Fehér hóra hulljon

 

Csend van, a mutató áll

Rövid életem pernyéje száll

A hideg téli utcán senki sem várja

Elfeledt az, ki virágzásom látta.

Fehér hóra hulljon 

Legyen ez utolsó vánkosa

s ha lelked az éj vándora

csak hagyd, hogy oda bújjon.

Ízek és illatok nélkül

Ha Covidos vagy, előnyös lehet egy húgyszagú aluljárón való áthaladásnál. De Covidosként jobb esetben nem mászkálsz kint, ugye.

Az én esetem egy hete kezdődött. Nálam ősz táján mindig borítékolható egy kisebb lebetegedés. Idén ráadásul fokozottan vágyta a szervezetem a kényszerpihit, ugyanis a munkahelyemen már zsinórban 3 hónapja 12-16 órázom. Nem, nem plusz órabérért, hanem mert ez egy multi, és egy 4 emberes munkakört 2-vel végeztetnek el.

Tehát lakótársam megbetegedett egy pénteken, aztán hétfőre meg is javult, de aztán nálam is jöttek a tünetek:

1. nap hőemelkedés, fáradékonyság

2. nap láz (38,8 fok)

3. nap fáradékonyág, kis köhögés

4. nap kis köhögés, kevés hurut, gyenge étvágy

5. nap kis köhögés, kevés hurut, étvágytalanság

6. nap étvágytalanság, megszokott ízek furcsává váltak, köhögés

7. nap eltűntek az ízek, illatok

A rekedtség állandósult, de nem baj, mert csípem, hogy kicsit öregíti a hangom.:D

Bizonyára érdekes lehet a vírus lélektana, hogy mire támad, mikor és miért.

Ez mennyire lehet maradandó? Egy ismerős bő két hónap után arról számolt be, hogy a szagokat 50%-osan érzi, az ízeket 80%-osan. 

Ez azt is jelenti, hogy idén nem fogom megtudni, hogy sikerült a bejgli. Meg a karácsonyfa illatát sem érezhetem. Francba.

Na mindegy, ez legyen a legnagyobb baj, legalább a következő évi karácsonynak annál jobban fogok örülni.

Amúgy meg nem akarok karanténba menni, sem visszamenni betegszabiról a béna munkahelyemre. Bár nincs opció, hiszen home office van. Undorodtatok már munkahelytől? Ennél a multinál az értelmetlen munka, a hiéna, álszent kollégák, a mű-szép körülmények, az irreális elvárások mind-mind élet-ellenesek.

Reggeli "utálomazéletem" session

Valamit nagyon elb@szhattam. Az összes vélt, vagy valós egykori szerelmem jobbra cserélt, eljegyződnek, házasodnak, a barátok ugyanígy, lakást tudnak venni, szeretik a munkájukat, én meg...itt sínylődök egy nyominger albiban egyedül, és lenyomok napi 12-13 órákat egy munkahelyen aprópénzért, beáldozva a szabadidőm, az egészségem, hogy a végén tényleg ne maradjon semmi.

Bah...legnagyobb örömöm, ha elmegyek egy SZBB koncertre,ahova a megmaradt ismik közül nem hajlandó velem jönni senki, mert ők nem ezt hallgatják. 

És kérdezik: jó ez?

És átmosott aggyal vidáman válaszolom: persze! Elhitetem magammal, hogy mások is elhiggyék. 

De hiába a nagy szabadosság, a kötetlenség, ha nem használom ki. Hiába mondják nekem hogy okos, kedves, aranyos, ha a végére tényleg nem marad semmi.

Mire jó egy ilyen élet?

Rettenetesen rühellem ezt az egész nyűglődést.

Szabó Balázs Bandája - Kobuci 2020 augusztus 09. - élményem

Ha jól tudom, ez a 3. meghirdetett koncert volt BP-n a COVID korlátozások enyhítése óta. Az első kettőre órák alatt elfogyak a jegyek, de nem bosszankodtam, mert legbelül éreztem, hogy hamarosan nekem is lesz lehetőségem Balázsékkal mulatni.

És igen, így volt. Egy reggel a munkahelyi gondolatok elég korán ébresztettek ahhoz, hogy még épp időben vegyem észre a koncert hírét. Azonnal beszereztem 2 jegyet. Mondván, hogy úgyis lesz, aki eljön velem. De nem, illetve derogált végigkérdezgetni az ismerősöket, hogy jönnének-e, meg mondjuk nap 11-12 óra meló mellett még erőm sem volt hozzá.

Gyorsan elpasszoltam a jegyet csütörtökön. Úgy voltam vele, hogy az az 500 fő nagyon kevés, és annak kellene ott lennie, aki valóban ott akar lenni. Egyedül mentem hát. Most nem voltam felprörögve, hogy jujj mindenáron Balázst akarok ölelgetni, meg hogy szétugrálom magam, nem szőttem nagy terveket, csak azt szerettem volna, hogy megint találkozzanak a lelkek.

Nem gondoltam volna, de újra koncerttömegben lenni különös, szokatlan érzés volt. Mintha újra kellene tanulni az egész kultúráját ennek. Ugyanakkor a zenészeken is látszott az elmúlt időszak lenyomata.

Nagyon mosolyogtak mindannyian, a dobosuk egészen szerényen, azonban Balázs energiái mások voltak. Nem rosszabbak, vagy jobbak. Másmilyenek. Nyilván a hely szelleme is hozzátett, mert a Kobuci egy elég pici és különleges hely. Kicsit olyan érzés volt, mint a legelső koncertélményem velük a FEZEN klubban. Fogalmam nem volt, mit miért csinálnak, de nagyon élveztem.:D

A fiúk most nem a "slágergyáros" énjüket hozták, nem terhelték meg magukat a showbusiness manírjaival (amit ők egyébként nagyon jól használnak), hanem lecsitultak, lelaluzltak, kicsit eldobták az agyukat. Talán kicsit megtörtek, de nem úgy, hogy az a fényükből elvett volna, hanem úgy, hogy érettebbé vált az egész produkció, földhöz közelebbivé. 

Szerettem a becsempészett új dallamokat a jól ismertek közé, a háton duplagitárszólót, meg az ugrabugrálást, mert az nem maradhat el. Sokkal valódibb volt ez a koncert, mint a nagyközönséges, fesztiválos eseményeik.

Munka után rohantam a koncertre, fáradt voltam, de mindent megkaptam, amiért mentem. A mosolyt, az együtt éneklést, a szeretetet, az értelmetlen, de valamiért vicces átvezető hablatyolást,és egy új típusú energiát...amit tagadhatatlanul a járvány okozta elnémulás hívott életre.

Értelmetlen jelentek az életből 1.

 Adott egy lakótárs, aki brand new, és egy csoda. Életem legjobb lakótársa.

Teljesen laza, hasonló az értékrendünk, és ez az ember rávett, hogy fussak a Margitszigeten! (10 év alatt senkinek nem sikerült.)

Már háromszor futottam és alkalmanként 5 perccel rövidebb időbe telt lefutnom a kört.

Így ha kérdezik, mit szoktál csináni, hogy kikapcsolódj, lazán odamondhatom, hogy futok!:D

Aranyos jelenet I.

Tegnap, amikor hazaértem melóból és mostam a kezem, valamit viccesen beszólt P., erre én hozzá akartam vágni a vizes törölközőt, majd mutatta, hogy az arcába dobjam, ha nagyon kemény akarok lenni. Aztán inkább nyomtam rá egy puszit.

Aranyos jelenet II.

Egyik este hajnali egyig beszélgettünk (már megint), aztán ki-ki elvonult a maga szobácskájába, de azért még kimentem a töltőmért. Odaballag hozzám P.:"- Minka, lehet egy kérdésem? Megölelhetlek?" Teljesen meglepődtem, meg is kérdeztem, hogy na ez most hogy jött, aztán megegyeztünk abban, hogy az ölelés egy jóleső dolog.

Aranyos jelenet III.

Nyavajogtam, hogy beállt a hátam a sok munkahelyi befeszüléstől, és P. volt olyan kedves, hogy lemasszírozta. Ezen is meglepődtem, mert nem rég lakunk együtt, és én meg amúgy is annyira elpöstiesedtem, hogyha valaki kedves és közvetlen, már az a furcsa.

De P. egy áldott jó lélek, tényleg. Szóval van már egy házi masszőröm is!

The most incredible person ever

Corona ide, 3 kontinens oda,  Lauri odateszi magát.

Heal me

Egyre kevésbé tudom elviselni mások társaságát, és egyre kevésbé vagyok empatikus, érdeklődő. De ugyan minek is?

On the day you thought
This is the end
But it wasn't your time to go down the street
Days went on and on
Pretending it's gone
And we never ever talked about it
'Cause lions don't know how to cry
And weakness is our essence in the game
And I don't even dare to ask
How you are, I can see it in your eyes
It's whole lot of pain
When you're caught up under elephant's weight
And no one else seems to know
But you rise again
Every time you keep holding on
I apologize, never heard me say
It's gonna be okay
Who taught us to
Be quiet and still
If you raise your hand
Can anyone see
An illusion breaks
And curtains fall
You can't control it anymore
Now anyone can see inside
What you feel and try to hide
It's whole lot of pain
When you're caught up under elephant's weight
And no one else seems to know
But you rise again
Every time you keep holding on
I apologize, never heard me say
It's gonna be okay
No one else seems to know
That you rise again
Every time you keep holding on
I apologize, never heard me say
It's gonna be okay

Needless

Rettentően feleslegesnek érzem magam.
Mondjuk egy családban negyedik gyerekként nem csoda.
Csak egy feleseges fél gondolat egy kerek történet végén.
Mindig az utolsó a sorban, a legcsendesebb, a nélkülözhető, akinek ki kell várni mindent, aki az se baj, ha nincs ott éppen valahol. Aki elfér kis helyen is, aki elvan úgyis, akire azt mondják a barátai, hogy a jég hátán is megmarad, csak hogy levegyék a terhet magukról, nehogy egy kicsit több erőfeszítést kelljen tenniük. Amit én mindig megtettem értük.

Elég szarul jött ki a koronás időszak, mert nem sikerült elhelyezkedni, ebből adódóan nem is volt ésszerű fizetni az albit, tehát kiköltöztem.

A megbolondulás közelébe kerültem, és a depresszió is gyakran előjön.

Semmi sem jó, minden áll, itthon sínylődök a gyerekkori szobámban. Teljesen kilátástalan minden.

Ugyanakkor egyre durvább a rosaceam is, egyre több területen jön elő. Ha nem eszek semmit, akkor tünetmentes. Most hagyjam el a glutént és sok más egyebet a tejtermékek után? Van rá kezelés, többszázezer forint, és élethosszig tartó.
Annyira felesleges így élni, de komolyan. Hasznosságom nulla, családot csak szomorítom.

Tényleg teljesen felesleges a létezésem.

Ilyenkor nem vagyok selejt

Most vettem észre, hogy hónapok óta nem hallgattam Rasmust, így most rendesen pótlom, le se bírom kapcsolni.

A zenéjüket hallgatva és értve azt érezem, hogy mégsem vagyok olyan selejt.

Delirium

Can't get out
I know it's closer and for now
There's something I can't live without
Can't save me now
And drag me in
And take me to my reckoning
I'll do the time
I'll pay the price
I'll pay the price
All I need is you
All I need is you
All I need is you
Take me to delirium
All I need is you
All I need is you
All I need is you
Take me to delirium
In my dreams
Nothing is really what it seems
I live my life inside my cage
I can't scape
On my knees
Cave in and let my body bleed
There's something in the air I breath
Are you like me?
All I need is you
All I need is you
All I need is you
Take me to…

Vírus-, és élethelyzet

Megnyúlni látszik ez a kényszernyugalmi időszak, amit a koronavírus okozott. Mivel terveimet a határzárak ellehetetlínették, egy otthoni pihenés vette kezdetét. Eleinte jó volt, de most már unom. Hiányzik Budapest lüktetése, és az, hogy értékes tevékenységet végezzek.

Nagyon erős dilemmáim vannak, sokat hezitálok, merre tovább.
A munkaerőpiacon március óta tartó pangás után erősen bíztam abban, hogy májusban megindulnak a toborzási folyamatok, és így egy jobb állással, amit szeretek is, és egy jobb fizuval lényegében folytathatnám azt az életet, amit eddig. De tényleg ez kell nekem?

Felmondtam az albérletem, amit nagyon erős lelki vívódás előzött meg, hiszen ez lényegében egyet jelent elszakadni  Budapesttől.

Meg még sok minden mást is jelent, ami elég szomorú, ezért inkább most nem rántanám bele magam egy ilyen hangulatba.

Ketten béreljük a lakást egy lánnyal, egy szerződéssel. A lány egy hónapja biztosította a tulajt arról, hogy ő hosszútávon igényt tart az albira (noha már hónapok óta ő sem él benne). Természetesen ez nagyban közrejátszott abban, hogy én sem mondam fel a szerződést.
Erre egy hónapra rá közölte, hogy elköltözik mégis.

Ez számomra 3 kimenetelt jelent: 1. lesz új lakótársam, de addig az egész kecó költsége engem terhel,  2. egyedül bérlem,  3. elköltözök.

Számolgattam, agyaltam. A jelenlegi állapotot fenn tudnám tartani, ezt belekalkuláltam ebbe az időszakba. Azonban az számomra méltatlan lenne, amit a tulaj kért: hogy én mászkáljak fel BP-re az új lakótárs keresése miatt ilyen vírusos időszakban, saját költségen, azért, hogy a tulajnak kényelmesebb legyen. Számomra ez nagyon alávaló hozzállás. A tulaj mondjuk többször bizonyította, hogy rugalmatlan.

Tisztában vagyok vele, hogyha visszamegyek, akkor haza hónapokig nem jönnék idős szüleim egészségének védelme érdekében.
Amiatt sem aggódnék, hogy valamilyen állást ne találnék. Csakhogy nekem nem valamilyen kell, hanem végre valami jó, ami értékes, amiben fejlődni és előrlépni is lehet.
Az előző ezt nem tudta megadni, úgy éreztem, hogy szellemileg leépülök ott.

Ugyanakkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy BP-n mennyi pénzből jön ki az ember.
Esetemben egy albérlet fenntartása alapköltség, ez mondjuk 80 e Ft, ha a lehető legkisebb igényeket támasztom, ezen felül van egy fix utazási költség, aztán az étel, és a ruháról, gyógyszerekről, váratlan eseményekről nem is beszéltünk. És most egy kisfogyasztású emberről van szó, káros szenvedélyek nélkül. Ez alapján csak azért, hogy BP-n hajthassa álomra a fejét valaki, havi 200 e Ft-ot elő kell teremteni, és még nem is tudott félretenni.

Emlékszem, 2016-ban, amikor megszereztem a diplomám, a 200 e Ft egy álomfizu volt, most meg megfontolandó, hogy ennyiért elinduljon az ember és meddig érdemes elmenni. 10 évvel ezelőtt pedig akinek ennyi volt a fizuja, még bőven lakásra is tudott gyűjteni. Az a szerencsés réteg, akik ekkor már dolgoztak.

Albira visszatérve, úgy döntöttem, hogy - noha tudnám, de - nem vagyok hajlandó vállalni a lakásbérlés feltételeit, amiből tisztán látszik, hogy csak a tulaj járna jól, én pedig - mint mindig -  a rövidebbet húznám. Kényszerhelyzet. Pedig mintabérlő vagyok, mindig is korrekt voltam, de úgy néz ki, a becsületesség nem kifizetődő... remélem egyszer egy olyan társadalom részese lehetek, ahol mégis ezek a legfontosabb értékek, és nem kell szemétkedni másokkal.

Most párhuzamosan keresek állást a saját vidékemen (ahol alig van), illetve BP-n. Max veszek ki egy új kecót, arra jutottam. Aztán ha így se, akkor megvárom a határnyitást és dobbantok akárhová, ahogy eddig is terveztem.

Kósza gondolat

Vajon az exem az új nőjétől is elkéri a lakása törlesztésére a pénzt vagy bérleti díjat?

Korona

Az idő, az élet csak áll.
Talán ez pont jól jött nekem, de nyavajoghatnék is, mert azt akarja mindenki hallani, hogy áldozat vagyok, hogy nekem mennyire szar. Pedig nem az.

Igaz, hogy a felmondásom után hetekkel lett nyilvánvaló, hogy a korona mekkora veszélyt rejt, és milyen hatásokkal lesz az életünkre, de én eleve 2-3 hónap pihenővel számoltam.
Csak kicsit máshogy. Egy kirándulással, egy külföldi kalanddal, önkéntességgel és nyelvgyakorlással.
Erre lezárják a határokat, inflálódik a Forint, kijárási tilalom kezdődik és teljesen leáll a világ gazdasága egy 3 hónapnál hosszabb időszakra. Az elején vagyunk, vagy a közepén, én nem is tudhatom.

Annyit tudok, hogy most jó nekem, egészséges vagyok, kiegyensúlyozott, értékelem a családdal töltött pillanatokat, lelkileg kezdek feltöltődni, elkezdtem gyakorolni a vezetést, és sokáig tudnék még így leledzeni.

Csakhogy ott a mérleg másik serpenyője, az albérletem. Nem vagyok ott, de fizetnem kell. Ez kidobott pénz. Bele van kalkulálva 2 hónapra, mondjuk, de nem vagyok ott. Normál esetben ott lennék BP-n, randiznék, koncertekre járnék, tehát élnék.

De most a jelen szituáció egyáltalán nem normális.

Mihamarabb kell egy jó állás, és most már minegy is, melyik városban.
Már nem is tudom, mi lenne a jó nekem.

Manapság tudja egyáltalán valaki a választ?

Should I stay or should I go?

Egy hete

Egy hét telt el azóta, hogy ejöttem a munkahelyről és a szervezetem máris pihenőre kényszerített. De ez bezártságot is jelent és eseménytelen napokat. Mára már nagyon besokalltam, nem jó egyedül.

Az egyedüllétnek speciális formája ez: szeretetnélküliség.

Azt is észrevettem, hogy sokan megfordulnak köreimben, de igazán senki sem akar maradni. Talán nem tartanak értékesnek, érdekesnek, izgalmasnak. Nem is vagyok az, mondjuk. Mit kellene tennem?

Vegyek magamra olyan szokásokat, amik hangzatosak? De ha nem élvezném?
Hát, semmilyen lettem, ez van.

Kínomban sétáltam a városban, ahol szembejött egy régi ismerősöm, az egyik exem és egy volt osztálytársam is. Azt éreztem, hogy lüktet a város, de én nem vagyok a része. Olyan volt, mintha képernyőn keresztül tekintettem volna a körülöttem lévő világra. Aztán eljutottam arra a gondolatra, hogy egyáltalán nem élek, és tök felesleges ez a semleges létforma így.

A sors fintora

Belezúgtam egy roma srácba, aki cigizik, elég sokat piál, csélcsap, de közben a világ legmegkapóbb embere.
Egy srácba, akit megvertek azért gyerekkorában, ha fehér gyerekekkel játszott roma gyerekek helyett, és ki tudja még mi minden történt vele. Mégis képes volt egyedül leküzdeni a múltja által ráaggatott rosszat és felépítette önmagát.

Ő az, aki az utóbbi viharos időszakomban a lelki támaszom volt, akinek a hangját hallva vidámabb lett a nap, aki néha odaólálkodott hozzám és hosszasan időzött, aki emberszámba vett és figyelt rám és nem ítélt el a gyengeségeim miatt. Aki szorgalmazta, hogy legyen búcsúztatóm és végig ott volt velem. Igaz, hogy fél óra alatt Buddhára itta magát, de ott akart lenni, és ez a lényeg. Hiányozni fog nagyon, ma el is szomorodtam, hogy nem fogja a mindennapjaim részét képezni.

Rengeteg szeretet kaptam tőle. Nagyon erős jellem és mindenkire átragadó békét áraszt. Valahogy egyszerűen csak úgy jó. Örülök, hogy jókor voltunk jó helyen, egyszerre, nekem ezért a találkozásért már megérte itt dolgoznom.

Én úgy szeretem őt, hogy kivonulok az életéből, magamat pedig úgy szeretem, hogy tudatosan elsorvasztom a ragaszkodásom hozzá.
Mint ahogy olyan sokszor megtettem korábbi szerelmek kapcsán. Viszont ez most más lesz, ez tisztán tudatos.

Igazából sokat adott már az is, hogy megjelent az életemben, és abból is tanulok, ahogy nem lesz különösebb közöm hozzá a továbbiakban.

De azért a búcsúestről szép emlékként megmaradnak azok a képek, ahogy megölelt, kézcsókot adott, vagy ahogy az erős karján pihentettem a fejem és érezhettem a jól ismert illatát.

Életem drámája

Életem drámája egy cikkbe sürítve az Indexen.
Már az elején magamra ismertem.
https://index.hu/kultur/tarca/2020/01/18/egy_szerelmes_lany/

Ez egy végtelenül szomorú történet.



"Észrevett, mondta a lány a munkahelyén, könyvesbolt a belvárosban, kilencre járt, fel kell tölteni a polcokat.

Észrevett
- mondta megint. Jobban jártál volna, ha nem, gondolta a másik lány, mert olyan volt ez az észrevett lány, hogy a teste nem volt alkalmas, hogy azokat az érzelmeket képviselje, amely érzelmek most ott lobogtak belül. Mint egy parlamenti képviselő, aki csak választások előtt tölt néhány hetet abban a körzetben, aminek képviseletére végül megválasztották, de utána az orra hegyét se dugja oda, hisz egyáltalán nem érdekli, mi zajlik ott azokban a szegény falvakban, ráadásul tele vannak cigánnyal. Nem, ez a test alkalmatlan és méltatlan volt ilyen érzelmek képviseletére."