Nem is baj, mert érzelmileg kötődök hozzá. Nagyon szerettem bent lenni, nagyon kedvelem az ottaniakat, már-már kórosnak is tűnhetett, mennyire mániámmá vált az a hely. Tegnap a kisfőnök kicsit belegyalogolt a lelkivilágomba, hogy rendszertelen ez az egész. Igaza van teljesen, ezért is akartam már két héttel ezelőtt is felmondani. Csak ő elbagatellizálta. Most meg lecsesz. Pedig mindent úgy csináltam, ahogy ő kért, csak ha böffentenek egyet Pesten, hogy legyen másképp, azt nem hallom Gödöllőn. Egy kommunikációs cég nem tud a saját tagjaival információt közölni. Leülhetsz, egyes. Tehát a sértődésem jogos, olyanért szúr le, amiről nem is tudok, ráadásul a másik csaj trehányságát miért is ne, az én nyakamba zúdítja. A csaj meg lapít, mint kutyagumi a fűben. Megsértődtem. Komolyan. Illetve nem. Csak szeretek inkább én "szakítani". Sokkal jobb, ha azt mondják, te voltál a szemét, mintha neked kéne azt érezni, hogy cserbenhagytak. Mert a saját gondolataidat hallod, de másokét nem.
Erre írtam egy levelet, hogy ok, keressenek mást, pénteken bemegyek felmondani.
Ugyan szívem szerint nem ezt tenném, és maradhatnék is, de több szempont miatt mégis csak megéri lemondani óránként öccá forintról
- ha heti 3-4 órát dolgozok, nem ér semmit
- az egyetem mellet még hagyján, lenne időm rá, csakhogy
- barátom van, vele lenni nem 5 perc, mint az instantakármi
- utazok fél országot oda meg vissza,ez 8 óra szűken
- beadandózok ezerrel, na jó,csak százzal
szóval ennyi.
Most kicsit dühös vagyok, a sértődött hülyepicsa szól belőlem, de éreztem már hetek óta, hogy ezt a lépést meg kell tennem, Nem baj, most már veszek magamnak egy fűzőt, az majd megvigasztal. 3 percig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése