Tudtad? Ez az én zeném

Don't give up, I won't give up
Don't give up, no no no
Don't give up, I won't give up
Don't give up, no no no

Kezdjük el, hol is kezdjem? Ahol végződött. Két hónapot lehúztam a sátán poklában (közigazgatás), aztán hála a 'dagi dögnek', útjaink elváltak kb. két hete. Szerencsére így nem kell pszichológushoz járnom a lelki terror okozta sérülések miatt. Szerencsés ember vagyok, na meg álláskereső.:D

Ugyanazon a szent napon, amikor budai íróasztalomtól utoljára felálltam, és totál szét voltam csúszva, mert 10 órán át egy falatot sem volt időm enni, elhagytam a frissen vásárolt béreltem és az igazolványom valahol. Mindez kiderült rá 2 napra. Akkor még azt hittem, hogy Ferihegyen hullott ki a kezemből.

Lesokkolt a dolog, hiszen még 2 hónapig 50% kedvezménnyel vehettem volna bérletet és vonatjegyet. Számolgattam, mekkora költséget jelentenek a továbbiakban ezek az "úri hóbortok". Sírtam egy sort, mert munka nélkül, teljes árral Pestre utazgatni nem igazán gazdaságos, a források pedig végesek. Sírtam, mert úgy gondoltam, itt szakad vége életem budapesti szakaszának.

Volt egy remek 3 napos hétvégém a Balaton partján, amikor is sokat ittak a többiek, de pancsolni nem mentünk le a tóba. De legalább beletipegtem egy picit, és úgy éreztem magam, mintha valami különös varázslat érte volna lábacskáimat. Spirituális tó!:)

Vasárnapot végigutaztam: Balaton-Pest-Haza. Kutyámhoz siettem. Ő az élet értelme. Komolyan. Szerintem nála jobban senki sem szeret, és én sem mást. Édes kis krinolinoid:)

Kedd van? Kaptam egy levelet. Ajánlottan! Arra gondoltam, küldik a cafeteriát vagy valami ilyesmi. Az utca stimmelt is, csak a feladó nem. Egy drága jó lélek megtalálta az igazolványom és a bérletem. Alig bírtam felfogni, csak titkon bíztam benne, hogy előkerülnek...és komolyan, elmorzsoltam egy-két könnyet az emberei jó szándék oltárán áldozva. Meg is írtam azonnal a válaszlevelem. Tudnia kell a jótevőmnek, hogy sokat segített rajtam ezzel a gesztussal.

Pár órája csörgött a telefon. Azt hittem, hogy fontos. Felvettem, de a töltőkábel rövidnek bizonyult, így kivágódott a kezemből az a szerencsétlen készülék. Sajnos túl sok reményt nem fűztem az épségben maradásához. Minimum egy kijelző betörést vártam. Az nem lett, de semmi sem látszik rajta, érintőfunkció is kaputt:D Pedig még üvegfóliát is tettünk rá. Ajjajajjajjj. Nem nagyon akarok én most több 10 e ft-ot kiadni telefonra. Aki tudna segíteni, attól nem szívesen kérek szívességet, mert egyrészt úgy érzem, hogy már túl sokat segített, másrészt olyan élethelyzetben vagyunk, amikor egymást "lógva hagyjuk". Nem szívesen teszem ezt, hiszen nagyon hiányzik az a személy... csak hát ezt nem tudja senki. Mindenkinek jobb így.:) 

Mint a közösségi médiát szorgalmasan, rendesen és ügyesen használó 21. századi lény, megosztottam ismerőseimmel bánatom. Elbúcsúztattam készülékemet, jelezve főként annak a nem fontos embernek, aki hívása alatt kiesett a kezemből, hogy nemigen kéne hívogatnia mostanság. (Titkon remélve, hogy az elkövetkezendő 320 évben nem próbál ilyet tenni.) 

A telefonos illetékes észrevette, és máris javasolt egy megoldást. Szóval akkor most nem hagyjuk egymást lógva. Nyilván elfogadom a segítséget, mert ha nem tenném, annak nem lenn értelme :D. Csak olyan nehezen esik. Nem akarom őt már ugráltatni. Nem akarom, hogy megtudja, hogy mi lett belőlem, miként degradálódtam az elmúlt 2-3 év alatt.

Remélem az élet rossz dolgokból álló szakasza mielőbb lezárul. Mert le kell ezt zárni.