Tegnap elővettem a gitárom,és az ujjaimba furakodott egy dallam, elmémbe egy vers... Olyan elképesztő érzés alkotni!Főleg egy olyan időszakban, amikor a porrá szürkült hitemet igyekszem újraszínezni és formát adni neki. Amikor nem hiszek magamban, amikor nem hiszem el,hogy jó nekem. Kirázott a hideg, öröm töltött el, amint létrehoztam valamit. Végre hallottam,amit el akarok mondani, hallottam a hangomat és a gitár összhangját. Dallam, ihlet, vers, és megtisztulás. Mert minden egyes körültekintően megírt verssel képes vagyok kitakarítani a rossz dolgokat. Kis dobozba zárom. Szerencsére van, amikor több kis doboz telik meg.
Ma reggel nem kapcsoltam el a Bartókról,pedig nem szeretem. Apu mindig azt hallgatja, én mást. Nyúltam a gombhoz, de nem váltottam. Aztán eljutott az agyamig,hogy versek szólnak, a második egész versnél már tudtam, hogy ez a költő hozzám szól. S utána 2 ismerős vers is szólt tőle: Föl-földobott kő, és a Sem utódja,sem boldog őse. Mosolyra görbült a szám. Ady, a nagyszerű Ady. Mindig arra gondolok, ha akkor éltem volna, lettem volna Csinszkája.
Most pedig arra gondoltam így elalvás előtt,hogy le kell írnom azt,amit érzek. Hamu alatt mintha sarjadna valami. Kezd rajzolódni,és remélem nem ábránd. Valaki hat rám. Nagybetűs Valaki. Egy olyan ember,akivel szívesen találkoznék. Én csak akkor élek igazán, ha találok egy olyan valakit,akit csodálok a számomra emberen túlmutató jelleme miatt. Aki most a 73. dobbanást sújtja szívemre , ő jó, vidám, fáradhatatlan, mosolygó alma, hite hatalmas, személyisége elragadó, művészete pedig az a szint,amit még én sem értek igazán, de vágyom megérteni. Azt hiszem most olyan korszakba léptem,amikor a művészet ezen szintje érint meg, amikor ez a menekvés. Valahonnan valahová.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése