Nem szeretem a képmutatást. Volt egy általam imádott, rajongott ember, akiben olykor a példaképet is láttam, vagy valamilyen boldogságügyi megbízottat. Azt hittem, hogy tiszta, feddhetetlen. De már nem gondolom így. Van egy elvem, miszerint a csapongó ember nem megbízható. És ő csapong. Aki pedig nem biztos pont, hogy jelentene többet nekem, mint más földi halandó, aki az utcán szembejön?
Ma beszélgettünk a migráns kérdésről egyik barátommal. Boldog vagyok, hogy egy véleményen vagyunk. Sajnálom, hogy az embereket elvakítja a gyűlölet vagy a totális naivitás. Megszokhatták volna már, hogy semmi sem fekete vagy fehér.
Van olyan ismerősöm aki egyetemi oktató, vagy más olyan munkát végez, amihez minimum kell egy érettségi vagy egy fősuli, és mégis végtelenül naiv. És van olyan, akinek a migránsok soha nem okoztak problémát, és mégis a kormány propaganda szövegét fújják. Szemellenzővel. Úgy szólnék, úgy elmondanám az álláspontom...de nem teszem. Ahogy itt sem fogom megtenni. Azért is nem, mert nem kívánok róla vitázni. Mindenkinek megvan a saját maga igaza. Csakhogy ez nem fogja megoldani a helyzetet.
Harmadik témám: Ő. Mármint az a vidám zenész, akit ha hallgatok, mindig visszahozza az életkedvem. Az utolsó sorok szólnak róla, de mégis ő érdemli a legtöbb figyelmet. Személyesen nem ismerem- és nem is igyekszem ezt pótolni, ahogy évekkel ezelőtt tettem volna-, mégis úgy vagyok vele, hogy hálás lehetek azért, hogy betekintést nyerhetek a fejébe és a szívébe a dalokon keresztül. Hajrá Szabó Bazsi!:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése