Vannak kedvesek, akiket szeretnénk, hogy ugyanúgy tekintsenek ránk, vagy csak régen szerettünk volna, és valami kellemes, édeskés emlékfoszlány dereng, ami miatt pozitívan állunk az adott illetőhöz. Aztán van az Igazi Kedves, aki mindig ott van, még akkor is, ha a kicsit elcsavarog idegen vizekre a szív. Az a lélek, aki bennem van, nem csavarog. Szilaj módon kiáll. Mégis sorra jönnek az új kedvesek, akik próbálják éreztetni, hogy igen, jobbak mindennél, de a tapasztalat és az ész mindig figyelmeztet: semmi sem olyan igazán, amilyennek első látásra tűnik. Hiba nélküli élet nincs.
Fájt a szívem hetekig, az Igazi Kedves küldött padlóra. Nem éltem, semmi sem voltam nélküle és vele, és azzal a teherrel, amit a nyakamba varrt. Hát erre mondják, hogy nehéz a szerelem!
Igazából semmi komoly, de azért nem esett jól, hatodlagosnak lenni. Persze nyilván belenyugszom, mert birka vagyok, aztán minden elmúlik, a kedv visszajő, és minden megy a régi kerékvágásban.
Néhányan azonnal észreveszik ezt, ahogy az engem nap mint nap körülvevők is megérezték. És miért jó ez nekem? Pozitív megerősítés. Mert vagyok valakié, de igazán senkié sem. Sajnos nem tudom leadni azt az igényt, hogy időnként pozitív megerősítést kapjak
kívülről is. Elég egy-egy kedves szó. De most valahogy többet kaptam, valahogy többet akartak adni. Nem viselkedem kihívóan, jó és hűséges pár vagyok, amilyen mindig is akartam lenni. A párom számíthat rám, még ha olyat is művel, ami teljesen kiakaszt.
A megerősítés azonban most kívülről jött. A kutya, a macska és az egér játéka ez. A közösség, ahol a mindennapjaim töltöm, igazán jó hatással van rám. Kreatív, érdekes és rendkívül sokoldalú emberek vannak ott. Szokatlan és felemelő érzés, amikor mosollyal az arcomon zárom a napot. Olvasóim tudják, hogy én rajongok az okos és sokoldalú emberekért, lelkemet adnám értük. Vajk, Peti, Tomi, és még sorolhatnám. Mind felettem állnak tudásban, hitben, mindenben, és így képesek motiválni. Most pedig azt is megtapasztalhattam, hogy mennyire jó, amikor nap mint nap ilyen emberek vesznek körül. Folyamatosan hatnak rám, és ahogy észrevettem, én is rájuk. Persze akaratlanul. De mit is lehetne tenni. A nő mindenhol nő, a férfi pedig mindenhol férfi, a barátságban, a szórakozóhelyen, a bajban, vidámságban, a munkában, az utcán, a buszon...Ez nem ördögtől való, ez egyszerűen így természetes.
Visszatérve a viselkedési sémákra: a kutya, a macska és az egér. Hogy ebben a körben itt melyik lehetek én, igazán nem tudom. Kívülről egér, de ha belülről nézzük a szituációt, akkor oroszlán. Mert talán akaratlanul is csapdába csalom a macskát és a kutyát. Hogy miért ezt a példát hozom? Egyikük olyan, mint egy macska, igazi ragadozó, körültekintő, komisz, puhán közeledő, észrevétlenül felülemelkedő. A másik olyan, mint egy kutyus, óvatos, de nagy szívű, odaadó, minden kérést azonnal teljesítő.
A macskával megy az ádáz harc, a kutyával pedig megjelenik egy erős biztonságérzet és a nyugalom. Ilyen jellemű emberek vesznek körül, és csak most vettem észre bennük, hogy ők férfiak, nem kisfiúk, és csak most rajzolódott ki, hogy az én szerepem: a nő. A vad, akit el lehetne ejteni, aki menekül, de közben mégis ő mutatja az utat. Tiszta játszma, de itt nem lehetek áldozat, mert már megpecsételődött a sorsom. Élvezem a biztonságérzetet, közben meg azt, hogy van bennem még spiritusz, amit - noha akaratlanul is - kifejezek.
Az utóbbi pár napban feje tetejére állt a világ. Az utóbbi pár napban máshogy néz rám a macska, és máshogy közeledik a kutya. Ami eddig semleges volt, az most hirtelen bizsergető. Jó ez a lelkemnek, érzem, hogy még képes vagyok nőnek lenni. Nem az "asszonykának", aki este hazatér és beül melléd mamuszban a fotelbe egy csésze teával, és megcsinálja a reggelid. Jó ez is, szeretem. Akkor éreztem ilyen bizsergést a szívemben, amikor legkedvencebb metál énekesem lágyan beletúrt a hajamba, aztán elsuhant egy mosollyal. Ott is nő voltam, nem kislány, akinek az esetek 98 %-ban érzem magam, akinek éreztetnek az emberek.
A kutyus jellemű férfi - aki "legkedvencebb" színészem városkájából származik (minő véletlen!) - mögém gurult a székkel, és várt, míg egy végzett a nyomtató, aztán egyszer csak mintha selyem érintette volna az arcomat: váratlanul puhán végigsimította a bőrömön a forró papírköteget. Tele volt gyengédséggel, szeretettel, odaadással. Valahogy úgy érezhettem magam, mint a Coccolino maci a frissen mosott illatos törölközők közt. És azt akartam, hogy ne legyen vége. Mindig akad valami szituáció, amiben a gesztusaival elhiteti velem, hogy több vagyok holmi alacsony szemüveges kiscsajnál. Ez a srác nagyszerű, bár kicsit papucs férj és szuper apuka lesz, egy tünemény. Tiszta a lelke, tiszteli a nőket, és ez nagyon szimpatikus. Egy hatodik érzékem azt súgja: ha akarnám, meg tudnám szelídíteni.
Amilyen tiszta a lelke a kutyusnak, annyira mocskos a macskáé. Ez a fiú, vagy inkább fiatal városi suhanc bőrébe bújtatott minimaffiózó, szöszi hajjal, csibész mosollyal, hatalmas nagy szöveggel. Miután finoman tudattam vele, hogy átlátok rajta, de persze tisztelem azért, amit önerőből elért, valahogy másképp kezdett el nézni rám. Nyilván jó érzés, hogyha valami közös poénon cinkos pillantásokkal sokáig nevetünk, meg az is, hogy érezteti, hogy tart valamire, holott én csak egy burokban felnőtt másfél diplomás lány vagyok, aki igazán még sosem dolgozott meg semmiért.
Szőke, sápadt, vékony divatmajom, közben meg igazából egy vadállat, egy csajozógép, egy sikerhajhász és végletekig kitartó ember. Egy polihisztor. Tegnap elég közvetlenül cseszegettük egymást, és tegnap óta változott valami. Ma figyeltem meg először az arcát, mert odajött mondani valamit, de egyszerűen csak bambulni tudtunk egy darabig egymásra. Mint az ovisok. Örülök, hogy háttal ülök neki, nem akarok bedőlni a kölyökképének. Tipikusan olyan ember, akiről elhiszi a naiv nő, hogy meg tudja változtatni. De minek is? Ha a jelleme megváltozik, akkor sosem lesz már az igazi, megváltozik és elsorvad. Szerintem őt ez élteti, a csibészség. Ha nem lenne egy erős bástya mögöttem, meglehet: beleesnénk egymás csapdájába és rossz irányba mennének a dolgok.
Tehát se kutya, se cica, csak az én örök támaszom legyen meg nékem. Ámen.
