitől nem akarom nyomban felkötni magam. Az én kis életemben mindig a Rasmus az én "csakra tisztítóm", de most valahogy nagyon nem esett jól, hogy rátalálva egyik dalukra pont visszahallottam a szövegből, amit nem akartam meghallani.
Nyilván néha érdemes egy kis utazást tenni és felderíteni a belső, rejtett érzelmeink kusza világát, ahogy gyerekként tettem, és remekül odavezet a legfájóbb pontokhoz is egy-egy dal. Most azt kell mondanom: nincs időm erre. Nincs időm önsajnálni, sírni, ráeszmélni a problémára és tenni ellene. Élni kéne, bár tudom, hogy nem a helyes utat járom, de akkor sem lehet megtorpanni, vagy lemenni az útról, hogy újat keressek.
De mi van ha mégis most rontom el?
Az utóbbi két évben letettem minden törekvésemről, amit magamnak találtam ki, ami vezetett.
Az utóbbi két évben lemondtam mindenről, ami motivált, ami célt adott, ami hajtott valahova. Valahova, ez is egy konkrét hely volt, Valaki, szintén tiszta kontúrral láttam. De most ködben járok. Ködben ülök. Tudjátok milyen az, amikor csak vagy, és nem hallod meg a hívó szót, vagy egyáltalán nem is szól hozzád senki? Értsd metaforikusan. A jelen olyan puha, olyan ingatag. Az idő múlásával nemhogy biztosabb lenne, én egyre kevésbé érzem azt, hogy várnak rám, hogy előre meghatározott céllal kerültünk e világra.
Szerintem csak lebegünk a nagy semmiben úgy 60-80 évig, pár szív megszakad, néhány boldog körülöttünk, de aztán semmi. Jó, ha van családod, gyereked, unokád, jó ha ezt egy viszonylagos anyagi biztonságban, mondjuk egy korrekt, az aktuális korszak helyzetéhez passzoló világnézettel társítva éled, jó, ha ez a standard.
De mi van ha túlgondolod? Mint én. Azt gondolom, hogy igen az ember érző, gondolkodó lény, intellektuális, fejleszthető, stb. Fontosnak tartjuk a történelmünket, amit ezen a Földön lejátszottunk. Hatalmi viszonyok, dagadó mellények és zsebek, sebzett,vérző kisemberek, csiscskák. A ranglétra tetején is ugyanez az érző ember ül, csak épp mert sok jut neki, leszarja a többit, a létra alján a számlálhatatlan tömeg, akik szintén érzők, csak éppenséggel elégedetlenek. Mindig így van és így is lesz. Az anarchia és a demokrácia nem létezik, csak városi ártó fikció.
Túl az egyén misztifikálásán mindannyian csupán természet alkotta szerkezetek vagyunk.Van egy vázad, azon szövetek, erek, izmok, stb. És mindenki más ilyen. Ha megöregszel, porckopásod lesz. Elkopsz, mint az életen át dolgozó gép elemei.
A születést sem szeretem. Mert az megint valami szerencsétlen céltalannak a kezdete. Akármilyen zsenik a szüleid, akármilyen törtető, nagyszerű lehetsz, ugyanazt fogod kapni, mint mások, mert az emberi szervezet és a fizika és a biológia törvényei egyszerűen ilyenek. A lelki dolgokról most tekintsünk el.
Szóval ha az emberek kevésbé tartanák fontosnak önmagukat, akkor talán szebb lenne a világ, könnyebb lenne boldogulni, és kihasználni minden élvezetesre ezt a rövid életet. Azt a rövid kis életet,amit éppen most rontok el, fiatal felnőtt koromban, és félek, hogy nem lesz lehetőségem kijavítani.
Nyilván néha érdemes egy kis utazást tenni és felderíteni a belső, rejtett érzelmeink kusza világát, ahogy gyerekként tettem, és remekül odavezet a legfájóbb pontokhoz is egy-egy dal. Most azt kell mondanom: nincs időm erre. Nincs időm önsajnálni, sírni, ráeszmélni a problémára és tenni ellene. Élni kéne, bár tudom, hogy nem a helyes utat járom, de akkor sem lehet megtorpanni, vagy lemenni az útról, hogy újat keressek.
De mi van ha mégis most rontom el?
Az utóbbi két évben letettem minden törekvésemről, amit magamnak találtam ki, ami vezetett.
Az utóbbi két évben lemondtam mindenről, ami motivált, ami célt adott, ami hajtott valahova. Valahova, ez is egy konkrét hely volt, Valaki, szintén tiszta kontúrral láttam. De most ködben járok. Ködben ülök. Tudjátok milyen az, amikor csak vagy, és nem hallod meg a hívó szót, vagy egyáltalán nem is szól hozzád senki? Értsd metaforikusan. A jelen olyan puha, olyan ingatag. Az idő múlásával nemhogy biztosabb lenne, én egyre kevésbé érzem azt, hogy várnak rám, hogy előre meghatározott céllal kerültünk e világra.
Szerintem csak lebegünk a nagy semmiben úgy 60-80 évig, pár szív megszakad, néhány boldog körülöttünk, de aztán semmi. Jó, ha van családod, gyereked, unokád, jó ha ezt egy viszonylagos anyagi biztonságban, mondjuk egy korrekt, az aktuális korszak helyzetéhez passzoló világnézettel társítva éled, jó, ha ez a standard.
De mi van ha túlgondolod? Mint én. Azt gondolom, hogy igen az ember érző, gondolkodó lény, intellektuális, fejleszthető, stb. Fontosnak tartjuk a történelmünket, amit ezen a Földön lejátszottunk. Hatalmi viszonyok, dagadó mellények és zsebek, sebzett,vérző kisemberek, csiscskák. A ranglétra tetején is ugyanez az érző ember ül, csak épp mert sok jut neki, leszarja a többit, a létra alján a számlálhatatlan tömeg, akik szintén érzők, csak éppenséggel elégedetlenek. Mindig így van és így is lesz. Az anarchia és a demokrácia nem létezik, csak városi ártó fikció.
Túl az egyén misztifikálásán mindannyian csupán természet alkotta szerkezetek vagyunk.Van egy vázad, azon szövetek, erek, izmok, stb. És mindenki más ilyen. Ha megöregszel, porckopásod lesz. Elkopsz, mint az életen át dolgozó gép elemei.
A születést sem szeretem. Mert az megint valami szerencsétlen céltalannak a kezdete. Akármilyen zsenik a szüleid, akármilyen törtető, nagyszerű lehetsz, ugyanazt fogod kapni, mint mások, mert az emberi szervezet és a fizika és a biológia törvényei egyszerűen ilyenek. A lelki dolgokról most tekintsünk el.
Szóval ha az emberek kevésbé tartanák fontosnak önmagukat, akkor talán szebb lenne a világ, könnyebb lenne boldogulni, és kihasználni minden élvezetesre ezt a rövid életet. Azt a rövid kis életet,amit éppen most rontok el, fiatal felnőtt koromban, és félek, hogy nem lesz lehetőségem kijavítani.
2016. március 10., csütörtök
Kézbesítetlen üzenet
Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha...
Látom a nappalt, ahogy létezel,
Idegen szemek kívánnak, érintenek.
Éhes világ, és csak mosolyognának rajtam,
Fájdalmam üvölteném, de elrejtem, el kell rejtenem.
2016. március 9., szerda
Leave it all behind
Nem találom helyem. Nagyon nem. Pedig most érzem, hogy nem mástól kell várnom a megoldást. Az bennem van. De mi a megoldás? Amit annak hiszek, az vajon tényleg jóra vezet? Vajon merre van a jó út? A nyugalom? A minél kevesebb kompromisszumot igénylő kielégítő élet?
Amim van, az tényleg nekem jár, az mindig meglesz? Jó, ha ragaszkodom hozzá, vagy hagyjam hátra? Túlgondolok mindig mindent. És sok dolgot elég tisztán látok, ami elszomorít. A jövőt, ha ebben az országban maradok. A veszteséget, ha elmegyek. Fáj, ha hazudnak, mert látom, hogy hazudnak. Szomorú lennék, ha nem láthatnám meg, mi van kicsiny országunkon kívül. Nyilván több és több akarok lenni, többet tudni a világról, magamról, mindenről és a tudást a magam javára fordítani. De néha a tudás vagy az ismeret megkeseríti az életet. Néha arra gondolok, hogy mennyivel könnyebb az Egyszerű Margit élete a Kossuth utcában, Mucsaröcsögén. Elvégzi a sulit, szakmát tanul, ledolgozza a napi 8 kis óráját 18 éves korától, huszonévesen felcsinálja az aktuális pasija, és összeházasodnak, összebútoroznak, és minden rendben. Nincs ebben semmi kivetni való.
Én nagyon sajnálom, és hiányosságomnak érzem, hogy lassan 25 évesen nem tudom értékelni az úgynevezett "női princípium"-ot. Nem érzem magaménak.
Zavart kelt bennem, hogy látom a sok boldog párt, korombelieket, akik boldogan kimondják az igent, akik már évek óta erre készülnek, és akik tudják (de leginkább azt akarják hinni), hogy a kötelék örökké tart. Én bizonyára egy roppant korlátolt ember lehetek, mert talán nem hiszem el, hogy létezik igaz és végtelen szerelem. Meg 0-24-ben tisztelet egymás iránt. Nyilván tökre örülök, ha egy közeli barátom megtalálja élete párját, és iszonyat boldogok. Csak sajnos látom azt is, ha valamelyik nem boldog, de azt próbálja kamuzni, hogy az élete jó úton halad.
Nem tudom magam ebbe az élethelyzetbe képzelni, amin sokan végigmennek, nőként. Elég elfuserált a szoftverem, elismerem. Szóval ti csak nyugodtan legyetek boldogok, házasodjatok, legyen nagy vendégsereg, szaporodjatok, én pedig addig kitalálom, hogy mi lesz a következő lépés a sakktáblán. Ja és keményen ellent próbálok majd állni a társadalmi nyomásnak.:)
Amim van, az tényleg nekem jár, az mindig meglesz? Jó, ha ragaszkodom hozzá, vagy hagyjam hátra? Túlgondolok mindig mindent. És sok dolgot elég tisztán látok, ami elszomorít. A jövőt, ha ebben az országban maradok. A veszteséget, ha elmegyek. Fáj, ha hazudnak, mert látom, hogy hazudnak. Szomorú lennék, ha nem láthatnám meg, mi van kicsiny országunkon kívül. Nyilván több és több akarok lenni, többet tudni a világról, magamról, mindenről és a tudást a magam javára fordítani. De néha a tudás vagy az ismeret megkeseríti az életet. Néha arra gondolok, hogy mennyivel könnyebb az Egyszerű Margit élete a Kossuth utcában, Mucsaröcsögén. Elvégzi a sulit, szakmát tanul, ledolgozza a napi 8 kis óráját 18 éves korától, huszonévesen felcsinálja az aktuális pasija, és összeházasodnak, összebútoroznak, és minden rendben. Nincs ebben semmi kivetni való.
Én nagyon sajnálom, és hiányosságomnak érzem, hogy lassan 25 évesen nem tudom értékelni az úgynevezett "női princípium"-ot. Nem érzem magaménak.
Zavart kelt bennem, hogy látom a sok boldog párt, korombelieket, akik boldogan kimondják az igent, akik már évek óta erre készülnek, és akik tudják (de leginkább azt akarják hinni), hogy a kötelék örökké tart. Én bizonyára egy roppant korlátolt ember lehetek, mert talán nem hiszem el, hogy létezik igaz és végtelen szerelem. Meg 0-24-ben tisztelet egymás iránt. Nyilván tökre örülök, ha egy közeli barátom megtalálja élete párját, és iszonyat boldogok. Csak sajnos látom azt is, ha valamelyik nem boldog, de azt próbálja kamuzni, hogy az élete jó úton halad.
Nem tudom magam ebbe az élethelyzetbe képzelni, amin sokan végigmennek, nőként. Elég elfuserált a szoftverem, elismerem. Szóval ti csak nyugodtan legyetek boldogok, házasodjatok, legyen nagy vendégsereg, szaporodjatok, én pedig addig kitalálom, hogy mi lesz a következő lépés a sakktáblán. Ja és keményen ellent próbálok majd állni a társadalmi nyomásnak.:)
2016. március 3., csütörtök
2016. március 2., szerda
Yeyeyeee
Elkészült életem első honlapja!
Yeyeyeyeee. Ingyenes, sok tudást nem igénylő honlapkészítővel csináltam, de akkor is, tök büszke vagyok magamra.:D Igaz, 10 éve a MySpacen komolyabb varázslatokat is műveltem, sőt vaktában már szerkesztettem működő HTML-t is, és ahhoz képest ez piskóta...de tök jó, hogy van, és hogy elkészült. Üzleti célokat szolgálva.:)
Yeyeyeyeee. Ingyenes, sok tudást nem igénylő honlapkészítővel csináltam, de akkor is, tök büszke vagyok magamra.:D Igaz, 10 éve a MySpacen komolyabb varázslatokat is műveltem, sőt vaktában már szerkesztettem működő HTML-t is, és ahhoz képest ez piskóta...de tök jó, hogy van, és hogy elkészült. Üzleti célokat szolgálva.:)
2016. február 23., kedd
Nyomokban már józan észt sem tartalmaz
A BCE budai karainak SZIE-hez való kapcsolása számomra egy szomorú mozzanata a magyarországi oktatás átalakításának. Egyszer már próbálták, nem sikerült. Gödöllőről irányítani egy budapesti campust úgy, hogy a SZIE saját magával sem birkózik meg...nos, sok sikert hozzá. Meg kell említenem, hogy az Ybl Miklós Építéstudományi kar is a SZIE martalékává vált. Kezdetben a neves, színvonalas főiskola mára az országban az egyik legélettelenebb, leggyengébb és legélhetetlenebb sorvadó egyetemi karrá vált. És hogy miért? Mert a SZIE lenyúlta tőle, amit csak lehetett.
A BCE budai campusával, mint "zabigyerekkel" sem volt másképp, a pestiek kaptak minden támogatást, Budán pedig a vízszolgáltatást is kikapcsolták, az egyetlen, mindig tele lévő menzát megszüntették, egy rohadt falat nem tudtak lefesteni, hogy normálisan nézzen ki...
Szegény megboldogult Kertészeti Egyetem, a sorsa többé nem fog rendeződni.
Úgy sejtem, a budai campus a SZIE árnyékában sem lesz vidámabb hely. Értesüléseim szerint a kertész szakot megszüntetik Gödöllőn, Pesten megmarad, ám a Kertészettudományi karon oktatott környezetgazdálkodási agrármérnöki szak átvándorol Gödöllőre, ahol már eleve van BSc és MSc. Ez szakmailag helyes döntés, ugyanis a Corvinus egyáltalán nem jeleskedik az oktatáshoz kellő agrár tudásbázissal, sem szemlélettel.
De akkor felmerül a kérdés: a Kertészettudományi karon csak kertészmérnöknek lehet majd tanulni?
Vagy esetleg integrálja magába a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi kara?
De attól, hogy mindkét irányzat a "földet túrja", a kertész NEM agrár szakterület. Ebben az országban ezt sokan nem fogják fel. Pedig ezzel az ürüggyel (szándékosan ezt a kifejezést írtam) olvasztják bele
a campust a SZIE-be.
Nyilván egy külső szemlélőnek ez a témakör érdektelen, de az, aki benne volt, vagy épp elszenvedi az átalakításokkal járó zötykölődést, nem tudja szó nélkül hagyni a történteket. És mennyire nonszensz már az, hogy keresztfélévben teszik ezt meg?! Hogy lehet ezt megengedni, hogy merülhet ez egyáltalán fel, 2016-ban, Európában?
Gödöllőn egyetlen dolog működik jól: a Tanulmányi Osztály, és most ezt fogják központi tanulmányi osztállyá alakítani. A lelkes, elhivatott, emberséges és munkájukat nagy szakértelemmel végző tanulmányi osztályos dolgozók most kapnak egy pofont. Hogy miért?
Nem ismerem a részleteket, de ismerem az Ybl-ön és a budai campuson uralkodó viszonyokat a tanulmányi osztályokon. Tegyük fel, hogy ezeket a dolgozókat, a munkakultúrájukat, személyiségüket integrálják a gödöllői TO rendszerébe.
Egyszerű példával:
ha Szent István Béla 5-öst kapott egy feladatra, de vele egy csoportban lévő Budai Tekla Jolán csak 3-ast, Ybl Miki Zénó pedig 2-est, és a végső eredményt a csoporttagok jegyeinek átlagából kapjuk meg, na akkor mi lesz? Színvonalcsökkenés.
Persze majd ezt egymás közt megoldják, okosan. Pár év alatt.
Volt BCE-s ként és jelenlegi SZIE-sként úgy látom, hogy a két rossz közül a budai campusnak a nagyobb rosszat ítélték.
A BCE budai campusával, mint "zabigyerekkel" sem volt másképp, a pestiek kaptak minden támogatást, Budán pedig a vízszolgáltatást is kikapcsolták, az egyetlen, mindig tele lévő menzát megszüntették, egy rohadt falat nem tudtak lefesteni, hogy normálisan nézzen ki...
Szegény megboldogult Kertészeti Egyetem, a sorsa többé nem fog rendeződni.
Úgy sejtem, a budai campus a SZIE árnyékában sem lesz vidámabb hely. Értesüléseim szerint a kertész szakot megszüntetik Gödöllőn, Pesten megmarad, ám a Kertészettudományi karon oktatott környezetgazdálkodási agrármérnöki szak átvándorol Gödöllőre, ahol már eleve van BSc és MSc. Ez szakmailag helyes döntés, ugyanis a Corvinus egyáltalán nem jeleskedik az oktatáshoz kellő agrár tudásbázissal, sem szemlélettel.
De akkor felmerül a kérdés: a Kertészettudományi karon csak kertészmérnöknek lehet majd tanulni?
Vagy esetleg integrálja magába a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi kara?
De attól, hogy mindkét irányzat a "földet túrja", a kertész NEM agrár szakterület. Ebben az országban ezt sokan nem fogják fel. Pedig ezzel az ürüggyel (szándékosan ezt a kifejezést írtam) olvasztják bele
a campust a SZIE-be.
Nyilván egy külső szemlélőnek ez a témakör érdektelen, de az, aki benne volt, vagy épp elszenvedi az átalakításokkal járó zötykölődést, nem tudja szó nélkül hagyni a történteket. És mennyire nonszensz már az, hogy keresztfélévben teszik ezt meg?! Hogy lehet ezt megengedni, hogy merülhet ez egyáltalán fel, 2016-ban, Európában?
Gödöllőn egyetlen dolog működik jól: a Tanulmányi Osztály, és most ezt fogják központi tanulmányi osztállyá alakítani. A lelkes, elhivatott, emberséges és munkájukat nagy szakértelemmel végző tanulmányi osztályos dolgozók most kapnak egy pofont. Hogy miért?
Nem ismerem a részleteket, de ismerem az Ybl-ön és a budai campuson uralkodó viszonyokat a tanulmányi osztályokon. Tegyük fel, hogy ezeket a dolgozókat, a munkakultúrájukat, személyiségüket integrálják a gödöllői TO rendszerébe.
Egyszerű példával:
ha Szent István Béla 5-öst kapott egy feladatra, de vele egy csoportban lévő Budai Tekla Jolán csak 3-ast, Ybl Miki Zénó pedig 2-est, és a végső eredményt a csoporttagok jegyeinek átlagából kapjuk meg, na akkor mi lesz? Színvonalcsökkenés.
Persze majd ezt egymás közt megoldják, okosan. Pár év alatt.
Volt BCE-s ként és jelenlegi SZIE-sként úgy látom, hogy a két rossz közül a budai campusnak a nagyobb rosszat ítélték.
2016. február 8., hétfő
Felvágtak
Ha nincs gondom, csinálok magamnak.
De tényleg.
Ez a nap az, amikor oda a boszorkányságom. Avagy a finnek szerint boszorkányjegynek titulált anyajegyem.
Ki kellett vágatni, mert hülye helyen volt. Én meg bátor vagyok. Ja és azt hittem, tudom mire várhatok. Volt már 2 plasztikai műtétem Sopronban. Nyilván nem szépészeti, hanem egészségügyi, Mindkettő az arcomon, 5-5 perc, pikkpakk megvolt, miután kimentem a rendelésről, a kutyát nem érdekeltem.
Na de most: ugyanezt vártam, de nem ezt kaptam. Első sokk: vegyél le mindent, és vedd fel a zöld orvosi gésa-ruhát. Tekergettem magamon, úgy 4-5-ször körbeért. Próbáltam megkötni, de sehogy se lehetett. Be kellett tuszkolni minden göncömet egy zárható öltözőszekrénybe, és még a szemüvegemet is le kellett venni. Cserébe kaptam egy szép műtőssapit vagy háló, vagy mi az.
Azon járt az agyam, hogy ők komolyabban gondolják az egészet, mint kellene. Talán nem is jó ötlet befeküdnöm kés alá, megvagyok én azzal az anyajeggyel! Vagy elmegyek más dokihoz, aki lefagyassza!
Na de továbbmentem, azaz átvezetett az apám korú műtősbácsi, és türelmesen kommunikált azzal az énemmel, aki éppen roppant vicces és érdeklődő kedvében volt, meg talán zizinek is tűnhettem kicsit. (No de majdnem 2 diplomám van, megtehetem, hogy fogyatékosnak tűnjek. Na nehogy már ne.:D)
Szóval felültem a műtőasztalra, jött az orosz dokinéni, összefirkált tollal, belém szúrt érzésre egy 15 cm-s tűt... amúgy ezek a tűk csodásra képesek, kihozták belőlem az operaénekesi rejtett tehetségemet. A dokinéni és segédje még mókázott is, hogy csak bátran daloljak, mert nincs oly messze az opera.
Teltek a percek, egy idő után furcsa volt, hogy nagyon elnyúlik az egész. Vajon miben lehet más ez az eset, mint a korábbi kettő?
Aztán hallom, hogy serceg valami, azt mondták, hogy vérzéscsillapító. Áhá, szóval éppen ömlik belőlem a vér- gondoltam, mivel elég hosszan alkalmazták az eszközt. A fantáziámban egy forrasztópákához hasonló műszerként jelent meg ez a cucc.
Hagytam is a fenébe a talányokat, inkább Ylvis és II/I dalokat énekeltettem a gondolataimmal.
Láttam közben, hogy egy ollót csereberélnek ki a fejem felett. Nagyon kerestem rajta a vérfoltokat. De nem volt. Úgy éreztem, hogy varrják a bőröm. De amit hallottam, az kb. olyan volt,mintha éppen szabóollóval, rendkívül gyors mozdulatokkal vagdosnák a bőrömet. Aztán nem figyeltem tovább.
Vége lett, tündér módon segítettek a felülésben, a műtőasztalról leszállásban, hagytak észhez térni, pedig valójában semmi furcsát nem éreztem. Akkor kikísértek a váróba, ami éppen a dokinéni rendelője mellett volt. Persze mindent hallottam az aktuális páciensről abban a 10 percben, míg " megfigyelés " alatt álltam.
Durvább ez az egész, mint vártam. No de a jól megérdemelt nutellás kiflim segít azért túlélni a műtét okozta kellemetlenségeket.
De tényleg.
Ez a nap az, amikor oda a boszorkányságom. Avagy a finnek szerint boszorkányjegynek titulált anyajegyem.
Ki kellett vágatni, mert hülye helyen volt. Én meg bátor vagyok. Ja és azt hittem, tudom mire várhatok. Volt már 2 plasztikai műtétem Sopronban. Nyilván nem szépészeti, hanem egészségügyi, Mindkettő az arcomon, 5-5 perc, pikkpakk megvolt, miután kimentem a rendelésről, a kutyát nem érdekeltem.
Na de most: ugyanezt vártam, de nem ezt kaptam. Első sokk: vegyél le mindent, és vedd fel a zöld orvosi gésa-ruhát. Tekergettem magamon, úgy 4-5-ször körbeért. Próbáltam megkötni, de sehogy se lehetett. Be kellett tuszkolni minden göncömet egy zárható öltözőszekrénybe, és még a szemüvegemet is le kellett venni. Cserébe kaptam egy szép műtőssapit vagy háló, vagy mi az.
Azon járt az agyam, hogy ők komolyabban gondolják az egészet, mint kellene. Talán nem is jó ötlet befeküdnöm kés alá, megvagyok én azzal az anyajeggyel! Vagy elmegyek más dokihoz, aki lefagyassza!
Na de továbbmentem, azaz átvezetett az apám korú műtősbácsi, és türelmesen kommunikált azzal az énemmel, aki éppen roppant vicces és érdeklődő kedvében volt, meg talán zizinek is tűnhettem kicsit. (No de majdnem 2 diplomám van, megtehetem, hogy fogyatékosnak tűnjek. Na nehogy már ne.:D)
Szóval felültem a műtőasztalra, jött az orosz dokinéni, összefirkált tollal, belém szúrt érzésre egy 15 cm-s tűt... amúgy ezek a tűk csodásra képesek, kihozták belőlem az operaénekesi rejtett tehetségemet. A dokinéni és segédje még mókázott is, hogy csak bátran daloljak, mert nincs oly messze az opera.
Teltek a percek, egy idő után furcsa volt, hogy nagyon elnyúlik az egész. Vajon miben lehet más ez az eset, mint a korábbi kettő?
Aztán hallom, hogy serceg valami, azt mondták, hogy vérzéscsillapító. Áhá, szóval éppen ömlik belőlem a vér- gondoltam, mivel elég hosszan alkalmazták az eszközt. A fantáziámban egy forrasztópákához hasonló műszerként jelent meg ez a cucc.
Hagytam is a fenébe a talányokat, inkább Ylvis és II/I dalokat énekeltettem a gondolataimmal.
Láttam közben, hogy egy ollót csereberélnek ki a fejem felett. Nagyon kerestem rajta a vérfoltokat. De nem volt. Úgy éreztem, hogy varrják a bőröm. De amit hallottam, az kb. olyan volt,mintha éppen szabóollóval, rendkívül gyors mozdulatokkal vagdosnák a bőrömet. Aztán nem figyeltem tovább.
Vége lett, tündér módon segítettek a felülésben, a műtőasztalról leszállásban, hagytak észhez térni, pedig valójában semmi furcsát nem éreztem. Akkor kikísértek a váróba, ami éppen a dokinéni rendelője mellett volt. Persze mindent hallottam az aktuális páciensről abban a 10 percben, míg " megfigyelés " alatt álltam.
Durvább ez az egész, mint vártam. No de a jól megérdemelt nutellás kiflim segít azért túlélni a műtét okozta kellemetlenségeket.
2016. február 4., csütörtök
2016. január 25., hétfő
Mindig ő
Nem szeretem a képmutatást. Volt egy általam imádott, rajongott ember, akiben olykor a példaképet is láttam, vagy valamilyen boldogságügyi megbízottat. Azt hittem, hogy tiszta, feddhetetlen. De már nem gondolom így. Van egy elvem, miszerint a csapongó ember nem megbízható. És ő csapong. Aki pedig nem biztos pont, hogy jelentene többet nekem, mint más földi halandó, aki az utcán szembejön?
Ma beszélgettünk a migráns kérdésről egyik barátommal. Boldog vagyok, hogy egy véleményen vagyunk. Sajnálom, hogy az embereket elvakítja a gyűlölet vagy a totális naivitás. Megszokhatták volna már, hogy semmi sem fekete vagy fehér.
Van olyan ismerősöm aki egyetemi oktató, vagy más olyan munkát végez, amihez minimum kell egy érettségi vagy egy fősuli, és mégis végtelenül naiv. És van olyan, akinek a migránsok soha nem okoztak problémát, és mégis a kormány propaganda szövegét fújják. Szemellenzővel. Úgy szólnék, úgy elmondanám az álláspontom...de nem teszem. Ahogy itt sem fogom megtenni. Azért is nem, mert nem kívánok róla vitázni. Mindenkinek megvan a saját maga igaza. Csakhogy ez nem fogja megoldani a helyzetet.
Harmadik témám: Ő. Mármint az a vidám zenész, akit ha hallgatok, mindig visszahozza az életkedvem. Az utolsó sorok szólnak róla, de mégis ő érdemli a legtöbb figyelmet. Személyesen nem ismerem- és nem is igyekszem ezt pótolni, ahogy évekkel ezelőtt tettem volna-, mégis úgy vagyok vele, hogy hálás lehetek azért, hogy betekintést nyerhetek a fejébe és a szívébe a dalokon keresztül. Hajrá Szabó Bazsi!:D
Ma beszélgettünk a migráns kérdésről egyik barátommal. Boldog vagyok, hogy egy véleményen vagyunk. Sajnálom, hogy az embereket elvakítja a gyűlölet vagy a totális naivitás. Megszokhatták volna már, hogy semmi sem fekete vagy fehér.
Van olyan ismerősöm aki egyetemi oktató, vagy más olyan munkát végez, amihez minimum kell egy érettségi vagy egy fősuli, és mégis végtelenül naiv. És van olyan, akinek a migránsok soha nem okoztak problémát, és mégis a kormány propaganda szövegét fújják. Szemellenzővel. Úgy szólnék, úgy elmondanám az álláspontom...de nem teszem. Ahogy itt sem fogom megtenni. Azért is nem, mert nem kívánok róla vitázni. Mindenkinek megvan a saját maga igaza. Csakhogy ez nem fogja megoldani a helyzetet.
Harmadik témám: Ő. Mármint az a vidám zenész, akit ha hallgatok, mindig visszahozza az életkedvem. Az utolsó sorok szólnak róla, de mégis ő érdemli a legtöbb figyelmet. Személyesen nem ismerem- és nem is igyekszem ezt pótolni, ahogy évekkel ezelőtt tettem volna-, mégis úgy vagyok vele, hogy hálás lehetek azért, hogy betekintést nyerhetek a fejébe és a szívébe a dalokon keresztül. Hajrá Szabó Bazsi!:D
2016. január 23., szombat
Perttu
Ez a csávó... baszki, annyira őrült. És szép. Találtam egy interjút, amit fekve készítettek vele és Paavoval. Úgy sejtem, hogy Perttu az Apocalyptica szépfiúja és bohóca is. Régóta követem őket, és ahogy láttam, ő sosem bírt nyugton maradni, vagy normális lenni. Ebben a videóban is vágta a fejeket, és elkaptam két tökéletes pillanatot... rocker csajok Casanovája.:)
2016. január 10., vasárnap
Értem már
Egyik barátom Édesanyja 2 évvel ezelőtt, amikor észrevette, hogy rákos, úgy döntött, hogy a kezelés helyett a halált választja. És most pedig haldoklik, várja a véget, hátrahagyva egy fiatal fiút és a férjét, aki mindig a családjáért élt. Nem értik, nem értem. Azt mondta, hogy elege van az orvosi hercehurcából, 40 éve cukros, folyton ellenőrzés alatt állt, elfáradt.
Amikor jól vagyok ( ritka pillanatok ), akkor azt merem hinni, hogy az élet, a fiatalság és a pillanat végtelen. Akkor merek remélni és biztatni másokat is. De a nagy átlagban, amikor küszködök a fájdalommal, azt érzem, teher így ez az élet. Nem depressziós szöveg ez, csak arra próbálok rávilágítani, hogy alapvetően az ember nem arra van kitalálva, hogy konstans fájdalomérzete legyen. Egyszerűen nem működik akkor jól. Nincs kedve semmihez. Gyakran érzem én is ezt, bár az orvosok egyelőre nem tudják, hogy mi okozza ezt a fájdalmat. Elég léleksorvasztó dolog, hogy direkt kivonom magam a társasági életből, mert 30 percnél nem bírom tovább... Pedig vágyom a kommunikációra, csak nem tehetem, mert ha elér a fájdalom, nekem teljesen végem. Szóval ma meg tudom érteni jóbarátom édesanyját. Senki sem tudja, hogy ki milyen belső kínokat él át, miközben kevéske erejéből mégis rád mosolyog.
Nagyon fáj...most is...nem tudom mit tegyek, a gyógyszer sem csillapítja. Mit kívánok most? Az elmém azzal próbálja nyugtatgatni a testemet, hogy elképzeli: egy hideg fémes anyag veszi körül a fájó szerveket, beléjük folyik, mintha olvadt ólom lenne, majd kiharapja azt a részt, elviszi tőlem messze,és akkor soha többé nem fáj. Táplálékom nem lehet más, mint a víz és a levegő, néha ezt érzem. És mi van ha tényleg így van? Akkor elsorvadok. Vagy így, vagy úgy. Na mindegy. Előttem van még 3 vizsga, 2 tantárgy, meg még egy államvizsga. Csinálom, járom ezt az utat, de minden pihenőnél felteszem a kérdést: minek?
Milyen egy elcseszett élet ez.
Na én ezért nem akarok gyereket.
Amikor jól vagyok ( ritka pillanatok ), akkor azt merem hinni, hogy az élet, a fiatalság és a pillanat végtelen. Akkor merek remélni és biztatni másokat is. De a nagy átlagban, amikor küszködök a fájdalommal, azt érzem, teher így ez az élet. Nem depressziós szöveg ez, csak arra próbálok rávilágítani, hogy alapvetően az ember nem arra van kitalálva, hogy konstans fájdalomérzete legyen. Egyszerűen nem működik akkor jól. Nincs kedve semmihez. Gyakran érzem én is ezt, bár az orvosok egyelőre nem tudják, hogy mi okozza ezt a fájdalmat. Elég léleksorvasztó dolog, hogy direkt kivonom magam a társasági életből, mert 30 percnél nem bírom tovább... Pedig vágyom a kommunikációra, csak nem tehetem, mert ha elér a fájdalom, nekem teljesen végem. Szóval ma meg tudom érteni jóbarátom édesanyját. Senki sem tudja, hogy ki milyen belső kínokat él át, miközben kevéske erejéből mégis rád mosolyog.
Nagyon fáj...most is...nem tudom mit tegyek, a gyógyszer sem csillapítja. Mit kívánok most? Az elmém azzal próbálja nyugtatgatni a testemet, hogy elképzeli: egy hideg fémes anyag veszi körül a fájó szerveket, beléjük folyik, mintha olvadt ólom lenne, majd kiharapja azt a részt, elviszi tőlem messze,és akkor soha többé nem fáj. Táplálékom nem lehet más, mint a víz és a levegő, néha ezt érzem. És mi van ha tényleg így van? Akkor elsorvadok. Vagy így, vagy úgy. Na mindegy. Előttem van még 3 vizsga, 2 tantárgy, meg még egy államvizsga. Csinálom, járom ezt az utat, de minden pihenőnél felteszem a kérdést: minek?
Milyen egy elcseszett élet ez.
Na én ezért nem akarok gyereket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)