Nem találom helyem. Nagyon nem. Pedig most érzem, hogy nem mástól kell várnom a megoldást. Az bennem van. De mi a megoldás? Amit annak hiszek, az vajon tényleg jóra vezet? Vajon merre van a jó út? A nyugalom? A minél kevesebb kompromisszumot igénylő kielégítő élet?
Amim van, az tényleg nekem jár, az mindig meglesz? Jó, ha ragaszkodom hozzá, vagy hagyjam hátra? Túlgondolok mindig mindent. És sok dolgot elég tisztán látok, ami elszomorít. A jövőt, ha ebben az országban maradok. A veszteséget, ha elmegyek. Fáj, ha hazudnak, mert látom, hogy hazudnak. Szomorú lennék, ha nem láthatnám meg, mi van kicsiny országunkon kívül. Nyilván több és több akarok lenni, többet tudni a világról, magamról, mindenről és a tudást a magam javára fordítani. De néha a tudás vagy az ismeret megkeseríti az életet. Néha arra gondolok, hogy mennyivel könnyebb az Egyszerű Margit élete a Kossuth utcában, Mucsaröcsögén. Elvégzi a sulit, szakmát tanul, ledolgozza a napi 8 kis óráját 18 éves korától, huszonévesen felcsinálja az aktuális pasija, és összeházasodnak, összebútoroznak, és minden rendben. Nincs ebben semmi kivetni való.
Én nagyon sajnálom, és hiányosságomnak érzem, hogy lassan 25 évesen nem tudom értékelni az úgynevezett "női princípium"-ot. Nem érzem magaménak.
Zavart kelt bennem, hogy látom a sok boldog párt, korombelieket, akik boldogan kimondják az igent, akik már évek óta erre készülnek, és akik tudják (de leginkább azt akarják hinni), hogy a kötelék örökké tart. Én bizonyára egy roppant korlátolt ember lehetek, mert talán nem hiszem el, hogy létezik igaz és végtelen szerelem. Meg 0-24-ben tisztelet egymás iránt. Nyilván tökre örülök, ha egy közeli barátom megtalálja élete párját, és iszonyat boldogok. Csak sajnos látom azt is, ha valamelyik nem boldog, de azt próbálja kamuzni, hogy az élete jó úton halad.
Nem tudom magam ebbe az élethelyzetbe képzelni, amin sokan végigmennek, nőként. Elég elfuserált a szoftverem, elismerem. Szóval ti csak nyugodtan legyetek boldogok, házasodjatok, legyen nagy vendégsereg, szaporodjatok, én pedig addig kitalálom, hogy mi lesz a következő lépés a sakktáblán. Ja és keményen ellent próbálok majd állni a társadalmi nyomásnak.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése