Kérdések

- Minka kezdjél már valamit magaddal! -kezdi a Gondolat. De Minka csak ül a koliszobában, tekergeti a fészbúkot, várja vasárnap óta kedvenc énekese re-SMS-ét, hogy vajon ő volt-e az,aki a koncerten kendővel a feje tetején és kockás piros ingben partyzott egy tini metálarccal. Olyan jó lett volna megölelgetni,ha ő az.De Minka beszari. Az énekes persze tudná motiválni, meg demotiválni is.
- Gyáááááááááááááá! - kiált fel az elmében a Gondolat. -Olyan szerencsétlen vagy, hogy az nem igaz!- bizony, a Gondolatnak mindig igaza van,de bebetonoztam magam a végtelen semmibe,aminek jó magas falai vannak. Odakint süt a nap, idebent Sunrise Avenue szól. Mert finn. Meg vidám.
Minka szidja a szobatársát,mert persze mindennek ő az oka, bűnbak. Mondjuk tény, hogy nem könnyíti meg Minka életét.Nem kedves, nem barát, sőt kifejezetten tapló.
Akkor most mi legyen? Mit kezdjek magammal? Semmihez sincs kedvem,semmit sem akarok, semmi sem tesz boldoggá, még egy tinikorom kedvence Enska koncert sem. Na jó,az ott eltöltött 5 óra alatt egyszer azért sikerült őszintén mosolyognom. Érzetem végre a finn hatást, de olyan szerény volt a mosolyom,ugrálnom kellett volna örömömben,és rázni a hajam és ....de nem. Meg még egyszer volt egy energiatúláramlás, amikor azt hittem, Petit látom. Amúgy komplett zombi voltam. Semmi, de semmi sem hatott meg.

Egy elveszett kis molekula vagyok, kötések nélkül.
Szarok rá!:D Néha azt akarom, hogy nekem álljon a világ, néha azt, hogy rejtsen el egy védő burok minden elől. A második eset manapság gyakoribb. De tudom, hogy a józan ész megőrzésére az első opcióra volna szükségem. De nem én irányítom az életem, hanem a körülmények. Ez a kibaszott Dödölle, az ételérzékenységem, a nyomorultságom, a távolságok, az elvárások, a....
Néha azt érzem, meg kell szabadulnom minden kötöttségtől. De akkor mi marad? Sajnos nem garancia arra, hogy új célokat találok és kitartó leszek. Most legalább csinálom ezt a szar egyetemet. Kényszerből. De legalább csinálok valamit. Persze hiába rinyálok, senki nem fogja megérteni és átérezni, hogy ez engem tönkretesz. Lelkileg, fizikailag, mindenhogy. 3 héten át olyan gyomorfájdalmaim voltak, hogy sokszor nem bírtam lábra állni. Igen, Gödöllő,ez miattad van.  Nincs társasági életem, nehezemre esik kimozdulni,mert már csak a hátrányait látom, Miért,mert tönkretettél,kibaszott Dödölle, gyökér szobatárs. És akkor legyek pozitív. Lesz a vödör füle pozitív,amit keresztül nyomok a torkodon te elcseszett Gödöllő.

Persze lehet ezt máshogy is csinálni, kevesebb fájdalommal túlélni. De nem tudom, mert nincs motivációm, hogy kimenjek futni egyet, hogy közösségekbe elegyedjek, hogy foglalkozzak bármivel is. Hogy lehetek ennyire elfuserált?