Múlt szombaton este szerettem volna írni, de aztán valami megállított. Pénteken hazautaztam. Párocskám azt mondta, szerinte teljesen másfél napért utaznom 400 km-t. De azért én mentem. A vonaton hívtak, hogy Mama kórházba került. Másnak bementünk hozzá fél 4-kor, néztek is ránk hülyén a savanyú nővérek, mert 4-től volt látogatás. Aztán beszélgettünk Mamával. Azt hiszem örült nekünk, bár csak tőmondatokban válaszolt, és egy két dolgot kérdezett csupán. Megígértem neki, hogyha hazatér, sütök neki valami finom, cukormentes sütit. Mama nem jött haza. E hét pénteken temetjük. Hogy felfogtam-e? Nem hiszem. Néha eltörik a mécses egy-két percre. De ki tartsa magát, ha nem az unoka? Aznap nem volt bánat, elfogadtuk látszólag. Apám szórakozott az unokájával, még jó.hogy jött a kis csajszi, Anyám meg gúnyos megjegyzéseket tett az elhunyt anyósára.
Nagymama Tuzséron született. Édesapja kilétét sokáig titkolták előle. "Anyuka" sok helyen szolgált, akkoriban még voltak kastélyok és ahhoz tartozó szolgálói kör. Aztán valahogy elkavarodott Pestre, a Dísz tér egyik épületében éltek, majd nyugatra,és ott maradt a gyerekeivel. Végül valahogy az az eltitkolt gyereke is megkerült, akiről testvéreknek fogalma sem volt. Aztán meghalt Anyuka, majd szépen lassan meghaltak a testvérek. Nagymama pedig ottmaradt a családjának: apámnak, nagynénémnek és nagybátyámnak. Nagyapám meghalt már vagy 15 éve. Aztán Nagyanyám élete már nem volt olyan vidám. De megélte, hogy lett egy dédunokája. Mindig ezt hajtogatta, hogy csak azt még hadd lássa. Aztán azt is meg szerette volna élni, hogy kedvenc unokája orvosi diplomát szerezzen. Ez nem sikerült, a cél előtt egy évvel feladta a várakozást.
Rosszallóan néztem mindig, hogy egy hiszékeny idős emberre rászáll a gyógyszeripar. Nem túlzok, hetente egy vödörnyi gyógyszert vett be már a végén. Több orvoshoz is járt, gondolom magasról szartak rá, hogy a gyógyszerek esetleg ütik -e egymást. Egy combnyaktörés óta már kis sem mozdult, sajnos fehér bőrének a két évig tartó szobanövény életmód sem tett jót. Az volt a baj, hogy ő már akkor elhitte, hogy beteg, amikor még jócskán az élettel kellett volna foglalkoznia. Ettől függetlenül szép kort élt meg. 83 év hosszú idő. Nagymama mindig kritikus volt, konkrét véleményét mindig is leplezetlenül a család arcába vágta, jogosan. Akit szeretett, arról szólt minden gondolata, akit nem, azt meg határozottan lesajnálta. Makacs nő volt, nehéz eset, de sokat szenvedett. Egyrészt mert hagyta magát, másrészt mert nem hiszem, hogy jól döntött akkor, amikor Papa meghalt. Remélem most jól döntött...
Amikor meghal egy idős ember, akkor a nagyobb családi kört összekötő kapocs tűnik el. Ő is ilyen kapocs volt, mindig képben volt, hogy ki hol van, mit csinál... bár sokszor bánatosan emlegette, hogy 2 unokáját már évek óta nem látta, az egyiket csupán évente egyszer, ha éppen ki tudott nézni a srác a sértődöttsége mögül. A két legkisebb lány látogatta azért...remélem az én életem vége azért szebb lesz. Tudom is mit csinálnék másként.
Kedves Mama, ha találkozol a Papával, mondd meg neki kérlek, hogy agrármérnök lettem, és van egy csodálatos párom, akivel biztosan nagyon jóban lennének. Másrészt mondd el azt is, hogy a fia, aki az én Apám a legeslegnagyszerűbb ember a világon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése