Lennék inkább

Lennék inkább egyszerűbb lélek,és boldogabb. 

De várjunk csak! Kihez mérjem magam? Valakihez mérni kell...A hegyek,dombok magasságát is viszonyítjuk a tengerhez...

Mit értem el 23 éves koromra? Van egy érettségim, van egy diplomám, van egy nagyszerű párom, és van egy csodálatos kutyám, akinek ha tudom,minden mozzanatát figyelem, és büszkeséggel,boldogsággal tölt el,hogy nálunk és velünk él, és hogy én taníthatom őt, hogy van foganatja, és hogy élvezzük egymás társaságát,s minden együtt töltött pillanatot. 

Ez az,amit egy papírra le tudnék írni 2015-ben az eredményeimről.

És mi lesz ezután? Még egy diploma,feltehetőleg. Ami persze annyit fog érni,mint halottnak a csók. Ezért sem irkálok alá semmilyen petíciót,ami arról szól,hogy mentsük meg a jelzős szerkezetű szakokat. A francokat kell megmenteni. Hülye volt, aki kitalálta,én meg méghülyébb, mert besétáltam sok száz más társammal a csapdájába. Kétszer is. 

Mert ugye az remélem mindenki számára egyértelmű,hogy informatikai szakigazgatási / környezetgazdálkodási / vidékfejlesztési / akármilyen  agrármérnök gyakorlatban nem létező jelenség, csak papíron van. Sajnálom a sorstársaim, azt a sok szerencsétlent, akik ebbe belefutottak. Mondjuk az újaknak se lesz jobb, biztos nem érettségiznék a mostani rendszerben, nem is felvételiznék. Nekünk még kedvezőek voltak a feltételek.

Szóval ha tehetném, mit csinálnék másképp 18 éves fejjel? Várnék még egy évet,és tanulnék. Sőt, már az általános iskolát egy év halasztással kezdtem volna (képességeim miatt). Nem voltam hülye gyerek, de mindig is éreztem, hogy siettetve vagyok. Akkor egy évvel érettebb fejjel talán a matekot is megkedveltem volna. A jogosítványomat is egy évvel később csináltam volna meg, sokkal érettebb fejjel, beismerve, hogy nekem arra szükségem van. Akkor talán mernék vezetni, és nem csak akkor venném elő az okmányt, ha meg kell hosszabbítani. Akármilyen okoskodás ellenére-aminek sajnos hagytam magam, vagyis a szüleim bedőltek- igenis elmennék 0. angolos évfolyamba. Szerintem azzal, hogy nem töltöttem intenzív nyelvtanulással +1 évet gimiben, rengeteget vesztettem. Lehetett volna 9-10.-ben már egy angol középfokúm vagy egy előrehozott érettségim.( A tudásom meg is volt hozzá,de önkényes módon a gimi nem engedte az előrehozott érettségit, amit mai napig az egyik legnagyobb kiszúrásnak érzek.) Aztán tanulhattam volna németet vagy mást nyugodtan. Gimi végére lett volna még egy nyelvvizsgám. Talán jobb tanárokkal,mint amilyeneket mi kaptunk. 

De ha szakmát tanultam volna se lenne katasztrófa. Fodrászatot szerettem volna tanulni. Egészen jó szakmának számít manapság. Már nem tudnám magam elképzelni benne.

Szívem mélyén divattervező akartam lenni,de nem varrónő. Megvolt hozzá a tehetségem, ezt senki sem tagadta. Aztán nem lettem,mert úgy gondoltam, hogy kevés vagyok hozzá, a varrónősködéshez meg sok.

Amikor végeztem a sulival, minden vágyam az volt, hogy geológus legyek. Általánosban, gimiben én voltam az egyetlen kölök, akit érdekelt a földrajz, ráadásul azon kevesek közé tartoztam,akik érettségiztek is belőle.  De számolgatva a lehetséges pontszámokat arra jutottam, hogy biztos nem kerülök be. Hát végül az az évi pontszámok alapján simán bekerültem volna... pofáraesés volt, de bejutottam a Corvinusra.

 Corvinusos éveim alatt folyton arra áhítoztam,hogy bárcsak ELTE-s diák lehetnék. Szebb volt az épületük. Modern, egyetemhez illő. A mienk egy lepukkant kommunista maradvány, ami széppé sosem, csak közömbössé vált az évek során.  Nagy diákélet volt a másik egyetemen, sok-sok rocker és metálos arccal, akik társaságába én is tartoztam. Igazi kis szolgáltatóipar működik az ELTE-sekre épülve. Corvinuson még a menzát is bezárták.

De azért jó volt, szerettem. Nem az egyetemet kifejezetten, hanem az embereket, akik körülvettek. Minden nehézség ellenére életem legszebb 3 és fél éve volt eddig.

Szóval eljutottam Gödöllőig. Ezt a lejtő legaljának érzem. Innen már csak feljebb lehessen menni,azt kívánom!